Dr. Bozóky portréja |
A nagaszaki könyvtárban, régi kikötői naplókban lapozgatva egy magyar orvos nevére bukkantam. Harminc évvel ezelőtt kötött itt ki a hajójával.
Az orosz-japáni háborút megelőző időkben Magyarországon a legtöbb embernek igen hiányos fogalmai voltak Japánról. Legfeljebb annyit tudtunk róla, amennyit az iskolában a földrajz-órán tanultunk. A japáni népről csak felületes képünk volt, ennek kialakításában a legnagyobb szerepet az akkoriban divatos operetteknek, a „Mikádó"-nak, meg a „Gésák"-nak copfot viselő, tipegve járó groteszk figurái játszották. Jellemző az akkori fogalomzavarra, hogy még művelt emberek is lépten-nyomon összetévesztették a japániakat a kínaiakkal. Csak az orosz-japán háború idején kezdtek nálunk is felfigyelni Japánra, különösen, mikor a japánoknak az addig legyőzhetetlennek hitt hatalmas orosz hadak felett aratott fényes diadalait hozta hírül a távíró.
Ezidőben teljesített szolgálatot az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének egyik nagy páncélosán a szóbanforgó magyar hajóorvos. Mohó kíváncsisággal leste a Távol-Keletről érkező harci híreket és szép sorjában, ahogy következtek, rendre megünnepelte a japán fegyverek minden győzelmét. Egyre sűrűbben és sűrűbben nyílt alkalma, hiszen a fényes haditettek ugyancsak gyors egymásutánban következtek: elsőnek a jalui ütközet, azután a mukdeni csata, Port-Arthur eleste, a tusimai fényes tengeri diadal. Ez a hajóorvos egész lelkével a japániak pártján volt. Sok szemrehányásban is volt része e miatt a hajó cseh származású tisztjei részéről. A cseh bajtársaknak sehogysem fért a fejébe, hogy lelkesedhetik egy osztrák-magyar tiszt a japáni fegyverek diadaláért.
Ez a japánbarát magyar tengerész Bozóky Dezső dr. volt, jelenleg nyugalmazott főtörzsorvos. Az 1907. év tavaszán, mint császári és királyi sorhajóorvos az S. M. S. „Kaiser Franz Josef I." cirkálón került ki Kelet-Ázsiába. Szolgálata több, mint két éven át tartotta a keletázsiai vizeken. Egy teljes esztendőt Japánban töltött. Legmerészebb álmai és vágyai mentek teljesedésbe, mikor alig három évvel az orosz-japán háború befejezése után mint a japán haditengerészet vendége a napos lobogójú torpedónaszádon kifuthatott a port-arthuri kikötőből, a bejáratot még mindig eltorlaszoló, elsüllyesztett orosz hajók vízből kimeredő árbocai között. Japán tisztek kalauzolása mellett bejárta Port-Arthur rommá lőtt erődjeit. Megállhatott a híres 203 méteres dombnak még akkor is embercsontok borította, teljesen szétlőtt sziklás ormán és néma tisztelgéssel áldozhatott a hősies küzdelemben elesett japán harcosok emlékének.
Még ennél is nagyobb élmény várt reá Tokióban, az osztrák-magyar követségen. A nagy Tógó tiszteletére rendezett díszlakomán egy asztalnál ülhetett és beszélhetett az oroszverő tengernaggyal, megszoríthatta a tusimai győző kezét.
Bozóky Dezső előtt ismeretlen, új világ tárult fel a csodás szigetbirodalomban. Japán történelmének és dicsőséges múltjának tanulmányozása után fogott hozzá az ország megismeréséhez. Bőséges alkalma volt alaposan megismerni, mert nemcsak, hogy ismételten körülhajózta Japánt, de vasúton, riksán és gyalog széltében-hosszában bejárta az ország belsejét is, Hakodatétól Kagosimáig, Turugától Yokohamáig és Tokióig. Járt Ise tartományban is, ott állott Yamadában Amaterasu-nak, a nap istennőjének szentélye előtt a hódoló japáni zarándokok között. Nikkó csodás templomainak, Nara, Kamakura és Itukusima szentélyeinek csodás levegője közelebb hozta őt Japán lelkéhez. Járt Kiotó szent templomberkeiben, élvezte a japáni cseresznyevirágzás pompáját, tisztelettel adózott Tokióban a negyvenhét hűséges rónin sírjánál, példaadó hűségük élő szellemének, melynek később egy magyar honfitársa, Kállay Miklós állított maradandó irodalmi emléket.
Bozókyék hajója, a Franz Joseph I. |
Friss benyomásait mindig papírra vetette és azon melegében elküldte a hazai nagy magyar lapoknak, főként a Pesti Hírlapnak, a Budapesti Hírlapnak és egy csomó hetilapnak. A Pesti Hirlap olvasói mohón falták cikkeit és szinte csalódottan tették le kezükből a vasárnapi számot, ha nem volt benne újabb cikk Japánról. Ezek az első benyomások közvetlenségével papírra vetett színes írások terelték a magyar közönség széles rétegeinek figyelmét Japánra. Ezeken keresztül kezdték Magyarországon megismerni, megérteni, megbecsülni és megszeretni a japáni népet.
Felette érdekes Bozókynak az a megállapítása, hogy az első pillanattól kezdve, hogy Nagaszakiban japáni földre lépett, úgy érezte, mintha hazaérkezett volna. Mintha csak saját vérei, rokonai, honfitársai közé került volna. Ezt az érzést, mint mondja, csak a vére kelthette fel benne. A magyarságnak a tudomány által még teljesen fel nem fedezett, de ösztönösen megérzett kapcsolata a nagy ázsiai néppel.
Kelet-Ázsiából hazatérve, Bozóky nagy, kétkötetes illusztrált munkát adott ki Két év Kelet-Ázsiában címmel. Művének második kötete teljes egészében Japánról szól, és háromszáz szép kép díszíti. Könyve előszavában többek között ezt írja:
"Nyíltan beismerem, hogy nagy japánbarát vagyok, sőt büszkén vallom magamat annak. Én bizony csak szépet, csak jót láttam ott és megtanultam becsülni e magas kultúrával bíró, mindig csak előre és felfelé törekvő lovagias ázsiai népet, amelynek küzdelemmel teljes történelme egyike talán a legszebbeknek a földön. És erre a népre mégis kígyót-békát kiáltanak ellenségei, azt állítva, hogy ilyen, meg olyan sárga majmok, kik csak utánozni tudnak. Ezek az urak persze nem látják, hogy az alig negyvenéves nyugati kultúra máris olyan kaliberű államférfiút adott a japániaknak, mint Ito, olyan hadvezéreket, mint Tógó és Nogi. A békés tudományok mezején is világhírű szakemberük van a japániaknak, mint például a legmodernebb földrengéskutatások terén. Kitasatónak, a nagy bakteriológusnak a nevét, de még az egyszerű Háta doktorét is mindig együtt fogja említeni azelfogulatlan történetíró Pasteurével, meg Ehrlichével. Könnyű lenne ezt a díszes névsort folytatni, mely fényesen bizonyítja, hogy mit tud a japáni lángelme alkotni, anélkül, hogy az európait majmolná. Japáni feltaláló különben dr. Simose is, aki nem sokkal az orosz-japán háború kitörése előtt ajándékozta meg nemzetét a róla elnevezett rettenetes hatású lőporral, mely nagyban elősegítette a japáni fegyverek diadalát.
Én egy bájos tündérországot találtam ott a Csendes-óceán partjain, melynek szépsége, de talán még inkább leírhatatlan bája és kedvessége messze túlszárnyalta várakozásaimat. Örömest álmodozom ma is a nyíló teacserjék és narancsfák övezte üde japáni rizsföldekről, az égbenyúló, komor kriptomériákról, a Fu-zsijáma hófedte, merész csúcsáról, a zúgó hegyipatakokról, a susogó japáni erdőről, az annak alján virító szép virágokról, a szép templomberkekről, a kedves japáni nőkről és gyermekekről, arról az udvarias, előzékény és tiszta népről, mely civódást és haragot nem ismer és olyan írigylésreméltó nyugalomban éli le szép életét."
Mezey István, japánkutató (sz. 1895.) Ügyvédi diplomával a zsebében, törökországi tanulmányútján érte a világháború, később orosz fogságba került, 1921-ban Japánon keresztül tért haza, 10.000 magyar társával együtt. Kezdeményezője lett a magyar-japáni kulturális kapcsolatoknak: egyik alapítója a Magyar Nippon Társaságnak. 1938-39-ben áll. ösztöndíjjal tanulmányutat tett Japánban és Mandzsukuóbau: tapasztalatait Az igazi Japán c. könyvében, (1939) írta meg. (A könyv lelőhelye: csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Osztálya, Kelemen Katalin jóvoltából)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése