Dr. JANCSÓ ELEMÉR: Északi rokonainknál (2)

Helsinki - Parlament

... Úgy Finnországban, mint az észtek hazájában vendégek voltunk. Összes költségeinket a finn és észt államok fedezték, pedig ezt a jóakaratot és szeretetet nem minden esetben érdemeltük meg. Sok volt a panasz és zugolódás — igaz főleg saját vezetőségünkkel szemben, — mert az a nagyszámú kiránduló társaság minden igényének képtelen volt eleget tenni. De nem érdemeltük meg másért sem teljes mértékig északi testvéreink nagy anyagi áldozatát, mert társaságunk egy része nem tanulmányútnak, hanem egyszerű szórakozásnak tekintette    három    hetes    utunkat. A finn észt kulturális viszonyokról néhány résztvevőnk alig-alig tudott valamit. És sokan még azt a fáradtságot sem vették, hogy a finnek és észtekről kapott brossurakat átnézve  ezekből  egészítsék  ki hiányos  értesüléseiket. Annál nagyobb dicséret és elismerés  illeti azokat a finn és észt barátainkat, akik Magyarországon  jártak. Legtöbbjük nemcsak  megtanulta  nyelvünket, de igyekezett mélyen behatolni irodalmi, gazdasági  és  politikai viszonyainkba is. Nagyon gyakran olyan alapos tájékozottsággal találkoztam különösen a magyar irodalmat illetőleg, ami méltó büszkeségére válna minden magyar embernek is. 


A finneket és észteket józan reálizmus, erős akarat és buzgó  kitartás  jellemzik. Távol áll tőlük a gyors fellángolás és a hirtelen fellobbanó, de hamar kialvó szalmaláng. Tudományos életüket a germán népek ismert  alapossága jellemzi. Természetesen  gondolkodás és vérmérsékleti különbség nemcsak a finnek és észtek, de az egyes törzsek között is van aszerint, hogy milyen vidék gazdasági és éghajlati viszonyai hatottak rájuk. Mi magyarok ezt a különbséget nem igen vettük észre és ezért mosolyogva hallgattuk, amint finn barátaink az észteket „forró vérüeknek" nevezték és példákkal próbálták állításaikat  igazolni.

Nagyáruház Helsinkiben

Még megérkezésünk napján bejártuk Helsinkit. Égő kíváncsiság űzött, hajtott észak gyöngyének megismerésére. Késő éjfélig róttuk az északi fény hazájának csodálatosan szép és modern uccáit. Már a legelső órák meglepetésben részesítettek. Kicsiny, csendes, forgalom nélküli vidéki városra számítottunk és lelki szemeink előtt egy Szegednél, vagy Debrecennél alig valamivel nagyobb város képe lebegett. De a csendes kis „vidéki" város helyett amerikai tempójú, modern fővárost találtunk, ezernyi autóval, hatalmas palotákkal és megkapóan szép középületekkel. Az éjszakai félhomályban hosszasan elnéztük a finn parlament fenséges körvonalait és a Nicolain-kirkko régies, de megkapó falait. Késő éjjel az északi fény  világitott még a lámpanélküli uccákon és a hazulról jött újságokat is itt olvastuk el.


Másnap megkezdődött a kongresszus, de mi a megnyitó ünnepély után nem a szakelőadásokra mentünk, hanem ismét nyakunkba vettük a várost és bejártuk régi és uj negyedeit. Az első nap rendszertelen nézdegéléssel telt el, de sokszor éppen e rendszertelenség hoz sok olyan ujat, ami az előre elkészített programmokból ki szokott maradni. Elmentünk a kikötőbe és csolnakon bejártuk a szemben levő kis szigeteket, majd kisétáltunk a fenyves erdőkig Helsinki határába, ahonnan remek kilátás nyílik az egész vidékre. Mögöttünk kezdődött a zúgó erdők sürüje, mely az északi jeges tengerig húzódik fel, előttünk pedig a zajgó főváros terül el, amint félkörben átöleli a tenger. A kis szigetek mintegy előretolt őrseiül tűntek fel a városnak. És amikor e csodálatos panorámát szemléltük, megértettük, hogy miért mondja ki olyan áhítattal e szót minden finn ember: Helsinki!

Kongresszusi küldöttek a helsinki lovardában

Helsinki-i emlékeink közül egyik legkedvesebb volt a seuarassari-i népünnepély. Seuarassari kis zöld sziget a finn fővárossal szemben. Az illatos fenyők önmagukban még nem bírnának különösebb jelentőséggel, ha lombjaik nem rejtenék maguk alá azt az érdekes és a maga nemében  ritka gyűjteményt, melyet finn testvéreink  külmuzeumnak hivnak. Ez a külmuzeum azonban nem más, mint egy néprajzi gyűjtemény, ahol a finn falu és vidék élete tárul elénk meglepően szines alkotásaiban. E kis szigeten látott mindnyájunkat vendégül Helsinki városa és népünnepély keretében mutatta be  az  inkeri, észt és karjalai  táncokat, dalokat és népszokásokat. A kedves ünnep valóban érdekes és  tanulságos volt, méltó kiegészítése annak, amit azelőtt a finn nemzeti múzeumban láttunk.


Ugy Finn-,  mint Svédországban meglepett, az a magas parasztkultúra és művészet, melyet középeurópa népeinél csak pusztuló roncsaiban láthatunk. De a XX-ik század minden uniformizáló hatása már Északot is kikezdte. A nép kezdi levetni szines ruháit, hogy aztán a város olcsó és praktikusabb viseletét öltse magára. És ezt a folyamatot, úgy látszik, nem tudja megakadályozni semmi, mert a mával szembe szállani nem lehet és a ma a szépség felé mindenben a praktikumot állítja.


A helsinki-i látnivalók mellet komoly munkában is volt részünk, hiszen az egész társas kirándulás hivatalos célja a kongresszuson való részvétel volt. A megnyitó ünnepélyt a megérkezésünk utáni napon Helsinki legnagyobb épületében, a cári lovarda hatalmas termében rendezték. A közel 5 ezer főt befogadó terem zsúfolásig megtelt emberekkel, de amikor az ünnepség megkezdődött, mégis olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. A köztársasági elnök, Svinhufond meleg szavai után üdvözlőbeszédek és énekek következtek, délután pedig megkezdődtek a Kongresszus szabadelőadásai, finn, magyar, észt és német nyelveken. Ugy a megnyitón, mint a szakelőadásokon  bámultam a finnek és észtek hideg racionalizmusát, mely oly  távol  áll  a  mi  fel-fellobbanó, de hamar kialvó „szalmalángunktól." A finn „racionalizmus" nem merő abstrakció, nem utánzása külföldi világnézeteknek, veleszületett sajátja az minden finnek. Ez a nép nem ismeri a széles gesztusokat, a nagy, de semmitmondó frázisokat. Lelkét egyszerűség, józanság, megfonoltság és    kitartás jellemzik. Észak hideg klímája és a könyörtelen természet, mely szép, de mostoha földdel  áldotta meg,  formálták évszázadok alatt a finneket ki   és mivel a természettel való harc oly nehéz és kegyetlen volt, a finnek erősekké és ellenállókká lettek. Nem ismerek kiegyensúlyozottabb és céltudatosabb népet, mint  Kalevala derék nemzetét, mely csak most kezd igazában a történelem színpadára lépni és szerepet vállalni a népek nagy együttesében. De talán hosszas volna azt a sok kellemes  impressziót leírnom,  miket az előadások alatt a finnekről magamnak alkottam. 


Az előadások óriási tömegéből,  sajnos,   csak  néhányra  mehettem el, mert időnk rövid volt és a néznivalók is sok időt vettek igénybe. Voltak általános jellegű előadások, melyek a finnek, magyarok, észtek és a többi rokon-népek életét ismertették. Kívülök aztán szakelőadások  óriási tömege igyekezett e három ország egészségügyi, irodalmi,  néprajzi és szociális viszonyaiba belevilágítani. Különös érdeklődést keltettek azok az előadások, melyek a finnek népkultúráját,  iskolánkivüli népoktatását és munkásfőiskoláit ismertették. Sok olyant  tanultunk  belőle,  amik  itthon is megvalósíthatók volnának, ha vezetőink több szociális érzékkel rendelkeznének. Különös örömet okoztak magyarul tudó finn testvéreink  is, akik közül Setala előadása „A finn ugor népek közös   kultúröröksége" gyakorolt a kongresszistákra mély és maradandó  benyomást.  Setalavel  különben nem most ismerkedtem először meg. Magyar szakos tanár lévén, nyelvészeti  tanulmányaim  során sokszor hallottam róla és bizony a jó öreg Szinnyei professzor úr, akit mi tréfásan „ukkonak" hívtunk magunk között, erősen ráncba vonta szemöldökét, ha a  nagy finn tudós müveiről felelés közben  megfeledkeztünk.  Amikor bemutattak a finnek legnagyobb tudósának, meghatva emlékeztem vissza azokra a régi   jegyzetekre, mik annak idején róla is szóltak. Hosszasan beszélgettem vele magyar és finn dolgokról és örömmel lepett meg az a hallatlanul nagy tájékozottság, amellyel az ősz professzor nemcsak Magyarországot, de Erdélyt és az erdélyi magyarságot is ismerte.


Hogy Finnország művelődési viszonyairól fogalmunk legyen, nem lesz érdektelen néhány adatot felsorakoztatnom, adatokat, miket a kongresszus előadásain hallottam. Suomiban alig 1 % az írni olvasni nem tudók száma. A nem egészen négy milliós állam közel nyolcezer elemi iskolával, 73 középiskolával és két egyetemmel rendelkezik. A vidéki és városi könyvtárak száma százakra rug és az iskolánkívüli népoktatás különböző intézményei évente közel 10 ezer előadást tartanak. Természetesen Finnországban is, mint Európa többi, új életre kelt államában, a sok iskola túltermelésre vezetett. Éppen ezért Suomi vezetőinek elsőrangú feladata ma a veszélyes és fölösleges túltermelés megakadályozása.


Helsinkiben éppúgy, mint Észtországban, lépten-nyomon bankettekre, összejövetelekre voltunk meghiva. Ezek közül az összejövetelek közül legkedvesebb talán az volt, melyet a finn köztársaság elnökénél töltöttünk.


Az óriási elnöki fogadóteremben köze félezer meghívott jelent meg: észtek magyarok és finn előkellőségek. Különös feltűnést az a liv küldöttség keltett, mely a kihaló és alig 2000 lelket számláló kicsiny finn-ugor törzs tiszteletét hozta. Ezen az összejövetelen nemcsak a finnek melegszívű ősz elnökének vendégszeretetét élveztük, de alkalmunk volt nagyon sok új ismeretségre is szert tenni...


(...)


(A forrásról: a szerzőnek 1932 január-februárjában a nagyváradi Erdélyi Lapokban megjelent cikksorozatának nyomán összeállított könyvecskét az 1931-ben megtartott IV. finnugor kongresszus tette időszerűvé. A könyvből az indulással, illetve a Helsinkiben megtartott kongresszussal kapcsolatos fejezeteket, részleteket vettük át. * A csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár Dokumentációs Osztálya, személyesen Kelemen Katalin jóvoltából)