BERNÁD ILONA: Úti levelek (2)

Hun király a kínai mú-

zeum-

kertben

Tovább-

ra is nehezen megy az egymás megértése az itteni emberekkel. Mi nem tudunk kínaiul, minden az ország hivatalos nyelvén van kiírva, a kínaiak meg nem tudnak idegen nyelveket. Az internetes elérhetőség ritka, fényképet lehetetlen küldeni az itteni számítógépekről. Mindezek ellenére, amiért jöttünk, azt elértük, megvalósítottuk.

Belső-Ázsia fővárosa, Hohot mellett Yiayiajinben egy hun múzeumot alapítottak, amelyet folyamatosan bővítenek. Anyagát, kiadványait megnéztük, lefilmeztük, fotóztuk. A múzeum tetőzetén aranyló turulmadarak, a bejáratnál a csodaszervas fogadott. Büszkeséget és örömet éreztünk. Dr. Obrusanszky Borbála történész-orientalista vezetőnk a hun és szkíta anyagoknál (tűzhely, zászló, edények, szobrok, csatok, öv végek) felhívta figyelmünket a közös motívumokra. Magam is sok motívumot találtam hasonlónak szülőföldembeliekhez, a Kis-Küküllő mentiekhez, valamint felvidéki (palóc) kollégánk szintén gyakran jelezte: náluk is vannak közös formák, minták.

Az itteni múzeum kertjében van Huhanje hun király (sanyju vagy tarkan), valamint felesége, Csao Csun hercegnő híres szépség szobra. Korábbi levelemben említettem, ő egyezett ki a kínai császárral, így az akkori hun birodalom Kína része lett. Hohotban a Belső-Ázsiai Tartományi Múzeumban a gazdag hun anyag között láthattuk az ásatások során előkerült ordoszi koronát (Kr. e. III-V. sz.). Csodálatosan szép a Magyar szent Korona elődje: a fej körül kígyó fut, farka tigristestben végződik, a fejtetőn díszes, csipkézett korong, ami a türkizfejes turulmadarat tartja.

Csoportvezetőnk (Szecsenbator – mongol kutató, egyetemi tanár) barátja úgy fogadott, mint rokonokat. Itt keleten még él az emberekben a magyarokkal való rokoni kapcsolat tudata. Sok közös szót is fedeztünk fel nyelveinkben (oroszlán, sárkány, szakáll, húr, bátor). Tegnap Guyan városában jártunk, az egykori Gao Pingben, a Fehérvár előtti hun fővárosban (Kr. u. IV. sz.) Elemtünk az agyagtéglákból épített régi falhoz, amely körbevette az egykori fővárost. A múzeumban gazdag anyaguk van eleinkről.

Most az Ordoszi fennsíkon vagyunk, az egykori Selyemúton, Ningxia tartományban. Pekingben csak két napot időztünk: megnéztük ott a Tiltott Várost (a kínai császár egykori lakhelyét), a Tienanmen-teret (a világ legnagyobb terét, ahol a tüntető diákok közé lőttek 1989-ben), az Ég Templomát. Utóbbiba a császár járt el imádkozni, a kínai természeti vallást gyakorolni.

Élmény volt a Hohot melletti 1700 m magas hegy tetején egy búcsúhelyen járni, ahol az egykori Földanya tisztelet emlékét megőrző hatalmas obót (kövekből, ágakból rakott halom) láttunk. Akárcsak pálinkával áldozó helyieket. Az obó ugyancsak a hármasság jelét mutatja. A felső, harmadik szinten ágak, fák, mondhatjuk világfák, életfák, égig érő fák, amelyek összekötik a követ, a földet az éggel. És az obó tetején hatalmas villa, szimbólum, mint nálunk, a keresztény világban.

Sikerült további gyógyászati anyagot gyűjtenem. Az itteni angol tanárnőt meginterjúvoltam arról, miként gyógyítanak a kínai családokban. A válasz: gyógynövényekkel, fűszernövényekkel, gyógyélelmiszerekkel, hőterápiával, masszázzsal, csontkovácsolással, ecetes vízzel, pálinkával, köpölyözéssel, gondoskodással, szeretettel – akárcsak otthon.

Minden reggel látjuk, amint csoportosan taj-chiznek az emberek. Felkészülnek testileg, mentálisan az új napra. Az autóbuszon Quigong golyót (erősítő rezgéseket, hangokat kibocsátó) forgató idős férfit láttam. Így töltötte fel magát energiával. A Quigong (az energia művészetét jelenti) a kínai császárok egykori titkos egészségmegőrző, fiatalító gyakorlatait jelenti; napjainkban idehaza is oktatják.

Az Ordoszi fennsíkon, az egykori Selyemúton hiába keresünk jurtákat. Vezetőnk azt mondja, megszüntette a kínai hatalom. Igen, itt is megszüntetik a hagyományos életformát, megfosztják az embereke thagyományaiktól, vallásuktól. És kordában tartják őket. Vezénylik őket az utcán, az állomáson, hangosbemondókkal. Az itteni embernek nem igen kell gondolkodnia, idegen nyelvet tanulnia, önmagáról gondoskodnia. Megteszi ezt az állam – így irányítható az ember.

Utunkat folytatva Tibetbe, az ősi szellemiség hazájába tartunk.

2006. augusztus 21.

Megjelent az ÚMSZ Kalandozó c. mellékletében, 2006-ban. Illusztráció: Hun múzeum a csodaszarvassal (a szerző felvétele)