Columbus hajónaplója, amelybe naponkint beírta az eseményeket, elveszett. Nem maradt fenn belőle napjainkig több, mint a fedél egyik fele és két lap, rajta a nagy felfedező sajátkezű egy-két mondata, továbbá egy térképvázlat. Ezek a nagyértékű emlékek most Madridban vannak, az Alba-család levéltárában, hacsak gazdát nem cseréltek a spanyol polgárháború folyamán.
A naplót Columbus átadta Ferdinánd királynak és Izabella királynénak, akik lemásolták és az eredetit maguknak tartották. Minthogy ez a napló nagyfontosságú okirat volt, amelyet a portugálokkal küszöbön álló vitában fel akarták használni, nagy titokban tartották és lehet, hogy a lemásolásnál üdvös hamisításokat is végeztek rajta.
„India”, vagyis Amerika első történetírója, 'Bartolomeo de Las Casas püspök, birtokában volt, a Columbus családja által rendelkezésére bocsátott dokumentumokon kívül, e napló egy másolatának is; ezt a naplót részben szóról-szóra átveszi, részben alaposan kivonatolja nagy történelmi müvében. Ez szövegünk egyik forrása. A másik forrás Columbus fiának, Fernandonak könyve apjának életéről.
A nyájas olvasó az itt következő lapokon kivonatokat vesz kezébe Columbus hajónaplójából, amelyet első útja alkalmából írt. Csak kivonatokat, mert az egész napló, számos ismétlése révén, kissé fárasztó olvasmány volna. (...)
Igyekeztünk stiláris eszközökkel is visszaadni a napló régies naivitását, naiv őszinteségét és naiv képmutatását, a késő-középkor emberének tőlünk oly idegen lelkiségét, amely belőle tükröződik.
... Columbus és társai hősiesen nekivágnak a még át nem hajózott Óceánnak, három karavellával, mai fogalmak szerint három törékeny bárkával — és ebből lesz Amerika! De ők maguk sem tudják, milyen bátrak, mert az Óceánt sokkal kisebbnek tartják, mint amekkora; ha tisztában volnának méreteivel, talán rémülten visszafordulnának. És mikor felfedezik Amerikát, azt gondolják, hogy valahol Japán közelében lehetnek, és amikor meglátják az első dohányosokat, egyáltalán nem gondolnak semmit.
És elgondolkoztat bennünket a napló civilizáció és barbárság fogalmán is, amint a civilizáltak először találkoznak a bennszülöttek világával. Felmerülhet bennünk a kérdés: vajjon nem a barbárok voltak az igazi civilizáltak és a civilizáltak az igazi barbárok? Mert hiszen nincs kétség, hogy a drága szelíd bennszülöttek, akik Columbus tanuságtétele szerint még sohasem láttak fegyvert, az arany értékét nem ismerik és félénkek, mint a nemes állatok, emberi értékben messze felette állanak a fehéreknek, akik Columbust a Kanári szigeteken — hazatértében — fogságba akarják ejteni, de felette állnak a felfedezőknek is, akiket az arany vad láza hajtott és akik egy évszázad alatt kiraboltak, kiirtottak, rabszolgaságba süllyesztettek és őserdők mélyébe kergettek egy egész világot, amely az övéknél talán szebb és emberibb volt. Columbus maga még naivan egymás mellett éli át a kétféle állásfoglalást a bennszülöttekkel szemben: egyrészt kedves emberi lelkek, akiket meg kell téríteni az igaz hitre, másrészt ők az aranynál is értékesebb ingyen munkaerő, amelyet erőszakkal is igába kell törni. A napló olvasása közben a régi angol tréfa jut eszünkbe: a fehérek először térdre estek, azután a bennszülöttekre.
,,Minden egyenes és minden görbe”, tanította Goethe. Columbus első útjával a történelem egyik legdicsőségesebb és leggyalázatosabb fejezete kezdődik, a spanyol concjuistadorok kora.
*
Ezért eltökéltem magamban, hogy nap mint nap a legszorgosabban feljegyzek mindent, amit ezen az úton cselekszem avagy látok, és megírok minden történetet, amely utunkon velünk megesik. És mialatt, Fejedelmi Pártfogóim, éjszaka feljegyzem, ami napközben történt és napközben feljegyzem, ami éjszaka történt, azt is eltökéltem, hogy új tengeri térképet rajzolok, amelyen feltüntetem majd az egész óceán földrajzi fekvését és emez óceán országait. Azonkívül összeállítok egy könyvet is, amelyben mindent az equinokciális szélesség és nyugati hosszúság szerint fogok képszerűen megábrázolni. Hogy mindezt véghezvihessem, okvetlenül szükség lesz rá, hogy megfeledkezzem az álomról és egész figyelmemet a hajózásra fordítsam; mert csak ilymód lehet nagy feladatomnak eleget tenni. Ez mondhatatlanul fáradságos lesz.
(…)
Szeptember 10, hétfő.
Nappali és éjszakai utunkon 240 tengeri mérföldet tettünk meg, de csak 192 mérföldet jegyeztem fel, nehogy a legénység az út hosszúsága miatt türelmetlenkedjék.
(Mert Columbus biztosította arról útitársait, hogy India nincs nagyon messze Európa nyugati partjától; a következőkben az adatokat állandóan meghamisította, hogy a többiek ne vegyék észre, mekkora utat tettek már meg.)
Szeptember 16, vasárnap.
... Az idő olyan kellemes, mint Andalúziában áprilisban. Itten történt, hogy először pillantottunk meg nagy tömeg üde zöld füvet, amely csak nemrég szakadhatott le a földről, amiért is mindenki úgy vélekedett, hogy valamely sziget közelében lehetünk, de nem a kontinens közelében; mert úgy gondolom, a kontinens távolabbra fekhet.
/A fű, amelyről itt Columbus beszél, az ú. n. Sargasso-tenger, az Atlanti óceánon tapasztalható jelenség. A kontinens, amelyről szó van, Cathay vagyis Kína. Columbus Marco Polo útleírása alapján arra számít, hogy előbb azokat a szigeteket kell elérnie, amelyek Kína keleti partját koszorúzzák, közöttük Cipangot, vagyis Japánt./
(…)
Október 10, szerda.
... Ezidőtájt embereim panaszkodtak a hosszú út miatt, amelyet elviselhetetlennek éreztek. De amennyire tudtam, felvidítottam őket és elébük idéztem a jutalmat, amelyet ilymód megérdemelnek. Hozzáfűztem, hogy különben is céltalan efölött vitázni, mert eltökéltem magamban, hogy eljutok Indiába és mindaddig folytatom az utamat, míg Isten segítségével el nem érkezem.
Október 11—12, csütörtök—péntek.
Továbbra is nyugat-délnyugati irányban haladtunk. Sokat kellett küzdenünk a hullámokkal, amelyek itt magasabbak voltak, mint bárhol utunk folyamán. Láttunk néhány viharmadarat és egy zöld nádszálat, amely a hajó oldala mellett úszott el.
A Pinta tengerészei nádat és botot láttak, egy másik botot ki is halásztak; ez a bot, minden jel szerint éles vasdarabbal lett megmunkálva; még egy nádat halásztak ki és láttak egy kis deszkát és egy olyan fűfajtát, amely a többitől különbözött és a szárazföldön nőtt. A Nina legénysége is a közeli szárazföld jeleit fedezte fel: így egy tüskebokor ágát, melyen piros gyümölcsök voltak. Mindezek az előhírnökök emelkedett, örömteljes érzéssel töltöttek el.
Aznap napnyugtáig 108 tengeri mérföldet tettünk meg.
Napnyugta után megint visszatértem a nyugati irányba. Óránként 12 tengeri mérföldes sebességgel haladtunk és hajnali két óráig 90 mérföldet tettünk meg. Minthogy a Pinta gyorsabb volt, mint a másik két hajó, a Pinta fedélzetéről fedezték fel a földet, innen adták meg a megbeszélt jeleket.
E földet először egy Rodrigo da Triana nevű tengerész pillantotta meg, bár én éjszaka 10 órakor a hajófar emelvényéről világosságot láttam. Bár a pislákoló fény oly bizonytalan volt, hogy nem mertem földnek mondani, mégis magamhoz hívtam Pedro Gutiérrezt, a király pohárnokát, megmondtam neki, hogy azt hiszem, fényt látok és kértem, nézzen oda ő is; odanézett és ő is látta a fényt. Hasonlókép értesítettem Rodrigo Sanchez de Segoviát, akit a király és királyné megfigyelő gyanánt küldött ki az armada mellé. De ez nem láthatott semmit, minthogy onnan, ahol ő állt, semmit sem lehetett látni. Miután közöltem megfigyelésemet, egyszer-kétszer látták még a fényt felcsillanni; mikéntha kis viaszgyertyát emelgettek volna, amit igen kevesen tartottak közeli szárazföld jelének — de én bizonyos voltam benne, hogy közel vagyunk a parthoz.
Mikor azután az egész legénység összegyűlt, hogy tengerészszokás szerint elénekelje a Salve Reginát /Columbus tengerészei minden este ezt imádkozták/, majd pedig hallgatva várakozott, embereimnek azt a jó tanácsot adtam, hogy gondosan őrködjenek a hajó orrán és vigyázzanak, nem látják-e meg a szárazföldet. Az, aki elsőnek fogja jelenteni, hogy földet lát, mindjárt egy selyemkabátot kap ajándékba, azon jutalmon kívül, amelyet az uralkodópár Ígért, hogy tudniillik élete végéig 10.000 maravédi díjat fog kapni.
Hajnali két óra felé tűnt fel a föld, amelytől mintegy 8 tengeri mérföld távolságban lehettünk. Bevontunk minden vitorlát és csak a nagyvitorlával mentünk tovább, minden mellékvitorla nélkül. Azután a part közelébe értünk és ott várakoztunk napfelkeltéig. Péntek volt, amikor egy szigetre értünk, amelyet indián nyelven Guanahani-nak neveznek. Ott mindjárt meztelen bennszülötteket pillantottunk meg. Martin Alonso Pinzónnak és fivérének, Vicente Yaneznek, a Nina kapitányának kíséretében felfegyverzett csolnakon kiszálltam a szárazföldre. Ott kibontottam a királyi lobogót, miközben a két kapitány egy-egy zöldkeresztes zászlót lobogtatott, ilyent vontunk fel mindegyik hajóra, jobbról és balról koronával díszített F és Y betű állott rajtuk. Zöld fákkal beültetett és vízben és mindenfajta gyümölcsben gazdag tájék tárult szemünk elé.
Magamhoz hívattam a két kapitányt és a többieket is, akik partraszálltak, továbbá Rodrigo d’Escobedot, az armada jegyzőjét és Rodrigo Sanchez de Segoviát, és felszólítottam őket, hogy személyes jelenlétükkel, mint szemtanuk igazolják, hogy a királynak és királynének, uraimnak és parancsolóimnak nevében birtokba veszem ezt a szigetet, amint ez az okmányokból kitűnik, amelyeket ott kiállítottunk.
Mindjárt összegyülekezett a sziget számos bennszülöttje. Felismervén, hogy oly emberekkel állok szemben, akiket inkább lehet szeretettel, mintsem karddal megmenteni és szent hitünkre téríteni, barátul akartam megnyerni őket s ezért némelyiknek piros sapkát és üvegből való nyakláncot és más, értéktelen csekélységet ajándékoztam s ők ezeken fölötte örvendeztek. Oly jó barátaink lettek, hogy öröm volt látni. Üszva elérték hajóinkat és papagályokat, gyapotfonálból készült gombolyagokat, gerelyeket és más hasonló holmit hoztak magukkal, s azokat elcserélték arra, amit mi adtunk nekik, így üveggyöngyökre és csengőkre.
Mindent nagyon szívesen adtak és vettek — de én úgy sejtettem, hogy mindennek híjjával lehetnek.
Mezítelenül járnak-kelnek, úgy, ahogy Isten megteremtette őket, mind a férfiak, mind a nők, kiknek egyike még nagyon fiatal volt. Valamennyien, akiket így megpillantottam, még fiatalok voltak éveik számára nézve, nem láttam 30 esztendősnél idősebbet. Mindannyian nagyon jó növésűek, testük szép alakú, arcvonásaik megnyerőek. Hajuk sűrű és bozontos, csaknem ló farkához hasonlít, homlokuk fölött rövidre nyírják, egy-két fürtöt kivéve, amelyet hátra vetnek és teljes hosszában hordanak, anélkül, hogy valaha is levágnák. Némelyük szürke színnel festi be magát (a Kanári szigetek lakóira hasonlítanak, akik sem nem fekete, sem nem fehér színűek) ismét mások piros, fehér vagy egyéb színnel; némelyek csak arcukat vagy szemük vagy orruk környékét mázolják be, mások pedig egész testüket.
Fegyvert nem hordanak magukkal, nem is ismerik azokat; megmutattam nekik a kardokat és minthogy tudatlanságból az élüknél fogták meg, meg is vágták magukat. Vasuk egyáltalán nincsen. Gerelyük csak pálca, vas nélkül, hegyén halfoggal, vagy valami más kemény tárggyal ellátva. Általában szép növésűek, mozdulataik kellemesek.
Egyikük-másikuk testén sebhely látszott. Amikor jelbeszéd segítségével megkérdeztem, mikép értsem ezt, tudtomra adták, hogy földjüket megrohanják a szomszédos sziget lakói, akik el akarják fogni őket és akikkel meg kell küzdeniük. Akkor is és most is olykép vélekedem, hogy a kontinens lakói azok, akik a szigetlakókat rabszolgának akarják elhurcolni. E bennszülöttek minden bizonnyal hűséges és okos szolgákká válhatnak, mert azt tapasztaltam, hogy rövid időn belül meg tudnak ismételni mindent, amit mondok nekik; egyebekben is úgy vélem, hogy könnyen megtérhetnek a keresztény hitre, mivelhogy minden jel szerint nem tagjai semmiféle szektának sem. Ha a Mindenhatónak úgy tetszik, hazautazásomkor magammal viszek hat ilyen embert, hogy Felségteknek bemutathassam őket és hogy megtanulják a nyelvet. Ezen a szigeten nem találtam állatokat, a papagályokat kivéve.
Október 13, szombat.
... Mindent a legnagyobb figyelemmel szemügyre vettem és igyekeztem megtudakolni, vajjon akad-e arany ezen a vidéken. Észrevettem, hogy némelyik embernek az orra át van lyukasztva és a nyílásba egy aranydarabkát toltak. Jelbeszéd segítségével megtudtam, hogy ha az ember délre utazik, egy királyhoz ér, akinek nagy aranyedények és sok aranydarab van a birtokában. Igyekeztem rábírni őket, hogy engem odakísérjenek, de később be kellett látnom, hogy nem hajlandók erre. Ezért elhatároztam, hogy holnap estig itt maradok, azután pedig tovább megyek, délnyugat felé, ahol számos bennszülött kijelentése szerint mind déli, mind északnyugati és délnyugati irányban, földnek kell lennie. Azt is tudtomra adták jelekkel, hogy az északnyugati vidékek lakói gyakran idejönnek, hogy leigázzák őket. Így hát eltökéltem magam, hogy délnyugat felé haladok, aranyat és drágakövet keresni…
Forrás: Officina Könyvek, 1941.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése