KECSKEMÉTHY AURÉL: Kaland az óceánon (1)

A.

Írtam  a „Goethe" csavargőzösön  vitorlázva ápril végén 1876.

Kivándorlók kikötői várakozása

Minden tapasztalt utas ember Amerikába áthajózásul a sokféle német, francia, angol gőzhajó-társulatok közül legmelegebben, s mint legbiztosabbat a hajóit Liverpoolból inditó Gunardlinet ajánlotta; de ugy jártak velem (azaz én jártam meg), mint Heine mondotta volt, tudniillik, hogy minden nehéz alkalommal okos embertől kell kérni tanácsot, és mindig ellenkezőjét kell tenni annak, amit tanácsolt. Én is, hallván egy sokszoros óceán-jártas barátomtól, hogy a Hamburg-Amerikanische Packetfahrt Actien-Gesellschaft hajói mily kényelmesek, elegánsok és » sebesen járók«; e társulatnak april 12-én Hamburgból, 15-én Havreből induló hajóján rendeltem jó eleve helyet (első osztályú cabinért fizetve 480 markot, vagyis papírban vagy 270 frt o. ért.). Elhatározásomra egy kicsinyes kényelmi szempont is volt befolyással; minthogy a legegyszerűbb ut Parison át Havre-be rándulni, s ott véglegesen elhelyezkedni a hajón.
Szándékom volt mindenesetre a New-Yorkig teend tengeri ut leírásával kezdeni meg amerikai közleményeimet; tapasztalván, hogy szárazföldi földieinknek', kiknek — főleg pedig a nőknek, kik nagy számmal irigyen esengtek Amerikába utazhatni (a mi nem nagy bók férfiainkra), kilencz-tized része csak azért nem vállalkozott, mert féltek a tengeri uttól.
Tudod-e öcsém, hogyan definiálta egy angol a tengeri utazást: »Börtön, súlyosbítva a vizbefulás veszélyével«, úgymond egy tisztes öreg barátom az ország főfőbírái közül. »Hátha valami Thomas légbe röpiti a hajót ? Hány hajó veszett el újabb időben is a nélkül, hogy tudomásra is jött volna: hol, mi okból, miképen vesztek el ? Az egyik elégett, a másik talán a tavaszi meleggel meginduló jéghegyek közé került s elmerült ? vagy gőzkatlana a légbe röpítette ? hány szenved hajótörést a partokon, mint a Schiller, midőn már a kikötő szeme előtt van? és vajjon Thomas pokolgépével nem temetett-e már el több hajót, miről a világ soha sem fog megtudni semmit? És a legjobb esetben az a tengeri betegség valami iszonyatos lehet.«
Ilyen continentalis közérzület azon föltevésre jogosít, hogy magának a tengeri útnak egyszerű leírása érdekes   olvasmányt  képezhet, ha az a legrendesebb körülmények közt szerencsésen sikerült is,.....   a   mi azonban véletlenül nem úgy történt. De ne előzzük meg az események fonalát.

Párisban tudtam meg a Hamburg-Amerikanische P.-A.-G. ágensétől, hogy a Klopstock, melyen indulandó voltam Amerikába, idközben eladatott és helyette a »Goethe«; fog menni, mely azonban színt oly jó és szép hajó.

Búcsúztatás

April 14-én hagytam el Párist, hol tegnap oly hideg és hózivatar volt, hogy Havre-ig csaknem félbeszakadás nélkül, egy lábnyi hó borította el az egész vidéket, s a mindenfelé virágzó gyümölcsfákon lógott a zuzmaráz. Havre-be érve a vasútról közvetlenül a már a kikötőben horgonyzó »Goethe«-re szálltam fiatal barátommal, Frohner János cs. k. lovassági hadnagygyal, ki amerikai útjára négy havi szabadságot kapott. Miután bejártuk a nem érdektelen várost, s a postáról néhány kedves búcsúlevelet hoztunk magunkkal, a hajón ebédeltünk; aztán szemlét tartánk fölötte; mely, a mi a hajó nagyságát, szépségét, kényelmes berendezését illeti, első tekintetre elég kedvezőn ütött ki. Kettőnknek külön cabine-ünk van, egymásfölötti két ággyal s divánnal, mely esetleg ágynak is használható.

Útitárs kevés volt látható; a kik Hamburgból jöttek, mohón siettek a száraz földet élvezni s künn is háltak hotelekben. Mondák, hogy az éjszaki tengeren s a csatornán át viharos utjok volt; meg is látszott egy-két pincéren, kik oly halványan és kimerülten néztek ki, mintha vesztőhelyről hozták volna vissza.

l0-én (szombaton) déltájban az áradattal élénkül a kikötő. Az óceánra készülő óriás hajók behuzatják köteleiket, föl horgonyaikat, leeresztik hidjaikat. A szellentyük füttye, mint oroszlánok bődülése tölti be a léget. Előttünk kezd indulni egy francia hajó, a szintén New-Yorkba készülő »Péreire«, a »Goethe« azonban megelőzi, s kiérve a kikötőből el is hagyja, úgy látszik, némi gyorsasági verseny forog fenn köztük; de mi arra nem ügyelünk. Szemünknek szórakozást nyújt, a mint a kikötőből kiérünk, az emelkedett part, erődítési műveivel, szép kertjeivel, villáival s világító tornyokkal.

Az elindulás, kivált ily nagy tengeri útra, mindig lélekre ható pillanat; az egyéniségtől függ, kire miként hat? Útitársaink egy része, a másod osztályból, mint sejtem, német kereskedők, nők, férfiak, hangos jókedvvel táncolnak a födélen;  magam elmerengek  az általunk gyorsan megkerült francia partnak festői képein; amott fekszik Cherbourg, azután Brest, majd a végpontok, a napnyugot felé élesen körvonalzott phantasticus alakú sziklaszigetek, Iles de St. Pierre, stb. A hátulsó födélről szent ének hangzik át. Egy csapat kivándorló svájci, a berni Oberlandból; egy erőteljes aggastyán, egészséges, bár kissé megviselt, de erős férfiak, nők, lányok, gyermekek, vagy hatvan személy; nem érteni őket, de nem nehéz eltalálni, hogy Jézus föltámadását ünneplik ájtatos énekeikkel, melyet el-elkapkod a viharos szél. Ők emlékeztetnek, hogy húsvét előestéje van.

Útban az új világ felé

Vitorláink kifeszitvék, a szél kedvező, gépünk jól működik ; vigan haladnánk előre, csak az a hintázás volna valamivel szelídebb. Így azonban kellemetlen nyomást gyakorol a gyomorra; a belekben olyasmit érezni, a mit állítólag bátortalan emberek szoktak érezni, ha veszély fenyegeti; a fő kezd elfogulni. Lefekszel a felső cabine-ben, s egyet szundikálsz; álmodban érzed a hintázást, fölébredsz, s kivágyódol a szabad légre. — Kimégy, sétálsz, leülsz : de soká sehol sem találod helyedet. Alkonyodik; csöngetnek ebédre; lemégy, s azt látod, hogy három annyira van teritve, mint ahányan megjelentek. Senki se kérdezősködik; mindenki tudja, miért nem jelentek meg amazok is. És te — értsd alatta e sorok íróját is — a tengerészi büszke öntudat némi érzetével ülsz le az ebédhez, gondolván, hogy szokni lehet mindenhez, csak egy kis lélekerő  kell hozzá.

Ez a lélekerő tart másnap délutánig, midőn vagy harminc mértföldnyi távolban megkerüljük az angol partot, a veszélyes Scilly Islands ellenében, melynek Scilláin már sok hajó veszett el. Addig e sorok íróján is befejezte művét a tenger hullámzása. 

Egy ideig a hajó fedelén küzdött az a hires »lélek-erő« a természet rút törvényével; azután lebotorkáltam a cabine-be, a stewart által rendbe hozattam a helyzet igényelte előkészületeket, hogy — ha nem is mint Julius Caesar, méltósággal — de lehető aesthetikailag essem át a tragikomikai sorson, mely ellen nem segit emberi tudomány, sem evés, sem koplalás, sem józanság, sem erős ivás, sem coculus, sem »Gombos essentiája«, melyből két üveget útitáskámba dugott csaknem erőszakosan egy jóakaró barátném, nem egyéb haszonnal, mint az, hogy az egyik üveg útközben eltörött, s egészen átáztatta térképeimet és egy rakás finom szivaromat; másikát pedig, miután egy kritikus percben vele szájam ízét elrontám, a tengerbe dobtam.

Nos aztán, milyen hát az a tengeri betegség? kérdi olvasóm.

Röviden szólva: sok sanyaruságát élveztem az életnek, de ilyen húsvéti ünnepeket még nem éltem meg! A tengeri betegségbe még bele nem halt senki, kivéve, ha csak különben is már csak hálni járt belé a lélek; hanem annak is fokozatai vannak, s ugy tapasztalám, nem tartozom azok közé, kiken teljesen kifogna. Mindazonáltal állapotom negyvennyolc óráig nem volt egyéb, mint kínos gondolatok s félálom közti tehetetlen heverés a cabine keskeny ágyán, közben hányással, mindaddig, mig egy csöp találkozik a gyomorban; azután pedig csak émelygés és ökröndözés. Az egész még csak elviselhető azon tudatban, hogy nemsokára partot érünk, de azon kilátás, hogy ezen állapot eltarthat nyolc — tiz napig, egyáltalán nem lélekemelő; a mint kínlódásom közben voltak is perceim, midőn meglehetős tiszteletlenséggel leckéztem meg magamat, hogy — mi szükség volt nekem ide jönnöm?

Kedden. 18-án délben, összeszedtem teljes akaraterőmet, kimásztam az ágyból, fölöltöztem, ami az erős hintázás közben nem csekélység az ember kimerült állapotában: s a nyilt felső salonban csináltam magamnak fekhelyet, hol a tenger üditő légét élvezettel szivtam be, s egész nap egy kis theán s levesen kivül mit sem véve be, hevertem. Másnap reá már talpon, harmadnap vigan valék, s ezóta máig a legdühösebb hullámzás, a hajónak legszeszélyesebb tánca sem tőn legcsekélyebb hatást is reám. És  - kevés gyenge egyén kivételével — többi útitársaink is, a nőket sem véve ki, hasonló módon estek át a bajon. Tehát nyájas olvasóm, ha van kedved Amerikába menni: a tengeri betegségtől való félelem ne  tartson vissza! Csúf dolog, mig benne van az ember: de semmi, ha túlesett rajta.

Most már hajónk előhaladása is kezdett érdekelni. Erős éjszak-nyugoti szél akadályozott ugyan, de dacára annak 270 — 305 tengeri mértföldet tettünk naponkint; reméltük, hogy april 25—26-ikán New-Yorkba érünk, s annál türelmetlenebbül számítottuk az órákat, mértföldeket, s tanulmányoztuk a térképeket, minél unalmasabbnak találtuk a hajón egybegyűlt társaságot. Itt is az ideje, hogy a t. olvasót ezzel és a hajóval megismertessem.

Félelmünk, hogy a hajó túlnépes lesz, fölösleges vala. Első helyen mindössze vagy tizenhatan vagyunk; elférne ötven-hatvan. Csaknem mindenikünk külön cabine-ben telepedett le, választása szerint. Egy-két fiatalabb ember, kereskedők, gyárosok Német- s Csehországból, egyikök hazánkból; három orosz ur, kiknek egyike kormányküldötte a kiállításra, másik kettő, ugy látszik, gépész- és mérnökszakférfiak s kiállítási biztosok, mindannyian müvelt emberek; egy idős, csendes, művelt német asszonyság; egy amerikai tizenöt-tizenhat éves fiu, ki francia s német nyelvet tanulni járt Európában: végre the last but not the least, egy amerikai asszonyság férjével, vagy másfél éves bébijével egy svájci bonne kíséretében.

Mondhattam volna ugyan egyszerűbben is : »egy amerikai család, a férj, neje, stb.« De sokkal helyesebb volt az asszonyon kezdeni. Mert mindjárt ezen alkalommal amerikai családi képpel ismerkedünk meg, a mennyiben a kissé beteges kinézésű férj az, ki a nap nagyobb részén a kis gyermeket hurcolja, ápolja, mulattatja; mig a folyvást betegen fekvő, különben csinos kis gömbölyű nő pár napig nem is láttatja, s végre igen bágyadtan egy fekhelyről a másikra vezetteti magát férje által, ki egyik karján őt, másik karján néhány vánkust, plaidet. köpenyeget cipel számára. Pár nap múlva azonban mylady az asztalnál is megjelent, s behunyt szemekkel jóizűn falatozott; végtére szemeit is megnyitotta, s a társalgásba is élénken belemerült.

A második osztályban többnyire német iparosok, egy berlini korcsmáros, ki Philadelphiában vendéglőt akar nyitni, nejével, sógornéjával, két csinos kisasszony, kik ha férjet keresnek Amerikában, könnyen találnak; valamennyi vig népség, kik egész nap esznek, isznak, énekelnek s bohóságokkal mulatnak; végre egy templomablak festő Tyrolból, a társaság ff farceurje, egy kis zömök eleven ember, tele bohóckodással, ki ha nem is épen finom, de drasticus tréfáival a hajó legnépszerűbb embere. Mivelt tónus itt nem uralkodik; a német középosztály ezzel nem dicsekhetik, s a szegény két kisasszony kénytelen oly élceket hallani, minőkről eddig fogalmuk nem volt.

Utazási életkép

A harmadik vagyis födélközi osztályban (Zwisclien-deck, steerage) vagy 300 kivándorló, svájciak, csehek, németek roppant gyermeksereggel. Ezek is elég jól elhelyezvék, nem ugy mint hajdan az egyedül kivándorlókra számított szennyes hajókon, melyekről oly sokat olvastunk hírlapokban s regényekben. E kivándorlók nem is olyan ágról szakadt szegények, hanem többnyire földművesek, kik a hazájokban eladott kis földbirtok árával zsebökben, ellátva elegend házi eszközökkel, jó ruházattal, s több hónapra számitott eleséggel mennek át az uj világba, némelyik Visconsinba, mások Californiáig is, hol már szerződésileg vár rájuk az általok átveendő földbirtok. A hajóosztály, melyben elhelyezvék, egészen el van foglalva faládáik, zsákjaik, kosaraik által, melyek füstölt hússal, kolbászokkal, szalonnával, veteményekkel, bor- és pálinkaüvegekkel telvék. Deszka ágyaik egymás fölött telvék ágyiruhával; s habár elhelyezésök sem nagyon csinos, sem nem nagyon kényelmes, sem elég világos: azonban nem is sokkal roszabb, mintsem hihetőleg otthonjok volt.

Ha néhány nap rossz idő áll be s ki nem jöhetnek szellőzhetlen odujokból, képzelhetni, mily mephisticus levegő fejlődik itt ki, s a hajó orvosának kötelessége egészségi rendszabályokról gondoskodni; a melyek röviden a helyiségnek chlórmészszel és carbolsavval való kifüstöléséböl állanak, melynek fullasztó hatása alatt valamennyien kifutnak a fedélzetre. Megtörténik ilyenkor az is, hogy valamely kis gyermeket alva ott feledtek az ágyban, s aztán megfulladva találták.

A második osztálybeli ebédlő s alvó-kamarák elég' tiszták, s nagyrészt az utasoktól függ, hogy tiszták legyenek, habár nem is oly kényelmesek, mint az első osztályban. Itt többnyire csak két, kivételesen három személy jut egy-egy cabine-be, s a mennyire szűk helyen lehet — toilette kényelméről is lehetőleg gondoskodva van. Egyébiránt ez a »Goethe« elég ügyetlenül berendezett. A hajó hátulsó végében, tehát nagy hintázásnak kitéve, fekszenek a cabinek; azután közbeesik a lépcsőzet, melynek fölső részén ülőhely, alsó részén bemenet egy, a hajó egész szélét elfoglaló nagy salonba, vagy öt asztallal minden oldalán, közepén egy kényelmetlen ottománnal; egy szép és jó pianino, két oldalról könyvszekrény, átellenben fényes buffet, csillárok és tükrök; az egész fölöslegesen elegáns, de legkevésbé sem kényelmes ; mert egy oldalról ajtai a gőzgép s egyéb illatos helyek felé, más oldalról a nyilt lépcsőzetre nyilva — állandó léghuzamnak van kitéve a nélkül, hogy szellőzve volna. A salon két oldaláról corridorokba érni, hol a gépezethez, a kapitány s többi tisztség cabinjeihez, — s túloldalról a másodosztályú étterembe van a bejárás. Túl azon a konyhák, az éléstár, a jégverem stb. Átalán nem is képzelhetni, hogy ily nagy tengeri hajón mennyi helyiség van, mennyi ember, mennyi holmi fér el! Például a hajó hátulján cabinejeink alatt van a vizmedencze, melyet az elindulás előtt a kikötőben ivóvízzel megtöltenek, mely hat-hétszáz embernek két-három hétre elegendő kell hogy legyen italra, főzésre, mosakodásra.

Mint mondám, folyvást ellenünk volt a szél; de elhaladásunk rendesnek volt mondható. Szép idő, eső s vihar váltakozott.  Szép időben a hajó összes lakossága a fedélzeten van: társalog, olvas, hever: az első osztályban egy cricket forma játék folyik; a harmadikon svájci gyerekek, mint fiatal medvék, birkóznak s vetik egymást a földre; a megnőtt ifjak, mint megannyi athletik, mindennemű viadalban gyakorolják magukat; például ketten egymással szemben leülnek a földre, talpaikkal egymás ellen támaszkodnak, mig nyakukba erős kötelet vetnek, s most már ki birja a másikát fölemelni. 

Este felé elhozzák a nagy kintornát, s szél-muzsika mellett foly a tánc. Ez mind igen szép idtöltés; time-killing; de végre is unalmas, s mindenki legszivesebhben beszél arról, mikor érünk New-Yorkba ? kedden-e vagy szerdán ? Azonban csak péntek volt, april 21-ke: és elértük eddig az éjszaki szélesség 44., 48. s a nyugati hossz. 40., 59. fokát, — közeledvén a Neufoundland zátonyához, — épen az »ördög lyukán« voltunk, hol állítólag a tenger feneketlen. Jéggel esett, délután a szél orkán-szerü lőn; hajónk ugy hintázott, mint eddig soha, de nem tudtuk okát; s ha a hullámok átcsaptak hajónkon, a mi eleinte nagy mulatságot okozott, azt hittük, csak a vihar az oka.

Ebéd után nyolc óra lehetett; künn sötét volt, a vihar dühöngött; a hajó jobbra-balra gurult és ugrált; minden kifordult helyéből; a hullámok és a gép zaja közé a födélzetén, mintha már az árbocok törnének, olyan dörömbölés, s a szekrényekben lehulló edények csörömpölése vegyül; a corridorba szakad a viz valahonnan s nem győzik kihányni; már a salonba is behat; egy fekete macska miákolva fut be a salonba; a férfiak feszült, a nők ijedt arccal kisérik a helyzetet... Egyszer bejön  a  kapitány s komoly arccal ül le közénk,  s az  amerikaihoz fordulva, jelenti, hogy »nagy bajban vagyunk ... a csavar eltörött... nyugtassa meg myladyt, hogy veszély nincsen; »no clanger at all« : csakhogy tovább nem mehetünk; vissza kell fordulnunk Európa felé, mert a szél ellenünk van; pedig hajónk megszűnt gőzhajó lenni s csak a vitorlákra vagyunk utalva!«

Emlékezetes éj várt reánk; és csak kevesen lehettek köztünk azon kellemes hiedelemben, hogy reá még soká fogunk emlékezni; vagy azt odahaza emlegetni : mely hiedelem magában nagyon vigasztaló volt volna.
Tehát a csavar letörött! A megdöbbenés általános, de az első zavarban senki se látja be az egyszerű situatió egész  kétségbeejtő voltát; és ha az uralkodó vihar azon percben lecsendesült volna, mindenki könnyű lélekkel nyugodott volna belé.

Én igyekeztem lehetőleg összeszedni eszemet, s mint veterán vezérczikk-iróhoz illik : »constatálni a helyzetet.« Azaz egy világos volt, hogy hajónk rögtön degradáltatott. Többé nem csavargőzös, semmiféle gőzös, hanem egyszer vitorláshajó. Még pedig rossz vitorláshajó, mert nem annak építtetett; alkotásában a súlypont nem a vitorlákra, hanem a gőzgépre van fektetve. Kérdés, vájjon kedvező szél mellett is lehet-e ezen hosszú colossussal elhaladni? kedvezőtlenben manoeuvrirozni? A mig kedvez a szél : talán bizton mehetünk vissza Anglia, illetőleg Irland partjai felé; és oda érhetünk két, három—négy hét alatt ? Ha pedig a szél megszűnik: lavírozhatunk hetekig; vagy ha ellenszél jön: visszavisz a hol tiz nap előtt voltunk; mert az ocean oly szép nyilt, erre is ut, arra is ut : elvetődhetünk akár Grönlandba, akár Afrikába, mig véletlen segítség nem jő. És minő véletlen, minő  óriás szerencse kell ahhoz, mig oly hajóval találkozunk, mely rajtunk segithet is, mely átveheti az utasokat vagy elremorqueiroz valami kikötőbe, — a mi szinte hihetetlen. Az alatt kifogyunk az eleségből, vagy megül a bizonytalanság, a kedély hánykódása, az unalom. Vagy végre partokhoz érünk, s idomtalan, nehezen forgatható hajónk zátonyra kerül vagy sziklákra dobatik a szél által: s akkor, mielőtt magunk is észrevennék: elvesztünk mindenestől, mint a »Goethénk« ikertestvére, a »S c h i ll e r« és mint ezer más hajó.

Egyelőre azonban még ennyire sem vagyunk: minthogy a dühöngő viharban gőz nélkül vissza sem fordíthatni a hajót, mert ha a szél oldalt kapja, — ha föl nem billenti is, — de bizonyosan lefújja tetejét s mindent, a mi födelén van, az árbocokkal együtt, mint a kártyavárat. Ez volt a mi állapotunk.

(Folytatjuk)