JÖN A TURISZTIKA
Még mint az EKE brassói fiókjának elnöke e tisztségem viselését egy adott pillanatban, mikor a politikai és társadalmi életben szerkesztői és újságírói tevékenységem, több vezető egyéniséggel hozott összeütközésbe, összeférhetetlennek és az egyesületre károsnak láttam és lemondani készültem. „A tisztújításra kerülvén a sor (Brassói Hírlap, 1911. január 15). Halász Gyula, főreáliskolai tanár kérte, hogy válasszanak helyette más elnököt. Farmos L. főmérnök és dr. Pintér Gábor tanfelügyelő biztosítják az eddigi elnököt, hogy aggodalmai teljesen indok nélkül valók, az EKE minden tagja teljes bizalommal van iránta, a politikai hullámok elsimultak, de 'ha még volnának is, az EKE-t egészen érintetlenül hagyják, és az elnök lelkes, sikeres munkájában részesek kívánnak lenni, őt követni fogják. Halász Gyula e nyilatkozatokból és a közgyűlések rokonérzéséből és bizalmából azt a kötelességet meríti, hogy a felajánlott tisztet újra vállalja. Köszöni a kitüntető bizalmat s a tagok további odaadó támogatását."
Első elhatározó lépés volt, hogy a nagyszabású, kiváló sikerrel munkáló, de tőlünk távol eső kolozsvári EKE-től függetlenítsük magunkat. Turista- testvéreim lelkes akarattal járultak hozzá egy új egyesület alapításához, mely csakhamar Brassói Turista Egyesület (BTE) néven rendkivül népszerű lett, s döntő befolyást gyakorolt a helyi turistaság előmozdítására.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület vezetősége, melyet egy ideig M. Kovács Géza főtitkár és Merza Gyula képviseltek, nemes önzetlenséggel és megértéssel fogadta az elszakadás tényét.
Az új brassói egyesület nemsokára a vidéket is, teljes lélekkel Csík vármegye turistáit is bevonta tevékenysége körébe. További lépésünk az Erdélyi Turista című negyedévi folyóírat megteremtése volt, Halász Kálmán építészmérnök és Székely Géza tanár szerkesztésében. A finom ízléssel és nagy gondossággal szerkesztett negyedéves képes revü, melynek működését vállalataink és kereskedőink hirdetései megkönnyítették, a BTE népszerűségét és munkája sikerét nagyban elősegítette. Szemlér Ferenc néhány szép versével is táplálta lapunkat.
Menedékházunk Bácsfalu község tevületén, egy buzogó forrás mellett, pompás környezetben, Balázs Kálmán építészmérnök tervei alapján és állandó ellenőrzésé mellett a több mint ezer tag évi díjából, a brassói Népbank és más vállalatok adományaiból és kibocsátott részvényeiből, az elnök, Puskás Kálmán alelnök, Kocsis Béla s néhányi lelkes társuk egyéb gyűjtéséből összejött másfél millió lejből épült fel, Gödri Márton bácsfalusi építőmester munkájával, a helyszínen égetett téglával és Bácsfalutól ajándékozott fával. 1924-ben adatott át a turistaforgalomnak. . .
ÉLET A NAGYKŐHAVASON
A nagykőhavasi turistaház felavató ünnepsége ezernyi turista részvételével folyt le. A hivatalos megnyitót Muntean Péter vármegyei aljegyző mondta, nekem az ünnepi beszéd jutott, melyben köszönetet mondtam Bácsfalu községnek a telek átengedéséért, a faanyag ajándékozásáért, Halász Kálmán építészmérnöknek, fiamnak az épület díjtalan megtervezéséért, s a munka áldozatkész ellenőrzéséért Gödri Mihály építőmesternek, valamint mindazoknak, akik e hasznos turistaház felépítéséhez és berendezéséhez áldozatukkal, részvényvásárlásaikkal hozzájárultak.
Örömmel tapasztaltuk csakhamar, minő mágnesi erővel vonzotta fel ez a fordulat a városbeli népeket. Nemcsak a több mint ezer tag, ami abban az időben még hallatlanul magas szám volt, de a valóságos népvándorlás, mely az 1600 méter magasságot vidáman megmászta, korszakalkotó eseménynek bizonyult. Általános kivonulás volt, százával kapaszkodtak fel és gyönyörködtek a ragyogó hegyvidékben, a festői sziklacsoportokban, a pompázó havasi rózsákban és az új turistaház tágas és tiszta konyhájában, melyet Molnár Mihály és neje a turisták nagy megelégedésére ízes ételek készítésével vezetett. A turistaháznak nyolc szép, kényelmes szobáján kívül még kis könyvtára is volt.
S hát az estéli táncok, az egymásra talált párok, akik a 'hegymászástól kipirulva és kifáradva léptek a gyönyörű parkettjére. (Szóváltás helyett nem egy jegyváltás is történt.) A kövér Ciurea, ügyvéd, primar vagy prefekt, hogy járta a csárdást! S Lepadatu, a volt pénzügyminiszter, brassói háztulajdonos, hányszor járta meg a Nagykőhavast! Tömegével látogattak meg bennünket, a mi hegyünket, amiről Szemlér Ferenc, a Nagykőhavas szerelmese reám vonatkozólag ezt írta az Előre 1964. szeptember 5-i számában, Az én hegyeim című naplójában: „Ilyenkor jövök aztán rá, hogy ez az én hegyem igazából a másoké! (Mondják, azoké, akik menedékházát felépítették. Vagy azé, aki az egészet kigondolta, irányította, végrehajtotta. Ez a menedékház a jelenleg 90 éve felé járó Halász Gyula professzornak köszönhető. Annak idején, . harmincas évek elején ő járt minden után, ő terveztette meg — ingyen — építészmérnök fiával, ő lelkesített fel bennünket a közös tevékenységre, és ő szerzett hozzá pénzt is. Az övé minden érdem. Tehát a hegy is — gondolom magamban.)"
Én meg gondolom magamban, ez a költő a tolla hegyével, ami az ő igazi hegye, túlrajzol engem. Mert költött dolog — kedves, jóhiszemű, jóakaró —, hogy én végeztem mindent. A valóság pedig az, hogy nem egy ember, hanem egy közös gondolat, egy közös akarat és elszántság alkotta meg. Született magától, mindenkitől s teremtett egy reformkorszakot a brassói szegényes turistaság életében...
A turistaház régebbi vendégkönyvében olvassuk, hogy a hazai turisták tömegein kívül Czernin gróf osztrák — magyar külügyminiszter, a bukaresti belga követ, a német katonai attasé, „eine fesche Wienerin", bécsi, gráci, budapesti, varsói, berlini, stuttgarti, konstantinápolyi, angliai és párizsi látogatók is felmásztak a Nagykőhavasra.
A VALÓDI TURISTASÁG
„Régebben általános szokás volt, hogy egy több órás kirándulást a zöldbe turistateljesítménynek tekintettek. Ezek a túrák a turistaság karikatúrái voltak s ma még inkább azoknak ítélhetjük.
Sőt, nehogy elbízzuk magunkat, a turistaság fogalma még azzal sem határozódik meg, hogy egyesek vagy, csoportok, felruházva a turistauniformis díszeivel, az összecsukható evőeszközökkel, tartalmas és terjedelmes hátizsákkal s ezerféle specialitással, ami mások bámulatát, sőt irigységét is felkelti, felkapaszkodnak a havasokra, vagy mélyen behatolnak az erdőségek sűrűjébe.
A turistaság ennél is jóval több. Nemcsak a tüdő és a tréning teszi, ami mindenesetre jelentékeny mozgató erő, hanem elsősorban a lélek, a természet szeretete, a kivételes, a rendkívüli vágya, az akarat nehézségek leküzdésére, a beleolvadás egy olyan világba, ahol szent némaságban beszélhetünk az örök istenivel, s ahol jel nélkül, szó nélkül, mozdulat nélkül mindent megérthetünk s önzés nélkül mindent a magunkénak mondhatunk.
Az a turista, aki a lelkével lesz azzá s nem csupán az erős és edzett inaival, aki nemcsak azért tör fel a magasba, hogy egy pózoló pozícióban a fotografáló masina elé álljon, hanem, hogy énjét kitárja a szabadságnak s megteljék annak a gyönyörűséges allatával, aki egy szép kiránduló napért mindent képes feláldozni, de ezt a napot nem áldozza fel semmiért.
Még ennél is több a turista, a turistáskodás, a turisztika.
Annak a földnek, annak a vidéknek, annak az országnak a szeretete, ahol élünk, amelynek javait élvezzük s amelynek javára munkálkodunk, amelynek a megismerése, a feltárása, a természet kincseiben való elmélyedés, az értük való odaadó vetélkedés, a szépségeik után való vágyakozás, az áthatottság, amellyel bennük gyönyörködünk, a gyönyör, amellyel szeretni és szolgálni készek vagyunk, a fizikai, szellemi és erkölcsi áldozat, amit ezért a megismerésért, ezért az egybeolvadásért, -ezért a tiszta és nemes élvezetért hozunk, az az igazi turistaság.
Szeretni a természetet és benne a szabadságot, kibányászni belőle a rejtett drágaságokat és azokat szétosztani a kényelemben és közönyben tengődők között, leszállni a titkok mélységeibe' és fölemelkedni az elérhetetlen magasságig, eltávolodni a mindennapitól, az emberek tömegétől, a zúgó, zsibongó, vergődő, viaskodó világtól s mégis szeretni, átölelni őket a testvériség együttérzésével, ez a turista, ez a turistaság.
Azok vagyunk-e hát, a fogalom e tágabb értelmében.? Nem hiányzik-e belőlünk még az igazi turista ihlete, heve, meggyőződése és áldozatkészsége? Át tudjuk-e adni magunkat egészen az ügy érdektelen szolgálatának, az emberi civilizáció és kultúra parancsoló feladatainak? Van-e olyan fontos ránk nézve a természet mindenhatósága, mint a szöges sportcipő, és tudjuk-e becsülni annyira hegyjáró embertársainkat vagy akár a völgyben alvókat, mint amennyire nagyra taksáljuk a hideg, habos sört, amivel a turistaház kínál?
Sok minden formaság és belsőség azt bizonyítja, hogy még nem vagyunk egészen tisztában a turistaság igazi fogalmával; hogy még sokat kell járnunk, különösen eszemet magasságokban és erkölcsi mélységekben, hogy a valódi turistaság lényegéhez jussunk…"
VÍZESÉS A NAGYKŐHAVASON
„Sűrű, dohos erdők, irtások, sziklaszálak, kidőlt, korhadt faóriások, vígan csobogó csermelyek mellett megyünk el (a Sipoly völgyében). Egy helyen zúgás üti meg a fülünket. Vízesés-sorozat közelében vezet utunk. Egymás után öt-hat vízesés fehér sávja és fehéres habja élénkíti a sötét völgy mélyét. Az utolsó, a legnagyobb, mintegy öt méter magasból hull alá... A függőleges sziklafal közepén szét van repedve. Két-három méter széles hasadék sötétlik előttünk. Mélyéből erős zúgás, morajlás hallatszik. Bővizű patak ömlik elő belőle. Sötét, komor sziklafalak kétoldalt. Kétemeletnyi magasak, majdnem összeborulók. Jobbról tajtékozva zuhan alá az első nagy vízesés (4 méter és 80 cm magas). Tőle balra erős létra, melynek közvetlen közelében zuhog alá a második (4 és fél méter) vízesés. Most egy 12 méter hosszú létra. Mellette egy tízméteres páratlanul szép vízesés zuhog alá. Esőszerűen permetezi be az egész szakadékot. Felülről lenézve az az érzésünk, mintha egy káva nélküli kútba néznénk. Csodálattal vegyes félelemérzés vesz erőt a turistán. Tovább is egy érdekes vízesés állítja meg és bámultatja magát. Az alázuhanó víz hossza 9 méter, 80 cm. Egy három és fél méteres fiók-Niagara következik. Fatörzseken átmászva, átugrálva új nagy vízesés elé érkezünk. Tőle jobbra hosszú létra visz a sziklafal tövébe vágott útra. Rögtönzött hidakon átmenve jut el a turista az utolsó vízeséshez. Télen, mint azt a vadászok konstatálták, a víz befagyott, valóságos jégfal képződött, mely a napsütésben soha nem látott tüneményes síneket játszott a szivárvány valamennyi színével. A további munkát nagyrészt kereskedő és iparos ifjak végezték, lelkes odaadással és igazi turista lélekkel."
(Befejezése következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése