VÁSÁRHELYI MIKLÓS: Három liter benzin (3)

Tízezer dollár az óceánrepülőknek - Bethlen István a "közvetítő"

Az a hír, hogy Endresz és Magyar a Várban vannak, futótűzként terjedt el Budapesten. Mire a miniszterelnökség palotáját elhagyták, a tömeg már elözönlötte a Szent György teret. Most valóban  kötetlen, spontán  ünneplés  kerekedett. Nem volt itt sem dísztribün, sem szónoklat, sem protokoll. Csak őszinte öröm, forró együttérzés és az utca népe. Éjfélre alkalmi cigánybanda verődött össze a téren, és a rajkók rázendítettek a Rákóczi-indulóra.
A hivatalos ceremónia azonban nem maradt el - csupán késett. A pénteki, szombati és különösen a vasárnapi sajtót, a képes újságokat, a mellékleteket megtöltötték az úti beszámolók, interjúk, méltató vezércikkek, a külföldi visszhangok ismertetése. S hogy az érdeklődés ne lankadjon, tömeglélektani kiszámítottsággal, július 20-án, hétfőn délutánra időzítették az eredetileg előző csütörtök estére, Mátyásföldre tervezett ünnepséget. A bicskei kényszerleszállás még látványosabb kavalkádot kínált.

Pompásabbnak ígérkezett a díszlet és gazdagabbnak, változatosabbnak a kelléktár. Nemzeti bizottság alakult az ünnepség megrendezésére. A színhely: a mai Hősök tere, a Millenniumi Emlékmű előtt kiképzett félkör alakú térség, természetes szabadtéri színpad. A felvonulás útvonala: a Gellért tértől a Ferenc József- (ma: Szabadság-) hídon át a Vámház (Tolbuhin) és a Múzeum körúton keresztül az Andrássy úton (Népköztársaság útján), onnan pedig sugárirányban a Millenniumi Emlékműhöz. A Királyi Magyar Automobil Club felszólította valamennyi budapesti személygépkocsi tulajdonosát, hogy vegyenek részt a felvonuláson. Az ünnepség időpontját délután hat órára tűzték ki, hogy a munkaidő végeztével mindenki kényelmesen a helyszínre érkezhessen.

Az emberek már délután háromkor gyülekezni kezdtek a felvonulási utak mentén és a Millenniumi Emlékmű előtt. Mire az autóoszlop elindult a Gellért térről, tízezrek tolongtak a rendőrkordonok mögött. A pilóták diadalmenetben vonultak az élen haladó, nyitott sportkocsiban a Hősök tere felé. Itt a Mátyásföldre tervezett műsort bővített változatban bonyolították le. A Himnuszt ezúttal nem „szerény" öt szónoklat követte, hanem a duplája, tíz beszéd. Köszöntötte a hősöket az ünnepséget rendező nemzeti bizottság, a kormány nevében szónokolt Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, a főváros részéről felszólalt Ripka Ferenc főpolgármester. Beszélt a Magyar Aero Szövetség képviselője, az egész magyar társadalom nevében is elhangzott üdvözlet, a szónokok között volt Karafiáth Jenő, az Országos Testnevelési Tanács elnöke. Azután dikciót mondott egy ügyvéd Endresz szülőfaluja, Perjámos nevében. Külön-külön válaszolt a két óceánrepülő és Szalay Emil, az amerikás magyar, aki a vállalkozást anyagi támogatásban részesítette. Befejezésül repülőgépek írtak le díszköröket a tér fölött. A mutatvány némileg felvillanyozta a több mint kétórás szóáradattól elpilledt ünneplőket.
Este a Gellért Szállóban ünnepi banketten köszöntötték a pilótákat. Az ünnepi szónok az agg Apponyi Albert gróf...

A hétfői nap különben is bővelkedett a sajtó hasábjaira kívánkozó eseményekben. Reggel újra fogadta a pilótákat Gömbös Gyula. Aztán elkísérte őket a kormányzói kihallgatásra. Horthy délben félórás protokolláris audiencián fogadta az óceánrepülőket és Szalay bácsit. Mindhármukat a magyar érdemkereszt III. osztályával tüntette ki, Endreszt és Magyart szolgálaton kívüli századossá léptette elő, sőt megígérte, hogy „alkalmasint" elhelyezi őket a Légügyi Hivatalban. Feltűnően szűkös ez az elismerés...

Annál szívélyesebb volt az arisztokrácia. József királyi herceg, aki a fogadó bizottság elnöki tisztét is elvállalta és ott tündökölt minden ünnepélyes fogadáson, rózsadombi villájába teára hívta meg a két pilótát, ország-világ előtt hangoztatva atyai szeretetét, mintegy ellenpontozva a hűvös, kimért várbeli hivatalos szertartást.
Céltudatosan ütemezték az ünnepségek további rendjét is.
Kedden a Szent István-bazilikában rendeztek hálaadó misét.
Szerdán Endresz és Magyar megjelent a diplomaták karzatán az Országházban...
Szerdán az Otthon írók és Hírlapírók körében díszbanketten ünnepeltek. A végeláthatatlan köszöntők sorából az újságok Herczeg Ferenc és Eckhardt Tibor beszédét emelték ki.
Csütörtökön a Várban, a miniszterelnökségi palotában, Bethlen István nyújtotta át Endresznek és Magyarnak Lord Rothermere tízezer dolláros jutalmát. Az angol újságkirály a feladat sikeres teljesítése esetére még 1929-ben megígérte ezt az összeget, és most a magyar miniszterelnököt kérte fel a pénzjutalom átadására. Jellemző, hogy Bethlen vállalta a nem éppen grófhoz méltó kézbesítői feladatot. A magyar főúr az angol parvenü újgazdag megbízásából kétszáz darab ötvendollárost nyújtott át a pilótáknak.
Pénteken valamit lankadt az ünneplés lendülete. A propaganda kezdett kifulladni. Délután a Metró filmpalotában bemutatták az óceánrepülők érkezéséről és ünnepléséről készült híradófilmet. Este a Margitszigeten a MAC-klubházban négyszáz terítékes bankettet rendeztek. Ez volt az utolsó nagyszabású  rendezvény.
A hét végére az óceánrepülés lekerült az újságok címlapjáról, nem foglalkoztak már vele terjedelmes riportok. A főszereplők néhány napi tündöklés után a szerényebb hírrovatba szorultak. Egyre ritkábban szerepeltek, és többnyire abban sem volt köszönet. A vállalkozásról lekopott a rendkívüliség dicsősége és a frisseség hamva. A propagandagépezet köhögni kezdett, akár a kis piros gép motorja. Az újságírói képzeletből immár csak a nevetségest súroló talmiságokra tellett.
Az élet zord realitásai kérlelhetetlenül visszatértek. A kampányban élen járó Pesti Hírlap 1931. július 26-i, vasárnapi számában már más volt a sláger. Egy belső vezércikk: „Európa gazdasági összeomlása." Az illusztris szerző: Winston Churchill, aki volt brit pénzügyminiszterként jegyezte az írást.
Az óceánrepülőkről pedig a továbbiakban csak azt hallhatta az ország, hogy egy-egy város díszpolgárává, valamelyik egyesület tiszteletbeli tagjává választották őket, utcát neveztek el róluk, köszönetet szavaztak nekik különböző testületek. A neobarokk magyar társadalom kitombolta cím- és rangkórságát, cirádás retorikai szenvedélyét, torozó kedvét. A legtöbbre Szalay bácsi vitte. Őt a Húsiparosok Országos Szövetsége örökös díszelnökévé választotta. Nyilatkozatában azzal dicsekedett, hogy amerikai gyárában, a messzi Flintben, óránként kétszáz kilogramm virslit állít elő.
Az Atlanti-óceán hőseit lefényképezték az újdonsült Miss Magyarországgal, Tasnády Fekete Máriával, majd a hollywoodi filmsztárral, Kertész Mihállyal, aki éppen látogatóban járt idehaza. A pilóták nyújtották át a trófeát az Artisták-Színészek labdarúgó-mérkőzés győztesének. A Corvin Áruház díszkirakatot rendezett be az óceánrepülés emlékére. A cukrásztestület marcipánból és tejszínhabból megmintázta a ,,]us-tice for Hungary" modelljét.
Aztán végképp elcsendesedtek a szenzációhullámok. Egy hónap múlva Endresz György és Magyar Sándor neve már nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Többé nem volt rájuk szükség. Megtették kötelességüket. Átrepülték az óceánt, és - ami a legfontosabb - tíz napig lekötötték az érdeklődést, elterelték a közvélemény figyelmét bizonyos dolgokról...

Folytatjuk


Forrás: Vásárhelyi Miklós: A lord és a korona. Kossuth könyvkiadó, 1977. Népszerű történelem