HALÁSZ IGNÁC: A svédországi lappok között (2)

Ostersundhoz legközelebb esett Undersåker lappmark; ennek a lappjaival akartunk mindenek előtt megismerkedni. A vasút elvitt egész Undersåker állomásig, melytől másfél órányira templom is volt. Azt hittük, hogy vasárnap lévén, a közeleső hegyekből majd vetődnek erre lappok a templomba. De csalódtunk. Undersåkerban azt a fölvilágosítást kaptuk, hogy összel és tavasszal ugyan elég lapp tanyázik a környéken, most azonban, hogy az idő melegebbre fordult, mind künn vannak már nyári helyökön, a magasabb fjällekben. Isteni tiszteletre különben sem jönnek Undersåkerba, mert a hegyek között saját templomuk van, a hol számukra évenkint kétszer, legfölebb háromszor külön isteni tiszteletet szoktak tartani. A napokban épen szintén lesz miséjök az Anaris és Hittings-fjällek tövében levő kápolnájukban, Valbo helységben. Ez utóbbi hír ismét kedvre serkentett bennünket es attól való félelmünk, hogy tudj' Isten, meddig vándorolhatunk össze-vissza, míg lappokra akadunk, eloszlott. Még nagyobb lett az örömünk, mikor a további beszélgetés folyamában azt is megtudtuk, hogy Undersakertól nem messze, Edsåsen községben lapp gyermekek számára iskola is van. Most ugyan nem folyik a tanitás, hanem azért lehetséges, hogy egyik vagy másik lapp fiú vagy leány nem ment haza nagyon is távollakó szüleihez, hanem ott maradt, míg a tanítás újra kezdődik...

Lapp sátor váza

Másnap reggel átgyalogoltunk a csak egy órányira levő Edsåsen községbe és kérdezősködésünkre a legnagyobb készséggel előteremtettek egy frostvikeni, Jemtland legéjszakibb részéből való leányt, aki a vakáczióra ott rekedt. Csinosan öltözködve, svéd ruhában jelent meg előttünk. Tizenhét éves, majdnem kifejlett hajadon volt már ez az elemi iskolás leány. Mint később meggyőződtem, a többi itt levő tanulók legnagyobb része hasonló korral dicsekedhetett. Tizenkét évesnél fiatalabb fiút vagy leányt nem is láttam. E különös jelenségnek az a magyarázata, hogy majdnem kivétel nélkül csak akkor kerülnek a lapp gyermekek az edsåseni iskolába, mikor már otthon, a fjällek között valamelyik vándor lapp tanítótól az olvasás és vallástanból némi előleges ismeretet szereztek. A vándor tanítókat, ilyen tudtommal egész Jemtlandban csak kettő van, valamint az edsåseni iskolát is részben a kormány, részben pedig az úgynevezett »missions-sällskap» (a hittérí tő társaság) tartja fönn. Négy évig szoktak a lapp gyermekek az edsåseni iskolában tanulni, hogy az előbb említett elemi ismeretekben valamivel nagyobb tökéletességre vigyék, ezen kívül pedig az írásból, számolásból, földrajzból és Svédország történetéből szintén szerezzenek némi ismereteket.

Az a leány, aki előttünk állt, most már három esztendeje koptatta az iskola padjait. Lappúl szólítottam meg, hogy hová való. Az első kérdésre felelt is, a második kérdésre már csütörtököt mondott a tudományom, sem ő nem értette rneg azt, amit én kérdeztem, se pedig én azt, amit ő kérdésemre mondott. Láttam, hogy így nem boldogulok, tehát svédre
fordítottam a beszédet és ezen a nyelven kérdezgettem tőle egyet-mást, még pedig úgy, hogy kérdéseimet lefordíttattam vele lapp nyelvre s mind ezt, mind pedig a feleletet följegyeztem magamnak. Miután így röviden végig mentem a főbb név- és igeragozásbeli alakokon és egy csomó fogalomnak a lapp nevét is megtudakoltam, arra a tapasztalatra jutottam, hogy itt olyan nyelvjárással van dolgom, mely a többi előttem ismeretes lapp nyelvjárásoktól mind hang- , mind alaktanilag rendkívül eltérő. E tapasztalatomat később bőségesen igazolták e nyelvjárás terén tett későbbi tanulmányaim. Olyannyira különbözik a jemtlandi lapp nyelvjárás a többi ismerttől, hogy midőn nekik a Hernösandból magammal hozott nyomtatott könyvekből vagy Budeuznek az egykor Buda-Pesten is megfordult malåi lappoktól gyűjtött  szövegeiből egyet mást fölolvasgattam, egy szót sem értettek belőle. Úgy jártam később, midőn a Svédország legéjszakibb részén élő lappokhoz utaztam. Ezek sem értettek semmit sem azon szövegből, melyeket a déli lappoknál gyűjtöttem.

E tapasztalat egész váratlanul lepett meg és kezdetben majdnem leveröleg hatott rám. Leginkább az bántott, hogy annak a sok készülődésnek, melyet utazásomra a lapp nyelvből tettem, ezeken a vidékeken nem vehettem semmi gyakorlati hasznát és úgy kell majd e dialectust tanulnom, mintha egészen új nyelv volna. E tapasztalattal tértem vissza Undersåkerba, illetőleg az Undersåker nevű vasúti állomás mellett levő négy házból álló Stamgärde községbe. Egy svéd parasztnál, kinek az volt a kötelessége, hogy az utasokat a legközelebbi állomásokig szállítsa, voltunk elszállásolva. Mire  Edsåsenből Stamgärdeba visszaérkeztünk, már ott volt a Kall egyházkerületéből való pap is, aki az undersåkeri lappmarkban élő lappok számára isteni tiszteletet szokott tartani. E kilenczven négyszög mérföldnyi lappmarkban összesen két kis lapp templom volt. Az egyik Undersakertól délre talán öt mérföld távolságra Yalbóban, a másik pedig a vasüti állomástól éjszakra mintegy 10—11 mérföldnyi messzeségben, Kálasenban. A kallbeli pappal megbeszéltük, hogy együtt teszszük meg az utat Valbóba. Egyelőre nem volt szándékunk Undersåkerba visszatérni, hanem valamelyik lappal el akartunk menni a hegyek közé, hogy mindjárt kezdetben egy hetet ott töltünk valamelyiknek a sátorában. 

Július 8-dikán fárasztó, majdnem nyolcz óráig tartó út után értünk a lapp kápolna helyére. Különböző vidékről való lappok jöttek ide s amennyire lehetett, fölhasználtam az alkalmat, hogy tájékozást szerezzek magamnak, mennyiben eltérő tájszólásokat használnak az erre élő lappok. Az a szándékom, hogy innét valamelyikkel tovább mehessek, nem teljesedett. Egy család lakott az időben a lapp kápolna közelében, mintegy két mérföldre, azonban ez is épen azon a ponton volt, hogy rénnyájával más, még távolabb eső helyre költözzön. A Yalbóban összegyülekezett lappok közül a kallbeli pap különösen két lapp suhanczot ajánlott mint olyanokat, akik a többieknél értelmesebbek és akik esetleg hajlandók lesznek hozzánk szolgákként szegődni. Az isteni tisztelet végezte után a két legénuyel csakugyan megbeszéltük a dolgot. Kezdetben hajlandók is voltak a velünk való jövetelre, de midőn aztán egy kis grammatikai kereszttűz alá fogtuk  ket, szörnyen megunhatták a dolgot, mert egyszerre csak a faképnél hagytak bennünket, föltarisznyáztak es elmentek vissza a hegyek közé. 

Társam ott maradt a lapp kápolna helyén egy svéd parasztnál, minthogy egy nyomorék lapp teremtés hajlandónak nyilatkozott a mester szerepére, én pedig, tudva, hogy az edsåseni iskolában nemsokára megkezdődik a tanítás s hogy az ott levő lapp leány segítségével addig is a Fölinge lappmarki dialectnst tanulmányozhatom, elhatároztam, hogy visszatérek Undersakerbe és kezdetben a mennyire lehet, a lapp iskolát fordítom hasznomra. Ez az iskola csakugyan olyan alkalmas hely volt a lapp nyelv tanulmányozására, hogy keresve sem kereshettem volna jobbat. Jemtland legkülönbözőbb vidékeiről való lapp tanulók jártak ide s épen ez oknál fogva, mind a mellett, hogy folyvást az undersåkeri  lapprnarkban tartózkodtam, az összes Jemtlandban élő nyelvjárásokat, tehát a fölingeit és a herjedíilit is volt alkalmam tanulmányozni és belölök nyelvmutatványokat gyűjteni.

Lapp pólyás - rajz Hermann Ottó könyvéből

Mikor visszaértem Edsåsenba, a Frostviken vidékéről való leányon kívül egy Herjeádalból, a tennäsi fjällekből való  fiút is fedeztem föl. Fölváltva fogadtam meg e kettőt napszámba, hogy segítségükkel Jemtland legéjszakibb és legdélibb nyelvjárásaival ismerkedjem meg. Fő czélom volt, hogy mennél több összefüggő szöveget gyűjtsék, mert csakis ezeknek a kapcsán ismerkedhetünk meg egész biztossággal a nyelvtani alakokkal és az alakok használatával. Minthogy, sem a Fölinge lappmarki leány, sem a herjedali fiú nem volt az elbeszélésnek a mestere, meg nem is tudtak eredeti meséket, tehát kezdetben más gyűjteményekben már megjelent lapp meséket dolgoztam át velők ezen a nyelvjáráson is, vagy pedig egyes mondatokat és szókat kérdezgettem tölök.

Július közepe táján újra megkezdődött a tanítás, mind több vidékről való tanulók gyűltek össze s mind újabb és újabb,  egymástól több tekintetben eltérő tájbeszédeket tanulmányozhattam. Közbe-közbe egyes felnőtt lappok is vetődtek Undersákerba, rendesen valamelyik tanulónak az anyja vagy testvére, ezeknek ott tartózkodását is igyekeztem lehetőleg fölhasználni. Lassankint nyolcz eltérő vidék nyelvéről szereztem többé-kevésbbé tudomást.

Július vége felé beköszöntött a szénakaszálás és gyűjtés időszaka. Ugyanazok a tanulók, akiket szállásadó gazdájok csekély fizetésért eddig szívesen bocsátott rendelkezésemre, ezentúl már nem voltak kaphatók. A lappmarkokban kevés a munkaerő , a szénagyűjtéssel pedig sietni kell, elvonták a fiúkat tehát egy időre, az iskolától is, tőlem is és könyvek helyett sarlót és gereblyét kellett forgatniok. Undersåkerban többé nem volt maradásom. Idő közben Jaakkola is visszatért Yalbóból, ahol összesen alig egy hetet töltött, és elhatároztuk, hogy együtt megyünk a norvég határon élő lappokhoz és egy darabig köztök töltjük az idő nket. 

Július 29- dikén hagytuk oda eddigi tartózkodásunk helyét és 30-án este a lappok közelében, Skalstuganban voltunk. Egyetlen vendéglőből áll az egész helység. Nyári időben meglehetős látogatott hely, a touristák gyakrabban  fölkeresik gyönyörű vidéke s különösen a lappok miatt, a kik innen legkényelmesebben megközelíthetők. Másnap reggel hozzájok indultunk a vezetőnkkel. Egy fél óráig nyírfákkal tarkált fenyvesen át kellett haladnunk; ezután vége szakadt a gyalogútnak; csónakon vitettük át magunkat a három negyed mérföld szélességű Skal tavon. A túlsó parton dombos, rnocsáros, lápos vidéken fölfelé haladva talán egy negyed óra múlva elértük a svéd-norvég határvonalat s ezután nemsokára a norvég oldalon utazásunk czélját, a lapp kunyhókat. Három kunyhó, lappul koqtie v. kuotie volt itt, mindegyik egyforma alakra épitve. A hatalmas Kölahöga hegység lábánál, alig kétszáz lépésnyire a hóhatártól ritkás, elcsenevészett nyírfaerdőtől körülvéve emelkedett egy kis dombon a három különös alakú lakás. Négy, a földbe vert, kissé megácsolt nyírfatörzs, mely nek fejénél az elágazás helye még megvan, képezi az itteni és főbb vonásaiban egyszersmind a többi lappok koatiejának is az alapját. E gerendafák úgy hajlanak egymáshoz és az ágak úgy kapaszkodnak fölül egymásba, hogy közepett egy fél méter átmérőjű, gömbölyű tetönyílás marad. E fő gerendafák mellé aztán még több szálfa is van a földbe verve, melyeknek hézagait nyirfagallyal vagy turfával tömködik ki. Az ily módon készült épületet aztán vagy egészen turfadarabokkal födik, vagy pedig ponyvával kerítik be. A fönt említett tetönyíláson kívül csak még egy nyílást találunk a lapp sátoron vagy kunyhón — az ajtót. Ez háromszögalakú s egy fával kipeczkelt vászondarab vagy rénszarvasbőr takarja be. E nyílás oly alacsony, hogy egészen a földig guggolva vagy térdelve lehet rajta a sátorba jutni. Bent a koqtieben semmit sem találunk, a mi a czivilizált ember elkerülhetetlen szükségletét szokta képezni. Nincs itt sem ágy, sem asztal, sem szék, egyáltalában a legcsekélyebb bútordarabka sem. A koqtie közepén van egy négyszögletű, lapos kövekkel bekerített kis hely, ez az arnie, a tűzhely. Kora reggeltől a lefekvés idejéig folyvást vígan lobog itt a tűz. Füstje betölti az egész sátort, kivéve a földtől számítva két lábnyi magasságú tért, mely rendesen ment marad tőle, és kényelmes lassúsággal húzódik kifelé az úgynevezett richpenen, a tetőnyí láson. A tetönyíláson keresztbe van egy kis rúd, erre van erősítve egy láncz s a láncz végébe szokták akasztani azt az üstöt, melyben ételöket főzik. Hajdanában az ilyen lapp sátornak négy nyílása is volt. A mostani ajtóval szemben volt a hátsó ajtó, poiiuq, és oldalvást is egy-egy. A poiiuqt a pogány lappok szent helynek tekintették, csak a házi gazdának volt szabad erre felé bejárni, azonban ezt is csak ritka alkalommal tette meg, csak akkor, midőn vadászatról valamely nagy zsákmánnyal, például medvével jött haza. Ma az edényeket és élelmi szereket szokták a poiiuq-en tartani. Ha más nem, a kutyák, tapasztalatom szerint, még most is rendkivüli tiszteletben tartják ezt a helyet. Arra vannak szoktatva. Az ő helyök is bent van a sátorban, az ajtótól rendszerint jobbra, szabad tetszés szerint ki és bejárniok, azt azonban a lappok közt való idözésem alatt nem tette egy sem, hogy egész a poiiuqig mert volna menni. Ott tartottam magam is minden élelmiszeremet, be sem volt takarva, a sátorban gyakran nem volt egy lélek sem, s még sem hiányzott belőle ottlétem alatt soha a legcsekélyebb sem.

A három koqtie közül a legnagyobban szállásoltuk el magunkat. Egy hetven éves lapp ember és mintegy negyven esztendős beszédes asszony voltak a szállásadóink. Kivülök három apró gyermekből és egy szolgából állt a kunyhó lakossága. A bemenettől jobbra jelöltek ki kettőnknek a fenyő- és nyírfarőzsével behintett földön külön helyet. A puszta földet használják a lappok éjjel fekvőhelyül is és a rénszarvasbör csak takaróul szolgál nekik. A puszta földön háltunk mi is, csakhogy takarót nem tudtunk kapni. Épen annyi rénbőrük volt otthon, a mennyire magoknak okvetetlenül szüksegök volt. Fölösleges holmijokat lakásuktól messze, részint Skalstuganban, részint még tovább néhány mérföldnyire egy- egy, vándorlásuk útjába eső, kis tárházukban szokták tartogatni. Másnap azonban valahonnan mégis elő teremtett háziasszonyunk rénbört, a melyet legalább párnául használhattunk, magam pedig egy sarokban háziasszonyom rénbőrszoknyáját fedeztem föl és foglaltam le, hogy a meglehetős hűvös éjtszakákon a plaid fölött lábtakaróúl szolgáljon.

(Folytatjuk)

Forrás: Halász Ignác három lappföldi útja. Finnugor Tudománytörténeti Füzetek 1. Izsó Miklós Művelődési Ház és Könyvtár Izsófalva, 1997