JACK OLSEN: A szörny (6)

A Hinterstoisser-traverz

Németországban riporterek keresték fel Günther Nothdurft apját.


-  A fiamnak sikerülni fog.  -  Csak ennyit sikerült a vak öregből kiszedniük. Ő is készülődött Grindelwaldba. Olginateban Fulvia Losa elolvasta az első jelentéseket az Eigeren bajba jutott  mászókról,  és  hálát  adott az Istennek, hogy Claudio biztonságban van valahol a közeli hegyekben.


Négy nappal korábban, hétfőn reggel, Claudio Cortiban vegyes érzelmek támadtak a kétszemélyes német kötélegyüttessel kapcsolatban, akik követni készültek őt és Longhit a Hinterstoisser-traverz ostromában. A hegyek között nem mindig örülnek a társaságnak: Corti két, egymás technikáját és képességét jól ismerő személyre építette tervét, és nem akarta, hogy mások gondjai ezt megzavarják. Másrészt csodálattal figyelte a két német előrehaladását. Kampóverő munkájuk pontos és biztos volt, fáradhatatlanul és lenyűgöző technikával mászták meg egymás után a nehéz letöréseket. Ráadásul szerény, barátságos fiatalembereknek látszottak. Az egyik, akiről megtudta, hogy Franznak hívják, beszélt egy keveset olaszul; Longhi elboldogult azzal a néhány szó schweizerdeutschcsal, amit tudott, és mindegyikük meg tudta magát értetni a hegymászók nemzetközi jelbeszédével. Még megnevettetni is sikerült egymást egy pár tréfás megjegyzéssel és füttyel a pirkadatban, amikor találkozásuk reggelén ott álltak együtt Cortiék éjszakázóhelyén. Megállapodtak abban, hogy úgy folytatják a mászást, ahogy az Eigeren már tradícióvá vált olyan esetekben, amikor veszélyben nem lévő csapatok találtak egymásra, azaz külön kötélen. Corti és Longhi haladt elöl. A Hinterstoisserhez érve látták, hogy azt nem fedi jég, és kevesebb problémát okoz, mint hitték. Corti társa által biztosítva négy szögből álló utat vert a sziklába, majd Longhi követte a karabinereken átfűzött kötélbe kapaszkodva. Az olaszok otthagyták a bevert szögeket az utánuk jövő németeknek.


A két kötélpáros hétfőn egész nap egymás közelében folytatta útját, de külön kötélen. Ebben a szakaszban még mindegyik jó erőben volt, és mivel egyik csapat sem érzett semmi hajlandóságot arra, hogy értelmetlen, esztelen versenyfutással is fokozza a hegy veszedelmét, együtt maradtak. Óvatos mászással feljutottak a Traverz végén lévő húszméteres kéményen, amely felett a Fecskefészekhez jutottak, majd hágóvasaikat felvéve átkeltek az első jégmezőn. Megmásztak egy kötélhossznyi, függőleges, törékeny nehéz falat, majd néhány vízmosásos lejtőn keresztül este nyolckor eljutottak egy olyan alkalmas helyre, ahol az éjszakát el tölthettek. Corti rámutatott egy sziklapárkányra, amely elég nagy volt ahhoz, hogy a németek elhelyezzék rajta kétszemélyes Zdarsky-zsákjukat. Két méterrel arrébb a két olasz három szöggel a falhoz erősítette hálózsákját, belebújt és megpróbált állva aludni. Néhány falatot ettek, majd amikor lenéztek az alattuk tátongó 600 méteres mélységbe, Longhi bevallotta, hogy bizony már eszébe jutott, nem túl sok-e, amire vállalkozott, vajon lesz-e benne kitartás, lépést tud-c tartani a nála fíatalabbakkal. Nem mintha félne, tette hozzá óvatosan. De talán jó lenne, ha gondolnának a visszavonulásra. Corti azzal érvelt, hogy visszamenni épp olyan veszélyes lenne, mint feljutni a csúcsra, és Longhi nem tudott vitázni ezzel a nem éppen meggyőző állítással. Még tett egykét ellenvetést, aztán szemmel láthatóan elszánta magát, hogy továbbmenjen. Longhi hamarosan félálomba merült a kimerültségtől, és nemsokára Corti is követte példáját.

Kedden hajnali háromnegyed négykor a má-szók felkeltek, és a németek sziklapárkányán összegyűltek reggelizni. Corti két kampót vert be a sziklákat borító jégbe, és erre tette a spiri-tuszfőzőt, hogy elkészítse a kávét. Longhi dzsemet és kekszet vett elő, és a két olasz falatozni kezdett. A párkány másik végén a két német ült és nézte őket. Eltelt néhány perc, és a németek még mindig nem mozdultak, hogy reggelit készítsenek. — Hát ti nem esztek? - kérdezte tőlük Longhi.



- Nem - válaszolta Maycr. - Nincs mit. - Tört szavakkal, több nyelven, kapkodó párbeszédben és Nothdurft némajátékával sikerült hamarosan megállapítani, mi történt. Nothdurft, mielőtt elaludt, hálózsákja alá tette az élelmiszeres zacskót, hogy vízszintessé tegye a lejtős sziklapárkányt. Éjfél körül úgy érezte, hogy fázik, és felkelt, hogy kicsit mozogjon. Ekkor észrevette, hogy az élelemmel teli zsák lecsúszott a párkányról. Ezt a legnagyobb hidegvérrel mesélte el. Mintha nem is számítana az egész, mintha olyan gyorsan tudnának a tetőig feljutni, hogy akár evés nélkül is meglennének, de legfőképpen úgy, mint aki nem akar terhére lenni a most szerzett társaknak. Corti csak ennyit mondott: — Nesze — ezzel egy mézzel megkent kenyeret nyújtott át a németeknek és erős kávét öntött a csészéjükbe. Fél órával később a két páros megindult a második jégmező felé. Ismét Corti és Longhi ment elöl; elsőnek érkeztek a hegyre is, de hiszen volt ott bőségesen hely, hogy a németek eléjük kerüljenek, ha éppenséggel az a szándékuk. Longhi határozottan lassabban haladt aznap. Úgy tűnt, retteg a faltól, feleslegesen nagy lépcsőket vágott a jégbe és végtelen óvatossággal kereste az útját.
Corti türelmetlen volt. Ha ezt a könnyű jégmezőt ilyen lassan hagyják maguk mögött, hogyan tudják majd legyőzni a fai sokkal nagyobb nehézségeket rejtegető felső részét. Szükségük lesz minden erejükre és a homorú hegyoldalon töltött minden óra csak fokozza az egyre növekvő fáradtságot, ami éppen olyan veszélyes az északi falon, mint a hóförgeteg, a lavina vagy a sziklaomlás.


A németek jó erőben indultak, kitartó tempóban haladtak a szilárd havon. De nemsokára Corti meglepetten látta, hogy teljesen lelassultak. Lehetséges, hogy ez ugyanaz a két fiú, akik előző reggel úgy száguldottak fel a hegyoldalon, mint két futóbajnok? Corti - miközben a jégmező alsó részén vezette Longhit - egyre azon tűnődött, mi történhetett. Fél hatkor, egy órával azután, hogy aznapi útjukat megkezdték, Mayer előrekiáltott és integetett, hogy Noth-durftnak fáj a feje, és nincs rendben a gyomra. Corti és Longhi erre mérsékelt iramban haladt tovább, hogy a gyengélkedő német kettős közelében maradjanak. Lassan átvágtak a jégmezőn. Délutánra elérték a harmadik jégmezőhöz felvezető sziklafalat. Itt Nothdurft és Mayer már segítséget kért. A négy mászó egy kötélre kötötte magát, majd hat órakor a kiszögeílés tetején az éjszakához készülődtek. A sebtében kiválasztott hely a vízpróba szörnyűségeit tartogatta számukra. A négy férfi egy huszonöt centi széles párkányon állt, amelyen csak részben adott védelmet egy kissé áthajló sziklatömb. Itt álltak egész éjszaka bőrig ázva, vízzel színültig telt bakancsban, a sziklatömbön keresztül szakadatlanul ömlő vízben. Ebben a borzasztó helyzetben jéggé dermedve, kötéllel, szöggel a falhoz bilincselve megbeszélték a feladatokat. Corti ismét azzal érvelt, hogy semmi értelme sem lenne visszafordulni, akármilyen rosszul is érzi magát Nothdurft. Könnyebb és biztonságosabb, ha tovább másznak, magyarázta nekik úgy, mint előzőleg Longhinak.

Reggel ismét négytagú csapatként kötötték magukat egymáshoz kötélen. Corti ment elsőnek, utána Mayer következett, majd Nothdurft lett a védett harmadik, és a 90 kilós Stefano haladt a végén, mint biztos horgony. Nothdurft majd csak jobban lesz, Corti adott is neki gyógyszert és a gyomorgörcsök sem tarthatnak örökké. A két bátor német ráállt, hogy továbbmenjen.


Szerdán reggel az alattuk fekvő völgyeket teljesen elzáró ködtenger fölött kezdték meg újra az utat. Hamarosan jói benne voltak a harmadik jégmezőben, a köd is felszállt, és már-már úgy látszott, Cortinak igaza volt. Noth-durftot ugyan időnként elfogta a görcs, de azért kitartóan mászott. Amikor azonban elhagyták a jégmezőt, és egy magas falba ékelt keskeny hasadékban kezdtek mászni, Nothdurft erősebb rosszullétet érzett, mint valaha. És hogy a helyzet még súlyosabb legyen, Longhin a teljes kimerültség jelei kezdtek mutatkozni. A hegyen töltött öt nap nagyon megviselte a negyvennégy éves férfit, megszokott mosolya és jókedve eltűnt. Corti megállást javasolt.


A szerda éjszakai táborozás egy letörés tetején, a hegy kétharmadának magasságában, egy vízesés mellett még rosszabb volt, mint az előző. A felettük elterülő hómezőről rájuk csepegő vízhez még hozzájárult, hogy időnként eső is esett, a vízesés meg oldalról fröcskölte rájuk a zuhanyt, miközben szorosan egymás mellett kuporogtak, hogy melegítsék egymást a végtelen hosszúnak tűnő éjszakán át.


Csütörtök reggel hétre Nothdurft belázasodott és fájdalmai jelentkeztek. Corti több csésze erős, édes kávéval itatta. A fáradt Longhi, aki már nem sokkal érezte magát jobban, mint a beteg német, kijelentette, hogy kész az indulásra, így a csapat nekivágott a vízeséses kéménynek, ami harminc méteres mászást jelentett a rájuk zuhogó jeges vízben. Tíz óra volt, mire az utolsó ember is átjutott a fagyos fürdőn. A vízesés felett, míg Corti száraz ruhába öltözött, azon kapta magát, hogy már ő is kételkedik az esélyeiket illetően, de azért ezt a többieknek nem vallotta be. Még előttük volt egy nehéz harántozás, majd a rettegett Fehér-Pók, a kijárati szakadékok, valamint a hómező a hegy tetején. Minden centiméterért a legkeményebben kellett megküzdeniük, úgy, hogy egyik társuk állapota egyre rosszabbodott és a másik teljesen kimerült.


Délre készen álltak, hogy átvágjanak a Pókhoz vezető szakaszon. Igyekezetükben, hogy magasabb szinten érjék cl a maidnem függőleges jégmezőt, és így valamennyire kikerüljék a lavinaveszélyt, magasabbra kerültek a szokásos útvonalnál, az Istenek-traverzénél, mint az eddigi mászók. Arra kényszerültek, hogy hetvennyolcvan fokos lejtésű, eljegesedett sziklabordát harántozzanak keresztül. Négy óra múlva még csak hat kötélhosszt sikerűit teljesíteni. Egyszer csak repülőgép zúgott el a fejük felett. Mivel semmi okosabb nem jutott eszükbe, bágyadtán integetni kezdtek. Már látták a Pókot, süvöltő szél fütyült a hegyoldalon és arcukba vágta a havat. Egészen közel, tőlük jobbra, hallották a Pók közepén lezúduló hegyi sortűz dübörgését. A halott sápadt, ziháló Nothdurft időnként a gyomrát fogta és felnyögött. Longhi kapkodva, nehezen lélegzett, amint a többiek után mászott a falon. Corti elhatározta, hogy korán abbahagyják a mászást, hogy egy kicsit pihenjenek, és talán aludjanak is a másnapi utolsó, nehéz roham előtt.  A kiválasztott  hely  rossz volt,  de  nem annyira, mint az előző éjszakákon, legalább volt annyi helyük, hogy ülni tudtak. Mínusz tíz fokra csökkent a hőmérséklet. Longhin fagyás mutatkozott. Az éjszakai hidegben, alig 300 méterre a csúcstól, a keskeny párkányon kuporgó Corti és Mayer órákon át alkohollal masszírozták társuk meggémbercdett kezét. A sápadt, didergő Nothdurft kicsit távolabb ült egyik oldalon és minduntalan összegörnyedt a fájdalomtól.


Péntek reggel hat órakor a derék Longhi - alaposan legyengülten és a hidegtői még mindig meggémberedett kézzel - elfoglalta helyét utolsónak a kötélen. Nothdurft két szíverősítő Coramin után kijelentette, hogy mehetnek. De alig telt el néhány perc, Corti látta, hogy a csapat ereje végéhez érkezett. Longhit szinte állandóan figyelni kellett, ahogy a Pók felé kúsztak és kapaszkodtak. Odakiáltoít Cortinak, hogy nem érzi a kezét, ügyetlenül bajlódott a karabinerekkel, és szinte alig tudta elvégezni egyszerű, de igen fontos feladatát: hogy kiszedje a szögeket a falból, amikre égető szükségük lesz később, a kijárati szakadékokban. Nothdurft panasz nélkül küzdötte magát keresztül a jéggel borított harántozáson, de a láz és a görcs legyengítette, s így néha még ahhoz is segítségre volt szüksége, hogy egy karabinert kikapcsoljon. Most már minden centiméter nagy erőfeszítésükbe került. Maga Corti is belátta: nem sok reményük lehet. Képzeletben maga elé idézte az előző nap felettük elszálió repülőt. Olyan váratlanul tűnt fel, hogy sem idejük, sem elég lélekjelenlétük nem volt, hogy jelezzék: bajban vannak. Corti reménykedett, hogy erőtlen integetésüket segélykérésnek értelmezik, bár nem nagyon hitt ebben. Mindenesetre azt mindenki tudta, hogy a svájci vezetők már nem vállalkoznak mentési akcióra az északi falon. Corti végső nekirugaszkodásként összeszedte minden erejét, bár még az ő erőteljes izmai is lankadni kezdtek. Talán, ha sikerül átjutni a Pókon, akkor ő meg Mayer, aki még bírta valahogy, eljutnak a tetőre és segítséget hozhatnak a többieknek. A kötéltársaság fehér felhőbe burkolva vánszorgott lassan tovább.


(Folytatjuk)

A Pók