ELEKES FERENC: Jöjjön velem Jamaicába

Énnekem olyan a termé-

szetem, hogy amikor a szerve-

zetem úgy akarja, egysze-

rűen össze-

esem. Mint a collstok. A svájci röptéren is egyszerűen összeestem. Mint a collstok. Egy bicegve járó férfi spriccelte be orcámat valamivel és attól tértem magamhoz. Megköszöntem a bicegve járó embernek a spriccelést és szépen bemutatkoztam. Ő is. Azt mondta, órásmester Jamaicában. És megkérdezte, tudom-e, hol van Jamaica? Mondtam, egész életemben Jamaicába kívánkoztam. -A tengerért, tudja, a tengerért. És a középhőmérsékletért. Mert a világon ott a legjobb a tenger és a középhőmérséklet. Én ezt földrajzból tanultam. A bicegő férfi kezét homlokomra tette, hogy megsaccolja, van-e lázam. Nem volt lázam. Amikor felültünk a repülőre, s helyemet kerestem a másodosztályon, a bicegő ember karon fogott és azt mondta, mi nem utazunk másodrendű osztályon. Ő azért nem, mert hogy nézne ki, ha egy jamaicai órásmester másodrendű osztályon utazna? Én pedig azért nem, mert bármely pillanatban összeeshetem, és nem lesz, aki engem bespricceljen. Kissé feszengve ültem a jamaicai órásmester mellett, az első osztályú fotelben. Mert az fotel volt, nem szék. Senki nem törődött azzal, hogy az én jegyem nem ide van kiállítva. Jobbnál jobb ételeket hoztak a légikisasszonyok, ittunk is valami finomságot, de főleg beszélgettünk. A falumról és Jamaicáról. Hogy milyen szép az én falum és milyen szép Jamaica. És hogy nekünk milyen jó dolgunk van.

Egyszer azt mondja a bicegve járó, jamaicai órásmester, tudja mit? Jöjjön velem Jamaicába! Mondom, hát hogy menjek én Jamaicába, amikor az én jegyem nem oda szól? És különben is, várnak engem Nevijorkban. Egy nagy táblával vár engem egy úr. Úgy hívják, Koréh Ferenc. Abban egyeztünk meg, ki lesz téve a mellére egy tábla, s arra az lesz reá írva, hogy Koréh Ferenc. – Nem probléma, mondta a bicegő ember. Nem probléma. Én is ott szállok le. És indulunk is tovább, Jamaicába. Persze, előbb elköszönünk attól, aki magát várja azzal a táblával. Kérdem a jamaicai órásmestertől, mégis ezt ő hogy gondolja? Mert nekem nincs pénzem Jamaicáig. Csak odáig, ahol engem várnak. Azt mondja, ez sem probléma. – Amikor a másik repülőre ülünk fel, maga szépen összeesik. Mint Svájcban. És én spriccelem magát és elkeveredünk az utasok között. Közben igyekszünk a felüléssel. Bízza rám ! Egy jamaicai órásmester mindent el tud intézni. Magának csak annyi lesz a dolga, hogy szépen összeessék. Ahol szükségünk lesz rá.Mondom, azért ezzel a dologgal baj van. Mert én nem akkor esem össze, amikor akarok, hanem amikor a szervezetem úgy diktálja. És miért pont most menjek én Jamaicába? Nem lehetne ezt az utat elhalasztani? Hogy meggondoljam a részleteket és fölkészüljek egy újabb utazásra. Különben sem venné semmi hasznomat, ha magával mennék Jamaicába. Mert én nagyon nem értek az órás mesterséghez…

Erre kissé ideges lett a bicegő ember. Mondta is, hogy ő évek óta nem volt ideges. – Tudja mit? Ha maga ilyen körültekintő az utazásban, akkor az életben körülményes és halogató. Ez nem jó szokás. Így maga soha nem fogja látni Jamaicát. Kár. Tudja, hogy ott a fagylaltot is úgy adják az ember kezébe, hogy közben énekelnek és táncot lejtenek? Mert Jamaicában vidámság van. És jó élet. Könnyű élet. Gondtalan élet. Nézzen rám! Lát az arcomon egy ráncot? Nincs az én arcomon semmi ránc. Mert én nem körülményeskedem, nem aggódom semmiért. Vidáman élek. Mint a madár. Ahogyan ezt ki szokták fejezni. Azt mondja nekem, hogy maga nem ért az órás mesterséghez. Mit gondol, én értek? Csak annyit értek, hogy le tudom venni egy karórának a hátlapját. És ki tudom cserélni az elemet az órában. Annyit értek. Ma már nincs szükség órás mesterségre. Sokan még az elemet sem cserélik ki, hanem eldobják az órájukat. Ha megáll. -Tessék mondani, Jamaicában meg lehet élni abból, hogy valaki le tudja venni a karórának a hátlapját? És ki tudja cserélni az elemet az órában? –kérdeztem kíváncsi ábrázattal.

- Meg. Ha valakinek van esze hozzá. Akkor meg lehet élni, – válaszolta a bicegő jamaicai órás. – Uram, én Pesten nőttem fel. Pontosabban a Váci utcában. Tudja, hol van a Váci utca? Szóval, tudja. Aki ott nőtt fel, meg tud élni Jamaicában. Most figyeljen! Kimegyek a reggeli napsütésben a tengerparti strandra. Ott fekszenek a homokban a szebbnél szebb jamaicai lányok és asszonyok. Vagy idegenek, turisták. Amelyiknek óra van a csuklóján, ahhoz bizalmasan lehajolok és így szólok: – Szíveskedjék megmondani, hány óra a pontos idő? Teljesen mindegy, hogy mit válaszol. Megkérdezem, véletlenül nem késik az órája? Ha késik, megkérem, engedje meg, hogy kicseréljem benne az elemet. Mindig hordok a zsebemben óraelemet. Mindenféle méretben. Ha nem késik, hát akkor nem cserélem ki. De már beszélgetünk. És a beszélgetésből előbb-utóbb kialakul valami. Ha nem beszélget az ember, abból semmi nem alakul ki. Most már érti? A lényeg az, hogy Jamaicában meg lehet élni. Most pedig figyeljen nagyon! Maga nálamnál is jobban meg tudna élni Jamaicában. Csak annyit tanuljon meg, hogy akkor essék össze, amikor akar. És amikor szükség van rá. Mert van úgy, hogy jól jön az embernek egy kis összeesés. Ugye, a svájci röptéren is jól jött! Ezért utazhatott első osztályon. Luxus módon kiszolgálva. Legjobb összeesni Jamaicában. A tengerparti homokban. Valaki csak bespricceli az orcáját…

2010. május 27.

ELEKES FERENC: Fürödni híres habokban

San Francis-

cóba (a további-

akban egyszerű-

en Frisco) amikor megér-

keztem, fújt a szél, nem nagy szél fújt Friscóban, csak épp akkora, hogy fáztam, mert a legjobb kabátomat New Yorban hajnalban a szeméttel együtt elsöpörte a szemetes, még oda se figyelt, mit seper a szeméttel, csak fütyörészett és inkább a csomagjaikon alvó lányokat nézegette, a kabátomat észre se vette, most pedig fáztam, pedig ez nem is igazi szél volt, csak amolyan ósenbríz, amint nagybátyámtól megtudtam még azon a hajnalon, amikor az ő meghívására megérkeztem, s csak úgy megemlítettem neki, hogy fázom, nem panasz volt ez, vagy valami kényeskedés, egyszerűen megállapítottam, hogy fázom, valami hamutartót kerestem, hogy rágyújthassak, de csak egy kis tányért találtam a konyhában, kérdeztem, hamuzhatok-e belé, hát persze, miért ne, mondta a nagybátyám, de amikor már félig megtelt a tányér, s a szobában gomolygott fínom cigarettám füstje, azt mondta nekem a nagybátyám, nem lenne nékem kedvem elmenni egy hétre legalább a Hawai szigetekre, nagyon szép hely az, ott dolgozott borbélyként több éven át egy szállodában, ő aztán tudja, hogy nagyon szép hely, mondom, Miklós drága, hát nem vagyok én eléggé messze az otthonomtól, miért mennék én még tovább, mégpedig ellenkező irányba, ez talán túlzás, erre nyomatékosan és hangosan szólt rám, nem ez a túlzás, az a túlzás, hogy te ennyit cigarettázol, ha én ezt tudtam volna, nem hívtalak volna meg, még a biztosítást is kifizettem, itt, énnálam nem cigarettázhatsz, a füst beivódik a ruháimba, a függönyökbe, énnekem ez nem hiányzik, utazz el egy hétre legalább, fizetem a legjobb szállodát Honoluluban, csak itt, énnálam ne cigarettázz, mert ezt én nem tudom elviselni, ha pediglen nem tudod megállani füstölés nélkül, menj át egy földidhez, Szőcs Gyurihoz, nála szívhatod, ő is ezt csinálja egész nap, sőt iszik is, gondolom, te is szereted az italt, itt Friscóban is sok a részeges, én ki nem állhatom őket, szóval így fogadott az én nagybátyám Friscóban, nekem adta volna a Hawai szigeteket is, ha az övé lett volna, csak épp ne szívjam az ő otthonában azt a büdös cigarettát...

Mindezt most csak azért írtam le, mert bevallása szerint az én régi barátom és kenyeres pajtásom, Cs. Gábor nagyon szereti az útleírásokat, na, ha úgy szereti, hát ennyit megtehetek érte, gondoltam, szóval azért írtam le, mert nem érdektelen dolog megfázni Friscóban,egy kis jóindulattal az efféle dolgok is oda tartoznak az útleírásokhoz.

Persze, van még más oka is annak, hogy e sorokkal barátomnak szeretnék kedveskedni. Az egyik az, hogy ő nemrég küldött nekem egy olyan internet-címet, amire ha reákattintok a számítógépen, akkor az egész világot láthatom élőben, mintha filmen nézném, de úgy, hogy amit látok, az valódi látvány, megnézhetem például, hogy pont most, ebben a pillanatban milyen autók járnak mondjuk Tokióban, vagy kik sétálnak Temesvár főterén, Moszkvában, Honoluluban, satöbbi.

Na, ez a Honolulu, a Hawai szigetek, ez már egyszer meg volt igérve nekem a nagybátyám által, ez a másik oka annak, hogy most egy kicsiny útleírással kedveskedjek az én barátomnak. Mert ugye, azt mondanom sem kell, hogy a nagybátyám igéretét nem vettem figyelembe, inkább átmentem csakugyan Szőcs Gyurihoz, ahol kedvünkre szívhattuk cigarettánkat. Szóval, a Hawai szigeteken nem jártam, de most megnézhetem, barátom jóvolotából, mégpedig otthonomból, egy széken ülve nézhetem hogyan fürdőznek a strandokon, erre gondoltam, amikor reákattintottam arra a bizonyos címre, s magamban megdicsértem a technika eme csodálatos vívmányát. Késő este volt, amikor nekifogtam nézelődni a világhálón, pontosan Honolulut kerestem meg, de ott hajnali hat óra volt, tehát senki nem fürdött azokban a híres habokban. Arra lettem figyelmes, hogy egy strandmelletti bárból épp egy részeg férfi jön ki, meglehetősen tántorogva, leül egy parkbéli padra, kényelembe helyezi magát és el is alszik, szemmel láthatóan. Másnap, ugyanabban az órában ismét végignézhettem ezt a részeg embert, amint unottan kitántorog és leül aludni ugyanarra a parkbéli padra. Már oda jutottam, hogy a járásáról megismerném ezt az embert, talán még akkor is, ha éppen nem lenne italos állapotban. Mindez rendben is lenne, ha nem merülne föl bennem a kérdés, tulajdonképpen mit nézek én ezen a részegen, ezen a hajnali magányos strandon, ahol csak a park fölött világítanak a szélben lengedező, sütőtök nagyságú lámpatestek? Mit nézek én ezen? Azt, hogy ez ott látható a Hawai szigeteken? Na és? Mi van akkor, ha mindez ott látható?

Amikor küldött oda a nagybátyám, mert nem tudta elviselni a cigarettafüstömet, amikor tulajdonképpen úgy rúgott ki otthonából, hogy cserébe a Hawai szigeteket igérte nekem, akkor úgy tűnt ennek e fizetett kirándulásnak túlságosan nagy az ára, maradok Szőcs Gyurinál. Most pedig, amikor ezt a részeg, életúnt embert nézegetem tiszta kiváncsiságból, amikor ez a híres strand ide jön az én otthonomba, nem kell a látványáért énnekem odamennem, úgy tűnik, jól tettem, hogy akkor átmentem Szőcs Gyurihoz. Jól tettem akkor, úgy tűnik most, amikor már nem szabad cigarettáznom, s talán még fürödnöm se azokban a híres habokban.