JÓSA PIROSKA: Autóbusszal Nagyváradtól Gibraltárig és vissza (7)

Mutatványosok,  művészek találkozóhelye

A közvilágítást már meggyújtják, bár az alkony csak most kezd úrrá lenni a gyönyörű Barcelonán, mikor a Gaudi múzeumból gyalogszerrel a város legnagyobb terére érkezünk. A Plaza de Cataluna szabálytalan négyszög, hatalmas zöldövezet, két kerek medencéjű óriás szökőkúttal. Pálmafák és virágok, gyönyörű paloták, templomok látszanak a pompás kivilágításban, fényreklámok villódznak. Elena felhívja a figyelmünket a város legnagyobb áruházára, az El Corte Inglesre, amelynek tetejéről – a kávézóból és a körerkélyről – látszik igazán, hogy Európa egyik legnagyobb terén vagyunk. Míg a gyerekek a szökőkút kicsapódó vízsugara alatt hűsülnek, megtudjuk, hogy a Kolumbusz-szobor oszlopa is lényegében kilátó, a nagy felfedező lábai alatt van egy körfolyosó, ahová lift repíti fel az érdeklődőket. Sajnos, nemcsak időhiány, hanem az oszlop restaurálása is akadálya annak, hogy a pompás látképet a magasból megcsodálhassuk. Megjegyzi még vezetőnk, hogy ráfér az alapos felújítás a Kolumbusz- emlékműre, hiszen az 1888-as világkiállításra emelték. 


Olyan szép és kellemes a tér látványa, hogy Elenának nógatnia kell a társaságot, a Ramblán fantasztikus dolgok várnak reánk, induljunk tovább! Előbb saját gyerekét parancsolja el a pancsolástól; csuronvíz mind a két kisfiú, de a leánykának is jutott bőven. Szerencsére nem fázhatnak meg, hiszen 30 fok van, az esti órákban is. Így elindulunk a tér egyik végében kezdődő híres utca közepén a platánok alatt. Díszes kovácsoltvas ivókút körül sokan tolongnak, hiszen a Canaletas-kút varázslatos, mert aki a vizéből iszik, visszatér még Barcelonába! Kétoldalt gyönyörű, múlt században épült paloták, középületek, így a Szépművészeti Akadémia, de látunk templomot, könyvtárat és kórházat is. 


Kis idő múltán nem tudnánk elszakadni a hobbiállatok piacától. Főleg a madárvilág képviselői bírják idegekkel ezt a lármát és nyüzsgést. Színes papagájok, kicsinyek és nagy testű, méltóságosan sétáló vagy ácsorgó arapapagájok, gyönyörűen fütyörésző kanárik mellett akad fürj, fácán és aprótestű tyúkfélék. Terrárium és akvárium is szép számmal van, tengeri malactól majmocskáig, teknősbékától levelibékáig, szalamandrától tarajos gőtéig számos állatot látni, no és a halak! 


Odébb egy kicsiny téren Miro tervezte színes kerámialapokon lépdelünk. Alig lehet haladni, annyi a nézelődő, vidám járókelő. Bódék mellett néhány szék, asztalka; sört, űdítőt, kávét fogyasztó emberek. Néger módra sok hajfonatos frizura készül, fiatalok karjára, vállára, arcára művészi mintákat varázsolnak a testfestők. Egy magányosan táncoló férfi körül ütemesen tapsolnak a nézelődők. Az egyik fa tenyérnyi levágott ágcsonkján fejmagasságban mozdulatlan indián kémleli a távolt, tolldíszekkel, fegyverekkel. Olyan mozdulatlan, hogy szinte el sem hiszem, ő is élő szobor! Közelében hófehér zongora mellett Mozartot idéző alak zongorázik, megjegyzem, igen jól, romantikus zenedarabokat. Van utcai ruhában hegedülő fiú, mások tangóharmonikán vagy fuvolán játszanak. Egy krétafehérre festett bőrű férfi és nő múlt századi öltözékben mozdulatlan és csak akkor int, ha az előttük álló tányérba valaki pénzt dob. Egy nyulánk fiatal nő vörös fátyolszerű ruhában szinte repül, égő lángot utánoz. Egy törpe – alig méternyi lehet a magassága – nagyon ügyesen mozgatja a nála nem sokkal kisebb bábokat; óriási a tömeg körülötte. Jókora ernyő alatt mozdulatlan férfi üldögél, nem messze tőle öregecske piros arcú nő képkeretet tart az arca előtt, mellette a párja, egy másik keretben. A szamuráj öltözékű, támadó mozdulatban megmerevedett figura is olyan, mint egy szobor. 


A virágárusok negyedében ismert és ismeretlen vágott és cserepes növények. Sokat lehetne nézelődni és gyönyörködni, ám az órára tekintve igyekszem tovább, igaz, fájó szívvel. Azután ismét a gondtalanul iszogatók vagy fagylaltozók asztalai mellett visz az út, majd megállok egy könyves-újságos-képeslapos bódénál, és megvásárolom a katalán fővárosról szóló legújabb kiadású színes útikalauzt és néhány festői képeslapot. 


Ezután a művészek negyedében keveredem. Kis széken, padon ülnek, szénnel, ceruzával, festékkel dolgoznak, valamennyiük mellett kiállítva eladásra szánt kész munkájuk. Van karikaturista, aki pár vonallal lerajzolja felismerhetően a modellt ülő turistát, más fényképszerű portrét készít igen gyorsan. Apróbb-nagyobb kerámiatárgyakat is vásárolhat az érdeklődő. Az árakat tekintve talán meg is vennék egy kisebb emléktárgyat, de a törékeny holmi nyűg a hosszú úton, így pár pillanat múltán lemondok a csábító lehetőségről. Azért nem rohanok annyira, hogy ne szánjak pár percet a kutyás mutatványosoknak, van belőlük jó néhány és nézelődő, adakozó is szép számmal. 


Mikor a metróállomást megpillantom, tudom, hogy már nincs távol a Kolumbusz-szobor s annak a közelében parkól az autóbuszunk. Szerencsére időben érkezem, vannak jócskán, akik már ott ácsorognak, mások fáradtan beültek a járműbe. Népszámlálás után elindulunk. Elena még egy kis buszos városnézést rendez, s elkalauzolja a buszvezetőt a közeli Montjuichra (jelentése Zsidó-hegy). Meredek szerpentinen másszuk meg a Gellért-hegynél nagyobb magaslatot, miközben kitárul előttünk a tündérien kivilágított város képe. Sportstadion, néprajzi múzeum és vidámpark van a hegyen és még számos más létesítmény s az esti órákban is élénk, nyüzsgő élet. Aztán ismeretlen városrészeket csodálunk meg, miközben sóhajtozunk, de jó lenne itt néhány napot eltölteni! Ica mindegyre rikoltozik és szupi kiáltással fejezi ki elragadtatását, de bizony legtöbbünkből kicsal egy-egy elragadtatott kiáltást a felejthetetlen látvány. 

Elhaladunk az olimpiai város mellett, majd Barcelona elővárosi negyedein. Jó 15 km távolságra Barcelonától egy autóút közelében modern háromcsillagos szálló, a Hotel Campanile. Pillanatok alatt kezünkben a kulcs. Fél órát kapunk pihenésre, tisztálkodásra a vacsoráig, így van időm szemrevételezni a csillagok közötti különbséget. A fürdőszobában rengeteg törülköző, fürdőköpeny, szép, modern bútor, levélpapír, boríték, reklámok. Nagyon megörvendek a porkávénak, szép porceláncsésze és tányér is van az asztalon, cukor és tejszín, valamint tasak a teához. Mivel én a kávéivás után is jól alszom, azonnal elkészítem a „feketelevest", Ica inkább teát iszik, hiszen mindketten szomjasak vagyunk a délutáni- esti városnézés után. Még időm van megtanulmányozni egy reklám térképet, amelyből kiderül, hogy a Campanile lényegében szállodalánc, legtöbb vendéglátóhely Francia-és Olaszországban van, de elszórtan behálózza egész Nyugat-Európát. A barátságos és légkondicionált vendéglőben már előkészítették számunkra az asztalokat. Felesleges is mondanom, hogy a tányéron nemigen hagy senki maradékot, hiszen farkaséhesek vagyunk. Igen ízletes a sült kolbász fűszeres szárazbabfőzelékkel, vegyes salátával, ásványvízzel és görögdinnyével. Sétálni nincs kedve senkinek, nem is igen lenne hová, így rövidesen pihenni tér az egész csapat. 


(Folytatjuk)