ILYÉS HELGA: Életem Chilében (1)

Szerző a nyíregyházi Krúdy Gyula gimnázium kilencedikes tanulója, aki ez év augusztusában cserediákként Chilébe utazott, ahol egy esztendeig tartózkodik, ismerkedve az ottani fiatalok életével. A számára nem mindennapi esemény, személyes élményei megörökítésére blogot nyitott, amelyen időről időre nyilvánossá teszi benyomásait e távoli, érdekes országról, cserediák életéről. 

Miért pont Chile?

Chilei társak között - vídám az élet

Sokan megkérdezik, hogy miért pont Chilét választottam… Chile volt a legeslegelső célom, mikor elkezdett körvonalazódni, hogy cserediáknak menjek. Viszont pár hétig Németországba akartam menni, hogy a németet megtanuljam. Majd Oroszországba szerettem bele és sok hónapon át biztos voltam benne, hogy oda megyek. Ezután jött a Costa Ricá-s időszakom, majd újra Oroszország. Végül visszatértem Chiléhez. A kiválasztáson kicsit meginogtam, mert olyan jókat hallottam Mexikóról, hogy majdnem beírtam elsőnek. De szerencsére rájöttem, hogy Chile az a hely, ahova a kezdetektől vágyok a lelkem mélyén.
Az okok? Rokonaim között vannak, akik ott éltek és csak jót mondtak Chiléről. Ami a legnagyobb hatással volt rám, az az volt, hogy fogadtunk egy cserediákot Chiléből. S közben megszerettem a kultúrát és a nyelvet (bár szinte egy szót sem tudok spanyolul). Fél év távlatából nagyon örülök, hogy így döntöttem, mert már most is sok nagyszerű embert megismertem, aki Chilével valamilyen kapcsolatban áll.
A jövőbeli cserediákoknak máris tanácsolom: ne gondolkozzanak, hanem azt válasszák, amit tényleg szeretnének. Bár a véleményem szerint bármelyik ország egy csodás kaland.

Kiutazás előtti eligazítás

Július elején, egy hétvégén eligazítást tartottak Budapesten a cserediákoknak. Szombat reggel 10-kor volt a Keletinél a találkozó és fél 11-kor indultunk el Dobogókőre. A csoportfoglalkozások nagyon hasznosak és szórakoztatóak voltak. Az 1-es csoportba kerültem, ahol a Latin-Amerikába utazó diákok voltak. Nagyon sok emberrel beszélgettem. Minden beszélgetés, így kezdődött: „Hova mész? Van már családod? Ha igen akkor hol leszel országon belül?”. Az esti program volt a kedvencem, mert mindenki együtt volt és az aznap szerzett tudásunkat is felmérhettük. Lefekvés előtt még csocsóztunk és kártyáztunk a hotel bárjában.
Vasárnap, reggeli után néhányan elmentünk a dobogókői kilátóhoz; gyönyörű volt a látvány. A csoportfoglalkozások folytatódtak, de nagyon hamar vége lett a programoknak és már azon vettem észre magamat, hogy a buszon ülünk visszafelé Budapestre. Miután a szülői tájékoztató lezajlott ,elkezdődött az országspecifikus tájékoztató. Ez volt az első komoly lépés előre cserediák-életemben. Kicsit izgultam, mert még semmit sem tudtam a vendéglátó családomról. Reméltem, az indulásig lévő hónap során minden ismeretlen tisztázódik.
Nem túl jó érzés ugyanis, hogy nem tudod, konkrétan hol is fogod tölteni az elkövetkezendő egy évedet 13 000 km-re az otthonodtól. Mindenki ezt kérdezgeti tőled, te meg csak annyit tudsz válaszolni, hogy „Sajnos, még nem tudom, hol leszek”.
Aztán július végén megláthattam a „cserecsaládomat”. Minden valóra vált, amire csak vágytam: 3 fogadótesóm lesz, nagyon szép helyen, közel a chilei fővároshoz és pár nagyobb városhoz, 20 percnyire az óceántól.
Jöhetett az ajándékvásárlás és a csomagolás.

Utazás Chilébe és az orientáció

Augusztus 2-án eljött a (számomra) várva várt nap: elutazok Chilébe, egy évre! Negyed ötre kellett a reptéren legyünk, de már jóval előtte megérkeztünk. Átadták a szükséges dokumentumokat és a pólót. Elköszöntem mindenkitől, majd a biztonsági ellenőrzés után izgatottan vártam, hogy induljon a gépem Párizsba. 18:30-kor felszálltunk és 20:30-kor már Párizsban landoltunk. Az utolsó sorban ültem egyedül, szóval volt helyem.
Párizsban majdnem 3 órát kellett várnom. A terminált és a kaput könnyen megtaláltam, majd beletörődtem, hogy álmosan egyedül fogok ott ülni. De egy fiú táskáján megláttam egy jól ismert AFS-es bilétát, kiderült, ők is Chilébe mennek cserediáknak. Hárman voltak Finnországból. Később találkoztunk az 5 francia diákkal is.
23:40-kor megkezdődött a beszállás. A gép hátuljában ültem, sajnos nem ablak és nem is folyosó mentén, hanem középen. Az út nagyon hosszú volt, majdnem 14 és fél óra. A vacsora után 6-7 órát végigaludtam, majd megnéztem két filmet. Mikor már Chile felett jártunk és megláttam az ablakban az óriási hegyeket, teljesen leesett az állam.
Leszállás után ellenőrizték a vízumot és az útlevelemet. A bőröndjeim nagyon nehezek voltak, alig bírtam őket húzni és pakolgatni. Kint már vártak minket és a többi cserediákhoz tereltek. 2 órát kellett itt várnunk a buszra, ami elvitt Santiago-ba, a szállásunkra az orientáció idejére.
Egy olasz lánnyal kerültem egy szobába, akivel egy körzetben fogunk lakni. Az első nap, pénteken ismerkedtünk, beszélgettünk. Én főleg skandináv országokból származó emberekkel lógtam. 81-en voltunk ott, nagyobb többségben európaiak, de volt 3 amerikai és 2 új-zélandi cserediák is.
Este nagyon nehéz volt ébren maradni, mert 6 óra idő eltérés van Chile és Magyarország között. De szerencsére csak legelső nap volt ilyen rossz. Szombaton már voltak programok: az egyik az, hogy mutassuk be mindenkinek az országunkat spanyolul. Ebben csak az volt a probléma, hogy nem tudok spanyolul. Valamit sikerült összedobni az önkéntesek segítségével, egy papírra lerajzoltam Magyarországot, felvettem a magyar mezemet és a magyar zászlót, majd bemutattam. Egy holland lány segített felmutatni a papírt, mert nem tudtam volna ennyi mindent egyedül tartani.
Vasárnap mindenki utazott a fogadó családhoz. Akik messzebbre mentek, sokkal korábban kellett keljenek. Nekem csak 9-kor kellett indulnom, szóval elég sokáig alhattam. Az olasz és a svájci lánnyal együtt elvittek minket a buszállomásra, ahonnan busszal mentünk Vina del Mar-ba. Alig bírtam kivárni a másfél órát, hogy végre odaérjünk. A busz állomáson várt ránk a három család. Nagyon jó volt találkozni velük.

(Folytatjuk)

Forrás: Káfé Főnix