COLUMBUS útinaplója (3)

Október 28, vasárnap.

A Santa Maria

. . . Sosem láttam még ennél szebb helyet. A folyó mindkét partját viruló zöld fák szegélyezik, amelyek egészen mások, mint honi fáink. Ezerféle virág és gyümölcs függ rajtuk, közöttük számtalan, egészen kicsi madár édesen dalolgat. Rengeteg pálmafát láttam, másfaj táj úak, mint amelyeket Guineában és Spanyolországban látni; középnagyságúak, fölötte széles leveleikkel a bennszülöttek házukat fedik be. A talaj sík és egyenletes . . .
... Amint hajómmal a parthoz közeledtem, éppen két kanóé bukkant fel. Alig vették észre a bennszülöttek, hogy a matrózok csolnakba szállnak és eleveznek, kikötőhelyet keresni és megmérni a folyó mélységét, mindjárt kereket oldottak.
Az indiánok azt mesélték, hogy ezen a szigeten aranybányák és gyöngyök találhatók. Csakugyan olyan helyre bukkantam, amely gyöngyök képződésére alkalmasnak látszik, valamint kagylókra, amelyek világos jelei ennek. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt vélem, hogv a Nagy Kán hatalmas hajói itt kötnek ki és hogy innen a kontinensig a tengeri út csak tíz napig tart.
Ezt a folyót San Salvadornak kereszteltem el.

(Columbus továbbra is abban a hiszemben él, hogy közeledik a Nagy Kán birodalmához.)

November 1, csütörtök.
... Ez a folyó igen mély, torkolatánál a hajók egészen a partig tudnak menni. Édesvizet csak a torkolattól négy mérföldnyire találtunk. Nincs kétség, hogy ez a kontinens és hogy Zayto és Quisay [Columbus itt két városra gondol, amelyet Marco Polo említ előtt állok, vagy 400 tengeri mérföldnyire kínai útjának leírásában: Zaiton és Quinsai] mindkét helytől. Kitetszik ez a tenger viselkedéséből is, amelynek áramlásai egészen mások itt, mint eddig voltak. Tegnap, amint északkeletnek vitorláztam, nagy hideget észleltem.

November 2, péntek.

Elhatároztam, hogy kiküldök a partra két spanyol embert, még pedig bizonyos Rodrigo de Xeres nevezetűt, aki ayamontei lakos, és egy másikat, bizonyos Luis de Torrest, aki kikeresztelkedett zsidó, valamikor a murciai kormányzó szolgálatában állt és állítólag bírja a héber és a káldeus nyelvet és egy kevéssé az arabot is. Velük küldtem két indiánt: az egyiket azok közül választottam ki, akiket Guanahani szigetén vettem a hajóra, míg a másikat a folyóparti telepek lakói közül szemeltem ki. Valamennyien üveggyöngyöket visznek magukkal, hogy módjukban álljon csere útján élelmet szerezniük, ha hiányt szenvednének. Hat nap múlva kell visszatérniük. Továbbá adtam nekik fűszermintákat is, hogy kérdezősködhessenek, vajjon akad-e errefelé ilyen fűszer. Megtanítottam őket, mimódon kell amaz ország uralkodója után tudakozódniok és, ha találkoznának, mit mondjanak Castilia uralkodójának nevében: ez utóbbi küldött engem, hogy néki uralkodómnak sajátkezű írását és ajándékát által adjam, hogyléte felől tudakozódjam, barátságát kérjem és felajánljam szolgálataimat mindenben, amit csak kíván és így tovább. Továbbá lelkűkre kötöttem követeimnek, hogy pontos híreket és adatokat hozzanak a tartományokról, kikötőkről és folyókról, amelyekről hallottam, állapítsák meg, milyen messzire fekszenek kikötőhelyemtől és hasonló egyéb dolgokat tudakoljanak meg.

November 4, vasárnap.
Napkeltekor csolnakomon kimentem a partra, hogy vadásszam ama madarakra, amelyeket a minap láttam. Visszatértemkor felkeresett Martin Alonso Pinzón és két kis fahéjkérget hozott. Értésemre adta, hogy egy portugál, aki a Pinta fedélzetén van, megfigyelte, hogy az indiánok sokat hoztak abból a fedélzetre, de nem mert vásárolni belőle, mert félt, hogy megbüntetem, minthogy büntetéssel fenyegettem meg mindenkit, aki csereberél. Martin Alonso továbbá előadta, hogy az az indián vörös epreket is mutatott, akkorákat, mint a dió. A Pinta másodcsolnakmestere pedig azt hozta hírül, hogy fahéj növényeket talált. Mindjárt odamentem a megjelölt helyre, de meg kellett állapítanom, hogy nem fahéj, amit látott.
Néhány indiánnak megmutattam a Castiliából magunkkal hozott fahéj- és bors-mintákat. Azt mondták, ismerik ezeket a fűszereket; jelekkel tudtomra adták, hogy nem messze innen, délkeleti irányban e fűszerek nagy tömegben lelhetők. Mutattam nekik aranyat és gyöngyöt is, mire néhány élemedett korú bennszülött azt mondta, hogy egy Bohio nevezetű helyen arany fölöslegben található és hogy ama vidék lakosai karjukon, lábukon, nyakukon és fülükben aranyat hordanak; ugyanott gyöngy is akad bőven. Azonkívül úgy értettem jeleikből, hogy amaz országban nagyobb hajók és áru is van; mindez innen délkeletre volna. Még távolabbra pedig olyan emberekre lehet bukkanni, akik egyszeműek és olyanokra, akiknek kutyaorruk van, emberhúsból élnek és ha valaki a körmük közé kerül, mindjárt lefejezik, hogy vérét igyák és megférfiatlanitsák.

November 6, kedd.

Salvador Dali megfestette Kolumbusz kalandját

Tegnap éjszaka visszatért a két férfú, akit a belső területek kikutatására küldöttem el. Beszámoltak arról, hogy 48 tengeri mérföldnyi út után egy telepre értek, amely vagy 50 kunyhóból állt és mintegy ezer lakója lehetett, mert bebizonyított módon ugyanabban az épületben többen laktak. Ezek a kunyhók egy katonai tábor tágas sátraira hasonlítottak. A bennszülöttek, szokásuk szerint, ünnepélyesen fogadták őket; férfiak és nők sereglettek elébük, hogy láthassák őket és a legjobb házakban kaptak szállást. Az indiánok csodálkozásuknak számos jelét adták és jelekkel kifejezték ama hiedelmüket, hogy a jövevények egyenesen az égből érkeztek, majd megtapogatták kezüket, lábukat csókdosták és ételekkel kínálták őket.
A két spanyol ember hírül hozta továbbá, hogy ama telepre való érkezésükkor a főnökök a legelőkelőbb épületekbe vitték őket és két székkel kínálták meg, amelyre le is ültek, miközben a bennszülöttek körülöttük a földön helyezkedtek el. Az indián, aki kíséretükben volt, elmagyarázta a többi indiánnak a keresztények életmódját és kijelentette, hogy a keresztények derék emberek. Ezek után a férfiak visszavonultak, hogy helyet adjanak a nőknek, akik hasonlóképpen letelepedtek a földre, a spanyolok köré, kezüket, lábukat csókdosták, tapogatták őket, hogy meggyőződjenek, vajjon húsból és vérből valók-e. Végül is arra kérték a spanyolokat, hogy legalább öt napig időzzenek náluk.
... Továbbá elmesélte a két spanyol ember, hogy útközben egész sereg bennszülöttel találkozott, akik telepükre hazatérőben voltak és tüzet és bizonyos gyökereket tartottak kezükben, hogy szokásukhoz híven befüstöljék magukat. [Első találkozás a dohánnyal!] Nem találtak olyan telepre, amely több, mint öt kunyhóból állt volna. Mindenütt ugyanolyan fogadtatásban részesültek.
... Ezek az emberek ravaszságot nem ismernek és nem igen harciasak. Férfiak és nők meztelenül járnak-kelnek, ahogy Isten megteremtette őket, a nők ugyan gyapot kendőt hordanak a lágyékuk körül; de ez minden. Fölötte tisztelettudóak. Bőrük színe nem nagyon sötét, világosabb, mint a Kanári szigeteken lakó nőké. Bizonyos vagyok benne, Felséges Parancsolóim, hogy ezek az emberek jó keresztények lesznek, mihelyt jámbor és hívő férfiak beszélni tudják az ő nyelvüket. Ezért bízom Istenben, hogy Felségtek mielőbb kegyeskedni fog ilyen férfiakat ide küldeni, hogy megtérítsék és az egyház ölébe vezessék eme nagyszámú népességet, mert elpusztulnak ama népek, amelyek nem akarnak az Atya, Fiú és Szentlélek Szentháromságához megtérni. És, ha Felségtek földi tartózkodásának ideje lejárt —mivelhogy valamennyien halandók vagyunk — akkor a Királyságokban a legnagyobb nyugalom fog uralkodni, mert minden eretnekségtől és minden gonosz szellemtől megszabadultak, miközben Felségtek lelke Teremtője elé járul, akihez buzgón könyörgök, hogy Felségteket hosszú élettel ajándékozza meg és engedje meg, hogy királyságukat és birodalmukat mindegyre kiterjeszthessék és hogy Felségteknek szilárd akaratot adjon a szent keresztény vallás terjesztésére, amint Felségtek eddig is tették. Ámen!
Ma ismét vízre bocsáttattam hajómat és készülök tovább utazni, hogy jövő csütörtökön a Mindenható nevében elvitorlázhassam aranyat, fűszert és új országokat keresni.

(Columbus délkeletnek fordul, mert azt hiszi, hogy abban az irányban aranytermő szigetre talál. Ezért nem jut el a közelfekvő szárazföldre, Mexikóba.)

Folytatjuk

COLUMBUS uti naplója (2)

[1492] Október 14, vasárnap.

Mikor a nap felkelt, vízre bocsáttattam hajómnak és a másik két karavellának csolnakjait és a sziget partja mentén észak-északkeleti irányban eveztem, hogy átkutassam a szembenfekvő keleti partot és felkeressem az ottani telepeket, amelyek közül egy-kettőt nemsokára meg is pillantottam, ahonnan a bennszülöttek nagyszámban sereglettek a partra, kiáltozva és Istennek hálálkodva. Némelyek vizet hoztak, mások meg ételeket, miközben egyesek, midőn észrevették, hogy én nem megyek ki a partra, beugrottak a vízbe és úszva közeledtek felénk és kérdeztek minket, amennyire megértettük, hogy vajjon az égből jöttünk-e hozzájuk. Egy agg ember beszállt hozzám a csolnakba, mialatt mások fennszóval így hívogatták az egész népet, férfiakat és asszonyokat: "Nézzétek az embereket, akik az égből jöttek és adjatok nekik enni és inni!"

Mindent jól szemügyre akarok venni, hogy Felségteknek pontos jelentést tehessek; továbbá alkalmas helyet keresvén, ahol egy kis erődítést építhetek, ma kutató útra indultam, és egy félszigetre leltem, amelyen hat kunyhó állt és amelyet néhány napi munka árán szigetté lehet változtatni. De az ilyfajta átalakítás nem is látszik szükségesnek, mivelhogy a sziget lakosai vajmi kevéssé ismerik a fegyverek használatát, amiről majd Felségtek személyesen is meggyőződhetnek ama hét emberrel kapcsolatban, akiket elfogattam, hogy magammal vigyem őket Spanyolországba, ahol megtanulhatják nyelvünket, mielőtt visszahozzuk őket. Ha Felségtek azt parancsolnák, hogy vigyük a sziget valamennyi lakóját Castiliába, avagy pedig, hogy tartsuk őket saját szigetükön rabszolgák gyanánt, ez a parancs könnyen teljesülhetne, mert vagy ötven emberrel valamennyiüket sarkunk alá hajthatjuk és mindenre kényszeríthetjük.

Október 15, hétfő.
(Columbus áthajózik egy másik szigetre, miután az első szigetet San Salvadornak keresztelte el.)

.... Ide érkezve egy nagy bennszülött-kanoét találtam, amely a Niña oldalán kötött ki. Az egyik San Salvadorbeli szigetlakó, akit a Niñára osztottunk be, a tengerbe vetette magát, majd beugrott a kanoéba. Az előző éjszakán egy másik bennszülött is kiszökött a partra - most ez is a kanoéba rohant, amely oly villámsebesen elevezett, hogy csolnakjaink a nagy előny miatt utól nem érhették. Így ez a kanoé minden igyekezetünk dacára sértetlenül érte el a partot, mire a két szökevény kiszállt és hanyathomlok elfutott, néhány emberünk, aki partra lépett, hogy elfogja, hasztalanul üldözte őket. Birtokunkba vettük az otthagyott kanoét és a Niñához kötöttük, amelyhez ebben a pillanatban más irányból egy másik bennszülött-kanoé érkezett. Ebben egy ember ült, aki egy gombolyag gyapotot akart kicserélni. Minthogy a bennszülöttet nem lehetett rávenni, hogy a karavella fedélzetére jöjjön, néhány tengerész a vízbe ugrott és elfogta. Magam a hajó farán álltam és onnan figyeltem a történteket. Az embert magam elé vezettettem, megajándékoztam egy vörös sapkával, néhány zöld üveggyönggyel, amelyet a karjára akasztottam és két csengővel, amelyet a fülére erősítettem és meghagytam, hogy adják vissza kanoéját, amelyet közben hozzákötöttek egyik hajónkhoz és engedjék ismét a partra.

Ennekutána elvitorláztam a másik sziget irányában, amelyet nyugat felé láttam feküdni; egyben intézkedtem, hogy a másik kanoét eresszék szabadon. Visszapillantottam a partra, éppen abban a percben, amikor odaérkezett a bennszülött, akinek visszaadtam szabadságát és akit megajándékoztam a felülmondott tárgyakkal, anélkül, hogy elfogadtam volna értük a felajánlott gyapotgombolyagot; jól láthattam, hogy a többi bennszülött köréje sereglik. A szabadonbocsátott ember a lelkükre beszélt és megmagyarázta nekik, hogy csodálattal adózik irántunk, mert jóindulatú emberek vagyunk és hogy a szökevény bizonyára valamiképpen megsértett bennünket és azért akarhattuk magunkkal vinni. Éppen azért viselkedtem így ezzel a férfival szemben, azért bocsátottam szabadon és ajándékoztam meg, hogy becsületünk legyen előtte és ha valamikor Felségtek ismét embereket kegyeskednek majd ide küldeni, azok jó fogadásban részesüljenek. Egyébként a tárgyak, amelyeket neki ajándékoztam, legfeljebb négy maravédit értek...

... E szigetek éghajlata igen mérsékelt, növényzetük gazdag, üde zölddel borítja őket és igen termékennyé teszi. Bizonyára van itt töméntelen dolog még, amit nem ismertem meg, mert nem akartam az időt pocsékolni, hogy minél több szigetet felkereshessek, ahol aranyat remélek találni. Mivelhogy az az arany, amelyet e szigetlakók karukon és lábukon hordanak, csakugyan valódi arany, mert összehasonlítottam az én aranyaimmal, és ilymódon bizonyíték arra, hogy e szigeteken arany lelhető, Isten segítségével rá kell, hogy bukkanjak lelőhelyükre is.

Miközben tehát úton voltam Santa Maria szigete és ama másik nagyobb sziget között, amelynek Fernandina nevet adtam, egy kanoéra akadtam, melyben csak egy ember ült, aki Santa Mariáról Fernandinára igyekezett. Csolnakjában találtam egy kis kenyeret, nem nagyobbat, mint az öklöm, egy vízzel telt tököt, egy kis vörös földet, amelyből pépet készített és néhány száraz levelet, amit a bennszülöttek nagyon sokra becsülhetnek, mert már San Salvadorban úgy nyújtották át nekem, mint ajándékot. Egy maga készítette kosár is volt az embernél, benne egy kis üveggyöngylánc és két castiliai pénzdarab, amiből arra következtettem, hogy San Salvador szigetéről jön, útközben érintette Santa Maria szigetét és most Fernandina szigetére igyekszik. Kanoéjával hozzánk csatlakozott és engedélyt kért, hogy hajónkhoz erősíthesse, amit meg is engedtem neki. Kanoéját odaköttettem a hajóhoz, megparancsoltam, hogy jól vigyázzanak holmijára, adjanak neki kenyeret és mézet és innivalót. Később Fernandina szigetén majd partrateszem és visszaadatom minden holmiját, hogy mindenütt csak jót mondjon rólunk. Ha azután Felségtek egyszer, ha Isten is úgy akarja, ideküldenek valakit, tisztelettel fogják fogadni és mindent meg fog kapni a bennszülöttektől, amit csak akar.

(Columbus ezután meglátogatja Fernandina szigetét és más szigeteket, aranyat keresve.)


Október 24, szerda.
Tegnap éjféltájban felszedettem a horgonyt a Sziget-fok előtt, amely Isabella szigetén terül el, hogy Kuba szigetére vitorlázzam, amelyről a San Salvadorról magunkkal hozott emberek azt mondják, hogy igen kiterjedt és hogy iparűző nép lakja; gazdag aranyban és fűszerben, sok nagy hajó és gazdag kereskedő hazája. Az indiánok szerint Kuba nyugat-délnyugati irányban fekszik, ami igaznak látszik, mivelhogy jelbeszédükből és a többi szigetlakó jeleiből - akiknek nyelve idegen számomra - úgy veszem ki, hogy Cipango szigetéről van szó, amelyről a legbámulatosabb csodákat mesélik és amely a térképek szerint, amelyeket láttam, ezeken a vizeken kell, hogy találtassék...

(Így jut el Kuba szigetére.)

Folytatjuk

COLUMBUS uti naplója (1)

A fordító, Szerb Antal előszava Columbus naplójához

Columbus vagy Colón Kristóf származását, élettörténetének kezdetét homály borítja, amely esetleg szándékos is lehet. Születési éve sem bizonyos. Fiatalkorában talán kalóz volt, így szerezte meg a gyakorlatban hatalmas tengerészeti ismereteit. De a földrajzi könyvek olvasása közben merült fel benne az a gondolat, hogy a Marco Polo és mások által leírt kincses Indiát, Kínát és Japánt nyugati irányban talán könnyebben lehet megközelíteni, mint a szokásos keleti, szárazföldi úton, amelyet a török birodalom terjeszkedése amúgy is kockázatossá tett. Tervét először János portugál király elé terjesztette, hiszen ebben az időben Portugália volt Európa igazi tengerész-állama, az első nagy felfedezések hazája. De János király tanácsadói a tervet üres ábrándnak tekintették, Columbus erre Ferdinándhoz és Izabellához, a spanyol országok uralkodóihoz fordult, akik éppen azzal foglalkoztak, hogy elfoglalják Granadát, a mohamedánok utolsó nyugati fellegvárát. Jobbakhoz nem is fordulhatott volna. Katolikus Ferdinánd (uralkodott 1474—1516) Aragónia királya, feleségül vette Izabellát, Castilia királynőjét és erős, egységes birodalomba egyesítette — az egy Portugáliát kivéve — a Piréneusi Félsziget kis királyságait. Ortega y Gasset, a kitűnő spanyol esszéista, Gerinctelen Spanyolország c. könyvében arról beszél, hogy az országokat nem külső erőszak egyesíti, hanem valami nagy uralkodói programon, király gondolat, amelyhez országok és népek elbüvölten csatlakoznak. Ilyen király gondolat volt, mondja, Ferdinándé, Spanyolország legnagyobb uralkodójáé. Vele indul meg Spanyolország fellendülése, fénykora. A király géniusza felismerte Columbus géniuszát és bölcs tanácsadói sem tudták eltéríteni: Columbust útnak indította Nyugat felé. Columbus is a nagy királyi programmba kapcsolódott belé, a születő új birodalom expanziv ereje dagasztotta, a szeleknél is hatékonyabban, vitorláit...
Columbus hajónaplója, amelybe naponkint beírta az eseményeket, elveszett. Nem maradt fenn belőle napjainkig több, mint a fedél egyik fele és két lap, rajta a nagy felfedező sajátkezű egy-két mondata, továbbá egy térképvázlat. Ezek a nagyértékű emlékek most Madridban vannak, az Alba-család levéltárában, hacsak gazdát nem cseréltek a spanyol polgárháború folyamán.
A naplót Columbus átadta Ferdinánd királynak és Izabella királynénak, akik lemásolták és az eredetit maguknak tartották. Minthogy ez a napló nagyfontosságú okirat volt, amelyet a portugálokkal küszöbön álló vitában fel akarták használni, nagy titokban tartották és lehet, hogy a lemásolásnál üdvös hamisításokat is végeztek rajta.
„India”, vagyis Amerika első történetírója, 'Bartolomeo de Las Casas püspök, birtokában volt, a Columbus családja által rendelkezésére bocsátott dokumentumokon kívül, e napló egy másolatának is; ezt a naplót részben szóról-szóra átveszi, részben alaposan kivonatolja nagy történelmi müvében. Ez szövegünk egyik forrása. A másik forrás Columbus fiának, Fernandonak könyve apjának életéről.
A nyájas olvasó az itt következő lapokon kivonatokat vesz kezébe Columbus hajónaplójából, amelyet első útja alkalmából írt. Csak kivonatokat, mert az egész napló, számos ismétlése révén, kissé fárasztó olvasmány volna. (...)
Igyekeztünk stiláris eszközökkel is visszaadni a napló régies naivitását, naiv őszinteségét és naiv képmutatását, a késő-középkor emberének tőlünk oly idegen lelkiségét, amely belőle tükröződik.
... Columbus és társai hősiesen nekivágnak a még át nem hajózott Óceánnak, három karavellával, mai fogalmak szerint három törékeny bárkával — és ebből lesz Amerika! De ők maguk sem tudják, milyen bátrak, mert az Óceánt sokkal kisebbnek tartják, mint amekkora; ha tisztában volnának méreteivel, talán rémülten visszafordulnának. És mikor felfedezik Amerikát, azt gondolják, hogy valahol Japán közelében lehetnek, és amikor meglátják az első dohányosokat, egyáltalán nem gondolnak semmit.
És elgondolkoztat bennünket a napló civilizáció és barbárság fogalmán is, amint a civilizáltak először találkoznak a bennszülöttek világával. Felmerülhet bennünk a kérdés: vajjon nem a barbárok voltak az igazi civilizáltak és a civilizáltak az igazi barbárok? Mert hiszen nincs kétség, hogy a drága szelíd bennszülöttek, akik Columbus tanuságtétele szerint még sohasem láttak fegyvert, az arany értékét nem ismerik és félénkek, mint a nemes állatok, emberi értékben messze felette állanak a fehéreknek, akik Columbust a Kanári szigeteken — hazatértében — fogságba akarják ejteni, de felette állnak a felfedezőknek is, akiket az arany vad láza hajtott és akik egy évszázad alatt kiraboltak, kiirtottak, rabszolgaságba süllyesztettek és őserdők mélyébe kergettek egy egész világot, amely az övéknél talán szebb és emberibb volt. Columbus maga még naivan egymás mellett éli át a kétféle állásfoglalást a bennszülöttekkel szemben: egyrészt kedves emberi lelkek, akiket meg kell téríteni az igaz hitre, másrészt ők az aranynál is értékesebb ingyen munkaerő, amelyet erőszakkal is igába kell törni. A napló olvasása közben a régi angol tréfa jut eszünkbe: a fehérek először térdre estek, azután a bennszülöttekre.
,,Minden egyenes és minden görbe”, tanította Goethe. Columbus első útjával a történelem egyik legdicsőségesebb és leggyalázatosabb fejezete kezdődik, a spanyol concjuistadorok kora.

*

...1492-nek május hava 12. napján, amely szombati napra esett, elindultam Granadából és Palos nevű helyre mentem, amely tengeri kikötő, ahol is három erre a célra fölötte alkalmas hajót szereltem fel. Ez év augusztusának harmadik napján, pénteken, napnyugta előtt egy félórával elhagytam e kikötőt, élelemmel és legénységgel jól ellátva és a Kanári szigeteknek irányítottam hajóimat, amelyek Felségtek birtoka és a felülmondott óceánban fekszenek. Innen szándékoztam útnak indulni és mindaddig haladni, míg csak Indiába nem jutok, hogy ott a Felségtektől rámbízott üzenetet ama fejedelemnek általadjam és ilymódon megbízatásomat teljesítsem.
Ezért eltökéltem magamban, hogy nap mint nap a legszorgosabban feljegyzek mindent, amit ezen az úton cselekszem avagy látok, és megírok minden történetet, amely utunkon velünk megesik. És mialatt, Fejedelmi Pártfogóim, éjszaka feljegyzem, ami napközben történt és napközben feljegyzem, ami éjszaka történt, azt is eltökéltem, hogy új tengeri térképet rajzolok, amelyen feltüntetem majd az egész óceán földrajzi fekvését és emez óceán országait. Azonkívül összeállítok egy könyvet is, amelyben mindent az equinokciális szélesség és nyugati hosszúság szerint fogok képszerűen megábrázolni. Hogy mindezt véghezvihessem, okvetlenül szükség lesz rá, hogy megfeledkezzem az álomról és egész figyelmemet a hajózásra fordítsam; mert csak ilymód lehet nagy feladatomnak eleget tenni. Ez mondhatatlanul fáradságos lesz.
(…)

Szeptember 10, hétfő.
Nappali és éjszakai utunkon 240 tengeri mérföldet tettünk meg, de csak 192 mérföldet jegyeztem fel, nehogy a legénység az út hosszúsága miatt türelmetlenkedjék.
(Mert Columbus biztosította arról útitársait, hogy India nincs nagyon messze Európa nyugati partjától; a következőkben az adatokat állandóan meghamisította, hogy a többiek ne vegyék észre, mekkora utat tettek már meg.)

Szeptember 16, vasárnap.
... Az idő olyan kellemes, mint Andalúziában áprilisban. Itten történt, hogy először pillantottunk meg nagy tömeg üde zöld füvet, amely csak nemrég szakadhatott le a földről, amiért is mindenki úgy vélekedett, hogy valamely sziget közelében lehetünk, de nem a kontinens közelében; mert úgy gondolom, a kontinens távolabbra fekhet. 
/A fű, amelyről itt Columbus beszél, az ú. n. Sargasso-tenger, az Atlanti óceánon tapasztalható jelenség. A kontinens, amelyről szó van, Cathay vagyis Kína. Columbus Marco Polo útleírása alapján arra számít, hogy előbb azokat a szigeteket kell elérnie, amelyek Kína keleti partját koszorúzzák, közöttük Cipangot, vagyis Japánt./
(…)

Október 10, szerda.
... Ezidőtájt embereim panaszkodtak a hosszú út miatt, amelyet elviselhetetlennek éreztek. De amennyire tudtam, felvidítottam őket és elébük idéztem a jutalmat, amelyet ilymód megérdemelnek. Hozzáfűztem, hogy különben is céltalan efölött vitázni, mert eltökéltem magamban, hogy eljutok Indiába és mindaddig folytatom az utamat, míg Isten segítségével el nem érkezem.

Október 11—12, csütörtök—péntek.
Továbbra is nyugat-délnyugati irányban haladtunk. Sokat kellett küzdenünk a hullámokkal, amelyek itt magasabbak voltak, mint bárhol utunk folyamán. Láttunk néhány viharmadarat és egy zöld nádszálat, amely a hajó oldala mellett úszott el.
A Pinta tengerészei nádat és botot láttak, egy másik botot ki is halásztak; ez a bot, minden jel szerint éles vasdarabbal lett megmunkálva; még egy nádat halásztak ki és láttak egy kis deszkát és egy olyan fűfajtát, amely a többitől különbözött és a szárazföldön nőtt. A Nina legénysége is a közeli szárazföld jeleit fedezte fel: így egy tüskebokor ágát, melyen piros gyümölcsök voltak. Mindezek az előhírnökök emelkedett, örömteljes érzéssel töltöttek el.
Aznap napnyugtáig 108 tengeri mérföldet tettünk meg.
Napnyugta után megint visszatértem a nyugati irányba. Óránként 12 tengeri mérföldes sebességgel haladtunk és hajnali két óráig 90 mérföldet tettünk meg. Minthogy a Pinta gyorsabb volt, mint a másik két hajó, a Pinta fedélzetéről fedezték fel a földet, innen adták meg a megbeszélt jeleket.
E földet először egy Rodrigo da Triana nevű tengerész pillantotta meg, bár én éjszaka 10 órakor a hajófar emelvényéről világosságot láttam. Bár a pislákoló fény oly bizonytalan volt, hogy nem mertem földnek mondani, mégis magamhoz hívtam Pedro Gutiérrezt, a király pohárnokát, megmondtam neki, hogy azt hiszem, fényt látok és kértem, nézzen oda ő is; odanézett és ő is látta a fényt. Hasonlókép értesítettem Rodrigo Sanchez de Segoviát, akit a király és királyné megfigyelő gyanánt küldött ki az armada mellé. De ez nem láthatott semmit, minthogy onnan, ahol ő állt, semmit sem lehetett látni. Miután közöltem megfigyelésemet, egyszer-kétszer látták még a fényt felcsillanni; mikéntha kis viaszgyertyát emelgettek volna, amit igen kevesen tartottak közeli szárazföld jelének — de én bizonyos voltam benne, hogy közel vagyunk a parthoz.
Mikor azután az egész legénység összegyűlt, hogy tengerészszokás szerint elénekelje a Salve Reginát /Columbus tengerészei minden este ezt imádkozták/, majd pedig hallgatva várakozott, embereimnek azt a jó tanácsot adtam, hogy gondosan őrködjenek a hajó orrán és vigyázzanak, nem látják-e meg a szárazföldet. Az, aki elsőnek fogja jelenteni, hogy földet lát, mindjárt egy selyemkabátot kap ajándékba, azon jutalmon kívül, amelyet az uralkodópár Ígért, hogy tudniillik élete végéig 10.000 maravédi díjat fog kapni.
Hajnali két óra felé tűnt fel a föld, amelytől mintegy 8 tengeri mérföld távolságban lehettünk. Bevontunk minden vitorlát és csak a nagyvitorlával mentünk tovább, minden mellékvitorla nélkül. Azután a part közelébe értünk és ott várakoztunk napfelkeltéig. Péntek volt, amikor egy szigetre értünk, amelyet indián nyelven Guanahani-nak neveznek. Ott mindjárt meztelen bennszülötteket pillantottunk meg. Martin Alonso Pinzónnak és fivérének, Vicente Yaneznek, a Nina kapitányának kíséretében felfegyverzett csolnakon kiszálltam a szárazföldre. Ott kibontottam a királyi lobogót, miközben a két kapitány egy-egy zöldkeresztes zászlót lobogtatott, ilyent vontunk fel mindegyik hajóra, jobbról és balról koronával díszített F és Y betű állott rajtuk. Zöld fákkal beültetett és vízben és mindenfajta gyümölcsben gazdag tájék tárult szemünk elé.
Magamhoz hívattam a két kapitányt és a többieket is, akik partraszálltak, továbbá Rodrigo d’Escobedot, az armada jegyzőjét és Rodrigo Sanchez de Segoviát, és felszólítottam őket, hogy személyes jelenlétükkel, mint szemtanuk igazolják, hogy a királynak és királynének, uraimnak és parancsolóimnak nevében birtokba veszem ezt a szigetet, amint ez az okmányokból kitűnik, amelyeket ott kiállítottunk.
Mindjárt összegyülekezett a sziget számos bennszülöttje. Felismervén, hogy oly emberekkel állok szemben, akiket inkább lehet szeretettel, mintsem karddal megmenteni és szent hitünkre téríteni, barátul akartam megnyerni őket s ezért némelyiknek piros sapkát és üvegből való nyakláncot és más, értéktelen csekélységet ajándékoztam s ők ezeken fölötte örvendeztek. Oly jó barátaink lettek, hogy öröm volt látni. Üszva elérték hajóinkat és papagályokat, gyapotfonálból készült gombolyagokat, gerelyeket és más hasonló holmit hoztak magukkal, s azokat elcserélték arra, amit mi adtunk nekik, így üveggyöngyökre és csengőkre.
Mindent nagyon szívesen adtak és vettek — de én úgy sejtettem, hogy mindennek híjjával lehetnek.
Mezítelenül járnak-kelnek, úgy, ahogy Isten megteremtette őket, mind a férfiak, mind a nők, kiknek egyike még nagyon fiatal volt. Valamennyien, akiket így megpillantottam, még fiatalok voltak éveik számára nézve, nem láttam 30 esztendősnél idősebbet. Mindannyian nagyon jó növésűek, testük szép alakú, arcvonásaik megnyerőek. Hajuk sűrű és bozontos, csaknem ló farkához hasonlít, homlokuk fölött rövidre nyírják, egy-két fürtöt kivéve, amelyet hátra vetnek és teljes hosszában hordanak, anélkül, hogy valaha is levágnák. Némelyük szürke színnel festi be magát (a Kanári szigetek lakóira hasonlítanak, akik sem nem fekete, sem nem fehér színűek) ismét mások piros, fehér vagy egyéb színnel; némelyek csak arcukat vagy szemük vagy orruk környékét mázolják be, mások pedig egész testüket.
Fegyvert nem hordanak magukkal, nem is ismerik azokat; megmutattam nekik a kardokat és minthogy tudatlanságból az élüknél fogták meg, meg is vágták magukat. Vasuk egyáltalán nincsen. Gerelyük csak pálca, vas nélkül, hegyén halfoggal, vagy valami más kemény tárggyal ellátva. Általában szép növésűek, mozdulataik kellemesek.
Egyikük-másikuk testén sebhely látszott. Amikor jelbeszéd segítségével megkérdeztem, mikép értsem ezt, tudtomra adták, hogy földjüket megrohanják a szomszédos sziget lakói, akik el akarják fogni őket és akikkel meg kell küzdeniük. Akkor is és most is olykép vélekedem, hogy a kontinens lakói azok, akik a szigetlakókat rabszolgának akarják elhurcolni. E bennszülöttek minden bizonnyal hűséges és okos szolgákká válhatnak, mert azt tapasztaltam, hogy rövid időn belül meg tudnak ismételni mindent, amit mondok nekik; egyebekben is úgy vélem, hogy könnyen megtérhetnek a keresztény hitre, mivelhogy minden jel szerint nem tagjai semmiféle szektának sem. Ha a Mindenhatónak úgy tetszik, hazautazásomkor magammal viszek hat ilyen embert, hogy Felségteknek bemutathassam őket és hogy megtanulják a nyelvet. Ezen a szigeten nem találtam állatokat, a papagályokat kivéve.

Október 13, szombat.
... Mindent a legnagyobb figyelemmel szemügyre vettem és igyekeztem megtudakolni, vajjon akad-e arany ezen a vidéken. Észrevettem, hogy némelyik embernek az orra át van lyukasztva és a nyílásba egy aranydarabkát toltak. Jelbeszéd segítségével megtudtam, hogy ha az ember délre utazik, egy királyhoz ér, akinek nagy aranyedények és sok aranydarab van a birtokában. Igyekeztem rábírni őket, hogy engem odakísérjenek, de később be kellett látnom, hogy nem hajlandók erre. Ezért elhatároztam, hogy holnap estig itt maradok, azután pedig tovább megyek, délnyugat felé, ahol számos bennszülött kijelentése szerint mind déli, mind északnyugati és délnyugati irányban, földnek kell lennie. Azt is tudtomra adták jelekkel, hogy az északnyugati vidékek lakói gyakran idejönnek, hogy leigázzák őket. Így hát eltökéltem magam, hogy délnyugat felé haladok, aranyat és drágakövet keresni…

Forrás: Officina Könyvek, 1941.

(Folytatjuk)