2016. december 28., szerda

NIKO VARTIAINEN: A sehonnan se származó – azaz a számi, aki délen nőtt fel

Számi család
A finnek többsége számára február hatodika éppen úgy telik, mint hetedike vagy nyolcadika, ötödikén viszont puncsos sütit majszolhatnak. A mintegy 10 000 finnországi száminak február 6. nemzeti ünnep.
A zenepalota kistermében pár százan gyűltünk össze, hogy ünnepeljünk. A színpadon egy napszemüveges, kopaszra borotvált fiatalember rappel - piros-fehér számi viseletben, hiszen az alkalom így kívánja. Körülöttem mindenütt hasonló színpompa: pirosak, kékek, feketék és sárgák, ékszerek és övek. Azt persze tudtam, hogy ünnepségre érkezem, de arról nemigen volt fogalmam, hogy mire számítsak. Az öltöny talán túlzás lett volna, a farmeringemben mégis kissé alul öltözöttnek érzem magam. Sokan együtt énekelnek a rapperrel. Én is szeretnék, de nem tudok. Csupán a finn nyelvű összekötő szövegeknél kapom el újra a fonalat. A rap északi számi. Abból egy kukkot sem értek, bár érzem, hogy kellene.

Néhány héttel később fontos levelet kapok. Délen talán sokakat hidegen hagyna egy efféle küldemény, de északon másképp van. Ott a levél tartalma miatt készek vagyunk a legkomolyabb jogi lépésekre is. A levél szerint felvettek a Számi Parlament választási jegyzékébe, 5800 társammal együtt. Egyszerűbben fogalmazva: számi vagyok.
Mostanság sokan erre vágynak. A tél folyamán több mint 800 fő kérvényezte a nyilvántartásba vételét, az elutasítottak száma azonban meghaladja a 300 főt. Az elutasítottak kétharmada nyújtott be fellebbezést a Számi Parlamenthez, melynek döntései miatt 182 panasz érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz. Ez nem is lenne meglepő, hiszen arról, hogy ki tekinthető száminak és ki nem, már évtizedek óta folyik a vita Lappföldön.

A számiság meghatározása aszerint változik, kitől kérjük a definíciót. A kiindulópont az, hogy a számik egy őshonos nép tagjai, azaz az ENSZ szerint olyan ősök utódai, akik egy adott területen éltek már annak meghódítása előtt vagy a mai államhatárok kijelölését megelőzően. Fontos kritérium továbbá, hogy a közösség megőrizze nyelvi és kulturális sajátosságait, az őt körülvevő idegen környezetben is. Esetünkben ez a bizonyos terület Lappföld legészakibb vidéke, a többségi kultúra pedig a finn.
Finnországban a számiságról vajmi keveset tudnak az emberek. Az iskolákban többnyire beérik annyival, hogy a számik Lappföldön élnek, ilyen és ilyen a viseletük, s ennyi.
Nem csoda hát, ha még manapság is születnek a számikról olyasféle olcsó karikatúrák, mint amilyeneket annak idején Pirkka-Pekka Petelius készített. Példaként legyen elég említeni a rapper Uniikki Nunnuka-lai-laa című videoklipjét vagy az új Visít Finland reklámfilmet, amely az egzotikus Lappföldet úgy gondolta eladhatóvá tenni, hogy a számikat mocskos erdei vadakként ábrázolja. Amikor pedig szót emeltek a film ellen, a válasz kimerült ennyiben: „Bocsánat, nem úgy gondoltuk.”.

Nem árt tehát átismételni az alapokat. A számik lélekszáma összesen kb. 100 000 fő, akiknek a fele Norvégiában él. Finnország számik lakta vidékei Utsjoki, Inari, Enontekiö és Sodankyla északi része. Ezeken a területeken három számi nyelvváltozatot beszélnek: az északi, az inari és a koltta számit. Ezek olyannyira különböznek egymástól, hogy beszélőik nem értik meg egymást maradéktalanul. A legtöbben az északi számit beszélik, a koltta csak Finnország és Oroszország területén használatos, az inari számi pedig kizárólag Finnországban. A legkevesebb képviselője a kolttáknak van. Én magam közéjük tartozom. Összesen mintegy 700-an vagyunk, és kevesebb mint 50%-unk beszéli a koltta számi nyelvet. A 40 évesnél fiatalabb koltta számi beszélők számát mindössze 50-re becsülik.
Ilyen kis közösségben szinte mindenki ismer mindenkit. Gyökereim felderítéséhez elegendő adatnak bizonyult édesanyám lánykori neve és néhány további kérdés a bácsikáimról, a számik közössége ugyanis mindmáig a családhoz tartozás alapján azonosítja tagjait. Mindkét nagyapám Petsamo területéről, evakuáltként került a mai országhatárokon belülre a II. világháború után, Inari más-más részére. Az evakuáltak érkezésekor a finn állam törvényben biztosított a koltták számára saját területet, amely azonban összecsúszott a másik félreállított kisebbség, az inari számik lakóközösségeivel. A földért, a vadászati és halászati jogokért vívott harc megkeserítette és feszültté tette a két csoport viszonyát, amit édesanyám családja éppúgy érzékelt a háború utáni időkben, mint a későbbi generációt képviselő Sanila-Aikio is gyermekkorában. (...)

Számi viseletben
Elméleti szinten a számiság meghatározása egyszerű ugyan, a gyakorlatban azonban mégsem olyan egyértelmű a dolog megítélése. A jelenlegi kritériumok szerint az a személy tekinthető száminak, aki maga, vagy akinek valamely szülője vagy nagyszülője első nyelvként sajátította el a számi nyelvet, vagy akinek az édesanyja vagy az édesapja szerepel a Számi Parlament választási nyilvántartásában. Hasonló meghatározás van érvényben Svédországban, míg Norvégiában a dédszülőket is figyelembe veszik. Finnországban emellett létezik egy sajátosság, az úgynevezett lapp-kritérium, amelyet 1995-ben csatoltak a törvényhez. Ezen kritérium alapján száminak tekinthetők a hagyományosan számik lakta vidékek lakóinak leszármazottai, amennyiben bejegyezték őket az adózási vagy személyi nyilvántartásba. Az akkori hivatalos szervek ellenezték a lapp-kritériumot. Kompromisszumként azt indítványozták, hogy az csupán az 1875 előtti dokumentumokat érintse. A javaslatot elfogadták, azonban az Alkotmányjogi Bíróság hibája miatt egy évtizedet elvesztegettek - vélekedik Veli-Pekka Lehtola, a számi kultúra professzora az oului egyetemről. A jelenlegi helyzet meglehetősen abszurd: a számi mibenlét legfőbb tényezője, a nyelvismeret mindössze három generációig nyúlhat vissza, míg a kevésbé meghatározó elemnek tekintett történelmi szempontok nincsenek időben korlátozva. Elméletileg tehát bárhonnan előbukkanhatnak számik, akár évszázados okiratokra hivatkozva. A számik attól tartanak, hogy az őshonos nép meghatározása ekképpen jelentőségét veszti. A számivá válni vágyó finnek ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy a számik 1960-as évekbeli feltérképezése hiányos. „A számik közül sokan azt mondják, hogy ha egyszer az állam elfecsérelt egy évtizedet, ki is kellene köszörülnie a csorbát" - vélekedik Lehtola. Csakhogy az állam erre nem mutat hajlandóságot.

Egy évvel ezelőtt a Számi Parlament javaslatot nyújtott be az országgyűléshez a lapp-kritérium kiegészítésére. Eszerint a rokonsági kapcsolatokat nem tekintenék a számiság feltételének, amennyiben a nyilvántartásba vételét kérelmező személy elsajátította és követi a számi kultúrát. Az Alkotmányjogi Bíróság leszavazta a javaslatot, majd az országgyűlés is elutasította azt. Lehtola szerint az országgyűlés jobban bízott a lappföldi képviselőkben, akiket ő azonban nem tart pártatlan forrásnak ebben a kérdésben. A Számi Parlament elnöke, Sanila-Aikio szerint az ügyben egyszerűen átléptek rajtuk, tekintélyüket semmibe vették.
A lapp-kritérium húsz éve létezik, s ez idő alatt semmiféle hátrányt vagy kárt nem okozott a számiknak. A vitatott nyilvántartásba vételek megítéléséért felelős Legfelsőbb Bíróság a számik oldalán állt, a számiság meghatározását ugyanúgy értelmezte, mint maga a Számi Parlament.
2015 őszén azonban valami megváltozott. Az ebben az évben benyújtott 182 panasz közül 93-at helybenhagyott a Legfelsőbb Bíróság. A Számi Parlament megdöbbent a friss adatok láttán. Az ügyben rendkívüli ülést hívott össze, a legradikálisabb gesztusként pedig a korábbi elnök, Klemetti Nakkalájarvi kérelmezte, hogy töröljék őt a választási névjegyzékből.
Alapvetően arról van szó, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem tartja tiszteletben a számik önrendelkezési jogát, amelyet pedig az ENSZ-egyezményekben is megerősítettek. Hasonlóan vélekedik Lehtola is: „A Számi Parlament önrendelkezési joga romokban hever. Jelenleg azt sem képes meghatározni, kik vagyunk mi, számik."

Olyan vendégként érkeztem a zenepalota ünnepségére, aki az anyanyelvén kívül nem beszél más nyelvet. Az esemény szervezésében részt vevő nővérem sürög-forog - én pedig senki mást nem ismerek a jelenlévők közül. Legalábbis azt hittem. Idegen környezetben az ismerős arcokat is nehezebben fedezzük fel.
„Mit csinálsz te itt tulajdonképpen?"
Ismerősöm éppoly meglepettnek tűnik, mint én magam. Sorsunk hasonló: a számi területektől távol felnőve elszakadtunk a számi nyelvtől és kultúrától, még ha gyökereink északhoz kötnek is bennünket.
Édesanyám 15 évesen elhagyta a koltták földjét, 19 esztendős korában már Savóban élt. Az Inari-tó délkeleti partján a finnek világában nőtt fel, számiságát titkolnia kellett. Anyanyelvére nem tanított meg engem, miként testvéreimet sem. Számunkra a számiság csupán a lappföldi rokonlátogatások egy eleme volt.
A háború után Finnországban minden erővel az egységességre és az idegen hatások elkerülésére törekedtek. Lappföldön a gyerekeket bentlakásos iskolákba vitték, ahol a finn tanárok felügyelete alatt a számi nyelv használata nem hogy nem volt megengedett, de sok esetben büntetés járt érte. Finnországban felnőtt a számiknak egy olyan nemzedéke, amelynek tagjai elkezdték rejtegetni és szégyellni a saját kultúrájukat. Az, hogy a ma száminak születő gyerekek már nem beszélik őseik nyelvét, nem az ő hibájuk. Az én számiságtól távol tartott generációmnak nem volt választási lehetősége, nekünk azt egyszerűen nem tanították. Jelenleg a számiknak kevesebb mint fele beszéli anyanyelveként a számit, és kétharmaduk lakóhelye már nem a hagyományosan számi területeken van.
Én és az ismerősöm mindketten érdeklődünk a gyökereink iránt. De olyan nagy a távolság, a kézimunkákhoz se vagyok elég ügyes, a természethez is vajmi kevés közöm van már... Életem során hét idegen nyelvet tanultam, de északi számiul nem futja tőlem többre, mint hogy jó napot és köszönöm, koltta nyelven még ennyire sem. És most száminak kellene lennem, ami voltaképpen tényleg vagyok, és mégsem. A törvény betartatik, a számik közösségében nyilvántartanak, és azt a választásokról szóló levelet is már másodszor kaptam meg az idén.

De miért is olyan becses az a levél?
A számiság akkor vált áhított státusszá Lappföldön, amikor az ENSZ 1989-ben elfogadta az ILO (azaz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) őshonos népekre vonatkozó 169-es egyezményét. Ennek célja, hogy megerősítse az őshonos népek helyzetét és jogait, illetve biztosítsa azok kulturális és gazdasági fejlődését. Azóta Finnországban is napirenden van az egyezmény ratifikációja, Katainen (2011-2014) és Stubb (2014-2015) kormányprogramjában is szerepelt, a dolog mégis kudarcba fulladt, megrekedt a szóbeli egyeztetések szintjén. A párbeszéd nem zökkenőmentes, mivel a konkrétumok megbeszélése helyett a felek rémképekkel ijesztgetik egymást.
Az egyezmény kimondja, hogy az államok kötelesek az őshonos népesség földhasználati igényeinek eleget tenni. Ezt a lappföldi finnek azonban úgy értelmezik, hogy a számik elűzhetik őket Lappföldről és megfoszthatják őket földhasználati joguktól. Ezzel szemben a számik egy része úgy véli, hogy a „papírszámik" csupán azért szeretnének felkerülni a Számi Parlament választási listájára, hogy megakadályozhassák az ILO-egyezmény ratifikálását. Veli-Pekka Lehtola professzor szerint az ilyesfajta félelmek arra utalnak, hogy a Számi Parlamentnek nagyobb hatalmat tulajdonítanak, mint amilyennel valójában rendelkezik.

Vessünk csak egy pillantást például a földhasználat kérdésére! Finnországban a számi területek 90 százaléka állami tulajdonban van, az egyezmény pedig a magántulajdont nem érinti. Norvégiában, ahol jóváhagyták az egyezményt, az érintett megyékben a számik és norvégok együtt döntenek a földhasználatról.
„Jelenleg a Számi Parlament hatalma nyelvi és kulturális kérdésekre korlátozódik. Az önjelölt számiknak az a tévképzetük, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb" - fogalmaz Lehtola.
A számik szempontjából az a bosszantó ebben a helyzetben, hogy a földhasználati kérdés csupán egy az ILO-egyezmény érintette témák közül. Számukra a legfontosabb az őshonos népek önrendelkezési joga: az, hogy saját ügyeikben maguk dönthessenek, és azt is ők határozhassák meg, kik tartoznak közéjük s kik nem. Ez az, amit a finnek nehezen értenek meg - magyarázza Lehtola. Nyelvi kisebbségként elfogadják a számikat, az őshonos nép fogalma azonban idegen a finnek számára. Az iskolákban még mindig nem tanulnak a számikról, jóllehet a Számi Parlament régóta szeretné elérni, hogy az általános iskolai tananyagba bekerüljön a számi kultúra alapszintű megismertetése. A számi többségű Utsjokiban mindmáig csak úgy kaphat számi nyelvű orvosi ellátást a páciens, ha tolmácsigényét előre jelzi.
A közeljövőben aligha várható pozitív fordulat az ügyben, a sajtóban fellelhető hírek szerint ugyanis a jelenlegi kormánynak nem áll szándékában ratifikálni az egyezményt.(...)

A számisághoz kötődő emlékeim közül az az egyik legkorábbi, amikor a nálam egy évvel fiatalabb unokatestvérem a reggelizőasztal mellett tanítgatott, hogy mondják északi számiul azt, hogy „nem tudom".
A válaszom tehát: In diede. Nem tudom.


(Fordította és szerkesztette: Falk Nóra)


Forrás: Finnugor Világ, 2015. december

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése