PÉTER I. ZOLTÁN: Főúr, fizetek! (3)

EMKE kávéház (folytatás)

...Nagyon népszerű volt az EMKE már a megnyitását kövező években. De bármennyire is jól mehetett az üzlet, a reklám soha nem árthatott, mint az alábbi sem, amely Nagyvárad és Bihar megye 1904-ben kiadott cím- és lakjegyzékében jelent meg: „Stern Herman Emke kávéháza - Nagyvárad, Bemer tér. - Az előkelő közönség találkozó helye. Színházi előadás után, valamint minden időben hideg ételek, és mindennemű kávéházi italok pontos, előzékeny kiszolgálás mellett.
Valamennyi bel- és külföldi napi- és hetilap. Hetenkint háromszor zene-estély."
Művészeket is meghívtak fellépésre, amint azt az alábbi kis tudósításban is beharangozták:
„Az Emke kávéházban ma este (1904. január 27-én) Schreier Sándor a flageolet királya, a bécsi akadémiát végzett híres hegedűművész hangversenyt rendez Hamza Miska zenekarának kísérete mellett."
A hírben az a különös, hogy egy akadémiát végzett hegedűművész hogyan lehetett egyben a flageolet (a fuvolának egy neme, ébenfából vagy elefántcsontból készítették) „királya" is. De ha már valóban olyan sokoldalú művész volt, hogyan vállalkozhatott arra, hogy egy vidéki kávéházban játsszon egy cigányzenekarral? Úgy tűnik, már akkor is ismerhették a reklám erejét!

Sztarill Ferenc építész 1906-ban a Szalárdi utcai mellékhomlokzatot újabb négytengelynyi résszel bővítette, ami azt jelentette, hogy megnagyobbodott az EMKE is.
1907. április 2-án, 57 éves korában elhunyt Stern Herman, mindenki Herman bácsija. „Az ő szimpatikus egyénisége, az ő bámulatos munkássága rövidesen egész gárdát toborzott maga köré az Emkében, és ma már valósággal »közéleti tényezők« az Emke kávéház törzsasztalai, ahol a legtöbb városi társadalmi és politikai kérdések először kerülnek megvitatás alá" - ahogy azt az egyik nagyváradi napilap felelevenítette a népszerű kávés halála alkalmából.

Valóban ilyen szerepe is volt a kávéháznak, ahogy arra Nagy Andor és Dutka Ákos is emlékezett. A különbség az volt, hogy Nagy Andor a történetben szereplő különtermet Bagolyvárnak, míg Dutka Kányavárnak nevezte...

„A Bagolyvár az Emke kávéház emeleti helyisége volt, amolyan klubféle,íratlan szabályokkal. A város jeles agglegényei, Rimler Károly polgármester, Mezey Mihály kir. közjegyző, Stark Gyula iskolaigazgató s mások jöttek össze eredetileg a kávéház különszobáiban délutáni feketére, főleg azért így, mert itt pipázni is lehetett, ami a kávéházakban már nem szokás, továbbá itt el is lehetett egy kicsit szundítani a nagy karosszékben. A társaság aztán mind jobban bővült, fontos közügyek dőltek itt el, a Bagolyvár a város életében jelentős tényező lett."

„Itt van maga a Kányavár, ez a rejtélyes, titkos agglegények összeesküvő csoportja. Talán klub, talán egy újfajta szabadkőműves szekta. Együtt kártyáznak, külön becsületkódexük van. Mind színházrajongók, mind agglegények, tekintélyes öregedő urak. Ők a város mindenható titkos urai, élükön a polgármesterrel, Rimler Károllyal és Mezey Miskával, a hallatlan jövedelmű közjegyzővel. Ők döntenek titkosan minden közügyben, a döntésük, hacsak meg nem lágyítja szívüket valamely ügyes női furfang, megmásíthatatlan."

Stern Herman áprilisban bekövetkezett halála után veje, Steuer Jakab vezette az üzletet, majd betársult hozzá Wiener Emil is, amiről özv. Stern Hermanné az alábbi rövid értesítésben számolt be 1907. augusztus 4-én a Nagyváradban:
„Tekintettel agg koromra, kávéházi üzletem vezetéséhez Steuer Jakab és Wiener Emil urakkal szerződtem. A mai naptól kezdve fent nevezettek velem egyforma jogkörrel fogják az Emke vezetését ellátni.
Midőn meg az eddig irántam tanúsított szíves támogatást hálás szívvel megköszönöm, kérem azt a jövőben mindhármunk részére fenntartani.
Mély tisztelettel, özv. Stern Hermanné."

A Holnap Társaság négy tagja (balról jobbra):
Ady Endre, Juhász Gyula. Dutka Ákos, Emőd Tamás

Bartsch Sándor emlékezése szerint (aki még fiatalember volt a 20. század első évtizedében): „Mikor pedig 1908 elején megjelent a Vér és Arany, Ady egyszerre a közérdeklődés előterébe nyomult, ő volt a mindennapi téma még – legalábbis Váradon – a politikát is háttérbe szorította. A közvélemény két táborra szakadt: az Ady-rajongók és Ady-ellenesek táborára. Ezt a két tábort jelképesen Várad(-Olaszi) főterének, a Bemer térnek két kávéháza képviselte: az Emke és a Royal. Ez utóbbi volt a »közvélemény« kávéháza, a váradi elitközönségé. Ide jártak a közigazgatás, a nagyipar, a nagykereskedelem, a pénzvilág vezető emberei, külön asztalhoz a híres Vilmos-huszárok gazdag, főleg arisztokrata tisztjei, ismét külön a fiatal jogásznemzedék. Ezzel szemben az Emke a kispolgárság, a haladó értelmiség, újságírók, tanárok, művészek s az akkor születő Holnap költőinek, íróinak kávéháza volt. Én mind a két kávéházba jártam. Mint bennszülött váradi a Royalba, ottani régi barátaimhoz, s mint fiatal, haladó gondolkodású tanár az Emkébe is, ahol szintén számos barátom tanyázott, így például barátom, ismerősöm volt A Holnap valamennyi tagja, Babits kivételével. Így hát tanúsíthatom, hogy Ady és költészete mindenütt szenvedélyes viták tárgya volt, ez idő tájt a legállandóbb, legérdekesebb napi téma. Ekkora érdeklődést az irodalom iránt soha többé és sehol másutt nem láttam. Persze mondanom sem kell, hogy a Royal kávéház látogatói képviselték, mégpedig erélyesen, sőt olykor dühösen a contra, az Emkebeliek pedig annál lelkesebben a pro álláspontot. Csak egy fiatal tanár volt köztünk, akit sohasem hallottam Adyról nyilatkozni: az akkor még ismeretlen nevű Szabó Dezső. Ez érthető is, mert szerinte már akkor is egyetlen zseni élt a magyar glóbuszon, s ezt véletlenül éppen Szabó Dezsőnek hívták."

Bartsch Sándor előzőleg csak futólag tett említést arról, hogy a holnaposok törzshelye az EMKE volt. Valóban így volt már a kezdetektől. A váradi fiatal költőket, írókat már régebben foglalkoztatta egy irodalmi társaság létrehozása, egy irodalmi folyóirat kiadása. Ezt a tervüket 1908. február 27-én sikerült Adyval ismertetniük, éppen a kávéházban.

Tódor Manojlovics, az Ady baráti köréhez tartozó szerb irodalmár visszaemlékezése szerint az EMKE leghátsó kártyaszobájában gyülekeztek vagy húszan, de talán még többen is: fiatal írók, költők, újságírók és a város más, szintén fiatal, de tekintélyes polgárai, mind Adyra várva. „Úgy tíz óra körül aztán végre tényleg beköszöntött Ady a diadalmasan mosolygó Nagy Miska kíséretében. (...) Később Ady Dutkához, Nagy Miskához, Emődhöz és Hegedűs Nándorhoz fordult -, hogy hát mi az újság, mi készül, mi történik itt Váradon? Amire a váradi poéták azzal a maguk közt már rég ápolt ideával álltak elő, hogy a legjobb, legcélszerűbb lenne valami modern szellemű és programú irodalmi társaságot alakítani, amely elsőnek egy közös antológiával, azután talán saját folyóiratával is léphetne a nyilvánosság elé — és amelynek élére természetesen és feltétlenül Adynak kellene állnia. Ady szimpátiával vette tudomásul ezt a tervet a benne neki szánt szereppel együtt, és bár nem hallgatta el kételyeit annak keresztülvihetősége körül, jókedvvel belement a játékba. Persze, hogy nagy lett erre az öröm és lelkesedés — hiszen itt és ekkor született, illetőleg kapta meg első reális körvonalait is a Holnap eszméje..."
Már szó esett arról, hogy az EMKE kávéház emeletén volt a Bagolyvár – mások szerint a Kányavár – helyisége, amolyan klubféle, ahol a város jeles agglegényei, közöttük Rimler Károly polgármester megvitatták a város dolgait.
„Egyik alkalommal Rimler Károly polgármester, dr. Schwarcz István, dr. Dénes Sándor és dr. Fleischer Béla ültek egy asztalnál. Beszélgettek:
Rimler Károly: — Mégsem járja, hogy az ifjúság ebben a füstös levegőjű kávéházban tölti az idejét ahelyett, hogy megnősülne. Kedves, boldog családi otthont teremtene magának. Annyi szép fiatal lány van Nagyváradon, hogy igazán könnyelműség, hogy ilyen okos, csinos, gazdag fiatalemberek a kávéházban fecsérlik el idejüket, ahelyett, hogy háztűznézőre járnának és megnősülnének mielőbb.
Dénes Sándor: — No éppen a polgármester úrnak van legkevesebb joga a szemrehányásra! Ha olyan nagy boldogságnak tudja a házaséletet, miért nem nősült meg?
Rimler Károly: — Az egészen más! Egyszerűen nem értem rá. Annyira igénybe vették minden percem a városi ügyek, hogy nem jutott rá időm.
Schwarcz István: — Ez nem kifogás. Miért nem kért polgármester úr két heti szabadságidőt erre a célra? Bizonyosan megkapta volna."

Hogy e beszélgetés hatására vagy sem, ma már nem tudhatjuk, az ellenben tény, hogy 1916 május havában mégis csak szakított időt a polgármester arra, hogy megházasodjék és feleségül vegye Mandel Vilmát, Berkovits Miklós özvegyét.

Az egykori EMKE előtti járda annak idején talán még szélesebb lehetett, mint napjainkban, másképpen nehéz volna elképzelni, miért is dicsérték annyira: „Az Emke kávéház napfényes, kellemes és kényelmes terasza nyáridőben központja, legkedvesebb találkozóhelye Nagyvárad előkelő, úri társaságának. Az egyes asztaloknál Nagyvárad különböző társadalmi rétegei adnak egymásnak találkát. Az egyik törzsasztalnál a nagyváradi kereskedők, vállalkozók, bankigazgatók, a másiknál az orvosi kar, a harmadiknál a tanárok, a negyediknél a tisztviselők, az ötödiknél a hadsereg tisztikara, a hatodiknál az írók és művészek, a többi asztaloknál pedig Nagyvárad előkelő és bájos hölgyközönsége látható naponta főként ozsonna időben. Ez a kép is azt tünteti fel részben, hogy bár az Emke megnyitása óta sok új cifra kávéház nyílt is meg, a nagyváradi közönség zöme hű maradt az Emkéhez, és figyelmes és agilis bérlőihez, Wiener Emilhez és Steuer Jakabhoz."

(…)

1911 októberétől új bérlője lett a kávéháznak: Schönberger Sándor. Az ő neve az alábbi újságcikkben jelent meg először: „Színház után az Emke kávéház kellemes helyiségeibe özönlik a közönség, mert köztudomású, hogy itt lehet a legízletesebb és egyben legjutányosabb színház utáni vacsorát kapni. Schönberger Sándor, az Emke új bérlője rövid működése alatt meggyőzte a közönséget arról, hogy nemcsak megőrzi az Emke eddigi jó hírnevét, hanem nagy igyekezettel, buzgósággal és áldozatkészséggel törekszik arra, hogy emelje a nívóját, és még kellemesebbé, kényelmesebbé varászolja a nagyváradi közönségnek ezt a kellemes szórakozóhelyét..."

(Befejezése következik)