2019. augusztus 29., csütörtök

HAMAR MÁRTON: Rénszarvasok nyomában (3)

Lemmingek, sarki rókák

Másnap az igazgató beszédesebb kedvében volt.
—  Remélem, hogy ma sem fog unatkozni — üdvözölt vidáman. Már útra készen állt, s éppen egy új filmtekercset tett be a gépébe.
—  Ma    lemmingvadászatra    megyünk,    mégpedig gyalog — tette hozzá rejtélyesen.
Egye fene — gondoltam. — Nem halok bele egy kis gyaloglásba; a tundra legérdekesebb rágcsálóját meg kell néznem. Bebújtam bundakabátomba, s egy kis elemózsiát vettem magamhoz. Így vágtunk neki kettesben a végtelen tundrának.
Alig mentünk ötszáz métert, máris úgy tűnt, hogy legalább tíz kilométert gyalogoltam. A tegnapi kószálás a sátrak körül sétaszámba ment a mai meneteléshez képest. Hamar rájöttem, hogy itt gyalog nem lehet boldogulni. A száraz, köves részek vizenyős, zuzmós szakaszokkal váltakoznak, ahol a törpenyír és fűz ruganyos, cserjés falat alkot. Tüskés drótgombolyagokkal teleszórt mezőhöz hasonlít a tundra. Ha sikerült is megvetnem lábamat az ágak közt, csak nehezen tudtam kihúzni, hogy tovább lépjek. Emellett a vizenyős helyeken majdnem térdig süllyedtem a mohába, de lábam akkor sem ért szilárd talajt, mert a mohaszőnyeg alatt víz lappangott. Ilyenkor az volt az érzésem, hogy egy vízre terített vastag szőnyegen járok, s ha nem lépek elég gyorsan, alámerülök. Ez a folytonos „üresbe-lépés" siettette a járást, de egyben rendkívül fárasztónak bizonyult.
—  Pihenünk   egyet   —   kiáltott   vissza   vezetőm. Amikor utolértem, arcáról patakzott a veríték.
—  Ez  a   tundrai   élet  gyönyörűségei   közé   tartozik   —   mondta,   miközben   úgy   fújtatott,   mint   a gőzgép. — De ne ijedjen meg, mert már igazán közel járunk a lemminges helyekhez. Idén kevés van belőlük, de azért remélem, hogy sikerül nyakon csípnünk egyet.
Miután pihentünk egy keveset, folytattuk a gyaloglást. A tundra itt köves, száraz talajú volt. Helyenként a zuzmócsomók között tenyérnyi széles ösvények keresztezték utunkat a csenkesz pázsiton.
—  Ezek a lemmingjáratok — hangzott a magyarázat. Alig különböztek a mifelénk ismert mezei pocok járataitól. Egyébként a lemmingek nagyon közeli rokonságban állnak a pockokkal, csak nagyobbak azoknál.
Az igazgató lekuporodott, és intett, hogy ne mozogjak. Sapkáját levette, és készenlétben tartotta. Türelmesen várakoztunk. A közeli törpenyír bokorból szapora rágcsálás ütötte meg a fülemet. Időnként a rágcsálás abbamaradt, s ilyenkor motoszkálásszerű zaj hallatszott. Rövid idő múltán halk cincogással mászott elő a bokorból egy öklömnyi barnássárga állatka. Megállt és körülszaglászott, majd nyugodtan folytatta útját egyenesen az igazgató felé. Abban a pillanatban, amikor ismét megállt, útitársam leborította a sapkájával. Iszonyatos visításba kezdett, de egyáltalán nem volt gyáva. Dühösen ágaskodott két lábra, nagyokat fújtatott, fogait csattogtatta, és időnként a sapkába harapott. Rendkívül rokonszenves állat, azt meg kell adni! Hátán sötétbarna csík húzódik a rövid farokig. Oldala és hasa citromsárga, mint a zuzmók színe. De hiába erőlködött, szabadulni nem tudott. Társam ügyesen nyakon csípte, és oldaltáskájába zárta.
— Ez az obi lemming — mondta elégedetten. — Gyakori felénk a patás lemming is, habár az még északabbra él. Nevét onnan kapta, hogy télen első lábujjainak körméből erős szaruhártya nő pataszerű nyúlványokká. Az állat ezekkel a néhány centis lapátszerű patákkal ássa hó alatti járatait. Egyébként a lemmingekről, a tundra legjellegzetesebb rágcsálóiról rengeteget írtak. Már a középkorban felkeltették a természetkutatók érdeklődését tömeges vándorlásaikkal. Hirtelen felbukkanásukat egy-egy tájon csodának tekintették, mintha az égből pottyantak volna alá. Aránylag nem is olyan régen alapozták meg tudományosan a lemmingek időnkénti tömeges elszaporodásának okát. Megfigyelték, hogy egy-egy száraz nyár után egyetlen anyaállat évente három-négy nemzedéket szül. A hirtelen szaporodás következtében a lemmingek száma egy adott területen igen nagy. A zsúfoltság állandó „riadókészültségben" tartja őket, ami sokszor marakodáshoz és végül is a hormonális egyensúly megbomlásához vezet. Ez az állapot valóságos sokkot vált ki a szervezetben, minek következtében az állat vagy elpusztul, vagy elmenekül. Egyes vélekedések szerint az állatok mindig egy bizonyos irányba vándorolnak kisebb csoportokban. Éjjel-nappal menetelnek, valósággal megkopasztják a tundrát. Nem kerülnek meg semmilyen természetes akadályt, folyókon, tavakon átúsznak, úgy haladnak tovább. Előfordult az is, hogy a vándorló lemmingek 1907-ben például elözönlöttek egy svéd várost, Östersundot, úgyannyira, hogy az utcákon alig lehetett tőlük járni. Közben rengeteg állat elpusztul, és mire a vándorlás véget ér, ismét megcsappan a számuk. A lemmingjárásos esztendők általában három-négyévenként ismétlődnek. A  tundrai vadászok türelmetlenül várják ezeket az éveket, mert ilyenkor elszaporodik a sarki róka is, amely elsősorban ezekkel az állatokkal táplálkozik. Így a lemmingjárásos évek a gazdag rókavadászat előhírnökei, ez pedig az itteni lakosság fő kereseti forrása. A tundrán még három-négy pocokfaj is él, amelyek Európa délibb részein csak a hegyekben maradtak meg. Ilyen a csalitjáró pocok meg az erdei pocok, amely a Kárpátok magasabb régióiban is megtalálható. Számarányban ezek képezik a tundra legnépesebb állatcsoportját.
—  Idén nem sok lehet a sarki róka — jegyeztem meg —, hiszen amióta megérkeztem, még egyet sem láttam.
—  Nyáron nagyon nehéz észrevenni őket. A szinük ilyenkor szürkésbarna, meg aztán ezen a vidéken nem is igen élnek. Északabbra már láttunk belőlük. A sarki róka a tundra legértékesebb ragadozója. Csak a Jamál félszigeten évente három-négyezer rókát vadásznak, azért csak ennyit, mert kevés a vadász, s a vadászat sem eléggé szervezett még.
—  Tulajdonképpen hány színű sarki róka van? Hiszen a kékróka is a tundrán él.
—  A   tundra   övezetében   egyetlen   rókafaj   él,   a sarki róka, amely átmenet a farkas és az igazi vagy vörös róka között. A sarki róka kisebb, mint a vörös róka, s zömökebb. Nyáron a bundája, mint már említettem, szürkésbarna. Télen leginkább hófehér, s bár előfordul a kékesszürke színváltozat is, ez nem jelent más fajt. Régebben, amikor a kékróka volt a divatos, mindenki arra vadászott. Ma egész Európában a fehér bundák a divatosak, s így ezek a legkeresettebbek.
—  Csak azt nem tudom elképzelni, hogy hová ás üreget magának, hiszen a talaj mindenütt vizenyős és fagyott.
—  Inkább a hegyes-köves tundrán él, meg a folyópartokon. Vackát itt is ritkán ássa fél méternél mélyebbre. A sarki róka  is  kóborló  állat,  akárcsak  a lemming. A Jamálon megjegyzett állatok egy év múltán Kelet-Szibériában kerültek puskavégre. Egy itt  megjegyzett róka három év múlva, 1966-ban, Alaszka legészakibb  csücskéig jutott el.  Ez azt jelenti, hogy három év alatt több mint ötezer kilométert tett meg. Feltételezzük, hogy Kelet-Szibériából a befagyott Bering-szoroson jutott át Alaszkába. Igaz, hogy a vándorló jégtáblákon is gyakran látni sarki rókát. Az is elég gyakori, amikor a vándorló lemmingek után veti magát, és több száz kilométeren követi őket. Rendkívül szereti a halat meg a hófajdot. A sarki rókára télen vadásznak, amikor legszebb a bundája. Régebben kizárólag csapdát állítottak neki, vagy nyíllal lőtték. Ma persze puskával vadászszák, de a csapda sem ment ki a divatból.
Lassacskán a domb tetejére értünk. Pihenő! Előszedtük az elemózsiát, és nekiláttunk a falatozásnak. Ezúttal is halat ettünk, de nem panaszkodhattam, rendkívül ízlett.
Mi a célja az itteni kutatásoknak? — kérdeztem.
— Ez a kutatóállomás mindössze két éve működik, a Nemzetközi Biológiai Program keretében, amely mint ismeretes, a biológiai termékenység kérdéseit tanulmányozza — felelte Nyikolaj Szergejevics. –. Az elkövetkező években tehát a világ biológusai földünk különféle tájainak termelési lehetőségeit kutatják, a szerzett adatokat összehasonlítják, és ennek alapján kiszámítható, hogy földünk milyen termelőkapacitással rendelkezik, és hogy miképpen és hol lehet ezt a kapacitást növelni. Ez nagyon időszerű kérdés, hiszen az emberiség rendkívül gyorsan szaporodik, s ha már most élelmezési nehézségekkel küzd, mi lesz száz év múlva?! A Nemzetközi Biológiai Program célja éppen az, hogy felkutassa azokat a lehetőségeket és szervesanyag-tartalékokat, amelyeknek kiaknázása megoldhatná az emberiség élelmezési problémáit…  Mi a tundra termelés-lehetőségeit kutatjuk. Az a feladatunk, hogy néhány év leforgása alatt határozott választ adjunk arra a kérdésre, hány kalóriaegységet biztosít évente a tundra egy hektárnyi területen, és miképpen lehetne ezt a kalóriamennyiséget növelni. Magától értetődik, hogy a teljes kalóriamennyiség kiszámításához ismernünk kell a növények, bogarak, emlősök és madarak össznépességének kalóriaértékét is. Ehhez pedig feltétlenül meg kell határoznunk a növények és állatok egy hektárnyi területre eső népességét. … A finneknek is van egy ilyen kutatóállomásuk, úgyszintén Kanadában is működik egy… Az eredmények összehasonlítása rendkívül tanulságos lesz. Nemcsak azért, mert a feltételek eltérőek, hanem a módszerek ellenőrzésének szempontjából is.
—  Miért éppen a tundrát választották erre a célra — kérdeztem —,  hiszen földünk szervesanyag-készletét jóval délebbre termelik?
—  ...Gondoljon arra, hogy a mérsékelt égövi és a trópusi tájegységek rendkívül gazdagok növény-és állatfajokban, s a sok faj között fennálló kapcsolatok bonyolultsága rendkívül megnehezíti a természetkutató munkáját. A tundrán sokkal kevesebb növény- és állatfaj él, s ennélfogva a fajok közötti kapcsolatok is egyszerűbbek. Így például a  délibb tájak bogárvilága négyszer-ötször gazdagabb, mint a tundráé. Nem tudom, észrevette-e, hogy itt nincsenek kétéltűek és csúszómászók. A kígyók, gyíkok és békák nem bírják az alacsony hőmérsékletet... Itt tehát több az esély arra, hogy néhány év leforgása alatt kézzelfogható eredményt mutassunk fel. De ez nem jelenti azt, hogy a többi természeti egységekkel senki nem foglalkozik. Hiszen a program keretében működő legtöbb munkacsoport éppen a lomblevelű erdők és művelt területek terméshozamát kutatja.
...Késő délután indultunk vissza a sátrakhoz.

(Folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése