Albisi BARABÁS BÉLA: Amerikából — francia fogságba (1)

A Vaterland, amivel Barabásék Amerikába utaztak

Mindjárt a háború kitörésének elején, nekem is  részem volt a szigorú elbánásból. Egy kis izelitő, amikor francia fog- ságba jutottam. Én akkor kint voltam Amerikában s mikor visszahajóztam, már a hadiállapot kíméletlen rendelkezései léptek életbe az idegenek felett szárazon és viztn s minden országban. De hát hogyan kerültem én Amerikába és miként jutottam francia fogságba? Ezeknek politikai előzményei vannak, amiket azért is el kell mondanom, mert bevilágítanak az akkori magyar viszonyokba.


Magyarország akkor már négy év óta a munkapárti uralom mindenhatósága alá került. Tisza István gróf erélyes keze irányította az eseményeket, eleinte mint pártvezér, de már 1913 júniusától kezdve, mint Magyarország miniszterelnöke. Az ő erélyes keze és szellemi fölénye kormányának tagjai felett szinte „egyeduralkodóvá" emelte a kormányzásban. Én igen gyakran kerültem vele szembe, de el kell ismernem azt, hogy Magyarország politikai tekintélyét, erkölcsi és anyagi megbizhatóságát egész Európa, sőt a világ előtt, az ő markáns egyénisége s nemesveretü magyar állam-férfiui értéke alapozta meg. Igaz, hogy az ő nagyságának kifejlődéséhez segítségére jött az a szerencsés körülmény is, miszerint a világháború ideje alatt Ausztriában a parlamentarizmus megbénult, szünetelt s igy az egész osztrák-magyar monarchia súlypontja a magyar országgyűlés termeiben talált otthonra és megnyilvánulásra, elannyira, hogy ugy a szemben álló országok, valamint az érdeklődő nagy világ, csakis Magyarország parlamentjéből s gróf Tisza István erőteljes szavain keresztül ismerte meg az egész monarchia háborús viselkedését s gyakran a békére való hajlandóságát.


...Akik ezekre az 1912—14. évekre visszanéznek, jól tudják, hogy az előtörő drágaság hétről hétre nehezítette a megélhetést, akadályozta a gazdasági és ipari termelést, megbénította a kereskedelmi forgalmat, csökkentette a kivitelt, amiből elviselhetetlen szociális bajok keletkeztek. Ezt a súlyos eredményt az is előidézte, hogy lekerültek a napirendről a szabadságjogok kiszélesítésére vonatkozó kortes-igéretek s éppen semmisem történt a demokratikus állami berendezkedésre s ezek között elsősorban a választói jognak olyan rendezésére, amely az általános közfelfogásnak s az évek óta hangoztatott kívánságoknak megfelelt volna. S nem is volt reá kilátás, hogy az akkori törvényhozás ezekkel belátható időn belül foglalkozzék. De arra sem volt kilátás, hogy a következő választások alkalmával az ország közvéleménye a szociális érdekek és a népjogok mellett foglaljon állást, mert az utolsó választások erőszakosságai és vesztegetései demoralizálták a nép lelkületét s még a tehetős választó is, pénzért adta el szavazatát. Hogyan lehessen tehát letörni a munkapárt uralmát, amikor sem erkölcsi, sem anyagi erő nem áll rendelkezésre s amikor a háború előszele nyugtalanította az érzéseket ?


El Amerikába.


Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt a hiányzó erkölcsi és anyagi erő megszerzésére Amerikát találta alkalmasnak s ugy határozott, hogy kellő előkészítés után, egy amerikai hosszabb propaganda-uton szerzi be mind a kettőt, az amerikai támogató rokonszenvet is, a pénzt is. A párt tudtával és hozzájárulásával ezen propaganda-utnak szervezését gróf Károlyi Mihály képviselő vette kezébe, aki akkor még mint jóhiszemű magyar politikus és demokrata érzésekkel telitett főúr, nagy népszerűségnek örvendett bent is és kint is, az amerikai angol körök s az ottani magyarság között. Sőt arra is vállalkozott, mint gazdag ember, hogy az utazás kiadásait a sajátjából fedezi. Néhány hónapba került, amig az amerikai magyarság megtervezte és megszervezte ezt az agitációs körutazást s már csak arról volt szó, hogy a magyar ellenzéki férfiak közül kik legyenek azok, akik alkalmasak előadásaik és beszédjeikkel nemcsak az amerikai magyarság erkölcsi támogatását  megnyerni,   de  tőlük a  dollárokat is beszerezni arra az alapra, amellyel   Magyarország népét újra vissza lehessen hódítani egy demokrata parlamenti többség megalkotására, egy ujabb általános választás   alkalmával. 
  
Mindazok az amerikai nagy városok és vidékek, ahol a  kivándorolt magyarság nagy számban élt, megjelölték azokat a szónokembereket, akiket ők hallani kivántak. A beérkezett levelekből mint alkalmas szónok, az én nevem minden értesítésben bentfoglaltatott. A függetlenségi és  48-as  párt egyik ülésén alakította meg az  amerikai propaganda-küldöttséget és pedig gróf Károlyi  Mihály vezetése  alatt: Dr.  Barabás Béla, Búza Barna, Héderváry Lehel, Zlinszky  István és Ráth Endre kiküldésével. A társaságban   résztvett Friedrich István is, akit kérésére én protegáltam be gróf Károlyi Mihálynál, mert vállalta saját útiköltségének fedezését. Volt még egy  nyolcadik tagja is a vállalkozó társaságnak, egy szocialista  vezér, de a nevére már  nem emlékszem.


1914. június 24-én indultunk el  Budapestről  a  nagy útra, csakhamar Hamburgba érkeztünk s  ott Kuxhafenben   szállottunk fel a világ legnagyobb és  legszebb óceánjáró  hajójára,  a német Vaterlandra.   Gróf Károlyi Mihály már   előre  utazott  Parisba s vele ugy állapodtunk meg, hogy Cherburgban fog felszállani a mi hajónkra s onann utazunk együtt tovább.  Ez ugyan jelentéktelen esemény, de fontossá tette egy távirat. Június 29-én délután 3 óra tájban állott meg hajónk Cherburg előtt, ahonnan egy külön hajó hozta az utasokat a Vaterland hajóra. Ezek között volt gróf  Károlyi Mihály, aki felszállott hozzánk. Alig üdvözöltük őt, amikor egy Párisból érkezett sürgős táviratot kézbesítettek gróf Károlyi Mihálynak, aki nem is érdeklődve, odaadta Héderváry Lehelnek, hogy bontsa fel, nézze meg mi van benne. Elképzelhető a nagy meglepetés, sőt riadalom, amit a távirat tartalma okozott, hogy Ferencz Ferdinánd trónörököst és nejét, Chotek Zsófiát Sarajevóban meggyilkolták.  A hajón még senkisem tudta ezt a hírt s csak később adtuk tovább, mert azonnal tanácskoztunk, hogy most mit tegyünk? Utazzunk-e Amerikába, avagy szálljunk le a hajóról s térjünk vissza hazánkba, ahol bizonnyára,  a  váratlan  esemény hatása  alatt, nagy dolgok lesznek készülőben. Csak rövid idő állott rendelkezésünkre,  nem tudtunk határozni, de tépelődéseink rohanó  percei alatt felszedték a hajó kötelékeit, az megindult s mentünk tovább.  Abban  mindnyájan megegyeztünk, hogy azoknak a végzetes lövéseknek kiszámíthatatlan és súlyos következményei lesznek, de azért belenyugodtunk az utazás folytatásába, mert az amerikai  nagy előkészületeket nem lehetett cserben hagyni.


Nohát, igy kerültem én Amerikába, ahol július 4-én, az amerikai szabadság-ünnepély napján megérkezvén, azonnal egy óriási parkba vittek ki minket gyors autókon. Mintegy 5-6000 ember, ünneplő amerikai magyarok várakoztak reánk s az első beszédet én tartottam. Utánam a többiek beszéltek, de maga gróf Károlyi Mihály, gyenge szónok lévén, a hatást csakis az ő kiváló egyénisége keltette. A nagyszabású összejövetelnek meg volt az erkölcsi sikere és hatása s egyszersmind anyagi eredménye is, mert ezen az első délutánon mindjárt 2—3000 dollárt kalapoztunk össze.



Elég érdekes volna, de még sem foglalkozom ezen amerikai propaganda-utazás részleteivel, annál kevésbé, mert érdeklődésünk inkább hazafelé irányult, ahol időközben megtörtént a szerb hadüzenet is. Megállapodtunk tehát abban, hogy a társaság egyik része visszautazik s a másik ott marad. Gróf Károlyi Mihály Zlinszky István, Ráth Endre és Friedrich István már augusztus első napjaiban egy francia hajóra ültek, őket elfogták s bizony sok időbe került, a mig hazaérkeztek. A társaság másik része, én, Héderváry Lehel és Búza Barna ott maradtunk, lefolytatni a már előkészített propaganda utat, amely a változott súlyos viszonyok között nem ment olyan animóval, mint hogy nekiindultunk s a hogy keresztül akartuk vinni. Augusztus közepén egy hir is megzavarta tevékenységünket, az, hogy Ferencz József császár és király meghalt. A hir nem volt igaz, de a harctérről érkezett különböző hírekkel együtt elég volt arra, hogy foglalkozzunk a kérdéssel, vajjon hazautazzunk-e vagy nem ? A hazautazás mellett szólott nemcsak a honvágy, de a kötelesség is, hogy ilyenkor a magyar népképviselőnek otthon van a helye. A visszautazástól elriasztott minket két rossz hir. Az egyik, hogy a Potsdam holland hajón hazasiető német hadköteleseket feltartóztatták, a másik rossz hir pedig az volt, hogy gróf Károlyi Mihály és társai szintén hadifogságba kerültek, sőt ők izenték is nekünk, hogy gondoljuk meg a dolgot, mert minket is fenyeget a feltartóztatás veszedelme.

Tüntetés New Yorkban

Készülődés hazafelé.


Bizony komoly kérdés volt dönteni a felett, hogy hazautazzunk-e vagy nem ? De akár utazunk, akár nem, az bizonyos, hogy hónapok, esetleg csak évek múlva kerülhetünk haza, A nehezebb az volt, neki vágni az útnak s elszenvedni a bizonyos hadifogságot s annak minden keserveit. Persze, hogy könnyebb volt az ottmaradás Amerikában, sőt engem az ottani magyarok arról is biztosítottak, hogy eltartanak, illetve alkalmat adnak nemcsak az életfenntartásra, a megélhetésre, de arra is, hogy összeszedjek egy csomó dollárt. Csak arra kellett volna vállalkoznom, hogy minden hónapban egy másik magyarlakta városba utazzam, ahol valamelyik magyar pap szállást ad, én pedig felolvasások és szónoklatokkal szépen kereshetek. Elég népszerű voltam ahhoz, hogy a magyar egyletek, olvasókörök és segélyző egyesületek helyiségeiben tartandó előadásaim jövedelmezzenek. Sőt Newyorkban egyik lelkes magyar vendéglős azt az amerikai izü ajánlatot tette nekem, hogy három hónapig lakással és koszttal ellát, ha kötelezem magam minden héten négy napon az ő vendéglőjében vacsorálni, csak azt köti ki, hogy a magyar lapokban közzétehesse, hogy: „Az öreg Barabás, szombaton, vasárnap, kedden és csütörtökön az én vendéglőmben vacsorázik." Biztosra vette, hogy zsúfolt lesz a helyisége. És amerikai megélhetésemet biztosította volna az újságírás mestersége is, a mire szintén ajánlatot kaptam. No aztán minő nagy nyereség az, hogy kitűnően megtanulok — angolul.


Igen ám, de mit szól hozzá az asszony, az én jó feleségem, akit már ugy is kinzott és emésztett az a sok rossz hir, amiket rólam az újságokból olvasott, meg amelyekkel minduntalan molesztálták a kedves barátok, meg a jóakarók. S ha én meg is élek ott gond nélkül, de miből él meg itthon az én magára hagyott feleségem? A dollárokat hiába gyűjtögettem volna, mert nem lehetett hazautalványozni, Mátyásföldre, ahol akkor az én rendes otthonom volt. Jól meghányva-vetve a dolgot, ugy határoztam, hogy két barátommal együtt, Búza Barnával és Héderváry Lehellel útnak indulunk hazafelé. Megváltottuk a hajójegyeket s nekiálltam a bepakolásnak. A nagyobb utazóládát nem mertük magunkkal hozni, ott hagytuk a St. Regis szálloda bérlőjénél, Rónai Emilnél, akibe azért is megbízhattunk, mert aradi ismerős lévén, vállalta a megőrzést, csakis egy csekket kaptam a podgyászról. Három-négy év múlva elküldtem a csekket s az én zsúfolásig megtömött kofferem hazairányoztatott Constanzán át. Baj nélkül tette meg a tengeri utat, de ott aztán eltűnt. Sok ruhanemű veszett oda, de semmit sem sajnáltam, csak a feljegyzéseimet, emlékeimet.


Augusztus 24-én búcsúztattak el minket az amerikai magyarok a newyorki Terras Gardenben, ahol Róth Gyulának, a népszerű „Kávékirály"-nak voltunk vendégei. Neki ajándékoztam a hazulról vitt magyar fokosomat. Jól elmúlt 10 óra, amikor autókon kimentünk a Hobokán állomáshoz s innen gőzkompon  át New-Yersey államba, amelynek kikötőjében várt a 17 ezer tonnás „New-Amsterdam" hollandi hajó. Elbúcsúztunk amerikai barátainktól, akik még az utolsó percben is visszatartóztatni akartak a biztosra vett elfogatástól, — elfoglaltuk helyünket a részünkre kijelölt kabinokban. Ugyanezen hajóra szállott fel egy kedves magyar leány is, Kardos Róza kisasszony, aki Amerikában a fényképészet művészetét sajátitotta el, ő is igyekezett haza s mi négyen alkottunk egy kis kedélyes társaságot.




Hajóélet


Akik tengeri hajókon utaztak, azok tudják, de az emberek nagyobb része, akiknek nem jut ebből az élvezetből, azok elhihetik, hogy milyen szép, kellemes és szórakoztató egy ilyen Óceánátkelés. Csodálkozom rajta, hogy akiknek pénzük van nyári utazásra és fürdőzésre, azok nem ülnek fel egy hatalmas hajó-alkotmányra s például Newyorkig és vissza kiélveznének egy gondtalan, kényelmes és szórakoztató három hetet, ahol az elképzelhető földi jóknak változatosságában, egy igazi tengeri fürdő összes előnyeiben részesülhetnek. No és benézhetnének 7—8 napra Amerikába is, e csodás világba. A kabin gyakorlati berendezése, az ebédlők, játékszobák, tornatermek, fürdők, fedélzeti pihenők, sétáló helyek, olvasó helyiség, mind egy-egy külön látványosság. A tenger hullámzása, a hajók után rohanó delfinek ugrálása, a kerekek által felkavart habok, a vízsziporkák gomolygó fehér felhőzése, a sirályok csapata, a szembejövő hajó elsurranása, kölcsönös üdvözlések, a hajó felszerelései, no aztán a nap felkelésének és lenyugvásának tündéri színjátéka, a tele hold ragyogásának végig ezüstös visszfénye, ugy lekötik az ember lelkületét, olyan ünnepélyes hangulatot keltenek s olyan jóleső érzéssel telitik meg a nyugalmas, csendes órákat. És milyen jó az ellátás, a rend, a tisztaság! Naponkint nyomtatott étlapokon százféle reggeli étel, finom dezsöné, kétszeri uzsonna, pazar estebéd, amihez átöltöznek az urak frakkba, smokingba, a hölgyek estélyi toalettekbe s azután a zene, a táncszalon, a dohányzók, fekete kávé és tea felszolgálás, pompás borok, finom likőrök, kártya, sakk, dominó s minden elképzelhető szórakozás. Napközben tornászás, fürdő hamisítatlan tengervízben, különböző társasjátékok és minden egyéb, ami nem is jut eszembe. Igazán gondtalan élet.


Azonban mi, akik felhelyezkedtünk erre a kényelmes hollandi hajóra, ezúttal nem voltunk képesek olyan nyugodtan élvezni a tengeri utazás felséges előnyeit, mint a pompás „Vaterland" hajón, amelyen kiutaztunk, mert folyton foglalkoztatott s izgatott a belénk jósolt ellenséges feltartóztatás s a balsejtelem. Egy-két napig, sőt a harmadik, negyedik napon is láttuk, hogy nincs semmi baj, jobbra változott a mi hangulatunk is, tréfáltunk, vicceltünk, alsóztunk, sakkoztunk s megreszkiroztunk egy-egy üveg pezsgőt is. Én elég élénk voltam, nem sokat törődtem az eljövendőkkel, mert hiszen ha itt lesz a baj, ráérek én akkor is vesződni vele, vagy búsulni rajta. Még nótázó kedvem is volt s a jó magyar népdalok szövege után és dallamára faragtam meg az uj nyakatekert szöveget, például


Azért csillag hogy ragyogjon,
Azért tenger hogy hullámzón,
Azért ültem a hajóra,
Mert nem ülhettem fel lóra, —
Hazáig.


Ezt aztán holdvilágos estéken kórusba fújtuk négyen a lehető hamis hangokon. Volt egy másik nótám is a „Sik a puszta, se halma, se erdeje" népdal szövegére és dallamára igy:


Sik a tenger, se halma se erdeje, 
Nincsen kutgém, se toronynak teteje, 
Sugár torony nem látszik el hajónkra 
Csak búsulni járunk a Smoking Roomba.


Augusztus 30-ika, vasárnap van. Ha esetleg a hajón pap utazik, bármely felekezethez is tartozik, néhány imát mond el a fedélzeten, sőt prédikál is. Ha nincs lelkész a hajón, akkor délelött 10 órakor összegyűl a hajó személyzete, ünnepi ruhában s vagy a hajótisztek egyike, vagy más főbb alkalmazott felolvas az imakönyvből, sőt énekelnek is. Kellemetlen idő esetén a társalgóban tartják az istentiszteletet, ahol zongora lévén, zenekiséret is van az énekhez. Ma egy öreg lutheránus lelkész angol nyelven tartotta az istentiszteletet a fedélzeten, s az utazók valláskülömbség nélkül vettek részt ez áhitatos imádkozáson. Ha valahol, ugy a tengeren érzi az ember az ő parányiságát s tudja meg, hogy van Isten! Nagy értelme van annak a mondásnak: „A ki nem tanult meg imádkozni, menjen a tengerre!" Az a tenger akkor is félelmetes, ha csendes, de borzasztó akkor, ha megmozdulnak az emeletes hullámok s játszva himbálják, mozgatják a  hajót. Mert legyen az a hajó akármilyen óriás és bár dacosan és fölénnyel hasítja át a hömpölygő víztömeget, azért mégis csak a tenger az ur! Nem magyarázza senki, de mindenki tudja, aki a hajón van, hogy élete csak egy gyenge lehelet, a mit minden percben könnyen elsodorhat a tengervész, vagy egy hajótörés. Az istentisztelet alatt lehet látni az arcokról, hogy itt nem mimelik az imádságot, hanem megható áhítattal emeli fel lelkét mindenki, az egyedül hatalmas Istenhez, akinek nagyobb, szebb és megkapóbb temploma nincs, mint az Óceán végtelensége. Én is sokszor imádkoztam a tengeren.


A vasárnapi áhitatos hangulatot már délben elrontotta egy futólagos tengeri vihar, amely elől a kabinokba menekültünk, otthagyva az étkezést. Ugy, estefelé pedig, a'Marconi-távirda rossz hirei a harctérről kedvetlenítették az utasokat. A hajón utaztak velünk az Amerikából hazasiető németek, mintegy harmincan, akik eddig nagyon hangosak voltak, énekeltek, fújták a Wacht am Rheint, zenéltek, a hajó bárjában ittak, tobzódtak, nem féltek senkitől, csak az Istentől. De a hajóra sürün érkező rossz hírek lehangolták őket is, elkomolyodtak, lecsendesedtek, pedig csak ezután következett a fekete leves.

(Folytatjuk)