CSEKE GÁBOR: Toronto: 3-szor + 1… és egy ráadás (8)

Victoria Harbour 2017. július 29.

Reggel ragyogó napsütés. A közeli Midlandban városnapot rendeznek, Andrea és Marika mindenáron belé akarnak kóstolni a forgatag hangulatába, korán kelnek. Előveszik a csónakházból a poros kerékpárokat, mindketten beneveznének a meghirdetett városok közi túrára az egykori vasút nyomvonalán épült bicikliúton.
Születésnapom. Gabiéktól egy drótnélküli fejhallgatót kapok, hogy számítógépezés közben ne legyek örökké az asztalhoz s a géphez drótozva.
Valami miatt nehezemre esik a mozgás, gondolataim is lelassultak.
Gabi délelőtt kivitorlázik, de hamarosan felerősödik a szél, s hazaűzi a hajót. Délutánra már a hullámzás is erősebb. 
Az új mosógép egész délelőtt újra forog-morog.
Amúgy terméketlen nap.


Victoria Harbour 2017. július 30.

Mintha csak a tegnap folytatódna. Gabi rosszkedvű, nem úgy alakultak a tervei, ahogy elképzelte. Keveset tudott végezni, meg kedve sincs hozzá. 
Bölöni Domokos távinterjút kért tőlem, 12 kérdésben. Azokra próbálok becsületesen válaszolni, néggyel elkészültem még ma.

Victoria Harbour 2017. július 31.

Bölöni felkérése megzavarta korábbi terveimet: az ő kedvéért kénytelen vagyok félretenni mindent, igyekszem maximálisan összeszedni a gondolataimat. Eszembe jut, hogy odahaza ilyenkor elő szoktam keresni a porszívót és nekiállok takarítani a lakásban. Takarítás közben támadnak legjobb ötleteim...
Itt, a tó mellett strapabíró, régi porszívó áll rendelkezésemre a raktárban; működésre bírom, s szinte szabad szemmel is látni, ahogyan zabálja a port, értelmet adva egy kimondottan gépies munkának. Kár, hogy alkatrészei helyenként már repedeznek, töredeznek, utolérte a műanyag elévülési ideje, hamarosan kikerül a szemétre, s ami a helyébe lép, az talán már csak halvány árnyéka lehet… De addig hadd morogjon, s nyomában rövid időre fölfénylik a tóparti ház.
Délutánra Anna egyik barátnője jelentkezett be, magával hozná Marika korú kislányát, s néhány napig a gondjainkra bízza, hadd játsszanak együtt gyerekek. 
A KGB egyik meggyilkolt, volt magas rangú tisztjének emlékiratait olvasom e-book olvasón. Izgalmas a történet, éppen csak az nem derül ki, miként tudott a nem mindennapi szerző megmaradni oly hosszú ideig a rendszerben, ha nem tette magáévá a szervezet logikáját? A szökésen és az átálláson kívül még milyen ellenállási akcióban/próbálkozásban vett részt (vagy nem). Az önkritika, a magával való szembenézés teljesen hiányzik az emlékiratból. Így aztán egyáltalán nem nehéz írni és – emlékezni!


Victoria Harbour 2017. augusztus 1.

Meleg, ködös reggel. A tó csöndesen locsog, tisztul. A láthatáron található szigetig se látni. Az árnyékban sem találni túl sok enyhet. Anna és Ilonka egész nap kint ülnek a víz partján.
Ezalatt én olvasok, írok, a fülhallgatót kísérelem beüzemelni.
Újabb Bálint György-kötetre bukkantam, gondolatban igyekszem helyet keresni neki a készülő breviáriumba.


Victoria Harbour 2017. augusztus 2.

Elektronikus könyvolvasómról elfogyott az olvasatlan dokumentum, kénytelen vagyok újakat felhajtani a magammal hozott adathordozó „szénakazlából”. A Száz év magány mellett döntök. Sokszor elhatároztam már, hogy nekikezdek, de azt hiszem, most igazán eljött az ideje. Vajon meglesz hozzá a szükséges türelmem?
A laza, vakációs program fejében, reggeli után elindulok a boltba: paradicsom, uborka, kenyér az, ami hiánycikk lett a tanyánkon. Itt minden jócskán drágább, mint a nagyvárosban, s a választék is lehetne bővebb. De hát éhen nem halunk…


Victoria Harbour 2017. augusztus 3.

Vége az álmos, idilli napoknak, délutántól rokoni „sáskajárásra” számíthatunk: mára várjuk Ágicát és családját. Ráadásul az idő is elromlik, egyre hevesebb szél támad.
El- és összepakoljuk a belső tereket, a könnyen elérhető, féltett tárgyakat rejtekhelyre menekítjük. Két kotnyeles kislány több napos jelenlétére kell számítanunk, elejét venni esetleges házi baleseteknek. Közben kiderül, az Anna barátnője is befut valamikor a kislányáért, estig ő is nálunk maradna. Legjobb, ha ilyen népvándorlás körülményei között behúzódok a hálókamrámba.
A vendéggyerekekkel az a nagy gond, hogy önállóan nem tudnak mit kezdeni magukkal, az energiájukkal. A szülők pedig, ha vendégségbe mennek, szeretnek gondtalanul hátra dőlni, megfeledkezni róla, hogy a családi felügyelet továbbra is az övék. Így aztán, hasznos animátor hiányában, minden csemete azon igyekszik, hogy bármilyen eszközzel fölhívja magára a figyelmet. Ráadásul ott vannak az állatok: se a kutya, se a vén macska nem eszményi játszótársak. Nem kommunikálnak a frissen jött ismerősökkel. Tips harciasan kiereszti a körmét, Szentjánosbogár pedig fenyegetően morog és vicsorít, ha nagyon barátkozni próbálnak vele.

(Folytatjuk)