2018. június 27., szerda

HALÁSZ GYULA: A századik év küszöbén (2)

KIRÁNDULÁSOK A BUCSECSRE

A Bucsecs platóján, a Kereszttel
A Nagykőhavason kívül, melyet mint a BTE elnöke hivatalból is gyakran megjártam, anélkül, hogy csak egyszer megjártam volna (a hálást kivéve az utolsó fogpiszkálót is megfizettem, akár a többi turistatárs), többször jártam a Keresztényhavason, a Csukáson, a Kis- és Nagy-királykőn, s háromszor a 2500 méter magas Bucsecsen. Első ízben Preiszner Péter tornatanárunk vezetésével és direktorom két unokaöccsével, a budapesti Zsigmond fiúkkal. Utunk Rozsnyótól a Malajesti völgybe, s onnan a menedékházhoz, majd a kalugyerek festői helyen fekvő kolostoráig, ahol fenn, a szénával tömött padláson aludtunk. Kísérteties volt a hegyi patak zúgása és a kolostor harangjának tompa ütése. A hatás, az elragadtatás az Omul tetőjén csak fokozódott.
Második bucsecsi túrám Busteni felől történt és Szinajában végződött. A csúcsról végtelen hosszú és fárasztó út vezetett le. Útközben több élő farkast láttunk a szabadban, de nem szabadon: vasketrecben. A panoráma elragadó. Elbűvölő kilátás a csúcsról: a, Tömösi-szoros, a Nagykőhavas, a Keresztényhavas, Feketehalom,  közben kopár sziklák és zuhogó  patakok, kristálytiszta vizeikkel.. .
Harmadszor a Bucsecsen Soós fodrász kitűnő kalauzolása mellett egy elragadó látványossághoz, az alpesi rózsaerdőhöz, mely a Törcsvárra vezető úton díszlik. Nem akartam süket füleimnek hinni, mikor Schmids barátom, a zernesti cellulózgyár volt igazgatója, most, nyolcvanhárom éves korában járta meg ezt a nehéz, de annál szebb és emlékezetesebb utat.

MÁLNÁSI CSENDÉLET

Egy nyári szünidőben — 1924-ben — Málnáson töltöttünk pár hetet. A kedves fekvésű, csendes és egészséges klímájú hely akkor még nagyon primitív állapotban volt. A Herkules fürdő 15 fokos vizétől a hideg rázta az embert. A közbirtokosság vajmi keveset törődött a saját birtokával és alig volt egy-két villának keresztelt szerény épület, melyben baj nélkül lakni lehetett. A vendéglősök, vendégek hiányában, .gyenge kosztot adtak vagy megszöktek. A rákászat volt az egyedüli kellemes szórakozás, de idővel a rákokkal együtt az is visszament. Három évvel ezelőtt, már egy új, mozgalmas és kényelmesebb málnási tartózkodásra volt alkalom…

ÜDÜLÉS ALSÓTÖMÖSÖN

Alsótömösön, a Nagykőhavas aljában, ősszel, levelek hullása, darvak távozása idején! Festőien szép erdők, hegyi patakok, virágzó mezők, nyájas ligetek, legelők. Bájos völgye vetekszik Svájc legköltőibb helyeivel és közvetlen szomszédságában Brassó. A kép 1908 óta, amikor családommal ott őszöltem, keveset változott, csak a forgalom vált óriásivá és villák, üdülőházak épültek. Csak... félszázaddal ezelőtt méla csend, egy-egy vonat és gépkocsi járása, szekerek nyikorgása,. A város környékén a legideálisabb nyaralóhely. A levegője úgynevezett balzsamos, s a vonattal párhuzamosan húzódó légvonattól senki se hal meg... Brassótól Predeálig az utak tisztaságáról útkaparók gondoskodnak, s mi épp egy ilyen  útkaparó házában húzódtunk meg patriárkális  egyszerűségben.
A házigazdánk Zölde András erős falusi székely, akinek bölcsőjét Maksán ringatták. Fiatal, izmos, jóképű, kellemes ember. Csinos feleségével most ő ringat kicsi gyereket. Lakásunk közelében mindössze egy vasúti őrház, szemben a Tömös-patak, mögötte az erdő és a havas. A postáért a közelben levő Felsőtömösre kell gyalogolni, de ez az út is a szépségek egész során visz keresztül... Az étkezést a ház asszonyai rendezik némi gonddal és utánajárással, de gombáért nem kell a városba menni, ott az erdei gazdaság. Halat halászhattam volna, mert barátaim, nemcsak halászati jogukat bocsátották rendelkezésünkre, de teljes horgászfelszerelésüket is. A rosszmájú pisztrángok azonban nem osztoztak a baráti áldozatkészségben, majdnem mindig elkerülték a lesben álló horgot.

LÓHÁTON A BUCSECSEN ÁT

Fogaras vára (rajzon)
Emlékezetbe idézem Alsótömösön, egy útkaparó házban töltött hatheti nem nyaralásunkat, de őszölésünket, október havában. Egy, nyugodt, hangulatos este, amikor még nem fekszik le az ember, bár már kezd jócskán sötétedni, családommal kint ültünk a Zöldeék kedves házikója előtt a padon, midőn közvetlen előttünk az országúton egy robogó lovascsapat állt meg hirtelen. Nem ismerve fel az alakokat és nem találván semmi összefüggést a megállás s a mi künnlétünk között, nem hihettünk egyebet, kivált ha az ember időnként egy-egy Rinaldo Rinaldini-féle regényt is olvas, mint hogy rablók jöttek és megtámadnak bennünket. Szorongó érzésünk teljében voltunk, amikor a lovascsapatból a vezető férfi, nyilván a rablóvezér, egyió villanylámpát kattant fel s hozzánk, közeledvén, ránk világít, majd sebtében megkérdi, hol kaphatnának szállást Brassóban és nem adhatnánk-e nekik egy darab kenyeret. Én még keveset értvén románul, látva a vezető megnyerő arcát, s hallván szerény kérését, franciául adom meg a választ: Burzenhof szálloda, és a gyerekeim jó darab kenyeret hoztak a társaságnak. A lámpa fénye azonban ezzel nem érte be, a két arc, a rablóvezéré és az enyém, egymásnak nagyon ismerősnek tűnt fel: mi valahol már találkoztunk, valahol már franciául elbeszélgettünk, már ismerjük egymást. Hát igen, egy évvel ezelőtt ez az úr Bukarestbe utazott és én haza Brassóba és a vonaton összeismerkedtünk, összebarátkoztunk. S íme a csodás véletlen: a Bucsecsen át lóháton jönnek tizenketten, merész, de pompás vállalkozás, s ez a találkozás. Több nem is történt. Köszönet a kenyérért, meleg kézfogás, búcsú, amíg újra künn ülünk majd az útkaparóház előtt, s a társaság újra lelovagol a Bucsecs sziklái, vízesései, zuhanó patakjai és sötét erdei mentén…

FOGARASI EMLÉK

Úgy történt, hogy Kistétényi Walter Béla volt tanártársam, majd főigazgató egy fogarasi főgimnáziumi tanár fegyelmi ügyében (állásában elkövetett visszaéléssel vádolva) a vizsgálathoz engem vitt magával Fogarasra. A gimnázium udvarán, épp mikor ott haladtunk el, nyitott könyvet olvasva egy fiatalember erősen megnézett bennünket és továbbment. Később tudtuk meg, hogy az a fiatal tanár Babits Mihály volt, a, későbbi neves költő. A vádlottat felmentettük, de a fődirektor intésben részesítette…

Forrás: Értelmes utazás. A Hét évkönyve, 1985. 55-60. old.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése