RÚZSA JENŐ: A kanadai magyarság története (részletek)

Rúzsa Jenő

Az 1940-ben a szerző – aki unitárius lelkész volt Kanadában – kiadásában megjelent nagy terjedelmű monográfia ha mára már túlhaladott adatokat és elemzéseket is tartalmaz, az első olyan mű, mely érdemben taglalja annak a jelentős számú magyar lakosságnak a történetét és helyzetét, aki a XIX. század második felétől megtelepedett Kanada vendégszerető tájain. Az interneten elérhetővé tett munka első fejezetei a folyamat kezdetét vázolják föl, ilyen szempontból maradandó tanulsággal bírnak.



A MAGYAR KIVÁNDORLÁS ELŐZMÉNYEI

Úgy az Egyesült Államokba, mint Kanadába egy és ugyanazon okból vándorolt ki a magyarság. Bár voltak kivételek (szabadságharc emigránsai) mégis megállapított tény, hogy a nehéz gazdasági helyzet volt az oka annak, hogy a hazáját rajongásig szerető magyar, vándorbotot vett kezébe és idegen országban keresett emberségesebb megélhetőségi lehetőséget.
Amíg azonban az Egyesült Államokba kimondottan rövid tartózkodásra pénzt ment keresni a magyar, hogy évek múltával visszatérjen hazájába családjához, az elhagyott földhöz, ahol mint a saját ura és nem mint a más cselédje szeretett volna gazdálkodni –, addig a Kanadába való kivándorlásnak egészen más okai és előzményei voltak.
Az Egyesült Államokba jó pár évvel a kanadai kivándorlást megelőzően, főképpen földnélküli nincstelen gazdasági munkások, napszámosok, konvenciós cselédek, vagy az adóktól és egyéb terhektől roskadozó pár holdas gazdák vándoroltak ki. Mint a földnek szerelmesei, akik nem válthatták valóra álmaikat, a szükséges anyagiakat Amerikában akarták megszerezni, hogy visszatérve nyugodtabb és függetlenebb jövőt biztosíthasson maga és családja számára. A nehéz elhatározást megkönnyebbítették a különböző érdekeltségek és hajóstársaságok ügynökei, akik megmutatták az irányt a gondjaiktól szabadulni akaró és szebb jövő után vágyakozó magyarnak.
Elenyészően csekély volt a száma azoknak, akik mint ipari szakmunkások, vagy intellektuelek mentek ki a kezdet kezdetén.
A kivándorlók legnagyobb része kölcsön pénzzel, nagy adóság hátrahagyásával lépte át az újvilág küszöbét s így bármilyen nehéz is volt a kezdet, meg kellett birkóznia minden megpróbáltatással, a szokatlan és egészségtelen gyári és bánya munkával, idegen szokásokkal, a nyelv nem ismerésének minden nehézségével, megalázással és keserűséggel a cél érdekében. Ha nagy is volt a csalódás, ha látták is, hogy irtózatos az ár amit fizetniök kell a jobb jövőért, maradniok kellett, mert ott volt a nagy teher és a dollárt váró éhes család. Lassan beletörődtek a szokatlan nehéz munkába s mivel érezték az anyagiak bírásával járó kellemes függetlenséget, kitartottak és küldték haza a megtakarított dollárokat mindaddig, amíg erőt nem vett rajtuk a honvágy, a család után való vágyakozás. Ha hazamegy, vége a gyönyörű terveknek. Egyedül nagyon lassan megy és kibírhatatlan. Egyik a másik után hozatta ki a családját, hogy könnyebben és gyorsabban gyűljenek a megváltó dollárok. Hogy az élet elviselhetőbb legyen, szervezetekbe tömörültek, egyházakat alapítottak s próbáltak az óhazaihoz hasonlító egyházi, társadalmi életet élni. Sokan gazdálkodni is kezdtek, mert kitellett a szorgos kéz a családból.
Az 1886-ot megelőző nehéz évek, gazdasági pangás, szárazság egyes helyein az Egyesült Államoknak, volt a tulajdonképeni előzménye s egyben oka a magyarság Kanadába való kivándorlásának. Az a pár Amerikából áttelepedett magyar család volt az elindítója a későbben érkező tízezreknek.
Itt is mint az Egyesült Államokban két időszakot kell megkülönböztetnünk. A háború előttit és utánit. 
A háború előtt csak a már említett előzmények és okok miatt jöttek Kanadába, részben mert jó hírekkel teli leveleket váltották már az Egyesültekből, másrészt pedig az ingyen föld a "Homestead" volt az ami kergette a földtelen magyart az ígéret földjére.
Az 1914-18.-iki világháború előtt még volt számottevő visszavándorlás és rengeteg volt azoknak a száma, akik számítottak visszatelepedni. A világháború szomorú befejezése után azonban úgy az Egyesült Államok, mint Kanada magyarságának legnagyobb része megváltoztatta elhatározását legalább addig, amíg teljesen megváltozik és biztonságossá válik a helyzet Európában.
A háború utáni kanadai kivándorlásnak az előbb említett okok mellett, előzménye és indító oka a Trianoni Békeszerződés és annak következménye – Magyarország feldarabolása volt. Rengetegen hagyták ott ősi földjüket, csak azért, mert nem akartak idegen elnyomatás alatt élni. A kis csonka haza a megszaporodott menekültekkel megoldhatatlan probléma elé került. Napról-napra nőtt a munkanélküliek száma úgy a gazdasági, ipari munkások, mint az intellektuelek táborában. Sokan csak rövid átmeneti idejűnek tartották a helyzetet, amelynek elmúltával visszatérhetnek az elhagyott ősi földre. Éheztek, fáztak, ruhátlankodtak, tűrtek és reméltek.
Ugyanez volt a helyzet a csonka hazabeli illetékeseknél is. Ők is abban reménykedtek, hogy régi területeinket mielőbb visszakapjuk s azután megváltozik, könnyebbé válik minden. Amikor azonban látták, hogy mind tarthatatanabbá válik a helyzet, kilátás pedig nincs a helyzet belátható időn belüli való megjavulására, nemcsak a csonka haza nincstelenjei, de igen nagy számban a megszállott területek magyarsága is, tekintetét a külföldi elhelyezkedési lehetőségek felé irányította. Egy részének még sikerült az Egyesült Államokba kijutni korábban kivándorolt hozzátartozói és ismerősei segítségével, de amikor az Egyesült Államok megszigorította s későbben csaknem elzárta határait a bevándorlók előtt, Kanada pedig megnyitotta kapuit a földmunkások előtt, kezdődött meg a nagyobb arányú kivándorlás úgy a csonka haza nincstelenjei, mint a gúzsba kötött idegen uralom alatt nyögő magyarság köréből.
A Kanadába való tömeges kivándorlásnak előzményei és oka tehát elsősorban a Trianon-szülte igazságtalan békeszerződés – Magyarország feldarabolása –, s azután a megszállt területek magyarságának kíméletlen üldözése és elnyomása volt. Ezeket a tényeket megerősíti az édes szülőhazát 14—18 éve elhagyni kényszerült, de azt ma is szerető és szabadhazába visszavágyó ezer és ezer kivándorolt kanadai magyar.

AZ ELSŐ BEVÁNDORLÓK

Bár jóval korábban is éltek már magyarok igen kis számban Kanadában, akikről nem emlékszik meg a történelem, a Kanadába kivándorolt magyarságot hivatalosan 1886 óta az első kanadai magyar telep megalapítása évétől tartják nyilván az illetékes kormány hivatalok.
Az első telepítés Eszterházy Pálnak a nevéhez fűződik, akinek eredetét és későbbi tevékenységét homály fedi. Úgy az Egyesült Államokban, mint Kanadában a gróf Eszterházyak egyenes leszármazottjának adta ki magát, propaganda és személyes természetű levelezéseiben is használta a „grófi” rangjelzést, de hivatalosan sohasem lett megállapítva, hogy tulajdonképen ki is volt és mit is keresett Amerikában. 1885-ben érkezett New Yorkba, ahol irodát nyitott és ott kezdte meg a Kanadába való vándorlás propagálását. Kanada kormánya ebben az időben kezdte meg a nagyarányú telepítését és óriási kedvezményeket helyezett kilátásba a letelepülő új bevándorlók részére. A telepítés érdekszférájába tartozott a Canadian Pacific vasúttársaság is, mely vállalatnak nagy kiterjedésű földjei voltak Nyugat-kanadában műveletlenül. Eszterházy úgy a kanadai kormánnyal, mint a C.P.R. vasúttársasággal felvette az üzleti érintkezést és sikerült is neki magyar bevándorlók számára települési engedélyt szerezni Assiniboia (jelenleg Saskatchewan) tartományban.
A nagyszabású telepítési propagandának meg is lett az eredménye az Egyesült Államokban. A gyári és bányamunkák szokatlanságától, gyilkos iramától megundorodott és sok másban is csalódott magyaroknak, akik különben is vágyakoztak vissza a földhöz, nem sok biztatás kellett, hogy áttelepüljön az ígéret földjére, ahol ingyen kaphat olyan birtokot, amilyenről odahaza még csak nem is álmodhatott.
Az első csoport 1886 júliusában érkezett Eszterházy Pál és Lord Mount Stephen vezetésével a C.P.R. vonalán fekvő Whitewood, Sask. Állomásra számszerint 35 család s innen mentek az első magyar telepítés színhelyére, amely 25 mérföldre fekszik északra Whitewoodtól, és a szülőhazára való visszaemlékezéssel elnevezték a telepet Kaposvárnak. Eszterházy még egy csoportot telepített ide Magyarországból 1888 tavaszán, amikor is személyes vezetésével húsz család érkezett Kaposvárra. Ez a két csoport volt a tulajdonképeni magva a kanadai magyar bevándorlóknak s innen indul meg az a magyar történelem, amely megörökítésre érdemes.
Maga Eszterházy Pál sohasem telepedett le Kanadában. Sokkal többet nem is igen tudunk életéről. Ha volt is benne üzleti számítás, az az egy nem vitatható el tőle, hogy nagyon sok nincstelen magyarnak megmutatta a boldogulás lehetőségének útját. Nem egészen rajta múlott, hogy sokan váltak csalódott emberekké, mert sok-sok virágzó nyugatkanadai magyar telep igazolja, hogy akármilyen nagy volt is az áldozat, de meg volt a lehetőség.
Eszterházy Pál állítólag New Yorkban halt meg és ott is van eltemetve.
A nyugatkanadai első telepesek még ma is kegyelettel emlékeznek vissza
telepítőjükre. Nevéről keresztelték el a Kaposvárral szomszédos kis községet „Eszterházy”-ra.

ÚTTÖRŐ ÉLET NYUGATON

Az, aki nem járt Nyugat-kanadában, az el sem tudja képzelni, milyen akadályokkal kellett megküzdeni azoknak, akik itt kerestek maguknak új hazát, akik a soha meg nem munkált erdőkkel, sziklákkal és mocsarakkal borított területekből voltak kénytelenek termőföldeket, kerteket, legelőket s később mesterséges vízlefolyókat és tavakat elővarázsolni. Szinte minden talpalatnyi földet külön kellett elhódítani az őstermészettől, kezdetben a legprimitívebb eszközökkel. Hihetetlen, milyen akaraterő kellett hozzá, megbirkózni a kezdet nehézségeivel, a rettenetes hideg idő viszontagságával, a beláthatatlan távolságokkal, mely távolságok és nem utak kötötték össze az új telepet a sokszor 20—30 mérföldnyi távolságra fekvő legközelebbi faluval, várossal.
Amikor elindult a Kanadába telepedni akaró magyar, akkor csak azt tudta, hogy 160 aker ingyen földet kap, ahol csak dolgozni kell és a saját ura lesz. Maga elé képzelte a délibábos rónát, a legelésző gulya ménessel, a hullámzó gyönyörű zöld vetést, a kertes tanyaházat, majorságot, disznókat a Bodri kutyával. És ez mind az övé lesz, csak indulni kell. Nem lesz többé a más cselédje, nem lesz lenézett nyomorgó munkanélküli, jövőtlen csavargó, vagy nem lesz egy számozott rabszolga a forró bányák mélyén, vagy a füstös, életet rövidítő gyárakban, ahol állandóan a sarkában ólálkodik a halál. De amikor megérkezett, ott állott előtte az élő valóság. Ott állott előtte az imádott föld, a régi szerelme, de reá volt írva íratlan betűkkel: „Harcolj meg értem, ha bírni akarsz.”
A kezdet kezdetén még kaptak segélyt is az új honfoglalók, kis házat építtetett a kormány, egy évre való élelemmel, állatokkal és gazdasági eszközökkel is ellátta őket, amit hosszúlejáratú kölcsönként kellett visszafizetni, de a későbben érkezetteknek minden nehézséget maguknak kellett leküzdeniük.
Bizony nagyon sokan voltak, akik már a kezdet kezdetén megriadtak a szinte megoldhatatlan problémáktól, a nélkülözéstől és a hideggel járó szenvedésektől és otthagyták. Voltak, akik egy-két évi szenvedés és megpróbáltatás után vették a vándorbotot újra a kezükbe és mentek más megélhetési lehetőség után.
A legtöbb ingyenföldes magyar pénztelen ember volt s így kálváriájuk is hasonló volt. Amikor megmutatták neki, melyik is lesz a földje, az első dolga volt hajlékot építeni. Primitív eszközökkel a többi nincstelen szomszédok segítségével építgették a földkunyhókat, hogy védve legyen, vagy legyenek legalább az időjárás viszontagságai ellen. Ha már ott volt a család, úgy egyik része elment napszámba dolgozni, oda, ahol munkát kapott, sokszor száz és száz mérföld távolságra, hogy a legfontosabb dolgokra, élelmiszer, gazdasági eszközök, állatokra és vetőmagra valót megszerezzék. Az otthonmaradottak pedig megkezdték az erdőirtást, kőrobbantást, földtakarítást, hogy rövidesen vetni is lehessen. Bizony az első években nem volt piros betűs ünnep, nem nézték mikor kel és nyugszik a nap. Dolgozni hajnaltól-vakulásig ez volt a jelszó. A betakarított termést és eladásra kényszerült állatokat 2—3 napi távolságra kellett ökrös szekéren bevinni, vagy lábon behajtani, hogy egy kis pénzhez jussanak.
Télen 50—60 fokos hidegben erdőt irtottak és viselni kellett a szenvedést, mert kellett a föld. Vadállatokkal, melyek nagy csoportokban tanyáztak még akkor az erdőségekben — nem egyszer kellett megverekedni és megvédeni az állatállományt.
Évekig nem gondolhattak arra, hogy társadalmi életet éljenek, egyházakat alapítsanak, vagy egyesületeket szervezzenek. De idők multával megkezdték a valláserkölcsi alapon való szervezkedésüket is, amelyet követett a kultúrigényük kielégítését szolgáló egyesületek alakítása, biztosító intézmények megalapítása nemzeti alapon.
Elismerést érdemelnek ezek a derék magyarok, azért a leírhatatlan nehéz munkáért, amellyel becsületet szereztek a magyar névnek.

TELEPEK ALAPÍTÁSA

Esterházy település ma - légifelvételből

Az első magyar telepek Nyugat-Kanadában alakultak, de már Kanada csaknem minden tartományában vannak kisebb-nagyobb magyar telepek. A régiek közül nagyon sok telepnek megszűnt a magyar jellege, viszont alakultak újak, amelyek máshonnan ide vándorolt magyarok és azok leszármazottjaiból verődtek össze. Nagyon sok új telep alakult az utolsó tíz évben, amikor is a nehéz gazdasági és rossz termésviszonyok, valamint a nagy munkanélküliség következtében megkezdődött a nagy népvándorlás.
A nyugati gazda társadalom egy része, különösen a fiatalabbak a már itt születtek, Manitoba és Saskatchewanból, részben még nyugatabbra British Columbia felé, részben pedig kelet felé orientálódtak. A keleti magyar munkanélküliek pedig nyugat felé mentek új munkamezők után kutatni s így a legcélszerűbb a kivándorolt kanadai magyarsággal tartományok és helységek szerint külön-külön foglalkozni, hogy egy áttekinthető egész kép táruljon az olvasó elé.
Kanada területe nagyobb mint Európa. Területe 1.528.921 négyszögmérföld. Lakosainak száma felül van a 11 millión. Amerikának északi részén terül el. Határai északon az Északi jeges tenger, keleten az Atlanti Oczeán, délen az Egyesült Államok, nyugaton pedig a Csendes Oczeán. Kanada területe vizekben (egyes helyeit kivéve) gazdag. Sok tava és folyója van. Hegyekben gazdag, óriási szántóföldekkel és legelőkkel. Rendkívül gazdag arany, ezüst, szén, vasérc, só, réz, nickel, ólom, azbest, graphit, petróleum, fa és állatállományban. Kanadának a két legnagyobb vasúttársasága a Canadian Pacific és a Canadian National Railway. Vonalaik kettészelik széltében az egész kontinenst.

Forrás: A szerző kiadása, Toronto, Ont. Canada, 1940