Frantisek Kele boldog ember, hiszen számos kemény expedícióban vehetett részt és eddig mindegyikről szerencsésen hazaérkezett. Ez többek között azért is volt lehetséges, mert igyekezett betartani azokat a szabályokat, melyeket éppen expedíciós tevékenysége szállított neki házhoz; természetesen utólag.
A szép számú jótanács közül az ötödik nyilvánvalóan logikus, s nem igényel különböző bizonygatást: ÍRJUNK NAPLÓT, FÉNYKÉPEZZÜNK, ÉS A VIDEOKAMERÁT NE FELEJTSÜK OTTHON. Igaz, az ezzel kapcsolatban előadott balfogások önmagukban is érdekes történetek, de helyszűke miatt ugorjunk tovább.
Érdekesnek tűnik a következő? MINDEN ÚTNAK LEGYEN FILOZÓFIAI ALAPGONDOLATA, KÖZÉRDEKLŐDÉST KELTŐ EGYEDI CÉLJA (Kele érve: „Ha támogatást kérünk bárkitől, mégsem érvelhetünk azzal, hogy valahová el akarunk utazni. Mindenki nyomban azt tanácsolja, vegyük igénybe saját pénzünket. Egy expedíciónak legyen társadalmilag vagy kutatási szempontból hasznos célja....”)
A hetedik: A LEGFONTOSABB: ÖNMAGUNK ÚJRAFELFEDEZÉSE. („Nemrég ellátogattam a Canaima Nemzeti Parkba. Megtekintettem itt a világ legmagasabb vízesését, a 979 méteres Salto Angelt. Csónakon egy napot töltöttem a Carrao és a Churum folyón; 90 kilométert megtéve jutottam el a vízesés alá. Másnap egy kis repülőgépből figyeltem meg az „Égből aláhulló folyót”, ahogy a helybeliek (pemonok) a vízesést nevezik. 1933-ban valamilyen hasonló „gépen” fedezte fel e vízesést Jimmie Angel. Megpróbáltam elképzelni, mit érzett Jimmie több mint fél évszázada. Sikertelenül, mert önújrafelfedezésem hatása alá kerültem: felfedeztem a föld legmagasabb vízesését önmagam számára. Ez az érzés semmihez sem hasonlítható. Mindenki megéli, aki ismeretek után kutatva járja a világot, és akinek nem okoz gondot, hogy előtte Kolumbusz, Amundsen vagy Halliburton már felfedezte.”)
Megfontolandó a nyolcadik tanács is (AKI UTAZÁSAI EREDMÉNYEKÉNT SZOLID ISMERETEKRE VÁGYIK, AZ BIZONYOS TERÜLETRE ÖSSZPONTOSÍTSON; AZ EGÉSZ FÖLD IS LEHET ILYEN KIJELÖLT TERÜLET...), de ami igen komoly figyelmet érdemel, az a kilencedik: A KUDARC NEM VÁLHAT VERESÉGGÉ, ELLENKEZŐLEG, MÉG NAGYOBB TELJESÍTMÉNYRE KELL ÖSZTÖNÖZNIE. Tudniillik egy utazás nem kizárólagos diadalmenet. Számítani kell kellemetlen közjátékokra, nehézségekre, amelyek földhöz verhetik ugyan az embert, s akkor hátráltatják az előrehaladásban, vagy ellenkezőleg, olyan teljesítményekre sarkallják, hogy utólag az ember maga is csodálkozik: ezt tényleg képes voltam megvalósítani? E folytatást a tizedik szabállyal zárjuk: ÚGY DOLGOZZUNK ÖNMAGUNKON, HOGY ELÉRJÜK AZ EXPEDÍCIÓKÉPESSÉGET. Kele szerint „expedíció tagjaként semmi sem nehezebb a konfliktusok és civódások elkerülésénél. Az arany középúthoz igazodás lenne a legcélszerűbb. Ez azonban nagyon nehéz. Aki erre hajlik, engedékennyé válik és a „nem expedíciós típusúak” ezzel nyomban visszaélnek, „pokollá” teszik az utat. Ha az arany középútról amarra tér le az ember, kárhoztatni kezdik, megszólják, és otthon mindenkinek fülébe jut, hogy egy ilyen barommal már soha senki nem indul útnak.” Kele azt javasolja: aki az ő szabályaihoz igazodik, annak félig nyert ügye van.
Tizenegyedik szabályként Kele azt sugallaná nekünk, hogy NE TÖREKEDJÜNK EXPEDÍCIÓVEZETŐI POSZTRA. Ez a feladat ugyanis mindenek előtt felelősség és tapasztalat kérdése. ("Expedícióvezetőnek lenni - rendkívül nehéz feladat. Pontosan annyiban, mint bármelyik munkahelyen. A vezető felelősséget érez a főnökség felé, magatartása így más, mint az egyszerű munkatársé. Nemcsak az expedíció tagjainak tartozik felelősséggel, hanem másoknak is, akik informálisan, főképp pedig formálisan kötődnek a vállalkozáshoz. Ha baleset történik, mindenki azt kérdi, mit tett a vezető. A vezetőé a felelősség minden problémás helyzetben, ami csak bekövetkezhet. Sok olyan esetet tudnék felsorolni, amikor a szám íze keserűvé vált a vezetői kenyértől. Az egyik expedícióban társunk életét vesztette. Hazatérve találkoztunk az elhunyt hozzátartozóival, és tudatosítanom kellett, hogy barátunk nem a „mi” halottunk, hanem az „én” halottam. Egy másik utunkon letartóztatták az expedíció tagját, és halálra ítélték. Volt mit tennünk, hogy bebizonyítsuk ártatlanságát, és kegyelmet kap" - figyelmeztet a szlovák világjáró.) Logikusan következik az előbbiből, hogy A LEGFONTOSABB: A VÁLLALKOZÁSRA MEGFELELŐ PARTNERT ÉS ÚTITÁRSAKAT VÁLASSZUNK KI ("Ugyanaz az alapelv, amit élettársa kiválasztásánál is érvényesít az ember. Ne csak azt tudjuk, hogyan viselkedik sörözés közben, kellemes körülmények között, hanem azt is, viszontagságos körülmények között, szűkölködés idején milyen a magatartása. Tudnunk kellene, milyen a munkában, hogyan viszonyul feleségéhez, gyermekeihez. Expedíció közben mindenki felejtse el munkahelyi beosztását. A vállalati vezérigazgató: egyik tagja az expedíciónak. Igazgatónak, vállalkozónak, felügyelőnek, munkanélkülinek egyaránt ehhez kell igazodnia..."). Igen fontos, hogy az expedíció tagjainak EGYNÉL TÖBB SZAKMÁJA legyen (13), illetve, hogy amit igértünk, azt álljuk is, minden körülmények között. Ezért túrázás, expedíció esetén CSINJÁN BÁNJUNK AZ ÍGÉRETEKKEL (14), mert a fölösleges csalódások aláássák a résztvevők lelki egyensúlyát, biztonságát. A résztvevők legyenek mindig felkészülve a legmostohább helyzetekre.
További jótanácsok: NE FELEDKEZZÜNK MEG KIS AJÁNDÉKOT VINNI HOZZÁTARTOZÓINKNAK, BARÁTAINKNAK, FŐLEG PEDIG FŐNÖKÜNKNEK (15), de közben SAJÁT GYŰJTEMÉNYÜNKET IS GYARAPÍTSUK (16). Közhelynek hangzik, de ha a mélyére nézünk, itt is nélkülözhetetlen alaptétel: NE MENJÜNK MINDENÁRON FEJJEL A FALNAK (17)! Hogy miért? "Semmi se jár nagyobb veszéllyel, mint bennszülöttekre az európai életritmus ráerőszakolása. Az indián „manyana” kifejezés közismert. Jelentése: majd holnap. Nemcsak a dél-amerikai indiánok igazodnak hozzá. Szelleme Arábiában, Indiában és még sok helyen érvényesül" - figyelmeztet Kele. Az előre nem látható akadályok kikerülését.szolgálja a következő szabály: LEGYENEK NÁLUNK APRÓSÁGOK, AMELYEK KÖNNYÍTIK A NEHÉZ PILLANATOKAT (18), mégpedig: "Csavarhúzóra, tűre, cérnára, ollóra, nagyítóüvegre, fényképezőgépbe való tartalék szárazelemre, tartalék fényképezőgépre, sebtapaszra, egy darab zsinegre, zsebkésre gondolok." - stb., stb. Továbbá: MINDIG LEGYEN NÁLAD VASTARTALÉK.
("Középiskolásként indiánfutáshoz edzettem a Kis-Kárpátokban. Meg akartam közelíteni a maratoni távot, így 40 km körüli útvonalat választottam. Feltételeim nehezítésére nem vittem magammal ennivalót. Az erdőkben mindenütt volt víz elegendő. Azon a napon Lozornóból indultam, hogy a Turecký vrch és Košariská érintésével Fehér kereszthez (Biely Kríž), majd Récséhez érjek. Éjszaka friss hó hullott. Tíz centiméternyi hótakaró elegendő volt ahhoz, hogy a feltételezettnél nagyobb legyen az energiaveszteségem. A Fehér kereszt előtti kilométeren már megvert kutyaként vonszoltam magam.
Bekopogtattam az erdészlakba, az erdész felesége csak rám tekintett, és szó nélkül adott egy karéj zsíros kenyeret, és főzött egy csésze teát. Ha van a zsebemben egy darabka csokoládé, fejedelmien éreztem volna magam, nem teszem ki magam az összeomlás veszélyének. A tanulság egyértelmű: azóta mindig van nálam vastartalék, egy darabka csokoládé vagy két-három kockacukor".)
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése