JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (5)

Provence-tól Katalóniáig

Carrieres des Roches Bleues

Már zajlik a délelőtti vásárlás és forgalom a nagy francia kikötővárosban, Marseille-ben, mikor a Notre Dame de la Garde magaslatáról kanyarog le velünk a busz. Több stoplámpa irányítja a biztonságos közlekedést, s a hely szűkösségét mutatja, hogy egy lámpán egymás alatt van a két jel – az álló és a járás közben ábrázolt figurával a járókelők számára. Kisvártatva már az U alakú régi kikötő, Vieux Port egyik végénél érjük el a tengert, pillantást vetve If várára, majd rácsodálkozva a napsütésben és az enyhe szélben vitorlájukat lustán lengető hajókra. A patkó mindkét ágán mólók sokasága található, merőlegesen a partra, és azok mentén szép katonás sorban pihennek a kis motorosok, vitorlások. A két ágat összekötő központi partszakaszon, a halpiacon most is élénk a forgalom a kék napernyők alatt. A fedett buszmegállókban levő padokon csak néhány várakozó pihen, a négy-öt emeletes régi paloták zsalugáterei becsukva, az épület hosszán körbefutó kovácsoltvas erkélyrácsok pedig mint csipke díszítik a várost. A nappali megvilágításban még varázslatosabb a diadalív, csillog a hófehér márvány és a meseszép faragás. Az elővárosban különös színfoltok a kopár falakra festett nagyméretű képek. Elhaladunk egy hajót ábrázoló, valamint ablakot, ajtót, járókelőket megelevenítő fal mellett. Érdekes az autóut felett átívelő viadukton közlekedő metrókocsi látványa, úgy tűnik, a fejünk felett az űrben robog. Majd egy dombtetőn álló Salon nautique – vízi járműveket árusító üzlet – tűnik fel, előtte reklámként egy kishajó. Odébb egy meredek oldalon temető. 


Valamivel tíz óra előtt már elhagyjuk az utolsó külvárosi negyedet is. Elég kopár, sziklás tájon visz az út, kétoldalt néhány kisebb üzem. A távolból feltűnik az Oroszlán-öböl hajókkal. Elena felteszi a közkedvelt francia sanzonokat a kazettára alapzenének, majd mintegy vallomásként elmeséli, hogy nagyon szereti ezt a vidéket, hiszen a nagyapja francia volt. Igaz, a szíve még Görögországba is húzza, mivel a férje családi gyökerei ott vannak, ám minden napjának gondjai közösek a bukarestiek gondjával, bajával. 


Ismét közeledünk a tenger felé, miközben szoborszerű kőalakzatok mellett visz el az út. A felhők miatt sejtelmes, ködös, fehéres, majd élénk kék lesz a tenger, ahogy a nap ismét kisüt. Ezután hosszú ideig a Földközi-tenger közelében haladunk. A kép változatos – távoli nagy hajók mellett partközelben csónakok, a parton a mólók hosszán magányos horgászok, sokan lakókocsival a közelükben. Arles és Nimes felé visz utunk, miközben piros-fehér zebracsíkos gyárkémények vidítják a tájképet. A környezet bokros, füves, helyenként sás, másutt elszáradt növényzet, odébb rekettyék, sok sirály. Néha úgy érzem, ismerem ezt a vidéket, hiszen ez a nagy impresszionista festők kedvenc témája, s a világ sok égtáján múzeumokban látható. Öreg, néha roskatag tanyák, mezőgazdasági épületek, nyárfasorok, őszibarackosok váltakoznak, feltűnik egy-egy pár házból álló kicsiny település. Arles mellett előbb egy csatornán, majd a nagy Rhone folyamon túl ismét fa estészet világában érzem magam, hiszen a sok virágzó napraforgó főleg Van Gogh világát ébreszti. Sajnos, csak a távolból pillantjuk meg Arlest, megállni nincs idő, pedig ezen a vidéken az ókori római időkből számos épület ragyogó állapotban ma is áll. 


Valamivel 11 óra után már feltűnik Nimes. Elég nagy város a dombok ölében. Engem valahogy Váradra emlékeztet, ahogy elsuhanunk a közelében. Sajnos, a római emlékeket a távolból nemt tudom felismerni, így marad a barátságos ligetes táj és az egyre nagyobb kiterjedésű, szőlővel beültetett földterületek látványa. Végig autóúton haladunk, s időnként fizetőkapuknál állunk meg néhány percet. 


Így egyik helyen sikerül lejegyeznem, hogy a következő szakaszra busznak 26, míg motorkerékpárnak 3 frank a díj. Valamivel dél előtt jó negyedórára pihenő Montpellier közelében egy benzinkútnál. A pénzbeváltónál kiderül, hogy egy dollár napi árfolyama 4,80 frank. Az üzlet kínálatából szívesen hazavinnék egy jó két arasznyi báliruhás porcelánbabát, ára 162 frank. A társaság jó része ebédel, más meg sört, kávét fogyaszt, jómagam megelégszem a nézelődéssel

Bazaltkitermelés a kék szikláknál

Újból útnak indulva Béziers közelében a Carrieres des Roches Bleues mellett bazaltoszlopokat látok és barlangok felé mutató útjelző táblákat. Azután igen barátságos szőlőföldek és szántók, kis falvak. Érdekes módszert alkalmaznak az omladékos domboldalak megszilárdítására: a fiatal fák hosszú sávban fóliában hasított nyílásba vannak beültetve, míg a műanyagot cövekkel, kövekkel rögzítik a talajhoz. Déli egy órakor kibontakozik a gyönyörű középkori gótikus katedrális hatalmas tömbje, miközben Narbonne közelében kanyarog az utunk. Az útjelző táblákon Perpignan mellett feltűnik az első nagy spanyol város, Barcelona is, bár még több mint 200 km út van odáig. Úgy látszik, a szőlő hazájában járunk, van fiatal ültetvény és korosabb, ám valamennyi példásan gondozott. Közel két óra, mikor Perpignan mellett haladunk el, és feltűnnek a Pireneusok első vonulatai. Közeledve nagyon festői a kép, hiszen a hegyláncok ölében egészen azok derekáig falvak, városok piros cseréptetői látszanak a távolban, erdők zöldje és a sziklák sárgája-barnája csodás színharmóniájával. Lélegzetem is visszafojtom, míg áthaladunk egy-egy hosszú és magas völgyhídon, mert olyan szép a táj! Lenn alattunk a falvak, felettünk a hegyek, erdők. 


Ezután már a határzónában vagyunk Le Perthus mellett, ahol rövid pihenőt tartunk. Nem azért, mert valami hivatalosság megállít, hanem Elena javaslatára pénzt váltunk. Bár süt a nap, elég hűvös van, és erős szél is fúj, huzatos a hely a magas hegyek között. Az autópálya túloldalán a hegytetőn érdekes csonkagúla formájú építmény, a tetején téglaszínű oltár oszlopokkal körülvéve. Sajnos, vezetőink sem tudják, mit jelképez, s az útikönyvek sem említik, valószínű, újabb építmény, talán éppen a határt jelöli. Gyorsan kialakul a sor, de fogy is percek alatt a pénzváltó helyen, ahol semmi igazolást nem kérnek az utastól, csak a pénzt. Pötyögtetés a számítógépen, s a tisztviselő már számolja is a pesetát, majd a pénzváltást igazoló papíron adja is ki az üvegablakon. Én 105 ausztrál dollárért 9575 pesetát kapok, egy maroknyi fémpénzt és néhány papírt is... A jó hangulatot fokozandó spanyol népzene szól, miközben erdős hegyek között visz utunk Figueres felé, mely az első település ezen a részen. 


Az 506 000 km2 nagyságú Spanyolországot közel 40 milliónyian lakják, a spanyolon kívül jelentős katalán, baszk, galíciai népességgel. Hegyes-völgyes ország, mondja Elena, hiszen az átlagos magasság 600 méter feletti, mivel a félsziget középső részén levő fennsíkot, a Mesetát hegyláncok keretezik, ezek a különböző nevű Sierrák. Kirándulásunk során bejárjuk Katalóniát, majd Aragónia fővárosába, Zaragozába megyünk, aztán Madridba, Kasztíliába, majd következik Andalúzia Córdoba, Sevilla, Granada és Malaga városokkal, míg a visszautunk Valencián át Alicante és Valencia látogatásával zárul. 


Közel órája járunk már spanyol földön, közben a Pireneusok lassan elmaradnak. Első benyomáson, hogy nagyon sok az új épület, a helységek gondozottak, mindenfelé építkeznek. Az út mellett katonás sorban telepített nyárfa- erdősávok. Négy óra előtt egy kisebb benzinkút mellett pihenő. A kocsi ablakait megmossák, és feltöltik az üzemanyagtartályokat. Mivel eléggé megéheztem, s meleg is van, így 240 pasetáért vásárolok egy remek Magnum fagylaltot. A hegyláncok már a távolban kéklenek, a közelben alacsony, erdővel fedett dombok. 

A Santa Maria mása a kikötőben

Jó félóra múltán már Barcelona elővárosában járunk. Egy darabon a vasútvonal mellett haladunk, mindkét irányba a budapesti HÉV-hez hasonlatos rövid villanyvonatok közlekednek. A felírások spanyol mellett katalán nyelvűek, az épületek ablakain redőny helyett zöld színű sötétítő függöny. Pálmafás széles sugárutak, 15-18 emeletes paloták és még magasabb toronyházak. A szelektív hulladékgyűjtést színes tartályok – kék, zöld, sárga – mutatják a megszokott sötétzöld kukák mellett. Gyönyörű platánfás utcák váltakoznak a pálmafákkal, kovácsoltvas erkélyek, zsalugáterek jelzik, hogy közeledünk a régi városrész felé. Különös templomtornyokat is látok, lapos tetővel, rajta felfüggesztve fémállványon a harang. Aztán öt óra után nem sokkal már a tengerparton vagyunk, a hatalmas oszlop közelében, amelyet Kolumbusz emlékére állítottak. A távolban látszik az egykori felfedezőhajó, a Santa Maria mása, amely ma múzeum. Egy elektromos óra éppen 31 fokot mutat, mikor a parti sétányon kiszállva városnézésre indulunk. 


(Folytatjuk)