A francia elnököt fogadta Ceausescu is |
A hetvenes évek közepére esett tolmácsi pályafutásom egyik emlékezetes esete. Tanítási nap volt, s az iskolában tartózkodtam, amikor a portás beszólt az osztályba, hogy azonnal menjek le az igazgatói irodába. Ott egy látásból ismert embert találtam, aki engem várt, és rögtön közölte is, hogy a megyei tanfelügyelőséggel történt egyeztetés értelmében vele kell mennem. Annyit még megengedett, hogy hazamenjek, és melegebb ruhákba öltözzem, és bakancsot húzzak. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de a kiküldöttről azonnal megéreztem, hogy állambiztonsági, és sejtettem, hogy valahol nagy szükség lehet rám. Kérdéseimre csak annyi választ kaptam, hogy a helyszínen majd mindent megtudok, fölöslegesen ne kérdezősködjem. Terepjáróba ültettek, és elindultunk Maroshévíz irányába. Útközben mégis közölték, hogy tolmácskpdni kell a megye vezetőinek egy a Kelemen havasokban rendezett vadászat alkalmából, amelynek résztvevői Ion Gheorghe Maurer román miniszterelnök és Valéry Giscard d'Estaing francia elnökjelölt. Az értem felelős elvtárs magas rangú belügyi tiszt volt, aki beosztásából fakadó magabiztossággal afelől is érdeklődött, hogy valóban ismerem-e jól a francia nyelvet, s a románt hiba nélkül tudom-e beszélni. Megnyugtattam, hogy ami engem illet, a nyelvtudással nem lesz baj, de a vadászat nem éppen a kedvenc területem. Vadásznom nem kellett, de azért a Kelemen havasokba felvittek, és szemtanúja voltam annak a fejvesztettségnek, ami egy ilyen nagy cécót körülvesz.
Megérkezésem után hamarosan véget ért a hajtás, és az elnökök számba vették zsákmányukat, ami szavaik és gesztusaik alapján ítélve nem volt nagyon kedvükre való. Majd az egész alakulat átvonult nagy rendőri asszisztencia és szirénázás közepette Borszékre, ahol a pártközpont külön villát tartott fenn magának. Az én szerepem ekkor kezdődött. Miután a bukaresti szemesek alaposan lekádereztek, bebocsátást nyertem a díszvacsorára. A két elnök franciául beszélt, Maurer anyanyelvi szinten ismerte vendége nyelvét, nekem pedig az volt a feladatom, hogy amire engedélyt kapok, azt románra fordítsam a megyei elvtársak kedvéért. Először a megyei vadásztársulat elnökét hivatták be, aki kemény fejmosást kapott azért, hogy hajtóknak katonákat vezényelt ki, akik akkora zajt csaptak, hogy minden vadat ellenkező irányba messzire űztek. A végső konklúzió az volt, hogy szerencséje volt a megyei fővadásznak, hogy Maurerrel volt dolga, mert ha a „barátom, a pártfőtitkár lett volna itt, holnaptól nem maradna az állásában, annyira ideges és türelmetlen ember." Nos, magamban én is örvendtem, hogy nem ő volt jelen, mert elevenen emlékeztem a kolozsvári egyetem egyesítési rikácsolásaira. Azután megérkeztek a megyei vezérek, hárman jöttek: a megyei első titkár és két titkára, akik összesen körülbelül háromszáz kilót nyomtak.
I. Gh. Maurer |
(Forrás: Miklós József - Nyelves világ. Nyelvi ábrándozások Európában. ProPOS, 2005)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése