CSEKE GÁBOR: Toronto 3-szor + 1... - és egy ráadás (10)

Victoria Harbour 2017. augusztus 8.

Kerti tréfa a tóparton -
első látásra mindenki borzong tőle

A vitorlázók örömére szép, derűs reggelre ébredtünk. A tó tükrén megsokasodtak a lengedező vitorlák, az ide-oda cikázó bárkák. Jól tették, később ugyanis jócskán megnőtt a hullámzás ereje.
A délelőtt a rendezgetésé, csomagolásé, sepregetésé. Úgy tervezzük, hogy este,  csak vacsora után indulunk haza, kihasználva a jó idő minden percét. 
Ma befejeztem egy versciklust, amit minden bizonnyal az útinapló végére fogok illeszteni. Eddig valamennyi kanadai utam után sikerült fölmutatnom – a jegyzeteken túl – valamilyen hasznos mellékterméket. Ezúttal A végállomás megközelítése az, ami értelemszerűen lezárja majd az ötödik utazást.
Tamással beszéltem telefonon, úgy tűnik, a péntek lesz megfelelő a látogatáshoz, de még egyeztetnie kell Ágnessel, aki jelenleg még az Államokban tartózkodik. Mindenesetre, csütörtökön találkozhatunk a Rosedale melletti parkban, ahol Buksit szokta megsétáltatni. Igaz, hogy a kutya már elég nehézkesen mozog, de ennyi erőfeszítést, hogy odáig elügessen, meg bevállalhat a kedvemért.
Torontóba érve, első dolgom, hogy lezuhanyozok. És mintha ezzel együtt lemosnám  magamról a nap fáradtságát. Sokáig olvasom a Száz év magányt.


Toronto 2017. augusztus 9.

Meleg napnak ígérkezik. Délben hőség, estére beborul. Ez a nyár már ilyen…
Próbálok visszazökkenni a városi létbe. Más lesz a dolgok fontossági sorrendje. És előttünk áll a bevásárlás, amit kénytelen vagyok elszenvedni, mert úgymond én is részesülök áldásaiból, nélkülem tehát nem sokra mennek. Szerencsére, első nekifutásból sikerül majd minden szükségest beszerezni, ami előzőleg a listára került. Anna és Ilonka még este is elindultak egy felfedező üzleti körútra, de szerencsére, engem békén hagytak.
Próbálom tartani a munkám ütemét, de a városi keretek jobban szorítanak, a kutya is szörnyen unatkozik, kevés tere van itt a szaladgáláshoz, levegőre se jut ki olyan sokszor. Mindegyre körülöttem kering...
Telefon Tamásnak, még nem sikerült beszélnie Ágnessel, hogy egyeztessenek a találkozó felől, de azért holnap mi zavartalanul összefutunk a parkban.
Marikát meglátogatja egy közelben lakó osztálytárnője: mosolygó, szégyenlősen viselkedő kínai kislány. Év közben együtt jönnek-mennek az iskolából s az iskolába. Övék most az alagsor, ahol jókedvűen hancúroznak. Még tart a vakáció.


Toronto 2017. augusztus 10.

Gyors tisztálkodás, reggeli.
A kutya váratlanul dühösen nekiugrott a hűtőszekrénynek és hevesen kapargatni kezdett alatta, miközben vésztjóslóan morgott. Betévedt egérre gyanakodtunk, kíváncsiságból mi is lehasaltunk az állat mellé, de rossz néven vette az érdeklődést. Később derült ki: egy rágcsálni való csontdarab gurult be valamikor a fridzsider alá, aminek most szagát vette és veszettül kaparászott utána. Mikor segítségünkkel megtalálta, elegánsan beleszagolt, majd nagyképűen elfordult tőle...
Mielőtt elindulnék a Rosedale megálló felé, térképen tájékozódom az útvonalról, a közlekedési eszközökről, az átszállások csomópontjairól – mégis csak négy év telt el az utolsó ittlétem óta!
Anna kikísér a kutyával a buszállomásig – szerencsére perceken belül jön is a járat. Nem telik bele egy óra s a már ismert, megszokott díszletek között találom magam (metrómegálló, park). Tamás megerősíti: sikerült Ágnest elérnie, aki nemrég jött meg az Államokból, a pénteki találkozóra pedig sor kerülhet Tamáséknál, ebédre várnak.
Otthon Anna úgy dönt, hogy ő is elkísér bennünket másnap, rég nem kereste föl Tamásékat, lelkiismeret-furdalása van emiatt. 
Ilonka hazai ízeket idéz: gyerekkora emlékezetéből csirkepaprikást varázsol elő, Gabi szolgáltatja hozzá a puliszkát. Mindenki nyalogatja az ujjait. Gabi az édesanyja főztjét emlegeti – az volt ilyen jó.


Toronto 2017. augusztus 11.

Torontói falfirka

Azon kapom magam, hogy mégis csak ínyemre van a torontói kényelem, viszont hiányzik a tópart tágassága, szabadsága. A visszereim is rosszul viselik a városi létet, könnyebben dagad a bokám, feszülnek az erek. 
Szemerkélő esőben indulunk Tamásékhoz, mire odaérünk, már ki is sütött a nap. A metrótól gyalog közelítettük meg a lakást, s mert világosan emlékeztem az utcaképre, vállaltam a kalauz szerepét.
Gazdagon terített asztalt ültünk körül. Valamennyi fogás Tamás keze munkája, beleértve a bort és a sört is. (A köménymagos-boros kenyeret már nem is említem – érzésem szerint az volt a legfinomabb valamennyi közül.)
A nők – Ilonka, Ágnes és a két Anna – női dolgokról tárgyaltak, mi Tamással a gyermekkorunkra emlékeztünk. Annyira jó volt minden, hogy teljesen elfelejtkeztünk az időről. De amikor Ágnesnek már indulnia kellett az állomásra, mi is felálltunk s távoztunk. (Gaál) Annát láthatóan kimerítette a hosszúra nyúlt látogatás. Amúgy sem találtuk túl jó bőrben…
Míg mi vendégeskedtünk, Gabi és Marika fogták a kutyát és meg se álltak a tópartig – azaz mégis, mert útközben felvették Andreát és Alexet is, akik Guelphből csatlakoztak a csapathoz.
Mi odahaza maradtunk, Torontóban, s az este hátralévő részében a másnapi utazásra összpontosítottunk: becsomagoltunk, mostunk, rendeztünk. Éjfél lett, mire ágyba kerültünk.
Éjszaka a testvéreimről álmodtam. Mind a négyről. Nagyon szerettük egymást.

(Folytatjuk)