AZ ÁTMENETI FOGOLYTÁBORBAN
(A rabló oroszkatonák) Az elfogatás délutánján nagyon meghajtottak bennünket az oroszok, félve attól, hogy esetleg az egész társaságot visszafogják. Éjfélig körül-belől 30 kilométert tehettünk meg. Végre egy nagyobb helységbe értünk s lefeküdtünk a szabad ég alatt megmutatott puszta területre. Udvar vagy kert lehetett. A gyorsan megtett úttól halálra fáradtan, elcsigázva egyik-másik már el is szundított, amikor nesztelenül néhány orosz katona sompolygott oda s a fekvő hadifoglyok zsebeiben kutatni kezdtek. Elszedtek zsebkést, órát, pénztárcát, kitől mit lehetett. Mire felocsúdtak s rájöttek arra, hogy közönséges rablókkal van dolguk s némelyik bátrabb lármázni kezdett, már hirtelen el is kullogtak.
Néhány napi gyaloglás után Tarnopolba értünk, ahol enni adtak; káposztalevest, húst s az obligát kását. Innen hat napi gyaloglás után, mely alatt az idősebb tiszteket és betegeket néhány szekerén vitték a menet után, elértük a határközséget, Bodborovicskát.
Itt még erősen érezhető volt a harctér közelsége. Hallatlan árakért lehetett egy bulkihoz (vekni alakú, a zsemlét helyettesítő hófehér, jóízű orosz péksütemény), kenyérhez vagy cigarettához jutni. A pénzátváltásnál is becsaptak bennünket.
Kijev, 1915-ben. Rökk Károly szibériai hadifogoly akvarellje |
Egy földalatti várban töltöttük a napot. A falak tele voltak írva a már itt megfordult hadifoglyok neveivel, amelyek közt ismerősök is akadtak. Itt hivatalosan kiraboltak bennünket. Elszedtek mindent, amire csak ráfoghatták, hogy kincstári: bornyút, alumínium kulacsot, szíjakat stb. mert az a szerencsétől függött, hogy ki és mit tudott a harctérről magával hozni, némelyik a fegyverén kivül megmentett mindent, más oly szerencsétlen volt, hogy még a köpenyegét sem tudta magával hozni. De a panama már itt megkezdődött, mert amit az egyik szobában elszedtek (pl. kulacsot), azt a másik szobában néhány kopek ellenében vissza lehetett szerezni.
Az állomásnál már pénzért mindent lehetett kapni. Az állomás vendéglőjén kivül hosszú asztal-sor. Az asztalok tiszta fehér abrosszal leborítva, rajtuk: péksütemény, hófehér kenyér, hentesáru, felvágott, sonka, kolbász, olajban sült csirkék, amelyek igen finomak voltak, alig lehetett megkülönböztetni a zsirban sült csirkétől. Ez így volt minden állomásnál s amint beljebb mentünk, annál olcsóbb volt minden.
A volt monarchiában ekkor már a tengeri liszttel kevert katona-kenyér járta s ez volt a legjobb, Oroszországban pedig hófehér kenyeret lehetett kapni mindenfele.
Általában bőségben volt az egész ország s a jólét benyomását tette ránk, mintha észre sem vette volna a háborút. Oroszország a legszebb fejlődés útján volt, de a háború következtében visszaesett legalább 50 évre.
Később, a szibériai állomásokon pedig elképzelhetetlen olcsó árak voltak. Néhány kopekért egy orosz font húst lehetett kapni.
Sajnos a hadifoglyok legtöbbjének akkor már, ha csak nem kapott gyorsan posta összeköttetést, annyi pénze sem volt, amennyin hozzátartozóinak egy sürgönyt küldhetett volna. A sürgönyre egy-két hónap alatt, levélre három-négy hónap alatt jött válasz. Akkor pedig már a jó ég tudja, hol járt a szegény hadifogoly.
(A tetvek) Vagy már Kiew földalatti várában, vagy a vasúti kocsikban szedtük fel, de jelentkezni kezdtek a tetvek, amelyek az állandó zaklatás dacára nem fogytak, hanem szaporodtak és nőttek. Elképzelhető, hogy az az eddig jobb viszonyok közt élő ember, kinek testét féreg még nem érintette, mit szenvedett, midőn egyszerre tömegével lepték meg ezek az undorító állatkák.
A gyötrelmet fokozta, hogy az ember tehetetlen és védtelen volt itt a vonaton, utazás közben velük szemben, mert nemcsak a fehérneműben volt, hanem a felsőruhában is és hiába szedték ki a fehérneműből, a felsőruhából, tele volt a kocsi deszkázata is. Az utazás alatt a felső ruhát nem lehetett levetni, sem megfürdeni. Fehérneműt nem volt mivel váltani. Csupán a sorsnak egy-egy kiváltságos kegyeltje volt abban a helyzetben, hogy két pár fehérneművel rendelkezett.
A tetvek által felmart test, mintha kanyarószerű kiütéssel lett volna beszórva, állandóan viszketett. Az emberek nagy része nem tudott ellenállni s megvakarta. Vakarás után a test még jobban kívánja a vakarást. Vakarták tehát tovább s akkor undortkeltően kisebesedett. Az emberi méltóságnak milyen lealázása, hogy ártatlan emberek százezreit juttatták ilyen helyzetbe. A nem sokára óriási arányokban fellépő kiütéses tífusz ágya meg volt vetve, amelyben később százezrek pusztultak el.
Szomorú állapotunkban az a remény éltetett, hogy vége lesz ennek a szenvedésnek, mihelyt valahol állandó tanyát kapunk. Hat napi út után Ekaterinoslawskára érkeztünk egy átmeneti fogolytáborba. A város szénbányaművek, Alcseszkó környékén hatalmas gyár-vidék főhelye. Az átszenvedett rettenetes napok után, eltekintve a gyenge élelmezéstől, ilt tűrhetőbb helyzetbe jutottunk. A napi ellátás állott reggel csaja, délben káposzta leves, 3—4 deka súlyú hús s hajdinka kása, este megnevezhetetlen kinézésü leves. Mikor Varsó elesett, heti három hústalan napot állítottak be.
A fogolytábor parancsnokságához beosztott hadnagy (proporcsik) egy kedves, szőke orosz fiatalember, polgári foglalkozása mérnök, naponta meglátogatott bennünket. Varsó elesése után a hadifoglyok közül többen azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy most már rövid idő alatt vége lesz a háborúnak, mire ő kijelentette, hogy a háhorú most kezdődik s legalább 2 évig fog még tartani. Ez volt az első hozzáértő szakvélemény, melyet a háború időtartamáról hallottam. Sajnos, igaza lett...
(Az orosz fürdő) A városba és fürdőbe felügyelet mellett szabad volt járni. Egy cukrászdára akadtunk, amelynek tulajdonosa egy bolgár volt, akinek felesége egy délmagyarországi nő, bár régen elkerült hazájából, valamit még értett és beszélt magyarul. Természetesen, amikor csak szerét tehettük, bementünk egy kis cukrászsüteményre s néhány magyar szóra. De a cukrászdába való járást a parancsnok megtiltotta azzal, hogy a hadifoglyoknak szenvedniük kell ... De a jóindulatú emberséges orosz őröknek néhány kopekkel meg lehetett nyugtatni a lelkiismeretét s ha a városba bementünk, oda vittük őket, ahova akartuk.
Így néhányan már a parancsnokság megkerülésével részesültünk a fürdés üdvözítő jótéteményében, amikor hivatalos intézkedés folytán a megtartott orvosi vizsgálat után végre fürdőbe indították az egész társaságot, ahol csoportonkint egy nap alatt mindenki megfürödhetett s otthon pedig a fehérneműjét kimoshatta. Mindez megnyugtatólag hatott a lelkekre és üdítőleg a megkínzott testre.
Az oroszoknak más fürdőrendszerük van, mint nekünk. Az orosz népfürdőkben (bánya) vannak ugyan kádfürdők is, de a mi tükörfürdőink ismeretlenek. A fürdőteremben nincs víz. A falakra helyezett hideg és meleg vizet beszállító csöveken számtalan csap van. Mindenik fürdőző kap egy mosdó tálat vagy egy kis dézsát s a csapból abba ereszti a vizet, amelyben megmosakodhatik, s leöntheti magát ahányszor csak neki tetszik. Szóval tökéletesen megtisztálkodhatik, de nem ülnek közös vízben, ami higiénia szempontjából talán helyesebb is. Az elhasznált s a terem cementezett talajára hullott víznek van lefolyása.
Némelyik fürdőben van tus, száraz és nedves gőz. Van ruhafertőtlenitő: magas fokú száraz gőz. Sokszor el is égett a ruha, de a felső ruhák fertőtlenítésére nagy szükség volt, mert a tetvek befészkelték magukat azokba is és így a fehérneműt hiába takarították ki.
A tetvek még a fehérnemű harmadszori forró vízben való mosása után is jelentkeztek, a petéket a forró víz sem ölte meg, A fehérnemű egyszeri forrázása után sikerült a tetveket gyériteni s ezután már csak a petékből kibúvó uj eresztést kellett figyelemmel tartani s kerülni a tetves, tisztátalan embert, mert sajnos, elég lusta akadt.
(A poloska) Most azonban ujabb ellenség támadt ránk. A tábor a foglyok létszámához szűk magánházban volt elhelyezve. A tapétával burkolt szobák s a fekvésre szolgáló priccsek elképzelhetetlen mennyiségű poloskával voltak tele. A fáradt, kimerült, elcsigázott szervezet az első két nap még elpihent valahogy, bár nagyon sokan voltak, akik egyáltalában az első perctől kezdve nem tudtak aludni. Hozzá kellett tehát fogni új erővel az új ellenség megsemmisítéséhez.
A szétszedett priccs darabjairól marok számra lehetett az udvaron seperni a poloskát. A priccs minden darabját, ugyancsak a falakat a tapéták eltávolítása után szódás forró vízzel lemostuk. Felsuroltuk a padlót. A priccsek visszaállításával el is telt a nap. Dolgozott is az egész szoba. Az orosz katonák szájtátva bámulták, mit csinál a »plenni« így nevezték a hadifoglyot. Az első éjszaka mintha nem lett volna, de a másik éjszaka már ismét jelentkezett a poloska. Harmadnap megismételtük az egész müveletet és végre elértük, hogy az éjszakai nyugalmunk biztosítva volt.
Mindjárt a fogságba jutás után az emberek szeparálták magukat. Külön-külön szobákban helyezkedtek el a magyarok, az osztrákok, a szlávok s külön a galíciai zsidóság. Minden elfogultság nélkül állapítom meg, hogy a tetvektől és a poloskától legelőször a magyar csoportok szabadultak meg.
Az osztrákok s a galíciaiak eleinte csak pipázva nézték, mit csinálnak a magyarok s csak napok múlva követték példájukat sok-sok tanácskozás után előbb az osztrákok, s mire a galíciaiak is rászánták magukat a munkára, a magyarok már nyugodtan kezdték a fogolyélet lehetőségeit tanulmányozni.
Oroszországi magyar hadifoglyok Vénusz-szobra az első hóból (Érdekes Újság, 1916) |
Ha ez a három cigányleány egy élelmes impresszárióval világkörútra indult volna, ma alighanem palotában lakhatnának.Különben ezek az uccai éneklő-táncoló cigánylányok ezen a vidéken nem ritkák. Ők a különlegességei ennek a vidéknek.Egy nap azután elmaradtak a cigányleányok.. Tovább vándoroltak. Sok fiatal hadifogoly még sokáig epekedve gondolt rájuk.
(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani)
(A szemecske) Hétköznap is, de különösen vasárnap délután a sétálók, a ház előtt a padon ülők mindannyian, de a jobban öltözött nők is valamit rá-gicskáltak. Olyan, a napraforgó maghoz hasonló szemecskét a szájuk egyik oldalán beveszik, s a másik oldalán a héját művészileg összegyűjtve kiköpdösik : szemicskélnek, ez a vasárnap délutáni szórakozásuk. Ez a szemecske, mely kedvenc eledele az orosznak, nem más, mint a cirbolya fenyő magja. Leginkább a tobolszki kormányzóságban szedik július s augusztus hónapokban. Egy «mászó» és segítőtársa jó évben 100 pudot (l6q.) tud összegyűjteni. A szemecske aratása egy erdőben csak két évenkint egyszer történik...
(A magyar munkaerő felismerése) Táborunk átmeneti tábor lévén, innen munkára adták és vitték a hadifoglyokat. Aratási munka ideje volt s többnyire földmíveseket kerestek. Legelőször a ruíhéneket, cseheket, szerbeket, tótokat vitték ki, mert ezekkel az oroszok tudtak egy kissé érintkezni, hiszen valamennyi szláv, valahogy megértették egymást. A magyar nem kellett a kutyának sem. A vengerszkinek, a a vörös ördögöknek rossz hírük volt az oroszok előtt. Történt azonban, hogy a szlávok elfogytak s egy megszorult orosz gazda kénytelen volt próbából néhány magyar embert kivinni.
Micsoda ! Néhány nap múlva visszajött a gazda többed magával s egész csomó magyar embert kértek és vittek ki. Mikor megismerték és híre ment a magyar munkaerőnek, lassankint visszahozták a szlávokat s magyarokkal cserélték ki. A mezei munkára kiment hadifoglyok nem panaszkodtak a bánásmód ellen, bár nagyon megdolgoztatták őket s alvásra alig hagytak nekik pár órai időt. Az ellátással sem igen voltak megelégedve embereink. Az oroszok inkább tejtermékekkel táplálkoztak s ez nem konveniált a szalonnához szokott magyar gyomornak...
(A láger munka s az orosz társi) A hadifoglyok konyhája körüli teendők végzését természetesen maguk a foglyok látták el egy orosz altiszt (társi) felügyelete alatt. így pl. mindennap másik hat ember volt kijelölve, hogy egy kis szekerén levő hordóban a nem messze levő artézi kútról vizet hozzanak. Egy-kétszeri vízhozás után természetesen a kijelölt emberek eloldalogtak s mikor ismét vízért kellett volna menni, egy sem volt a láthatáron, valamennyi kámforrá vált.
Az orosz társi (máskép stári, öreg) megvakarta a füle tövét s panasszal fordult a hadifoglyok fogoly parancsnokához, aki ujabb hat embert jelölt ki, de figyelmeztette az öreget, hogy vigyázzon reájuk s ne engedje megszökni őket. A társi erre fogott egy krétát s mind a hatnak keresztet rajzolt a hátára s boldogan kacagott, hogy a nagyszerű ötlettel túljárt a plenni eszén, s nagy diadallal vitte a maga hat emberét.
Mikor azután visszajöttek a hat vizhordónak volt rá gondja, hogy az udvaron sétáló, lézengő hadifoglyokat hátukon kereszttel megjelöljék. Mikor az öreg ismét vizért akart menni s kereste az előbb kiutalt hat embert, kétségbeesetten, szájtátva, rémülten bámult szét, mert valamennyi hadifogolynak kereszt volt a hátán. Most már mind a két kezével kezdte a fejét vakarni s elképedve mondta:
— Ti ausztrickik, mind ördögök vagytok!
Így szórakoztak, humorizáltak a hadifoglyok...
(A két szőke orosz leány) Közvetlen a láger mellett egy orosz gazdálkodó lakott, kinek kél szép fiatal leánya volt. Két szőke szépség. Ragyogó egészség, színes fiatalság, báj kacagott le róluk. Természetesen a hosszú hónapok óta passzivitásra kárhoztatott hadifoglyok fiatalabbjai jól eső érzéssel vették tudomásul a bájos szomszédságot.
A két telket egy rendes deszkakerítés választotta el. A nap által Összeszárított deszkák résein a forróvérű ifjúság állandóan szemmel tartotta a szomszédságot. A leányok látszólag teljesen közönbösen, de tisztán, csinosan felöltözve a nap folyamán többször megjelentek udvarukon. Néha kézimunkával kezükben ki is ültek.
Rökk Károly: Szibériai életkép |
A mi ifjúnk oda volt a bánattól. Napokig nem evett, nem ivott. Mint a ketrecbe zárt vad, mint az eszét vesztett járt-kelt a szűk börtön udvarán. De erős a valószínűség, hogy azóta kiheverte ezt a csapást.
A két szőke leány lekerült a napirendről. Ujabb események vették igénybe s izgatták a fogoly kedélyeket. Híre érkezett a Szibériába való elszállításnak . . .
(Folytatjuk)
(Forrás: Székely Gyula: Képek a szibériai hadifoglyok életéből. Oradea-Nagyvárad, Szent László Nyomda Részvénytársaság, 1929. * Lelőhely: Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Dokumentációs Osztály, Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése