olvasni vagy legalább is olvasni. A nép e müvelésére a vallásnak rendkívül nagy befolyása van. Nem eresztenek addig senkit sem az Űr asztalához, míg csak a bibliát meg nem tanulta olvasni. A lapp nép pedig eltanulta a svédektől és a norvégoktól a vallásosságot. Sátraikban profán dalok helyett zsoltárokat énekelnek és tündérmesék elmondására csak nagy rábeszélésre vállalkozik még az is, a ki ilyent sokat tud. Nehéz tölük igazi népmeséket kapni, rnert ezek elmondásával, azt gondolják, vallásos érzetöket sértik meg. Gyermekeiknek már nem is igen mondanak el eféléket. Kerülnek mindent, ami legkevésbbé is régibb pogány korukra emlékezteti őket. Házi gazdám fiatalabb korában több medvét ejtett el, pogány szertartások mellett kellett a koqtiebe behoznia, megnyúznia, szétdarabolnia és az úgynevezett medvedalt elénekelnie. Most legnagyobb faggatásomra és ígéreteimre az volt az örökös válasza, hogy az éneket már egészen elfeledte. Saját mindennapi életükről, rénőrzés, költözködés, vadászat vagy halászat közben elő forduló kalandjaikról szól mai nap rendesen az elbeszélésök. Csak különös véletlen következtében jutottam itt a Skalstugu fjällben olyan elbeszélőre, egy értelmes lapp szolgára, akitől, miként ö nevezte, a hajdankori világból való meséket sikerült kapnom. Igaz, hogy ennek sem terjedt túlságos sokra az ismerete.
Augusztus tizedikén a Jemtland éjszakibb vidékein élő lappok számára szinten volt isteni tisztelet a már előbb említett Kålåsen nevű lapp templomban. A Skakstugu fjällbeli lappok is oda készültek. Az egyik családnak egy kis gyermeke volt keresztelendő. A négy hetes kisdedet az anyja bölcsöstül együtt a hátára kötötte és úgy vitte el a keresztelőre. Beszédes szállásadó asszonyom és a lapp tanító szintén vele tartottak. Nem maradt más otthon, csak a szótlan, mogorva öreg lapp a tanítónak meséléshez nem értő anyja, meg három cseléd. Az egyiknek tudományát azonban már kimerítettem, a másik két nöcseléd pedig fölötte értelmetlen volt. Skalstuguban tehát nem volt tovább maradásom. A lappokkal együtt én is útra keltem, hogy újra résztvegyek egy lapp misén. Meg akartam róla győződni, hogy az ott összegyülekező más vidékről való lappok között nem akadok-e olyanokra is, akik az eddig ismertektől lényegesen elütő tájbeszédeket használnak. Jaakkola tovább is ott maradt a Skalstugu-fjällben, hogy a lapp szolgát most már ö használja föl nyelvészeti czéljaira. Ezután ketten nem találkoztunk többé. Utaink elváltak.
A Skalstugu-fjällbeli lappok, tárházukban megrakodva az útra szükséges élelmi szerekkel és az ünnepi öltözetekkel, a legrövidebb utat választották és kerülőt nem tartva, gyalog indultak el a havas hegyeken és lapos földeken átvágva Kålåsenba. Nem mertem velök tartani. Az út fárasztó nehézségéhez és amúgy is kilencz mérföld hosszúságához a lapp ember edzettsége szükséges. Kényelmes kanyarulót tartottam tehát és a hat-hét mérföldre eső legközelebbi vasúti.állomást igyekeztem elérni, hogy innen aztán vasúton és szekéren eljussak a nagy Kall tavához, melyet hetenkint egynéhányszor gőzhajó jár be. A Kall tó éjszaki széléhez jutva, még nem volt vége.az útnak. Két kisebb terjedelmű tavon kellett magamat csónakon átvitetnem, a közbe eső tért pedig gyalog bejárnom, míg végre a lapp templom helyére érhettem. E templomot, valamint a Yalbóbelit is a svéd kormány építtette a lappok számára. Késő este kezdtek szállingózui a lappok. Aznap alig egy-két szót váltottam velök. Másnap délelőtt sem igen sok hasznukat vehettem; az isteni tiszteletre való készülődés és maga az isteni tisztelet elfoglalta minden idejöket. Csak délután gyüjthettem magam körül egynéhányat a távolabb eső vidékre valók közül és annyit mindenesetre sikerült megállapí tanom, hogy a Sjäcker és oltfjälli lappok nyelve semmi lényegesben sem tér el a többi közép jemtlandi tájbeszédektől. Az a nyelv, melyet a Jemtlandban élő lappok beszélnek, mint már említettem, nagyon elütő a többi svéd- lapp dialectusoktól. Századok, talán ezredek óta egészen elkülönítve élnek az itt lakók a többiektöl és egymással semmi érintkezésben sincsenek. A többi lappoknak van irodalmuk, vannak papjaik, akik nyelvöket értik; az isteni tiszteletet mindenütt a magok nyelvén hallhatják, a szentírást a magok nyelvén olvashatják, a zsoltárokat a magok nyelvén énekelhetik. A jemtlandi lappok ellenben csakis svédül tudó papokkal érintkezhetnek, akik az ö nyelvökön semmit sem értenek. Az isteni tisztelet svéd nyelven foly, bibliát svédet olvasnak, zsoltárokat svéd fordításban énekelnek. E körülménynek tulajdonítható, hogy a jemtlandi lappok nyelvére a svéd jobbau hatott, mint a többi nyelvjárások akármelyikére. Szókincse meglehetősen tarkítva van svéd elemekkel és mondataik fordulatában is gyakran ki lehet érezni a svéd nyelv hatását. Nyelvöket magok a jemtlandi lappok vad nyelvnek nevezik. Az a tudat él bennök, hogy ők nem beszélik az igazi lapp nyelvet. Pedig a nyelvészre nézve épen az ö dialectusok egyike a legérdekesebbeknek és legfontosabbaknak. Mennél inkább belemerültem a tanulmányozásába és mennél több mutatványt tudtam belőle gyűjteni, annál inkább átláttam a fontosságát és annál nagyobb érdeklődéssel vizsgáltam. Azt tapasztaltam, hogy ez mindnyája között nagyon sok tekintet- ben a legősibb, a legeredetibb. Az a nagy különbség, mely a jemtlandi és a többi svédországi lapp nyelvjárás között fönnáll, hang- , alak- és jelentéstani. A magán- és mássalhangzók rendszere itt olyan változatos, hogy a többi ismert lapp dialectusok, melyek pedig szintén elég gazdagok a hangzókbau, ehhez képest szegények. A magyar nyelvbeli magánhangzókon kí vül, a melyek itt mind megvannak, találunk még a és ä, a és o, e és i, o és u, u és í i között levő hangokat is, tarkítva változatos ikerhangzókkal. A mássalhangzók között szint ilyen gazdagság lep meg bennünket. Hogy többet ne emlí tsek, négyféle r és háromféle t hangjok van; van középhangjuk cz és dz, cs és dzs, cs és ty, sz és s között. Nagyon természetes, hogy a hangzórendszernek e nagy változatossága az első sorban, ami e dialectust annyira elütövé teszi a többitől, mert hisz ugyanazon szót egészen más hangszínezettel ejtik ki. A mily sajátságos a hangtana, ép oly sajátságos az alaktana is. Több olyan ragot és képzőt találunk itt, melyeknek a többi nyelvjárásokban nyoma sincs vagy csak nagyon kopott alakban fordulnak elö... A mondatbeli viszony kifejezésére is rendesen más viszonyszókat vagy a többiekben meglevőket más jelentésben használja a jemtlandi lapp.
A szókincsnek eltérő voltát már megemlí tettem! Nem csak a svéd nyelv hatása idézte elö ezt az eltérést, hanem az is, hogy számos még pedig a közönséges mindennapi életben használt fogalomra olyan eredeti lapp szót is használnak, melyet a többi dialectusokban nem ismernek... Mondhatjuk, ahány különböző hegységben lappok laknak, annyi különböző tájbeszédök van. Mind a mellett három egymástól lényegesebben eltérő alnyelvjárást különböztethetünk meg benne, a fölingeit, melyet azonban frostrikeninek nevezek, minthogy belőle csakis e hegység nyelvét ismerem, továbbá az undersäkerit és a herjedálit. A frostvikeni és herjedáli térnek el egymástól legjobban, körülbelül annyira, mint a mi göcseji dialectusunk a' közönséges irodalmi nyelvtől...
Kålåsenből augusztus 11-én mentem tovább és ezzel végkép odahagytam Jemtlandot, hogy tanulmányaim színterét ezutánra Svédország legéjszakibb részébe helyezzem át. Olyan lappok közé akartam kerülni, a kikről tudtam, hogy nyelvök már közelebb van az irodalmi nyelvhez. Augusztus 12- dikén este érkeztem Sundsvall élénk kikötő városba a bottni öbölben és ott másnap reggel egy Stockholmból Hapurandába tartó gőzhajóra ültem. Negyvennyolcz órai tengeri út után, augusztus 15- én reggel Luleåba, Svédország legéjszakibb városainak egyikébe érkeztem. Itt partra szálltam, mert innen érhettem el legkönnyebben Jokkmokkot, tudniillik azt a helységet a Lule lappmarkban, a hová jutni akartam. Nem sokáig időztem a kicsike, összesen 3200 lakost számláló városban, csak futó pillantást vetettem a kátránnyal, lazacczal, faárukkal és egyéb lappmarki czikkekkel megterhelt vitorlás hajókra, melyek a parton himbálóztak, aztán alkalom után néztem, mely a Luleå folyón fölfelé juttasson. Szerencsémre mindjárt akadtam egy hajóra, mely a folyón fölfelé indult.
A Luleå-elf mintegy tizenhét rnérföldnyire hajózható. Útközben háromszor kellett hajót változtatnom, mert Eåbäcknél és Edeforsnál hatalmas vízesések zárták el az utat. A közbeeső tért, az újabb hajóállomásig, először másfél, aztán fél mérföldet, fölváltva kocsin és gyalog kellett megtennem. Storbacken helységnél egyáltalában vége szakadt a hajózásnak. Ezen túl a Luleå folyó a vízesések szakadatlan lánczolata lesz. Storbacken községet elérve, újra lapp földön, a Lule lappmark-sratárán voltam. A nyolcz lappmark közül, melyre a lappok lakta terület föl van osztva, ez a legnagyobb. 490 mérföldre terjed és körülbelül 2000 lapp lakossága van. A Lule lappmark összesen két egyházkerületet foglal magában: a gellivareit és a jokkmokkit. Én ez utóbbiba iparkodtam jutni. A Storbackentől Jokkmokkig vivő nyolczadfél mérföld hosszú út húsz esztendővel azelőtt még teljesen elhagyatott volt és csak gyalog lehetett e két helység és a közbeeső négy falucska között közlekedni. Most már a lappmarkban is vannak úgynevezett lóváltó állomások és jó országúton lehet egész Jokkmokkig jutni. Igaz, hogy itt aztán vége szakad a kocsizásnak. Azontúl éjszak- és dél-nyugat felé csak a saját lábára vagy csónakra bízhatja magát az utazó.
Augusztus 16- dikán este Jokkmokkban voltam. Uti kalauzomban, mint lapp falut találtam megjelölve; azt hittem tehát, hogy itt üthetem föl a tanyámat és elég bő alkalmam lesz az oda való lakosoktól a lulei lapp nyelvjárást tanulmányozni. De mennyire elbámultam, midőn szállásadóm tudtomra adta, hogy itt hiába keresek lappokat, itt csak svédek laknak. A lappoknak, minthogy foglalkozásuk erre is a rénszarvastenyésztés és életök csak olyan nomád, mint a többié, épített házok, állandó lakásuk erre sincs. A falu körül csak télen tanyáznak rénszarvasaikkal. Oda érkeztem idejében messze, Jokkmokktól 16—35 mérföld távolságra levő magas fjallekben éltek az oda való lappok nyájaikkal szerteszórva. A falu közelébe csak október közepe táján szoktak érni. Mind ezek megtudása nem volt valami örvendetes dolog rám nézve. Nem akartam utazgatással elfecsérelni azt a csekély időt, ami e nyelvjárás tanulmányozására még rendelkezésemre állott. Jokkmokk templomjáró hely. A lappok számára is itt végzik az isteni tiszteletet évenkint egynéhányszor, gondoltam tehát, hogy a helységben pap is lakik s hogy e pap, minthogy lappúl is kell prédikálnia, bizonyára érti is a lappok nyelvét. A jokkmokki egyházkerület papja, Laestadius János, egy hetven esztendős, szeretetre méltó modorú ember, csakugyan itt lakott és másnap meglátogattam. Kérdéseimre minden irányban szívesen adott fölvilágosítást és tanácsot. Beszélgetés közben azt is megtudtam, hogy nem csak érti a lapp nyelvet, hanem a lapp irodalom egy része is az ő tolla alól került ki. Három szentírásbeli könyvet fordított lapp nyelvre. Mind a mellett öregsége miatt még sem mertem arra kérni, hogy velem töltse minden üres idejét. Különben is, igazi lappoktól akartam az itteni nyelvjárásról mutatványokat följegyezni. Azt kérdeztem tehát tőle, hol találhatok legközelebb lappokat és ö a Jokkmokktól csak másfél órára levő Yaikijaur községbe utasított. Egyszersmind fölszólitás nélkül késznek ígérkezett, hogy visszatértem alkalmával a gyűjtött szövegeket átnézi velem.
Még aznap elutaztam Jokkmokkból és Vaikijaurban egy svéd parasztembernél szállásoltam be magamat. A nyolcz házból álló faluban összesen két lapp sátor volt. Az egyikben egy elszegényedett lapp élt, aki napszámmal kereste kenyerét, a másikban pedig egy szinten szegény sorsra jutott lapp asszony, aki a falubeliek teheneit őrizte. E kettőn kívül egy svéd paraszt házában még egy, az egyházkerület költségén tartott, elaggott és elszegényedett lapp ember volt. Ez utóbbival találkoztam mindjárt megérkezésem napján. Minthogy házi gazdám a többi közül legertelmesebbnek dicsérte és azt is láttam, hogy még minden foga ép, tehát érthetően is ki tudja ejteni a szavakat, mindjárt megfogadtam napszámba és tizennégy napon át kora reggeltől késő estig folytattam vele a lapp tanulmányokat. Ez az öreg lapp nem tudott egy szót sem svédül. De nem tudott a másik kettő sem, aki kívüle a faluban élt s amint értesültem róla, a Lule és Torniå lappmarkbeli lappok között általában kevés van olyan, különösen az öregebbek között, aki a svédet értené. Rendesen csupán csak lappúl tudnak. Ha pedig még egy nyelvet tanúlt meg egyik-másik beszélni, rendszerint a finn az, melyet vándorlása közben az éjszaki Svédországban nagy számban élő finn lakosságtól sajátított el. A finn nyelvet törte egy kicsit az én lappom is. Kezdetben, amig a jokktnokki nyelvjárásba beletörődtem, ezen a nyelven értekeztünk egymással nagy keservesen. Volt öreg lappomnak egy megbecsülhetetlen tulajdonsága: tudott olvasni; nem svédül, hanem lappúl. Ez pedig nem csekély tudomány. Arra szolgál itt a nyomtatott szöveg, hogy a legkülönbözőbb dialectusban beszélők egyaránt el tudják olvasni és megérteni. Ahányféle vidékről valók a lappok, annyi különböző kiejtéssel olvassák az előttök levő szöveget, mindegyik a maga nyelvjárása szerint. Az öreg lappal én is mindenek előtt olvastattam, mégpedig Máté evangéliumát. Olvastattam pedig két okból: először, mert ez volt a legkönnyebb módja, hogy a jokkrnokki dialectusba belegyakoroljam magamat és másodszor, mert látni akartam, mennyire különbözik az élö kiejtés a nyomtatott szövegtől. Az a Máté evangelium, melyet az öreg lappal olvastattam, ez evangéliumnak legújabb, Laestadiustól jokkmokki nyelvjárás szerint készült fordítása. Kezdetben az élö kiejtésbeli eltéréseket a nyomtatott szövegbe akartam belejavítani, de csakhamar meggyőződtem róla, hogy ez lehetetlen. Majd mindegyik szónál, hol két, hol három, hol több hangot kellett majd közbetoldanom, majd módosítanom. Fogtam tehát a papirost és tollat és az egész evangéliumot leírtam az öreg lapp kiejtése szerint. (...) A lapp nyelvben annyira szereplő aspiratiónak nyoma sincs a nyomtatásban, a mássalhangzók gyöngülése és erösbülése pedig, mely ez éjszaki dialectusban oly fontos szerepet visz, csak nagyon tökéletlenül van föltüntetve. A kiejtés pontos megjelölése helyett csak jegyeket kapunk. E jegyeket azonban csak az képes elolvasni, aki a lapp nyelvnek tökéletes birtokában van; aki pedig nem tudja a lapp nyelvet tökéletesen, az csak azon szavakat képes elolvasni, melyeket olvasni megtanult. Magam is úgy vagyok, hogy biztossággal csak azon szövegeket vagyok képes elolvasni, amelyeket öreg lapommal és Laestadiussal, a jokkmokki pappal átvettem. E szerint tehát a Máté evangéliumának kiejtés szerint való leírása épen olyan fontos nyelvészeti szempontból, bár nem is eredeti, mint az egyéb gyűjtött szövegek. Midön Laestadiusnak mondtam, miért nem írják át a szövegeket úgy, amint a lappok csakugyan kiejtik, azt válaszolta, hogy a lappok annyira hozzá vannak már szokva az ilyen olvasáshoz, hogy félő , hogy épen azt a szöveget nem tudnák elolvasni, amely egészen úgy volna nyomtatva, mint amint kiejtik.
Vaikijaurban különben nemcsak a Máté evangelium átírására és a leírt szöveg gondos átnézésére telt ki az időm, hanem több igen érdekes eredeti szöveget is sikerült gyüjtenem. Az én öreg lappom ugyan kevés mesét tudott, s a mit tudott, azt sem akarta eleinte elmondani. Rendkívül vallásos ember volt. Az új testamentumot keblébe rejtve, folyton magával hordozta. Valamikor, mint nekem beszélték, az öreg nem a legszelídebb életet folytatta. Iszákos, verekedő természetű volt. Harmincz év előtt azonban éjszaki Svédországban egy vallásos szekta alakult, a mely a lappok babonaságra hajlandó lelkét mysticismusánál fogva teljesen elfogta. E szektának túlzott, rajongó vallásosság és egy fajta communismus volt a jellemvonása, bünbánás és minden világi élvezettől való tartózkodás volt a jelszava. Egy haszna mindenesetre volt e vallásos mozgalomnak. Akik hozzátartoztak e felekezethez, lemondtak a szeszes italok élvezetéről, még mielőtt a törvény rendeletei kíméletlen szigorúsággal meg nem tiltották az e fajta italoknak vidéken való elárusítását. Az én lappom sem kóstolt harmincz esztendő óta egy csepp pálinkát vagy egyéb szeszes italt sem. Azóta régi bűneit keserűli és előttem is gyakran sirva panaszolta, hogy bűneiért az Úristen neki meg nem bocsáthat. Minden szentírásbeli tudományomat föl kellett használnom, hogy vigasztaljam. Nem csoda, hogy ilyen lelki állapot mellett csak nagy nehezen és lassacskán tudtam rávenni, hogy meséljen valamit. Midőn legelőször fölszólítottam, hogy most már hagyjunk föl egy kicsinyt a szent dolgokkal és beszéljen el nekem valamit a lappok régi világából, a stäluokról, az óriásokról s több eféléről, mese helyett szent János evangéliumának a bekezdését kezdte feleletül recitálni. Irtózott minden pogány dolgoktól.
A házi gazdám, mint említettem, svéd paraszt volt ugyan, de alacsony lermete és egész typusa elárulta, hogy ősei lappok lehettek. Ugyanezt a többi vaikijauri lakosra is el lehet mondani. Különben is az egész falu népe. apraja nagyja mind értette és beszélte a lapp nyelvet. Beszélte a házi gazdám is, még pedig saját vallomása szerint sokkal jobban, mint a svédet és egész háznépe közönséges társalgási nyelvül egymás között rendesen szintén a lapp nyelvet használta. Laestadius adta Jokkmokkban azt a tanácsot, hogy ehhez a családhoz menjek szállásra és lehetőleg a házi gazdámat használjam föl lapp tanulmányaimra, mint a kihez a lappmarkok számára kiképzett papjelöltek és tanítók is el szoktak látogatni, hogy tőle lappúl tanuljanak. Mikor azonban Vaikijaurba jöttem, épen a legnagyobb munkaidő volt, javában folyt még a szénakaszálás, ennek végeztével pedig augusztus vége felé kezdődött az aratás, elfoglaltsága miatt tehát nappal nem tölthetett velem egy perczet sem. Este azonban, mikor a napi munkának vége volt és esetleg szeles idő járt, hogy halászni sem lehetett kimenni, akkor meg-meg szokott látogatni, hogy egy-egy, a, lappoktól hallott mesét mondjon el. A leírt meséket azután fölolvasgattam öreg lappomnak is, nem talál-e a nyelvében valami igazítani, a meséhez valami pótolni valót, de különösen azért, hogy ez által öt valahogyan hasonló mesék elmondására bírjam. Egy mesénél egyszer csakugyan azt mondta, hogy ez nem egészen úgy van, aztán kipótolta, kibővítette és tökéletesebb alakúvá tette. Erre kedvet kapott és emlékezete tárházából ö is szedegetett elö egy párt az ártatlanabbjából. Nem sokára azonban újra megcsökönyösödött, mesét sehogy sem akart többet elmondani és ekkor fölszól tottam, hogy legalább a saját életéből meséljen valamit, mit csinált, mikor még ő is rénnyájtulajdonos volt, hogyan költözködött, vándorolt, házasodott. Erre ráállt s így a lappok általános életére vonatkozólag is kaptam tőle néhány érdekes részletet.
Vaikijaurból augusztus 31-dikén este utaztam vissza Jokkmokkba. Négy napot ott akartam tölteni, hogy Laestadiussal a gyűjtött eredeti szöveget és az evangelium átírását átnézzem s egyszersmind több homályosabb helyre és nyelvtani alakra nézve tőle felvilágosítást szerezzek. Naponkint egy pár órát töltöttem nála. Jokkmokkba visszatértemkor azt
is megtudtam, hogy ott egy tanító van, ki szintén tud lappúl. Ez a tanító lapp születésű és a Piteå lappmarkból, Arvidsjaur vidékéről való. Fölkerestem öt is és segítségével a Piteå lappmarki dialectust is tanulmányozhattam egy kissé; három érdekes népmesét kaptam tölc, arvidsjauri nyelvjárásban. Csak az a kár, hogy nyelvében már nem mozgott egész biztossággal, mert sokat felejtett belőle. Elsvédesedett, amint elsvédesedik rendesen minden lapp, aki kivételesen földmíveléssel foglalkozik, vagy szellemi foglalkozásra adja magát.
Az eféle lappok aztán szégyenlik is származásukat, nem szívesen veszik, ha valahogy emlékeztetik rá, és svédebbeknek akarnak föltűnni a svédeknél. (...)
Forrás: Halász Ignác három lappföldi útja. Finnugor Tudománytörténeti Füzetek 1. Izsó Miklós Művelődési Ház és Könyvtár Izsófalva, 1997
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése