ILYÉS HELGA: Életem Chilében (3)

A Rapa Nui tánc 

Vidám percek egy tűzoltókocsiban

(2018. szeptember 24.) A napok egyre csak telnek, már lassan két hónapja Chilében vagyok. Mintha gyorsabban telne az idő, mióta itt vagyok. Furának tűnik, hogy egy éve ilyenkor ez még mind csak  álom volt, most pedig ebben élek. Viszont végetért a „minden tökéletes” korszak, megtapasztaltam, milyen az igazi honvágy, mikor semmi de semmi nem jó. És kezdek rátalálni az árnyoldalaira is Chilének…

Az elmúlt három hétben ünnepeltük a fogadó tesóm, Eliecer és Luciano szülinapját is. Most már én is tudtam énekelni a köszöntésnél, mert annyiszor hallottam már. Rengeteg empanadat ettem, kipróbáltam a piscolat (persze, csak mértékkel), ami a chilei alkoholos ital, pisco és cola keveréke. A következő hétvégén pedig családi ebédre hívott meg minket Señora Evelyn, viszont csak a fogadó anyukám, a barátja és én mentünk, mert a fogadó tesóim és a fogadó apukám elmentek Kolumbiába 10 napra. Nagyon finom volt az ebéd, és újfent rengeteget ettem.

Zeneórán az volt a feladat, hogy minden csoport készítsen egy dalt, majd adja elő. Az én csoportom dalának magyar és német szövege volt, amiket én „írtam”. Igazából, csak átírtam pár szót két zeneszövegben, majd kaptam egy teljesen értelmetlen szöveget, de jól hangzott és úgy sem értette senki. A képen, amit csatolni fogok a mikrofonnál ülök, mert a zenetanár azt akarta, hogy mindenképp én is énekeljek, de nem énekeltem végül (szerintem a legtöbben tudjátok, hogy milyen rossz a hangom…)

Az egyik legfontosabb történés viszont az volt, hogy táncoltam a Rapa Nui-t, a Húsvét-szigetek  táncát. Minden évben van két nap a sulimban, amikor évfolyamonként előadnak valamilyen táncot a diákok a családoknak. A 11. évfolyamnak ezt a táncot kellett eljárnia, de például a végzősök cueca-t táncoltak, ami a chilei nemzeti tánc.

Egyszer már említettem, hogy tesi órákon tanultuk a táncot. A ruhát hozzá pedig mindenkinek magának kellett elkészítenie. A „fűszoknyám” szó szerint zsákból készült és rengeteg időbe telt, ameddig kihúzogattam a szálakat. Az első tánc előtt kicsit izgultam, de mivel jól sikerült, másnap már teljes nyugalommal vártam az előadást. Három részből áll maga a tánc: először csak a fiúk, majd csak a lányok, majd hármasával vagy párban mindenki táncol. Én Palomával és Joaquinnal táncoltam egy trióban. Nagyon élveztem és úgy érzem, ezzel az élménnyel is közelebb kerültem a kultúrához.

Kevesen tudják, hogy a Húsvét-szigetek Chiléhez tartozik (én sem tudtam nagyon sokáig). A múlt héten Viña del Marban voltam, az AFS-es kontakt önkénteseimmel találkozni. Sétáltunk az étterem felé, ahol megebédeltünk, majd egyszer csak ott volt egy Moai szobor. A szigeten kívül csak pár darab található belőlük az egész világon, az egyik például Londonban, a British Museumban, ez pedig it,t Viña del Marban. Meglepődtem, mert egy múzeum előtt állt az utcán, egy alacsony kerítéssel körbekerítve. Kicsit nagyobb védelemre számítottam volna.

Fiestas patrias 

(2018. október 7.) Az ünnep, amit a gyerekektől kezdve az idősekig mindenki vár, egész évben, Chile nemzeti ünnepe. Az osztálytársaim a napokat is számolták vissza. A „Fiestas patrias” a Spanyolországtól való függetlenedés ünnepe. Tulajdonképpen szeptember 18-ára esne, de az ünneplést már előtte való héten megkezdik és utána is folytatják. A suliban az egész hét ki volt adva szünetnek. Mindenki azt mondta, hogy ez a legjobb része az évnek.

Szeptember 15-én a barátaimmal elmentünk a Sportingba, ami egy fonda Viña del Marban. Úgy kell elképzelni, akár egy nagy vásárt, tele kajával, játékokkal, ahol ajándékokat nyerhet az ember és vidámpark szerű része is volt. Egy anticuchot ettem és megkóstoltuk a terremotot, ami szintén egy chilei alkoholos ital. A jelentése szó szerint földrengés, benne pedig ananászlé, grenadine (valami szirupféleség), ananász fagyi és egy kis pipeño (hasonló a borhoz) található. 

Kipróbáltunk pár játékot és nyertem is egy plüss macit, majd egy koncertet néztünk meg. A bandát nem ismertem (Chanco en piedra), ennek ellenére tetszett. 10 óra körül pedig az egyik lány anyukája vitt minket haza. Nagyon tetszett a fonda, nagyon jó volt a hangulata és az ételek is finomak voltak.

Szeptember 16-án a fogadó anyukámmal és a barátjával Rancagua-ba mentünk 3 napra, ahol a rokonoknál jártunk. Uzsonnára empanadat ettünk, ami az egyik kedvenc ételem lett. Este itt is elmentünk egy fondába, ami valamivel kisebb volt, mint a korábbi, de ennek is nagyon jó hangulata volt. Hétfőn egész nap ettünk és ezt minden túlzás nélkül mondom. Reggeli, majd ebéd, uzsonna és még egy vacsora is. Főleg húst ettünk, salátákkal. Minden nagyon finom volt, de én nagyon tele voltam. Vacsorát már nem bírtam enni. 

Kedden délután hazajöttünk, összeszedtem a cuccom és mentem a fogadó apukámhoz. Aznap reggel érkeztek meg Kolumbiából a gyerekekkel, és nála töltöttük a hét további részét.

Szeptember 19-én ismét elmentünk a barátaimmal a fondába és összességében ugyanazt csináltuk, mint az elmúlt héten. Ettünk, játszottunk. Kipróbáltam a Mote con huesillot és a churrost is, ami egy spanyol édesség és mindkettő eszméletlenül finom volt. Ez volt az utolsó nap, amikor a fonda nyitva tartott, ezért hamarabb bezárt és 10 óra körül már az emberek is kezdtek hazamenni. Mi is így tettünk és az egyik barátom házába mentünk, majd onnan haza. Nagyon tudnak élni a chileiek, hogy egy 1 hetes bulit csinálnak az 1 napos ünnepből. 

Szeptember 20-án családi program keretében elmentünk Olmué-ba. Ez Villa Alemanához közel lévő település, ahol lehet lovagolni. Mi először sárkányt próbáltunk reptetni, de nem nagyon sikerült, mert alig volt szél. A táj gyönyörű volt, minden oldalról hegyekkel körbevéve. A lovaglás fél órát tartott. Felültettek a lóra, megkérdezték, lovagoltam-e már és mikor igen volt a válaszom, nyugodt szívvel elindították a lovat. Szóval, egyedül kellett mennem, viszont nagyon régen ültem lovon és elég bénán ment a dolog. Lehet, az én hibám, de ha kicsit gyorsabban akartam menni sétánál, a ló vágtázni kezdett. Csak egyszer próbáltam meg ügetni, de a ló teljes sebességgel beindult és majdnem leestem. Vacsorára sushit ettünk. Nagyon meglepődtem, de rengeteg sushit esznek Chilében. Mielőtt idejöttem, még sosem próbáltam ki. Mióta itt vagyok, ez volt rá a negyedik alkalom.

Szeptember 21-én délután az egyik barátom asaitot tartott, ami egy kis sütögetést rejt magában. A barátaim nagyon szeretnek rappelni és nem is csinálják rosszul. A kedvemért pedig mindig megpróbálnak angolul is. De nagyon jól éreztem magam, mert már sokkal több spanyolt megértek, mint előtte. Most már korántsem voltam elveszve, be tudtam kapcsolódni a beszélgetésekbe, együtt nevetni a többiekkel anélkül, hogy nekem is lefordítanák. 
A szombat és a vasárnap pihenősen telt. Összességében nagyon szerettem ezt a hetet. Sok esemény adódott, sok családi pillanat, rengeteg kaja. Ha valaki teljesen meg akarja ismerni egy ország kultúráját, a nemzeti ünnepét is meg kell ismernie. Legalábbis Chile esetében ez elengedhetetlen.

(Folytatjuk)