PÉTER I. ZOLTÁN: Főúr, fizetek! (4)

EMKE kávéház (befejező folytatás)

Egy igazi Westinghouse, 1907-ből

Az idők során sok neves zenész lépett itt fel: például Kóczé Antal, az országos hírű cigányprímás, vagy később Magyari Imre, a híres debreceni cigányprímás.
Az új csoda, az automobil is meghódította az EMKE-t, amint arról az egyik helyi napilap is beszámolt: „A világvárosok nagyobb kávéházaiban vezették be nemrég azt az igazán csak elismerést és dicséretet érdemlő szokást, hogy a kávéházak törzsvendégeinek és a kávéházba igyekvő vendégek számára szerény viteldíj mellett bármely percben gyorsjárású, modern automobil áll rendelkezésükre.
Schönberger Sándor, az Emke bérlője, akinek minden igyekezete oda irányul, hogy vendégei minden elképzelhető készséggel legyenek kiszolgálva, a világvárosi kávéházak után indulva, az Emke kávéház számára egy Westinghouse 24 lóerejű automobilt szerzett be. A szép kiállítású gépkocsi már meg is érkezett, és az automobil mindenkinek rendelkezésére áll, aki a legcsekélyebb viteldíj mellett a kávéházba akár menni, vagy pedig a kávéházból haza akar térni. A tulajdonos az automobilt vidékre is kiküldi, ha egy társaság az Emke kávéházba akar berándulni."

Hogy mennyi alapja volt annak idején az EMKE dicséretének, vagy csak egyszerű reklámfogás volt ez is, ma már nehéz volna objektíven megítélnünk. A Nagyváradi Napló 1913-ban kiadott jubiláns albumában megjelent sorokból mindenképpen érdemes felidézni az alábbiakat:

„A Bemer téri ragyogó fénnyel berendezett kávéházak között legkedvesebb, legkényelmesebb fészek az Emke, melynek népszerűségét, jó hírnevét még néhai Stern Hermán alapozta meg. (...) Stern Herman halála után Wiener Emil és Steuer Jakab egyesült erővel és teljes sikerrel vezették az Emkét tovább az ő szellemében. Agilitásukkal, gondos figyelmükkel csak fokozták az Emke hírnevét és gyarapították törzsközönségét, amelynek sorában ott találjuk a nagyváradi társadalom minden osztályát és rétegét.

Az 1911. év októbere óta nevezetes fordulópontra jutott az Emke fejlődésének krónikája. Az addigi bérlőktől ugyanis Schönberger Sándor, egy kiváló szakértelemmel, buzgósággal és agilitással bíró új bérlő vette át a kávéház vezetését, aki nagy áldozatkészséggel, igyekezettel és gondossággal törekszik arra, hogy emelje az Emke nívóját és még kellemesebbé, kényelmesebbé varázsolja a nagyváradi közönségnek ezt az intim szórakozóhelyét. Készségesen konstatáljuk, hogy az új bérlő másfélévi működésének máris meglepő a hatása. Olyan figyelmes, pontos a kiszolgálás, hogy szinte ellesik a vendég minden gondolatát. Mindenki azonnal megkapja az ő kedvelt kávéházi italát vagy ételét s az összes külföldi, budapesti helyi, képes, napi és heti lapokat. Ezenkívül négy elsőrangú billiárdasztal és külön kényelmes játéktermek díszei az Emkének.

Schönberger Sándor bérlő múltja és eddigi működése teljes garanciája az Emke felvirágzásának. 1893-ban Kolozsvárott kezdte meg munkásságát, majd Budapesten működött több előkelő vendéglőben. Mikor Rendes Szidor a Royalt megnyitotta, Schönberger volt a főpincér és része volt abban, hogy a Royal meghódította a nagyváradi közönséget. Később elhagyta Nagyváradot, hogy majd 1911-ben térjen vissza, hogy nagy ambícióval, munkavággyal és teljes sikerrel fáradozzék az Emke felvirágoztatásán és e régi, kedves kávéházi fészek törzsközönségének gyarapításán. Még ezekben a nehéz válságos időkben is legkedveltebb találkozóhelye az Emke Nagyvárad közönségének, ahol Bébe Károly varázshegedűje és kitűnő zenekara űzik el a gondot, bút és bajt, amelyek ezekben a háborúval fenyegető időkben nehezednek az emberekre..."

Háborúval fenyegető időkről írtak már 1913-ban. Ez is azt igazolja, hogy ekkor már érződött az első világégés kirobbanása. Már csak az indokra vártak...
S miközben a háború szele már megsuhintotta az embereket, a kávéházba való járás, nyáron a teraszon való üldögélés búfelejtőként még inkább divatba jött. Talán ezért is próbálták növelni a férőhelyet a közúti forgalom kárára, amire felfigyelt az egyik újdondász is: „Sok furcsa szokást vesz föl Nagyvárad a kánikulában. A Bemer téren a színház mellett az Emke kávéház egyszerűen a kocsiútra rakja a cigányzenét, s a barnaképű művészek elfoglalják a gyalog- és kocsiutat, s így muzsikálnak. Nem szólván arról, hogy ez a tempó meglehetősen mucsaias és borzasztó, és szóvá kell tenni a közterületnek ilyen okupálását. Elvégre igazán nem azért van a kocsiút, hogy azon a kávésok, akinek nincs olyan tágas teraszuk mint a többieknek, azt birtokba vegyék."

„Most, hogy a válság takarékosságra kényszerítő hatása miatt a máskor külföldi fürdőkön üdülő nagyváradiak itthon maradnak, felfedezik, hogy egész kellemesen lehet Nagyváradon is nyaralni. A Bemer téri kávéházak közül különösen az Emke kávéház figyelmes bérlője gondoskodik arról, hogy a nyári élet minden kellemes szórakozását megtalálja a közönség. A hűs terasz „estéről-estére" azért telik meg publikummal, mert köztudomású, hogy az Emkében vannak a legjobb kávéházi italok, hideg vacsorák és Bébe Károly kitűnő zenekara a legélvezetesebb hangversenyeket rendezi esténként. Családok és társaságok pedig az Emke minden komforttal berendezett különtermeiben találnak kellemes fészket összejöveteleik, értekezleteik részére."
(...)
Időközben kirobban az első világháború, és ezt követően már a háború következményei vették át a szerepet az EMKE életében is...

„Érdekes és hazafias tervet valósított meg 1914-ben Schönberger Sándor, az Emke kávéház agilis bérlője. Elhatározta, hogy az esti 9 órától való bevételekből 2 százalékot és ezenkívül külön minden üveg elfogyasztott pezsgő után egy koronát fizet be a hadbavonult katonák családjai részére a polgármesteri hivatalnál."

„Az Emke kávéház bérlője, Schönberger Sándor pompás trükköket tartogat az 1914-es esztendő szilveszter estéjére. Éjfélkor a szilveszteri ünnepség vidám tradíciói szerint kioltják a lámpákat és malacokat bocsátanak a közönség közé.
Ez a trükk igen mulatságos helyzetekre ad alkalmat, a nagy sötétségben mindenki igyekszik egy malacot ellopni, hogy hazavigye szerencsemalacnak."...
„Schönberger Sándor 1915 szeptemberében életbeléptette a kávéház kitűnő reggeli kávéjára, a kedvezményes szelvényfüzetek kiadását, amelyekkel tetszés szerinti időre elő lehet fizetni az Emke reggelire. Az Emke reggeli kávéját nem kell külön ajánlani, mert az utolsó vegyvizsgálat alkalmával hivatalosan megállapították, hogy az Emke első minőségű tejet, vajat és kávét használ."
A nagyváradi kávésok felemelték a kávé árát 6 fillérrel. Nem ez az egyetlen emelés, amit véghezvittek, a villásreggeli is többe kerül.
A kávéházi árak emelését egy öreg kávéházi ember jellemezte a legjobban:
„Tegnap még 50 fillért fizettem a kávéért és kaptam hozzá három kockacukrot. Ma felemelték a kávé árát 56 fillérre és adtak hozzá két kockacukrot..."

Schönberger Sándor, az EMKE kávéház bérlője 1916. október 30-án, hosszas szenvedés után, 42 éves korában elhunyt. A halála alkalmából megjelentetett nekrológban kiemelték, hogy a háború alatt hosszabb ideig teljesített katonai szolgálatot. A kávéház vezetését özvegye vette át.

1914. április 4-től 11 és 20 óra között megtiltották a kávé fogyasztását a kávéházakban és egyéb nyilvános helyeken. Az intézkedés érzékenyen érintette a kávéházi vendégeket. Egy napra rá újabb váratlan meglepetés érte a váradi kávéházakban a feketekávé-tilalom miatt kesergőket. 14 és 15 óra között rendőrtisztek járták sorra a kávéházakat, és igazolásra szólítottak fel minden civil ruhás vendéget. A békésen kártyázó, politizálgató, málnaszörpöt szürcsölő törzsvendégek riadtan engedelmeskedtek a szokatlan felszólításnak, s keresték zsebeikben a felmentésüket igazoló iratokat. Az igazolás ideje alatt a kávéházak ajtajaiban rendőrök álltak, és a kifelé igyekvőket szigorúan visszatérítették. Pár perc alatt végeztek minden kávéházban, ugyanis a feketekávé-tilalom óta alig lézengett a kávéházakban pár vendég.

„Rein Jenő és Lőrincz Albert személyében két olyan kiválóan agilis ember vette át az Emke kávéház bérletét, akiknek eddigi más téren végzett értékes munkásságát ismeri és becsüli a közönség. Bizonyos, hogy az ő áldozatkészségük és gondos figyelmük csak emelni fogja az Emke kávéház eddigi hírnevét és közkedveltségét" - áradozott a Nagyváradi Napló egyik hírlapírója a két új bérlő 1918. március havi beiktatása alkalmából. Szép szavak, de ha valaki nem kávés, hanem más iparágból jött, kevesebb az esélye annak, hogy sikeres lesz. Sok példa volt erre a váradi kávéházi életben is. A legjellemzőbb, amikor az egykori Bihar kávéházat egy fakereskedő vette át. Hiába volt előzőleg sikeres a szakmájában, a kávéházzal megbukott.
A két, vállalkozó kedvű bérlő helyzetét még az egyre nehezedő háborús helyzet is nehezíthette. Ennek ellenére kitartottak 1918 őszéig, a Monarchia végnapjáig...

Forrás: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! Kávéházi élet Nagyváradon, a Monarchia idejében. Várad – Libro Noran 2013

Végül pedig meghallgathatják Seres Rezső hangulatfestő dalát, mely meghódította nem csak a kávéházak közönségét...