JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (15)

Torremolinos

Mivel jócskán kimelegedett, betérek egy barátságos vendéglőbe, ahol szemem láttára sajtolnak ki a pufók narancsokból egy jó pohárnyi levet, amelyet a járdára kihelyezett asztal mellett fogyasztok el, figyelve a forgalmat. Háromgyermekes spanyol mama ül a szomszédos asztalnál, miközben élénk beszélgetésbe merül az idős férfi kiszolgálóval, netán tulajdonossal, hiszen pillanatnyilag más vendég nincs. Vidám csevegésük, ebéd-megbeszélésük, hiszen mindegyik gyermek mást szeretne enni, nyugodt polgári jólétről árulkodik, valamint a barátságos délvidéki emberek életstílusáról. Más irányba indulva déli egy óra után rájövök, hogy a sok járkálástól megéheztem. Betérek egy vendéglőbe, ahol kevesen ülnek benn a falak között, annál többen a széles járdán felállított asztaloknál. A fiatal, fél lábára enyhén sántító pincér harsány „ólé" kiáltásokat hallat és azonnal megjelenik, ahogy valaki helyet foglal. Lesöpri asztalkendőjével az amúgy is tiszta színes pamutabroszt, azonnal nyújtja az étlapot. Bolognai spagettit és feketekávét rendelek. Legtöbben „kafetát" rendelnek vagy sört és üdítőt, ennivalót csak kevesebben. Közben előtted zajlik az utcai élet! Az embrek nem sietnek, ráérősen sétálgatnak. A vendégek is lassan eszegetnek, iszogatnak, beszélgetnek egymással és a pincérrel. Rövidesen megérkezik a spagetti, kapok mellé egy külön tányéron kanalat és damasztszalvétába csavart kést-villát. Az adag frissen főtt, bőséges és finom, alig bírom elfogyasztani. Azután a helyi szokásnak megfelelően én is lassan iszogatom a jókora csésze török kávét. 


Minekutána kipihentem magam és jól is laktam, ismét útnak eredek. Nézegetem a kirakatokat, be- betérek néhány boltba. Mindenütt működik a légkondicionálás, így az utcai forróságból sokszor csak a hűsülés végett lépek be. Persze, a bőséges árukínálatnak nem lehet ellenállni! Csak apró ajándéktárgyakat keresek, mert utálok nagy csomagot cipelni. Megörvendek a gyűszűnyi porcelánedénykének, melynek ára 200 peseta. Gyorsan kettőt is vásárolok, egyiken Torremolinos, másikon Espagna felirat virít kalligrafikus betűkkel. Egy afrikai népművészeti boltban kagylóból készült nyakláncokat veszek a rokon gyermekeknek. Séta közben felfigyelek egy 24 órás szolgálatot ellátó női klinikára, majd egy álomszép fizikoterápiás kezelőközpontot látok magas pálmafás sétánnyal, rengeteg virággal. Nagyon sok a fogorvosi rendelő, így nem csodálkozom, hogy Spanyolországban nem láttam csorba vagy rosszfogú embert! 


Délutánra jár már az idő, rengeteg a játszadozó, sétáló gyermek, de idős személy is bőven akad. Aztán káborlásaim során egyszer csak a szállónk előtt találom magamat. Most jobban van módom megfigyelni, hogy a háromcsillagos Kristal Hotel mindössze 100 méterre van a főúttól egy gyalogosok számára fenntartott sikátorban. A bejárat előtt tányérnyi levelű fügefa különböző érési szakban levő gyümölcsökkel. Egy kicsiny helyiségben reklámok, kirándulási ajánlatok. Felmegyek a szobába, a sok séta után rámfér egy kis szieszta. Ez persze, nem tart sokáig, mert ismét útnak eredek, de már kettesben Icával. Felfedezünk egy kis boltocskát, ott mindössze 75 pesetáért adják a másfél literes ivóvizet, veszünk azonnal, mert fogy ebben a hőségben. Találunk kartondobozban bort, olcsó, nem törik és könnyen csomagolható téglaalakja miatt, literje 125 peseta, nem sokkal drágább az ivóvíznél! Elsőként megyünk vacsorázni, bő választék van a svédasztalon. Olajbogyó, paradicsom és olivaolajas-citromos káposztasaláta mellé szalmakrumplit, gombát és húsos derelyét szedek a nagyméretű lapos tányérba, majd banán és alma következik, no és két személynek egy kis kancsónyi bor és fél liter víz. 


Vacsora után még sétálni indulunk a szálló környéki utcákba s egy kicsiny térre, ahol már áll a vigalom, néhány amatőr zenész muzsikája szórakoztatja a sétáló, üldögélő turistákat. Ica szinte egész nap a tengerparton csücsült, úszott is sokat, így jobban elfáradt, mint én, s aludni készül. Én is követem példáját, mert másnap zsúfolt, hosszú programra van kilátás. 


Sevillától Gibraltárig 


Ismét borús a reggel, fátyolozott az ég és a tenger szürke, párás. Rájöttem, hogy a negyedig emeleti tetőteraszról szép kilátás nyílik a környező hegyláncokra, a közelebbi toronyházas dombokra és a félkörívben megpillantható tengerre. A tálakra kirakott választékból sonka, szalámi, és sajt kerül a tányéromra ropogós kiflivel. Nyugati szokás szerint először a pohár narancslevet hajtom fel, következik a falatozás, majd egy diós buktával és csésze tejjel nyomtatom le a reggelit. Érdemes jól feltarisznyázni a pocakunkba, mert hosszú út, sok látnivaló vár reánk a mai napon. 


Kilenc órakor már robogunk Torremolinos külvárosában, megcsodálva egy pálmaliget árnyékában felállított ötletes, modern szobrot, amely családot ábrázol. A közeli kempingben zajlik az élet, úgy tűnik, a kispénzű turisták inkább itt telepednek le. Közben Elena bejelenti, több mint hatszáz kilométernyi út a mai adagunk. Kopár, sziklás hegyek látszanak a közelben balról, a talaj vöröses, a meredek oldalakon óriáskaktuszok. Jó félóra múltán kisebb alagutak, majd egy kanyarban dombtetőn egyforma sírkövek s odébb a kisváros. Újabb kanyar után az olajfák katonás rendje, míg a szomszédos meredeken éppen fákat ültetnek a gyönyörűen megmunkált földbe. A közeli kopár oldalakat, csúcsokat látva rádöbbenek, itt messziről hozzák a termőföldet! Kissé távolabb valóban látok néhány autót, amint terhüktől megszabadulva éppen ürítik a billenőkocsit. Tíz órakor jobb oldalt egy érdekes formájú hegy, olyan, mint egy fekvő indiánfej, balról távoli csúcsok s az út két oldalán a piros földön zöld olajfák és fehér házas falvak. Itt-ott kisebb kecskenyáj, amint a kopár oldalakon vagy a kizöldült tarlókon legelész. 





Tábla jelzi, hogy a régi szép épület az út mentén szaléziánus kolostor. Gyönyörű kertje és temploma csodálatraméltó még a buszból nézve is. Jó óra múltán már fehéres színű a talaj, szinte világít a domboldal és a továbbra is hófehér házak, akárcsak a fehérre meszelt kőkerítéssel védett temetők. Közben számomra hirtelen megvilágosodik, miért nincs egy szál gaz vagy egyéb növény sem az olajfák között. Látok egy kis traktorral szántó férfit aki forgolódik a fák között. 


Elena közben Andalúziáról beszél, ahol több mint egymillió ember lakik falun. Élnek a népszokások, nagy hagyománya van a bikaviadalnak. Vidám vidék, az emberek gyors beszédűek, elharapják a szót. A családokban 2-3 gyermek van, több mint más országrészben. Tizenegy óra után közeledünk Sevillához; a vidék sík, csak egész alacsony dombocskák vannak a láthatáron. Itt- ott traktor szánt, nyomában porfelhő, az út mentén lapátkaktusz dús terméssel és virágzó agávék. 


Dél felé közelít az idő, mikor a több mint 700 000 lakosú Sevillába érünk. A külvárosban gyárak kisebb üzemek sorakoznak szabad területekkel, aztán autószalonok, vendéglők, lakóházak, majd később a történelmi városközpontban a Guadalquivir partján a 13. sz-ban épült Arany torony magas körvonala rajzolódik ki. Valaha világítótorony volt, a biztonságos navigálást szolgálta, ma pedig hajózási múzeum. Itt már érzi az ember, hogy valódi nagyvárosban jár, széles utcák, terek, csodaszép paloták s az ország legnagyobb arénája. Az utcasarkokon jól látható színes irányítótáblák, emeletes turistabuszok mellett a bécsi konflisok hasonmásai szállítják a bizonyára pénzesebb idegeneket. Az utcák szélén uralkodik a narancs- és a platánfa. Előbbieken a gyümölcs haragoszöld, csak némelyik sárgul. Városnézés közben gyakran szűk utcákban járunk, de buszvezetőink remekül helytállnak, sokszor pár centi távolságban húznak el a parkoló gépkocsiktól. Itt is különböző színű, harang alakú szelektív hulladékgyűjtő edények állnak az utcán, rajtuk mókás figura köszöni meg a használatot. Látok néhány parkocskát gyermekjátszótérrel, hintákkal; különösen tetszik egy nem túl magas, fából készült zsiráf formájú mászóka. 


Buszról leszállva kiderül, hogy három órát szánnak a katedrális és az Alcazar látogatására, többre, sajnos, időhiány miatt nincs mód ebben a világvárosban, a Guadalquivir torkolatában levő kikötővárosban, ahová a tengerjáró hajók is bejutnak. A várakozás alatt, míg a csoport lekászálódik a buszról, a fülemben zsongnak a Sevillai borbély közismert melódiái. Forrón süt a nap a hatalmas, pálmafás téren, ahol konflis lovainak patkócsattogása hallszik, soknyelvű turisták csodálkozó hangjai mellé püspöki palota, régi kolostor és távolabb az Alcazar, a királyi palota és erődítmény. 


A várost a legenda szerint Hercules alapította. Mai napig fennmaradtak a római uralom emlékei, közöttük egy amfiteatrum Sevilla közelében. A vizigót uralomnak és kultúrának már ismert személyisége Szent Izidor, aki 560-636 között élt, és egy korabeli ismereteket rögzítő könyvvel írta be nevét a történelembe. A vallási türelmet mutató arab birodalom 712. és 1248. között a csodálatos mór kultúrát honosította meg. 


Elhaladunk a Pryca üzletház, „Centro comercial" előtt, amely a városon kívül az út mellett található, olyan, mint a Metro. Ezt meghallva, egyik turistatársnőnk leszáll, mert amúgy is vásárolni kíván, s itt minden néhány százalékkal olcsóbb. Ha szerencséje van, kifog néhány árucikknél árleszállítást is. Másnap reggel, mikor induláskor az illető nagyméretű csomagjait megpillantom, biztos vagyok benne, hogy sikerült a vásár. Mivel lassan haladunk és léptem–nyomon benzinkutak vannak az út mindkét oldalán, feljegyzem az árakat: eurobenzin 123,9 pt/1, superdízel 99,9 pt/1. 


Közel három óra, mire a szállodában érkezünk. Pihenésképpen becsomagolom a hátizsákot, hiszen másnap korán reggel veszünk búcsút Torremolinostól. Mivel megéheztem, egy száraz kiflit rágicsálok közben, és iszom rá a langyos palackos vizet. Aztán kisvártatva ismét útra kelek, Torremolinos eddig ismeretlen utcáit járni. Elvetődöm a városháza elé, amely érdekes modern tömház, díszítésként nagy szabad felületen színes freskó, amely különleges távlatban Krisztust ábrázolja a kereszten, ahogy lenéz a lábainál forgó földgolyóra. Aztán megszomjazva, hiszen a délutáni órákban is 36 fok van, egy kis vendéglőbe térek be. A bajszos, vékonypénzű pincér jobb kezén három csonka ujjal, állandóan rohan a pult és az asztalok között. Azonnal felveszi a rendelést, majd pár perc múlva már ki is szolgál. Nagy pohár jégkockás, szívószálas narancslevet iszom 475 pesetáért. Utána az utcákon kóborolva figyelem, hogy vége a déli sziesztának, nyitják ki a kicsi boltokat, vendéglőket, terítik az utcára kitett asztalokat. Egyik helyen alul zöld damasztabrosz, rajta négyzetesen fehér papírterítő csíptetővel lefogva, virágos porcelántányérok, piros-fekete csíkos kávébarna borospoharak és virágváza friss virággal. Közben 20 pesetáért darabját, gyönyörű képeslapokat vásárolok. Betévedek egy sikátorba, amely „fuente" nevet visel. Valóban van egy kicsiny csorgó kút és körben a téren öt vendéglő, kávézó, egyik- másik nyitva, a többi még zárva. Közelről csodálom meg a sárgás rózsaszín árnyalatú japánrózsát, arasznyi bibével, amelynek a közepe bordó színű. Mellette a nálunk is honos piros virágú, ám annak is nagyobbak a virágai, mint a mi cserépben nevelt növényeinknek. Odébb tömött változatban pompáznak a hibiszkuszok, és a rózsák olyan csodásak, mintha porcelánból lennének, és az illatuk bódító. Egy kis kínai vendéglőből éppen akkor jön ki az orvosnő útitárs és kamaszfia, elmondják, fejenként 600 pesetáért többfogásos ebédet ettek. Egy sarokkal távolabb a japán vendéglő még zárva, a többnyelvű kínálat meghaladja a félszázat. Az árak egy-egy ételféleségnél 500 pesetánál kezdődnek, a legtöbb 1000-2000 peseta között van. 


Az üzleti negyedben járkálva látom, hogy számos cipőboltban árleszállítás van, az árak néhány száztól 4-5000 pesetáig változnak. A ruhák ára 12-14 000, de szóló ruhadarabok – blúz, szoknya, mellény – főleg leszállított áron már pár száztól kezdődnek. 18-24 karátos aranyékszereket és mesterségesen tenyésztett gyöngyöket is nagy mennyiségben és változatosságban kínálnak. Fantasztikus, minden kirakva, nézegethetsz, fogdoshatod az ékszereket nyugodtan, akár vásárlási szándék nélkül is. Ezért nem csoda, hogy védekeznek a tolvajoktól, inkább nem engedik be az országba a rossz hírű népeket! Bőséges az árukínálat a népművészeti tárgyakból, főleg kerámia-, bőr- és fémáruból. Nagy a választék itt is késekben, tőrökben, kardokban, az ár a művészi megmunkálástól függően változik. Nagyon sok a bank és a kicsiny pénzváltóhely, mindenütt kiírva az árfolyam. Az amerikai dollár áll az első helyen, 0%, hirdetik többfelé, de ez csak a különböző valuták és az euró esetében van így. Megfigyelem, hogy a pénztárgépek kiírják az árat pesetában és euróban is, így adják a számlát, ily módon készülve a közelgő reformra. 


Szépek a játékok, a porcelánfejű babák, a népművészeti ruhába öltöztetettek és persze, a változatos plüssállatok minden méretben. Nagyon sok a macskadísz, eléggé giccsesek, de bájosak. Kosárnyi kiscica, anyamacska kölykökkel, szinte életnagyságban egy tálcán vagy kosárkában. Kerámiából képek is kaphatók, kedvelt téma Don Quijote, a torreádor bikával, hagyományos ház patióval, virágos udvarral. No és a fekete bikák szobrok és plüssállat képében. Az árak is változóak, 100-1000 peseta avagy annál több. Nagyon sok az ingatlanközvetítő iroda, a kínálatot színes fényképen és számokkal megtüzdelt szöveggel mutatják be, ahol szerepel a helység, a terület és a beépített ingatlan nagysága, szobák, fürdőszobák, fürdőmedencék, garázs, majd az ár, ami változik néhány milliótól 60-70 millió pesetáig.  A szállodák előtt az utazási irodák ajánlanak egynapos kirándulásokat. A legdrágább az afrikai Tanger 7000-ért városnézéssel, ebéddel; van bevásárlóút 1500-ért Gibraltárba, városnézéssel kombinálva már 3800; Sevilla, Cordoba 5-6000 idegenvezetővel, hasonlatosan az afrikai spanyol területre, Ceutába. 


Többfelé óra mutatja, mikor indul a következő félórás városnézés a nyitott meseautókkal 250 pesetáért; térkép és fényképek a csalogatók az idegen nyelvű – francia és angol – vezetés, valamint spanyol zene mellett. Hirdetnek könnyűzene- és táncműsorokat is különböző termekben és vendéglőkben, a beléptidíj 1000 pesetánál kezdődik. Megnézem az újságosbodék kínálatát is. A nagyszámú spanyol sajtóterméken kívül angol, francia, német, olasz napi- és hetilapok, sőt arab nyelvűek is bőven kaphatók. 


Jártomban-keltemben figyeltem fel arra, hogy a képeslapok ára sokban különbözik az üzletektől és azok központi fekvésétől függően, így vásároltam 15, 20, 30, és 50 pesetáért ugyanolyan minőségű képet spanyolországi tartózkodásom során. Akadnak drágábbak is, mint a spanyol táncosokat ábrázoló sorozat textil- és csipkerátéttel, hímzéssel, ezekért 125-200 pesetát kérnek. Mellesleg az árak szabottak, sehol nem láttam alkudozó vásárlókat, ehhez valószínűleg a piacra kellene menni. 


Mivel a társaság java része szinte az egész napot a tengerparton töltötte, legtöbben pirosak-barnák a vacsoránál. Igen ízletes gombalevest eszem, majd majonézes káposzta-, paprika-, kukorica-, paradicsomsalátát töltött tojással. Főételnek bimbós kel, krumplikrokett és párolt tengeri hal következik árványvízzel, végezetül banán és alma. A jobb étvágyúak még fagylaltot, körte- és barackbefőttet is találnak az asztalon, valamint szalmakrumplit, paradicsommártásos halszeleteket és disznósültet. Vacsora után este tízig mi is, mint az üdülők legtöbbje, az utcán örvendünk a kellemes hőmérsékletnek. Alig lehet lépni a színes, vidám nyaralóktól. Icával megkerülünk néhány utcát, vásárolunk még 125 pesetáért literes dobozos bort és néhány tonhalkonzervet 150-ért. 


Végül egy szállodánkhoz közeli téren leülünk a lépcsőre, és hallgatjuk a hattagú dél-amerikai együttes vérpezsítő muzsikálását. Egy fiatalember – szinte tiszta indián – kínálja a közönségnek a csoport zenéjét tartalmazó CD-t és kazettát. A lelkes hallgatóság között szépszámú kisgyermek és néhány mozgássérült is akad. Fantasztikus a közönség, együtt dúdol, táncol a farmeres indián fiatalokkal. Felfigyelek egy rózsaszín csipkeruhás 4-5 éves kislányra, olyan bájjal, kecsesen táncol, hogy felnőtt korára biztosan ragyogó táncos lesz! Még szóba állunk egy idős helybeli úrral, nagyon megörvend, mikor meghallja, hogy magyarok vagyunk. A szálló felé indulva, egy lépcsőfordulóban élő szobor. Fiatal nő mészfehér arccal, kézzel, görög tunikában, turbánnal áll mozdulatlanul, ám amint valaki pénzt dob a lába előtti tányérba, megelevenedik, elmosolyodik, és csókot dob az adakozónak. 


(Folytatjuk)