COLUMBUS útinaplója (3)

Október 28, vasárnap.

A Santa Maria

. . . Sosem láttam még ennél szebb helyet. A folyó mindkét partját viruló zöld fák szegélyezik, amelyek egészen mások, mint honi fáink. Ezerféle virág és gyümölcs függ rajtuk, közöttük számtalan, egészen kicsi madár édesen dalolgat. Rengeteg pálmafát láttam, másfaj táj úak, mint amelyeket Guineában és Spanyolországban látni; középnagyságúak, fölötte széles leveleikkel a bennszülöttek házukat fedik be. A talaj sík és egyenletes . . .
... Amint hajómmal a parthoz közeledtem, éppen két kanóé bukkant fel. Alig vették észre a bennszülöttek, hogy a matrózok csolnakba szállnak és eleveznek, kikötőhelyet keresni és megmérni a folyó mélységét, mindjárt kereket oldottak.
Az indiánok azt mesélték, hogy ezen a szigeten aranybányák és gyöngyök találhatók. Csakugyan olyan helyre bukkantam, amely gyöngyök képződésére alkalmasnak látszik, valamint kagylókra, amelyek világos jelei ennek. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt vélem, hogv a Nagy Kán hatalmas hajói itt kötnek ki és hogy innen a kontinensig a tengeri út csak tíz napig tart.
Ezt a folyót San Salvadornak kereszteltem el.

(Columbus továbbra is abban a hiszemben él, hogy közeledik a Nagy Kán birodalmához.)

November 1, csütörtök.
... Ez a folyó igen mély, torkolatánál a hajók egészen a partig tudnak menni. Édesvizet csak a torkolattól négy mérföldnyire találtunk. Nincs kétség, hogy ez a kontinens és hogy Zayto és Quisay [Columbus itt két városra gondol, amelyet Marco Polo említ előtt állok, vagy 400 tengeri mérföldnyire kínai útjának leírásában: Zaiton és Quinsai] mindkét helytől. Kitetszik ez a tenger viselkedéséből is, amelynek áramlásai egészen mások itt, mint eddig voltak. Tegnap, amint északkeletnek vitorláztam, nagy hideget észleltem.

November 2, péntek.

Elhatároztam, hogy kiküldök a partra két spanyol embert, még pedig bizonyos Rodrigo de Xeres nevezetűt, aki ayamontei lakos, és egy másikat, bizonyos Luis de Torrest, aki kikeresztelkedett zsidó, valamikor a murciai kormányzó szolgálatában állt és állítólag bírja a héber és a káldeus nyelvet és egy kevéssé az arabot is. Velük küldtem két indiánt: az egyiket azok közül választottam ki, akiket Guanahani szigetén vettem a hajóra, míg a másikat a folyóparti telepek lakói közül szemeltem ki. Valamennyien üveggyöngyöket visznek magukkal, hogy módjukban álljon csere útján élelmet szerezniük, ha hiányt szenvednének. Hat nap múlva kell visszatérniük. Továbbá adtam nekik fűszermintákat is, hogy kérdezősködhessenek, vajjon akad-e errefelé ilyen fűszer. Megtanítottam őket, mimódon kell amaz ország uralkodója után tudakozódniok és, ha találkoznának, mit mondjanak Castilia uralkodójának nevében: ez utóbbi küldött engem, hogy néki uralkodómnak sajátkezű írását és ajándékát által adjam, hogyléte felől tudakozódjam, barátságát kérjem és felajánljam szolgálataimat mindenben, amit csak kíván és így tovább. Továbbá lelkűkre kötöttem követeimnek, hogy pontos híreket és adatokat hozzanak a tartományokról, kikötőkről és folyókról, amelyekről hallottam, állapítsák meg, milyen messzire fekszenek kikötőhelyemtől és hasonló egyéb dolgokat tudakoljanak meg.

November 4, vasárnap.
Napkeltekor csolnakomon kimentem a partra, hogy vadásszam ama madarakra, amelyeket a minap láttam. Visszatértemkor felkeresett Martin Alonso Pinzón és két kis fahéjkérget hozott. Értésemre adta, hogy egy portugál, aki a Pinta fedélzetén van, megfigyelte, hogy az indiánok sokat hoztak abból a fedélzetre, de nem mert vásárolni belőle, mert félt, hogy megbüntetem, minthogy büntetéssel fenyegettem meg mindenkit, aki csereberél. Martin Alonso továbbá előadta, hogy az az indián vörös epreket is mutatott, akkorákat, mint a dió. A Pinta másodcsolnakmestere pedig azt hozta hírül, hogy fahéj növényeket talált. Mindjárt odamentem a megjelölt helyre, de meg kellett állapítanom, hogy nem fahéj, amit látott.
Néhány indiánnak megmutattam a Castiliából magunkkal hozott fahéj- és bors-mintákat. Azt mondták, ismerik ezeket a fűszereket; jelekkel tudtomra adták, hogy nem messze innen, délkeleti irányban e fűszerek nagy tömegben lelhetők. Mutattam nekik aranyat és gyöngyöt is, mire néhány élemedett korú bennszülött azt mondta, hogy egy Bohio nevezetű helyen arany fölöslegben található és hogy ama vidék lakosai karjukon, lábukon, nyakukon és fülükben aranyat hordanak; ugyanott gyöngy is akad bőven. Azonkívül úgy értettem jeleikből, hogy amaz országban nagyobb hajók és áru is van; mindez innen délkeletre volna. Még távolabbra pedig olyan emberekre lehet bukkanni, akik egyszeműek és olyanokra, akiknek kutyaorruk van, emberhúsból élnek és ha valaki a körmük közé kerül, mindjárt lefejezik, hogy vérét igyák és megférfiatlanitsák.

November 6, kedd.

Salvador Dali megfestette Kolumbusz kalandját

Tegnap éjszaka visszatért a két férfú, akit a belső területek kikutatására küldöttem el. Beszámoltak arról, hogy 48 tengeri mérföldnyi út után egy telepre értek, amely vagy 50 kunyhóból állt és mintegy ezer lakója lehetett, mert bebizonyított módon ugyanabban az épületben többen laktak. Ezek a kunyhók egy katonai tábor tágas sátraira hasonlítottak. A bennszülöttek, szokásuk szerint, ünnepélyesen fogadták őket; férfiak és nők sereglettek elébük, hogy láthassák őket és a legjobb házakban kaptak szállást. Az indiánok csodálkozásuknak számos jelét adták és jelekkel kifejezték ama hiedelmüket, hogy a jövevények egyenesen az égből érkeztek, majd megtapogatták kezüket, lábukat csókdosták és ételekkel kínálták őket.
A két spanyol ember hírül hozta továbbá, hogy ama telepre való érkezésükkor a főnökök a legelőkelőbb épületekbe vitték őket és két székkel kínálták meg, amelyre le is ültek, miközben a bennszülöttek körülöttük a földön helyezkedtek el. Az indián, aki kíséretükben volt, elmagyarázta a többi indiánnak a keresztények életmódját és kijelentette, hogy a keresztények derék emberek. Ezek után a férfiak visszavonultak, hogy helyet adjanak a nőknek, akik hasonlóképpen letelepedtek a földre, a spanyolok köré, kezüket, lábukat csókdosták, tapogatták őket, hogy meggyőződjenek, vajjon húsból és vérből valók-e. Végül is arra kérték a spanyolokat, hogy legalább öt napig időzzenek náluk.
... Továbbá elmesélte a két spanyol ember, hogy útközben egész sereg bennszülöttel találkozott, akik telepükre hazatérőben voltak és tüzet és bizonyos gyökereket tartottak kezükben, hogy szokásukhoz híven befüstöljék magukat. [Első találkozás a dohánnyal!] Nem találtak olyan telepre, amely több, mint öt kunyhóból állt volna. Mindenütt ugyanolyan fogadtatásban részesültek.
... Ezek az emberek ravaszságot nem ismernek és nem igen harciasak. Férfiak és nők meztelenül járnak-kelnek, ahogy Isten megteremtette őket, a nők ugyan gyapot kendőt hordanak a lágyékuk körül; de ez minden. Fölötte tisztelettudóak. Bőrük színe nem nagyon sötét, világosabb, mint a Kanári szigeteken lakó nőké. Bizonyos vagyok benne, Felséges Parancsolóim, hogy ezek az emberek jó keresztények lesznek, mihelyt jámbor és hívő férfiak beszélni tudják az ő nyelvüket. Ezért bízom Istenben, hogy Felségtek mielőbb kegyeskedni fog ilyen férfiakat ide küldeni, hogy megtérítsék és az egyház ölébe vezessék eme nagyszámú népességet, mert elpusztulnak ama népek, amelyek nem akarnak az Atya, Fiú és Szentlélek Szentháromságához megtérni. És, ha Felségtek földi tartózkodásának ideje lejárt —mivelhogy valamennyien halandók vagyunk — akkor a Királyságokban a legnagyobb nyugalom fog uralkodni, mert minden eretnekségtől és minden gonosz szellemtől megszabadultak, miközben Felségtek lelke Teremtője elé járul, akihez buzgón könyörgök, hogy Felségteket hosszú élettel ajándékozza meg és engedje meg, hogy királyságukat és birodalmukat mindegyre kiterjeszthessék és hogy Felségteknek szilárd akaratot adjon a szent keresztény vallás terjesztésére, amint Felségtek eddig is tették. Ámen!
Ma ismét vízre bocsáttattam hajómat és készülök tovább utazni, hogy jövő csütörtökön a Mindenható nevében elvitorlázhassam aranyat, fűszert és új országokat keresni.

(Columbus délkeletnek fordul, mert azt hiszi, hogy abban az irányban aranytermő szigetre talál. Ezért nem jut el a közelfekvő szárazföldre, Mexikóba.)

Folytatjuk