 |
| A karlóczai békekötés |
Előttünk a Karlóczára elnyúló országút kivételesen jó karban van. Dombos, 16 kilométernyi, órai sebességgel hajtottunk. Annak helyén, hol a híres karlóczai béke megköttetett 1699-ben, jelenleg egy Mariafried nevezetű kápolna áll. E ponttól kezdve Karlóczának folyton emelkedik a hegyoldalba vájt út ; Aberle és Stevens felhajtottak, akár csak egymás erejét akarták volna megpróbálni, öt percczel később kipirult arcczal találtam őket a hegy tetején. Ismertem Stevens hajtási módját; sokkal csekélyebb dombok előtt leszállott, de itt a főhadnagy előtt angol büszkeségét sértette volna a leszállás.
Becsületesen nyomhatták a pedálokat, míg e 2 kilométernyi úton felvánszorogtak. A domb tetején a főhadnagy röviden elmondta a vidék körül vívott csaták történetét. Engem a gyönyörű fekvésű szöllők hoztak extasusba. Stevens egy kunyhó előtti árnyékban levő padra ült, jegyzett. Stevenst soha nem láttam tétlenül állani., mindig csinált valamit, ha mást nem, ült! Két társam kifújta a felhajtás fáradalmát, gyalog indultunk le Karlóczára. Aberle előre figyelmeztetett, hogy a karlóczai kövezeten hajtani nem leszünk képesek. Bizony ritkítja is párját e kövezet, olyan rossz! Aberle elkísért a város közepéig, tehát a piaczig. Megmutatta az utat, melyen haladnunk kell, kijelentette, hogy a várost elhagyva a Venácz hegysége következik, mely 8 kmnyire emelkedik, s a melyen fel kell tolni; de ha már fenn leszünk, Zimonyig folyton alá szállunk. Barátságos kézszorítás következett s elváltunk e derék katona-veloczipédistától. Kitoltuk gépeinket a városból s a zimonyi vasút vágányai előtt ültünk rá. Csak vagy 2 kilométernyire hajthattunk s elérkeztünk az Aberle által említett Venácz hegye elé. A hegyoldal meredeksége olyan, hogy a tolás nehezen esik, az út rosszul kövezett. Stevens conventionális mulattatásunkhoz fogott: fütyölte nemzeti dalát, én magyar dalokkal feleltem, ha néha a füttyöt elunta, szövegezett: «Yankee dudl komin in Tautl » Végre abbahagytuk a fütyölést; a Venácz mindinkább meredekebb lett. Toltunk ! Stevens gondolatokba látszott merülni. Nekem az jutott eszembe, hogy ime, még alig 70 kilométer választ el Belgrádtól, yankeemtől el fogok válni, s még csak alig ismerem. Az az eszmém támadt, hogy ez embert kihozzam sodrából. A veloczipedista társak tudhatják, hogy akkor, mikor rossz, vagy hegyes út miatt sokáig kell gép mellett gyalogolni , gonosz gondolatok támadnak.
Eszmém támadt. Minduntalan kulcsait fogom kérni, hogy valamelyik csavaromat erősítsem. Ilyenkor Stevensnek meg kell állani, a nyerge alatt levő törlőruhát kibontani, abból kulcsát kivenni, nekem átadni, várni, míg én a csavarással elkészültem. Én vagy tíz esetben simuláltam a Venácz megmászása közben a csavarszorítást, Stevens tízszer adta ide kulcsait. Tizedszer éppen azzal az egykedvűséggel tette azt, mint először. Csínyem nem sikerült! Stevens mindannyiszor higgadtan visszatette kulcsait. Később Indiában igyekeztem e tréfám okát vele megértetni; — úgy mutatta, mintha értett volna, — nem szólt rá semmit!
Angolom az eper pusztítása után látott, én kieszeltem, hogy néhány kilométerrel odább boros csárdára fogunk akadni, — nem kértem belőle. — Montez? — kérdé Stevens az eper-reggeli után. Yes! felelém s azzal nyeregbe termettünk. A dombon lefelé kezdünk haladni, a meredekség itt-ott veszélyes alakulást öltött, Stevens nyílsebességgel vágtatott e helyeken keresztül. Ha sehol, de itt e helyen, a Venácz leszállásánál féltettem. Minden pillanatban attó tartottam, hogy egy szerencsétlen «fejjel» szárnyait szegi s Icarus sorsára jut. Hál istennek, tévedtem! ? A leszállás, daczára nyaktörő voltának, sikerült. A csárda előtt megálltunk, hivtam Stevenst, jöjjön, igyunk valamit.Utánozhatatlan kéz és fejmozdulattal mutatta, hogy nem kell neki, mert úgymond, jobb kezével hasát simogatva : Plendi. Az tele van. Míg én német korcsmárosnémtól a kenyeret, vereshagymát s bort ki tudtam csalni, Stevens
kilométereket számlált az eperfa árnyékában — természetesen ülve. Rózsáját igazgatta tű és czérnával, mely szerszámokat a legendaszerű kék kabátnak egy, a gallér alatt elrejtett miniatűr zsebéből varázsolta elő e csoda-ember. Zseb különben azon a kabaron nagyon sok volt, csakhogy a titkos fülkék gyanánt rejtve voltak; 8 nyilvános volt, mert azokat látni lehetett. A nyilvánosak és a titkosak mindegyikében volt valami. De ne sértsük e zsebek diskretióját !?
Az India felé vezető sáros úton vágtattunk, egyik kátyúba történt zökkenés után egy küllőm törik el. Az «Invencible»-nek érintői (tangens) küllői vannak. Schwanda valahol leirva a küllők különféleségét, az érintői küllőket tartja legjobbaknak, mert állítólag egy valaki rajtok járt anélkül, hogy törtek volna. Határozottan igaza van Schwandának! E küllők erősek, könnyűek, a kerék-talpat mereven tartják. Hátránya az: ha egy törik, kettőt kell helyettesíteni; a keréktalphoz erősítő) csavart és az aczél féklapot csak igen nagy óvatossággal lehet az üres keréktalpból kiszedni s újakkal kicserélni. Ha pedig a régi, eltört küllő csavarja valahogy beleesik az üres keréktalpba, legény legyen, a ki kiszedje onnan. A törött küllőnek egy másikkal pótlására persze nem gondolhatam, az eltöröttet egyszerűen hozza' tekertem az
egészségeshez.
Stevens ezt látva, diadalmas arcczal csavarta ki egyenes kormányának csontfogantyuját, s a belül üres kormányból 4 darab, az ő gépéhez szükséges küllőtt vett ki. Ismét az amerikai praktikus volta tünt elő ez aktusból. Az én kormányom hajlított és tömör volt. Az ö gépén különben nem érintői küllők voltak. Az első bajon túlesve, folytattuk utunkat, Stevens 500 m.-nyi előnyt nyert. Kihalad egy az út jobb oldalához állított kocsi előtt, a kocsi saroglyájához két ló volt oda kötőfékezve. Rugdalóztak már akkor, mikor az angol közeledett feléjök, de a mint engem jönni láttak, rémült rugdalózások folytán eltépték kötőfékjüket s elkezdenek előttem szaladni. A földjén kaszáló paraszt észre veszi lovainak elszabadulását, utánunk iramodik, eget verő lármát csapva: «Sztani pusztaia, ukroszimi konya» (Megállj, tolvaj, elloptad lovaim). A többi dolgozó parasztok, ki kíváncsiságból, ki, hogy jól elnadrágolja az «ördögöket», szintén rohannak utánunk. Már most ilyen díszes sorban rohantunk végig a bájos Fruska-Gora déli lejtőjén. Elől az angol, ki a rendes hajtási ütemet egy félvilágért nem változtatná. Messziről a nagy fehér kalap ingaszerű lengése látszik, utána vagy 100 méternyire két megvadult ló, melyek nyerítenek rémületökben, — de a jobbra-balra elterülő vetésekre, kukoricza táblákra ösztönszerűleg nem szaladnak, én vagy 50 m.-nyi távolból követem a lovakat, s utánam 100 m.-re egy rohanó, vérszomjas, ordító paraszt kompánia. Ezen eszeveszett verseny 3 kilométeren keresztül tart. Az angol elől egy mély völgykatlanban száll le, a gépek sebessége e közben megkétszereződik, az üldöző paraszt csorda jelentékenyen elmarad, üvöltésszerű ordításuk azonban hallatszik még. Mire leértünk a völgybe, ott két oldalt rétség terült el; lovaink letérnek az útról s a rétre szaladnak. Egy kilométernyi hosszúságra elnyúló domb előtt állottunk, feltoltuk rá gépeinket, mire felértünk, akkorára a minket üldöző parasztok a völgybe értek. Mutatom őket Stevensnek, s magyarázom neki az esetleges paraszt-háborút. Mosolyogva néz reám, felemeli jobb kezét s mutató és nagy ujjával kettőt jelezve «Hász» szót ejti ki. Én az első pillanatban azt hiszem, németül beszél s
körülnézek, merre láthatott két nyulat? Végre kisül, hogy ő a ló-hecczet értette ez alatt. Délelőtt 10 óra tájt értünk Indiába. Stevenssel nappali szobánkba vonultunk, gépem elhelyezve, észre veszem, hogy a golyótáros balpedálom ketté van törve. Bosszankodom, de miután megtudom, hogv a községben van lakatos, széjjel szedem s átadom neki, megmagyarázva a mesternek, mikép történjék a javítás.
Ágyra dőlve, pihenni akartam. Stevens pennája serczegett. Szórakozottan vetettem egy-egy tekintetet az egymás mellé állított két gépre. Furcsának találom, hogy az én nyergem oly közel fekszik a gerinczhez, — hogy tehát oly alacsony, míg Stevensé oly magas. Felkelek, s felemelem a «Buffer»-féle nyergem bőrét, hogy jobban lássak. Láttam eleget! Sima, aczél-lemez rugóm a közepén ketté volt törve. A nyereg súlya, tehát a veloczipédező súlya is a gerinczre esett. Az aczél-lemez minden pillanatban szétválhatott. Borzasztó harag fogott el. A rossz aczél rugókat apostropháló felkiáltásaimra Stevens figyelmes lett, — oda nézett. Én a bajt mutatva neki, azt mondtam : — Reparation! Odajött, egy pillanatig figyelmesen látszott gondolkodni, végre azt mondta : — Non. — E pillanatban felemelte a gerinczig lehajlott rugót, s kezét annak jeléül dugta alája, — tehát a gerincz és rugó közé, — hogy oda kell valamit tenni, — aztán jól van !
— Reparation temporelle, reparation veritable in Belgrade ! — monda és azzal visszaült íráshalmazához. Nagyon jól tudtam én azt, hogy pl. fadarab alátételével improvizált reparálást
csinálhatunk, csakhogy Zimony Indiától még vagy 40 kilométernyire van. Addig én azt a
testrészemet, mely közvetlen érintkezésben van a farugós nyereggel, absolute tönkre teszem. Végre is más módhoz Indiában nem nyúlhattam. Lakatos és asztalos csak este 5 óra után voltak készen a fa derékaljnak a törött rugó alá történt tételével. A pedál s fadarab oda illesztéséért kifizettem 3 frt 50 krt. Felkeltettem Stevenst, ki a reparátió idejét arra használta fel, hogy a tornácz mellvéd deszkáján sans géne végig nyújtózkodott s magát a legyek ellen védendő, kalapját arczára húzta — aludt!
Indultunk, a falu apraja nagyja, órák hosszú során át várta ez ünnepélyes pillanatot. A felszállás pillanatában, majd hogy egy közönséges «fejet» nem csináltam. A fadarabnak ugyanis a rugó alá való tételével a nyereg állása megváltozott, vagy 3 centiméterrel magasabb állást foglalt el, mint az előbb. Alig értünk a falu végére, szörnyűködve veszem észre, hogy borzasztó kinos ülésem van. Ez útvonal elég alkalmat szolgáltatott nekem arra nézve, hogy meggyőződjem róla, miszerint a velocziped első és fő-fő kelléke, hogy az embernek rajta kényelmes jó ülése legyen. Azaz jól «lógjunk» róla! Legyen a gépnek inkább nagyobb súrlódása, azt pótoljuk phisikai erővel, vagy essen a súlypont inkább a kis kerék felé. Szóval, lehet a gép bármily rozoga szerkezetű', ügyesség- és erővel veloczipédezhetünk, de rossz ülés mellett kínlódunk.
 |
| Az eredeti kiadás díszítő rajza |
Ó-Pazua községben nem álltunk meg, a falunak vagy 3 kilométer hosszú főutczája van ; a parasztok, kik előcsődültek, megdicsérték Stevenst szép egyenes üléséért, én rám rámfogták, hogy most tanulok csak nyargalni. Azt az egyet meg váltig hangoztatták: «Gle toj Goszpodár», mondák rám mutatva, «drugi je szluga, koi noszi bagazsiju», egészítették ki Stevensre mutatva. (Ott az úr, a bagazsit hordó a szolga.) Egyet biztosra vehettem: ha Belgrádba érek, nem ülök fel egy hétig.
Új-Pazuán megittunk egy pohár bort s a 8 órai Angelus harangszóra Batanitzán voltunk. Elfelejtettem megjegyezni, hogy Indián délután 3—4 óra tájt következő sürgönyt menesztettünk Belgrádba: «Velocziped-Verein Belgrád. Wir kommen morgen Früh. Thomas Stevens, Svetozár Igali». Batanitzán vendégfogadó után néztünk, csakhamar találtunk egyet, elkvártélyoztuk magunkat, megrendeltük vacsoránkat, s a szokásos sétához fogtunk topó- és ethnographiai ismereteink gyarapítása céljából. A fogadóból kilépve, X ottani kereskedő mutatja be magát s miután «látni való»-t keresünk, cziczerone-nak ajánlkozott — Batanitzán. Bevezetett a vendéglő melletti gyümölcsös kertjébe, Stevens itt láthatott és ízlelhetett tetszése szerint. Választék volt bőven. Innen a szerb templomba néztünk, Stevensnek bizonyosan eszébe jutott az eszéki zsinagóga-jelenet, mert kalapját a templom közepében sem vette le; mikor aztán a biró úr, ki időközben hozzánk csatlakozott, erre igen tisztességes
hangon figyelmeztette, közönyösen levette kalapját. Ugyan mit gondolhatott?
Az első negyedben levő hold szépen világított már, mire kiléptünk. X. úgy vélekedett, mutassuk meg a falu végén tanyázó czigánybandát az amerikainak. Vacsoránk még ugy sem volt készen, — az indítvány elfogadtatott. Alig pár száz lépés után oda értünk. Veszekedett kutyacsaholás, gyermeksírás hangját már messziről hallottuk. Odaérve, láttunk vagy 5-6 ponyva-sátort, melyekben vigan lobogott a tűz. Főztek, sütöttek. Amint bennünket észrevettek, egy ribillió félmeztelen, egész meztelen gyerek, leány, ember ugrált ki e sátrakból s szaladt felénk. Számra nézve 50-en lehettek, nem és kor különbség nélkül. A sátrak által körülvett térre mentünk, honnan Stevens kényelmesen beláthatott a sátrak
belsejébe, végig nézte valamennyit. Ez inspectio befejezte után X. úr rábírta a vajdát, hogy bált rendezzenek. Egy hórihorgas czigány legény leült a földre, eléje egy enyves anyaggal bekent kis teknyőt tettek, két botot nyomtak a kezébe, s a legény e botok végét a teknyő tetejéhez kezdte dörzsölgetni, mi által a teknyöből disznóröfögés, borjubőgés, krákogás és rikácsoláshoz hasonló hangokat csalt ki. A zeneművész köré 5 - 6-an lekuporodtak, kik e dissonanciát énekükkel kisérték, a serdülő leányok és a purdék tánczra perdültek. Ha ezt Apolló és Terpsichore látja, hallja, kitöri őket a nyavalya ! Stevens mindezt figyelemmel kisérte, ugy vettem észre, hogy érdekkel nézi egy sugártermetű 16—17 évesnek látszó, szabályos arczu czigány leánynak majdnem kicsapongó tánczát. Meg nem állhattam, hogy gonoszkodva ne mondjam neki: «Petité demoiselu, guuut!» Mosolyogva válaszolta : Constantinopl! Vajjon azt értette-e alatta, hogy ott meg ő fog bált tartani?
Vacsoránk elhúzódott 11 óráig. Én érdekkel hallgattam cziczeronem-nak meséjét. A korcsma épületének történetét beszélte el. Hogy az II. József idejében mily rettegett zsiványfészek volt! A történet hitelességét bizonyító földalatti zárkákat már nem néztük meg. Kedden reggel, midőn hideg tejből álló reggelinket fogyasztottuk a korcsm a udvarán, Stevens azzal lepett meg, hogy hasát megsimogatva, azt mondta: Indisposé! Ránéztem, feltűnően sápadt volt. Kérdeztem: Montez? Reiten in Belgrád? Yes! felelé.A távolság összesen csekély, Zimony csak 15 km.-nyire volt. Pont öt órakor indultunk, sok kocsi indult velünk egyidejűleg. Látni akarták, hogy megy a «Tocsák?» (kerék.) A dombnélküli úton azonban csakhamar elhagyattak. Hat órakor a zimonyi vámsorompó előtt szálltunk le, miután a délvidéki városok borzasztó kövezete már itt kezdődött1 Ez iszonyú kövezési génre Magyarország délvidéki városainál, Mohácson kezdődik.
Nekem külföldi útlevelem nem volt, Zimonyban tehát ilyet szereznem kellett, hogy Belgrádon partra léphessek. Prank úrtól Eszékén ajánló levelet kaptam dr. Szubotics számára, mint ki az efféle dolgokat el tudja intézni. Felkerestük tehát dr. Szubotics lakását, gépeinket a falhoz támasztva, felmentünk hozzá, kölcsönös bemutatás után az öreg úr késznek nyilatkozott egy a kapitánysághoz érdekemben szóló levél megírására. Míg az öreg úr írt, addig Stevens megunta magát, azt mondta:
— «Maschine», azzal megfordult a sarkán s a faképnél hagyott bennünket.
Megvolt végre a levél, — ajánlottam magam. Egyenesen a városházára mentünk, ott a rendőrségi közegektől megtudjuk, hogy «passe-port» ügyek csak 9 órakor intéztetnek a kapitány úr érkezésével. Addig várhatunk. Hét óra volt! Két óra hosszat várakozni nem tréfa dolog! Valami okhoz-módhoz kellett folyamodnom, hogy azt előbb megkapjam. Visszamentem a hivatalos helyiségbe, kivettem a «Radfahrers Jahrbuch»-ból a Hildebrand által kiállított igazolványom, miszerint a «Cyclists Touring Club»-nak délvidéki consulja vagyok. Alig tudtam vidámságom nyilvánulását visszatartani, midőn a hivatalnok kezembe adta a 4 napra szóló «engedélyt». Mig én e hivatalos dolgokkal voltam elfoglalva, Stevens nagy komolysággal fogyasztott a városháza előtt egy staniczli cseresznyét, — a jó ég tudja, hogy hol szedte elő? Fél óra után a Belgrád felé induló helyi gőzös elsőosztályú fedélzetén voltunk. Stevens elmerülni látszott a festői fekvésű Belgrád szemléletében. Igaz, hogy gyönyörűen veszi ki magát ez a Száva és Duna torkolatánál amphitheatrumszerüleg épített város. Stevens még a fedélzetről észre vett három, sötétkék velocziped-uniformisba öltöztetett fiatal embert. Figyelmeztetett engem is, amint kezével rajok mutatva, monda: - Membres, de club velocipedique.
Néhány percz múlva kikötött a hajó. Kiszállva, melegen szorítottunk kezet a fogadtatásunkra elénk jött három szerb veloczipédistával...
Az útleírás teljes szövege letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból, pdf formátumban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése