2010. május 18., kedd

SZABÓ ÁRPÁD: Utazásom története Kínában (2)


Utolsó napunkat Peking-
ben a Menny templo-
mának megláto-
gatásával kezdtük. Minden évben egyszer a császár elvégzett egy többnapos, böjttel összekötött felkészítő szertartást, majd ebbe a templomba ment imádkozni, hogy a következő évben jó legyen a termés.

Ma a templom körüli hatalmas park nagyon népszerű a helybéli lakosság körében. Rengeteg csoportos foglalkozás van, amelyeken sokan vesznek részt, főleg nyugdíjasok. Lehet tanulni és gyakorolni tai-chi-t, különféle klasszikus- és modern táncokat, labdajátékokat, éneklést, kalligráfiát, rajzolást, stb. Az óriási munkaerő-felesleg miatt nagyon alacsony a nyugdíjkorhatár, kell valami reggeli/délelőtti foglalkozás nyugdíjasoknak. Élnek is a lehetőséggel, már reggel 6-6:30-kor ott tai-chi-znak a parkban, majd valamilyen foglalkozáson vagy társasjátékokon vesznek részt délig, majd hazamennek ebédelni.

A túlszaporodást szigorú születéskorlátozással próbálták megoldani. A régi modell 1 házaspár = 1 gyermek volt. Ha valakinek megszületett a második gyermeke, elég kemény pénzbüntetéseket kellett fizetni, de ahogyan ez történni szokott, rengeteg a kiskapu, büntetés kifizetése legtöbbször elkerülhető volt. A buszsofőrünk Xi'an-ban eldicsekedett két gyönyörűszép kislányával. Viszont azelőtt a pártbizottságnál volt sofőr, a 2. gyermek születésekor kirúgták a pártból is, s buszra került.

A törvény betartása nagyobb városokban többé-kevésbé ellenőrizhető volt, de falun mindig sok gyermek született és születik mostanában is.

Ma már enyhítettek a törvény szigorán: ha két egyke a házaspár, lehet 2 gyermekük (igazolni kell, hogy egykék, majd engedélyt kell kérni).

A következő látogatási célpont egy selyemgyár volt. Végigvezettek az egész technológiai folyamaton a hernyók etetésétől és szaporításától a selyempaplanok és ruhák elkészítéséig. Természetesen volt bemutató üzlet is, ahol lehetett szórni a pénzt (akinek volt mit és akarta is). A gyárban is alkudni lehetett az árura. Furcsa volt számomra az alkudozás még a boltokban is, ahol én azt hittem, a polcra tett áru melletti árcédulán feltüntetett összeg szent és sérthetetlen.

Én régen szegény begubózott lepkéket sajnáltam, most a puszta kézzel a forró vízben matató munkásnőket. Mindent kézzel csinálnak! A selyemgubóból kivett bábból szépítőszer készül a nők számára. Ami ezután is visszamarad belőle, azt megsütik és a férfiak megeszik. Olyan sok lakója van az országnak és olyan szűkös az élelmiszer, hogy a kínaiak mindent elkészítenek és megesznek, a patkányembriótól a csirkekörömig. (Élelmiszerboltokban a csirkemell és a csirkeláb ára azonos! Így nem érzik azt egyesek, hogy alacsonyabb életszínvonalon és rosszabbul élnek mint mások.)

Idegenvezetőnk állítása szerint Pekingben az átlagfizetések elérik a havi 350 EUR-t a hivatalos statisztika szerint, de a valóságban havi 250 EUR már jó fizetésnek számít. Amikor megláttuk a gombamód szaporodó és gyorsan épülő 25-30 emeletes tömbházakat és meghallottuk az ingatlanárakat, nem tudtuk elképzelni, hogy kicsoda és miből képes azokat a lakásokat megvásárolni. A gépkocsipark sem annyira elavult, mint gondolnánk.

A selyemgyárból a Tiananmen térre mentünk. Állítólag Mao Cetung idején egyszerre 1 millió ember gyűlt össze ott tapsolni. Ma ezt már nem lehet összehozni. A tér egyik oldalán van a Nagy Népgyűlés épülete, amelyiknek egyik szárnyában egyszerre 30 ezer ember tud állófogadáson résztvenni és pezsgőzni. A téren található Mao mauzóleuma a múmiájával és az állandó forradalomban elesett több tízmillió hős emlékműve. (A boxerzlázadástól kezdve minden háborújukat a forradalom részének tekintik.) A mauzóleumot a 2008-as olimpiára készülve felújítják, nem lehet meglátogatni.

A térről a Tiltott városba mentünk, ahol több kilométer hosszú egyenes úton kell előrehaladni egyre újabb és újabb kapukon át. Mind újabb és újabb belső udvarok és pavilonok következnek, a palotaőrség, a hivatalnokok, az ágyasok, a testőrség udvarain és épületein keresztül a császár rezidenciájáig. 9999,5 szoba van az épületegyüttesben, a 9 a Menny, az 5 a császár szimbóluma a számmisztikában.

A hálópavilon alatt állítólag 40 valahány hálószoba van, még a testőrség sem tudta, hogy mikor melyikben tartózkodik éppen a császár, nehéz volt így merényletet tervezni ellene. Az ágyasok és feleségek is meztelenül kellett az épület előtt jelentkezzenek, kezükben a ruhájukkal, amit a testőrség átkutatott. Ha valamelyik testőrtiszt meg akart nősülni és a császárnak megtetszett a menyasszony, a császár 2-3 évig ágyasként használta, csak utána adta vissza és engedélyezte az esküvőt.

Hszianba, a második célvárosba nem éjszakai vonattal utaztunk az eredeti útiterv szerint, hanem repülőgéppel. Ennek csak örvendtünk, hisz kényelmesebb volt az út és nyertünk egy nyugodt éjszakát. Pekinggel ellentétben itt 4 csillagos szállodában (Xi’an szálló) laktunk.

Az már Pekingben feltűnt, hogy Kínában a magas épületekben az emeletek számolását rögtön a földszinten 1-essel kezdik, így, ami számunkra első emelet, az ott már a második és így tovább. Náluk nem létezik a földszint fogalma. Ennek nagyon örültem, hisz gyermekkori emlékeim szerint nagyon nehezen értettem meg, miért hívják a nagyok az első emelet földszintnek... Érdekesség még, hogy a hsziáni szállodában nem volt 13. emelet. (Hiába, az szerencsétlen szám és a kínaiak nagyon hisznek a számmisztikában. Különben 13. sor ülés a török repülőgépen sem volt.) Volt internet is a szobában, meg tudtam írni néhány e-mailt. Ingyenes hozzáférés a reptéren is volt Pekingben, de a világhálót valószínűleg cenzúrázzák (több helyen olvastam erről), a gmail a reptéren egyáltalán nem is jött be, Xianban, a szállóban is csak néha és nehezen... Az sms-forgalom sem az igazi. Az én üzeneteim általában célba értek, de a válaszokat ritkán kaptam meg.

Hszian volt a kínai birodalom fővárosa (Chang-an néven), ez a város a selyem útjának kezdete. Területileg kis város, de 8 millió lakosa van. (Már a 13. században több, mint 1 millió lakosa volt. Ez volt a világon az első 1 millió fölötti lélekszámú város.) 50 egyetem működik itt, ez a harmadik egyetemi város Peking és Shanghai után.

A település egy száraz síkságon fekszik, nem terem ott rizs, csak gabona. Ezért az emberek sok makarónit esznek. Laskaevőknek csúfolják őket a többi kínaiak. Vallás szempontjából a nem-párttagok elég nagy hányada muzulmán. Hszian a kínai muszlimok központja.

A környék lakóinak furcsa szokása, hogy minden értéktárgyukat el szokták ásni. Ez nagy problémát jelentett és jelent a bankok számára, ugyanis senki nem akar a kliensük lenni. Mivel nem tudni, mi minden van a városban és környékén elásva, a metróépítést több évig tartó viták után csak most kezdték el.

Másnap reggel a látogatást egy Ban Po nevű faluromnál kezdtük, amely 6-7 ezer éves. A faluban, virágzása idején matriarchátus volt. A nők mindig találtak valami ennivalót, növényt, magot, gyökeret. A férfiak halászni és vadászni jártak, nem volt mindennap szerencséjük, így a hatalmat a folyamatosan élelmet előteremtők tartották a kezükben.

Buszvárás közben a helybéli idegenvezető hölggyel elbeszélgettünk a vallásosságról. Elmesélte, az elemi iskolában azt tanították nekik, hogy "erősek és okosak vagyunk, nem kell egy felsőbb hatalom irányítsa életünket és tetteinket". A párttagoknak nyilatkozatot kell tenniük, hogy ateisták. Ennek ellenére az ateistának is lehet buddhista amulettje, ő is megmutatta azt, amit édesanyjától születésekor kapott. Mindig a táskájában hordja. Az állam vallási toleranciája főleg az etnikai kisebbségekre terjed ki, hisz azok "alacsonyabb rendűek" a han nemzetnél. A hanoknál a vallás csak megtűrt, de nem jó szemmel nézett dolog.

Az ősi falurom után következett a szokásos programon kívüli, vásárlással is összeköthető meglepetés: egy agyagtárgy- és fabútor gyár. Agyagból 10 cm magastól az életnagyságúnál nagyobbig formáznak és égetnek ki katona- és ló-szobrokat (hisz alig voltunk néhány km-re a híres földalatti terrakotta hadseregtől). Kicsit belematattam az agyagba, hogy érezzem az összetételét.

A gyöngy- és színes falemez-berakásos bútorok is gyönyörűek és drágák. Mindent kézzel csinálnak abban a gyárban is.

Mindezek után következett a terrakotta hadsereg. Nem lehet többet mondani róla, mint ami a könyvekben van, vagy a Discovery channel-en láthatunk, de fantasztikus élmény. A munkálatokat 3, egymáshoz közeli helyszínen is folytatják. A legnagyobb helyszínen 6000 katona található felsorakozva, egy másikon 2000, a harmadik a főhadiszállás, csak néhány tisztnek a szobra található benne.

A katonaszobrok 4 félék: íjászok, gyalogság, tisztek és tábornokok. Minden szobornak más az arca. (Három legenda is létezik az arcok megmintázásáról. Az egyik szerint a szobrászok egymást nézték munka közben, egymás arcvonásait örökítették meg a szobrokban. A másik szerint mindenki emlékezetből a saját családtagjainak az arcmását örökítette meg. A harmadik szerint külön rabszolgákat állítottak oda modellnek...) A katonákon kívül nagyon sok lónak a szobrát lehet látni, továbbá harci szekereket. A megrongált szobrokat több ezernyi kisebb-nagyobb darabkából állítják össze a restaurátorok.

Helyenként abbahagyták az ásatást és csak akkor fogják folytatni, amikor felfedeznek egy olyan technológiát, aminek a segítségével meg tudják őrizni a szobrok színét. Pillanatnyilag a levegővel érintkezve a színek eltűnnek.

Ebéd után néztük meg az első Qin császárnak, a hadsereg építőjének mauzóleumát. (Illetve sírdombját.) A császár azért építtette a sírja köré a hadsereget, mert túl sok embert megölt és tudta, hogy azoknak is lesz új élete és ők, vagy szellemeik visszajöhetnek a sírjához bosszút állni. (Kegyetlen ember volt, akit nem végeztetett ki, annak levágatta a lábait és a két csonkon állva/járva kényszermunkára küldte őket.) Ugyanakkor ez a császár egyesítette először a 6 országot és egységesítette az írásjeleket. Ő veretett először közös pénzt az egész birodalomnak. Ezért tisztelet is övezi. A mauzóleum fölötti sírdombon gránátalmafák nőnek.

A császár sírja köré, a föld alatt, alattvalói elkészítették a birodalom kicsinyített makettjét. A folyamokat higanyból készítették. A sírdombot még nem tárták fel. Egyrészt a nagyon erős és veszélyes higanyszennyezettség, másrészt a titokzatos védelem miatt, ami a sír megzavaróit elpusztítaná, akárcsak a Ming síroknál.Aznap este meglátogattunk egy naiv selyemfestő galériát, ahol bevezettek a kínai írásjelek festésének és megértésének az alapjaiba.

A következő nap a városnézésé volt. Reggel a Vadlúdak nagy pagodájánál kezdtünk.

A hinajana buddhisták évente egyszer ehetnek húst, egy nagy fesztivál alkalmával. Egyik évben Indiában nagy szárazság és éhínség volt, nem jutott hús senkinek. Így a hinajana buddhista fesztivál kudarcra volt ítélve. A fesztivál napján, korán reggel az egyik kolostorban egy szerzetes kiment a kertbe és imádkozott. Egyszerre egy vadlúd csapat szállt el a feje fölött. Az egyik lúd holtan zuhant ki a csapatból és a szerzetes lábai elé esett. Volt hús, volt fesztivál.

Hálából a lúd leesésének a helyére sztupát emeltek. A történet megtetszett a buddhizmust Kínába importáló szerzetesnek és Hszianban is épített egy vadlúd pagodát. Néhány évvel később még egy vadlúd pagoda épült Hszianban, úgyhogy van a városban egy kicsi meg egy nagy pagodája is a vadludaknak.

A második látványosság a városfal volt. Teljesen ép várfalával Hszian belvárosa valóságos ékszer. Ez az egyetlen várfal, amely teljes épségben megmaradt az országban, 14 km hosszú, teljesen körülveszi a belvárost, biciklizni, sétálni, autókázni lehet rajta.

Ezután ebédet főztem magamnak!!!

A hotpot azt jelenti, hogy az asztalon mindenki előtt van egy edény, benne víz, alatta ég a tűz. Mindenféle zöldség, tészta és hártyavékonyra szelt, fagyasztott hús van a szokásos forgóasztalon, egy másik asztalon mártások és fűszerek. Az idegenvezető elmondta mindennek a hozzávetőleges fövési idejét, a sorrend betartása végett.

Az ember azt tesz a forrásban levő vízbe, azt készít magának, amit akar. Nem vagyok büszke magamra, de ily módon tudok már kínaiul főzni és jóllaktam.

Befejezésül a regionális történelmi múzeumba mentünk. Délután, először az út során, szabadok voltunk. Én elmentem a muzulmán negyedbe, az útitársaim shoppingolni a belvárosi mall-ba. Furcsa volt a moszlim bazár, főleg a burnuszba öltözött lakók és az arcukat hagyományos fátylakkal elrejtő ferdeszemű hölgyek miatt is. A zaj és az illatok valamiért mintha ismerősek lettek volna, de talán mégsem.

Estére a Vadludak nagy pagodája mögötti szökőkút és a körülötte zajló light show megtekintését, uszodát, szaunát, talpmasszázst terveztem be. A szállodában az egyik alkalmazottól megkérdeztem, merre van a pagoda, memorizáltam (azt hittem) a térképet, majd gyalog nekivágtam a hsziani éjszakának. Az utolsó kilométeren egy utcasarkon nem balra, hanem jobbra tértem és eltévedtem. A show befejezése után 15 perccel találtam meg a helyszínt. Fáradt voltam, visszavánszorogtam a szállodába és kihagytam a testemet kényeztető betervezett tevékenységeket. Ittam egy kis konyakot, összecsomagoltam és kitettem bőröndömet a szálloda folyosójára. Másnap kora hajnalban indulnunk kellett Lhasszába.

(Folytatjuk)

Illusztráció: A terrakotta hadsereg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése