 |
| Egy ésszerű útiterv |
a munkámról, változatlanul ezt a választ kaptam: „Ez mind szép, de hát ez csak elmélet, ami a laboratóriumban lehetséges. A tenger az más, mi aztán csak tudjuk . . ."
Nos, egy lényeges tényezőn kellett diadalmaskodnom: le kellett gyűrnöm a reménytelenséget, amely öl. Ez pedig nem tartozik a táplálkozás körébe. Nos, ha az ivás fontosabb mint az evés, akkor a bizakodás még az ivásnál is fontosabb. A szomjúság gyorsabban öl az éhezésnél, viszont a reménytelenség még ennél is hamarabb vesztét okozza az embernek.
De hát ki szenvedi el a hajótörést: a tudós vagy a tengerész? az orvos vagy a halász? S ezen a ponton határozottan letértem a kitaposott ösvényről: az orvos ismét felülkerekedett a pszichológuson. Hipotézisem nem maradhatott puszta feltevés: valami kézzelfogható hasznot is kellett hajtania. S innen már csak egy lépés volt, hogy elméletemet emberen, gyakorlatilag is ki kell próbálnom.
De hol? Mi legyen az útirány? Célom az volt, hogy egy hónapnál hosszabb és háromnál rövidebb ideig legyünk magunkra hagyva a tengeren. Olyan tengert kell találnom, ahol a szelek és az áramlatok feltétlenül előre visznek bennünket, ahol nem találkozhatunk senkivel az égvilágon, s így nem esünk kísértésbe, s végül, ahol az emberek képzeletére hatva bebizonyíthatjuk, hogy a partoktól távol is életben lehet maradni.
S ekkor foglalkozni kezdtem a rendkívüli hajózással, s főképpen a magányos emberek utazásaival. Most nem térek ki barátom, Jean Merrien kitűnő könyvének ismertetésére a magányos hajózás történetéről /Jean Merrien: Les navigateurs solítaires. Denoél. Párizs/; mindenesetre e hajósok kalandjainak tanulmányozása azt a határozott meggyőződést ébresztette bennem, hogy az emberek képzeletét csak akkor tudjuk megragadni, ha óceánon kelünk át; hogy az Atlanti-óceánt kell választanunk, ha a szükséges és elegendő ideig akarunk zavartalanul a vízen maradni; s végül, hogy a passzát-szelek útját kell követnünk, ha biztosan el akarunk érni valahová, s ugyanakkor nem akarunk lépten-nyomon kísértésbe esni - vagyis Kolumbusz Kristóf második és negyedik útjának vonalát kell követnünk: Spanyolország-Kanári-szigetek-Zöldfoki-szigetek-Antillák. Ily módon elkerüljük a hajózási utakat, amelyek Észak-Amerika és az Antillák felé északabbra, Dél-Amerika felé pedig délebbre vezetnek. Elkerüljük így a Sargasso-tengert és a zavaros szelek zónáját is, ahol minden haszon nélkül holtbiztosan elpusztulnánk.
E tanulmányok során igen tevékeny életet éltem Monacóban.
Naphosszat a könyvtárban ültem, böngésztem a katalógusokat, s a könyvtáros, M. Comet segítségével kiválasztottam magamnak az egész hétre való szellemi táplálékot. Azonkívül szinte mindennap kihajóztam a múzeum egyik hajóján, akár a Pisá-n, akár az Eider-en, s gőzerővel préseltem a legkülönbözőbb fajtájú halakat. Igyekeztem, hogy a legjobb eredményt érjem el, mind a nyert folyadék íze, mind pedig mennyisége szempontjából. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy halból úgy nyerhetek a legkönnyebben vizet, ha a húsát egyszerűen gyümölcsprésen nyomom ki.
Lassan-lassan megbarátkoztam jövendő táplálékommal, s az eredmények láttán bizalom töltött el.
A laboratóriumban egyre jobban bebizonyosodott elméletem igaza. Csodálatos módon sikerült elérnem, hogy kísérleteimnek nem nagyon ment híre. Bár azt hiszem, hogy nyugalmamat leginkább a beavatottak legnagyobb részének mosolygó iróniája és jóakaratú hitetlensége biztosította. Az igazat megvallva én voltam az egyetlen, aki hitt a terv megvalósulásában.
 |
| Hullámok fenyegetése |
Elmesélem ezt a történetet, amelynek nem kis része volt abban, hogy végül egyedül vágtam neki az útnak.
Mecénásunk jócskán módosíttatta tervünket, amikor - a kísérletünk szempontjából alkalmasabbnak látszó hajóféleségen törve a fejét - elhatározta, hogy egy katamaránon, polinéziai tutajon fogunk indulni, amelynek két úszótestét deszkapadló köti össze. Az egész tákolmány vízibiciklire hasonlított, de nem pedál, hanem vitorla hajtotta volna.
El is küldte a mintapéldányt, amely rövid partmenti kiruccanásokra (de csak ilyenekre!) volt alkalmas; legfeljebb annyit lehetett megkísérelni vele, hogy Korzikáig eljussunk vele és vissza.
Miközben napokat töltöttünk azzal, hogy „meglovagoljuk" ezt a lehetetlen „csónakot", a parton bámészkodók a hasukat fogták a nevetéstől. Egy szép november végi reggelen Van Hemsbergen és én kihúzattuk magunkat a kikötőből, 11 óra tájban gyenge szél kezdett fújni. Elég gyorsan haladtunk és már visszatérőben voltunk, amikor az egyik kormánylapát eltörött. Úgy látszott, nem lesz semmi baj. A két úszótest felső része nyitott volt, úgy ülhetett bennük az ember, mint valami kenuban. A jármű stabilitásának megismerése céljából az úszótesteket nem fedtük be: időnként egy-egy hullám belecsapott a szél felőlibe. Amire számítottunk, bekövetkezett: a víz hirtelen hullámzani kezdett és az egész tákolmány felfordult. A montecarlói fürdőszezon kellős közepén voltunk és a szél a Martin-fok felé sodort bennünket. Itt értünk partot este 8 óra felé, először én úszva, Jean pedig másodiknak: kötélen húztam magam után. Még a rendőrség is közbeavatkozott, mert felhívták az őrszobát, hogy egy vérrel borított, meztelen ember kószál az erdőben. Ez én voltam, ugyanis a part éles szikláin felsebeztem a combomat.
Már mondottam, hogy ha önkéntes hajótörött akartam lenni, akkor előbb néhány önkéntelen hajótörésen is át kellett esnem.
E balsikerből mecénásunk világosan láthatta, hogy nincs értelme tovább is erőlködnie ezzel a csónakkal. Ehelyett újabb, nagyratörő terveket forgatott a fejében: egy 14 méter hosszú, kabinnal és konyhával (!) ellátott nagy katamaránt akart építtetni. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy céljaink és felfogásunk mindinkább eltávolodnak egymástól. Félénk ellenvetéseimre és javaslataimra azt válaszolta, hogy az expedíciót nemzetközi jellegűvé kell tennünk, hogy több hajóval kell elindulnunk, hogy bőven van idő, sőt, hogy körül kellene hajóznunk a földet. Egyre inkább az utópia területére tévedt. Mindehhez már semmi közük sem lenne a hajótörötteknek.
(Folytatjuk)
Forrás: Alain Bombard: Önkéntes hajótörött. Világjárók 16. Gondolat, Budapest, 1964. Fordította Nagy Géza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése