BURA LÁSZLÓ: Csángóföldi élményeim 1953-ban (2)

Ádám Gyula: Csángó vacsora

Bogdánfalvára ugyanabban az évben (novemberben) még egyszer visszatértem. Faragó József professzor úr kezdeményezésére ugyanis oda kellett utaznom Antal György Ávereszku mesemondóhoz, s el kellett őt hívnom (és vinnem) Kolozsvárra teljes mesekincsének lejegyzése céljából. Ez alkalommal Bogdánfalván szemtanúja lehettem egy népi orvoslásnak. Reggel érkeztem meg a faluba, s egyenesen Antal György Ávereszku lakására mentem. Elmondtam, hogy miért jöttem, s megbeszéltük, hogy délben indulunk Bákóba, hogy a délután induló gyorsvonatot elérjük. A hosszú utazás Kolozsvártól Bákóig, majd reggel tovább Bogdánfalváig elfárasztott, s megegyeztünk, hogy én alszom egy kicsit, s ő majd felkölt.
Fekhelye a nem túl nagy, keskeny alakú konyhájában, az ablak felé eső, ahhoz közeli végében volt. A fekhelyről egyenesen ráláthattam a konyhának az ajtó felőli végében levő vas tűzhelyre. Hűvös volt, ezért Antal György Ávereszku megrakta fával és tüzet gyújtott. Csend volt, a hosszú úttól elfáradtam, mindjárt elaludtam. Lehet azonban, hogy a szokatlan helyzetben, vagy még elalvásom kezdeti állapotában az érzékszerveim még észleltek/érzékeltek valamilyen mozgást/neszt, mert kinyitottam a szemem. És megláttam a mesemondót, Antal György Ávereszkut, amint a tűzhelyből parazsat vett ki, egy csuporba tette, miközben valamiket mondogatott (szavait nem értettem), majd a vízzel meghintette a mellette levő, anyja ölében levő gyermeket. Úgy rémlett, hogy meg is itatta. Az elvégzett műveletek közben egyre mondogatta a varázsigéit.

Azonnal felfogtam: itt valamilyen ráolvasás folyik. A ráolvasó közben oda-oda nézett rám is, vajon nem ébredek-e (ébredtem-e) föl. Láttam rajta, észrevette, hogy kinyitottam a szemem. Gyorsan le is hunytam ezért, hogy a gyógyító műveletét ne zavarjam.

Amikor az anya gyermekével távozott, még csak tetettem az alvást, de hamarosan ténylegesen is elaludtam. A mesemondó, Antal György Ávereszku délben, a megegyezett időben felköltött és gyalogosan elindultunk a hat kilométernyire fekvő bákói állomás felé. Elindulásunk előtt ő tért a tárgyra: észrevette, hogy láttam a ráolvasást. Elmondta, hogy őt a falubeliek gyógyító erejűnek tartják, aki az ősöktől örökölt gyógyítási módokkal segíteni tud a betegek, elsősorban gyermekek gyógyításában. (A ráolvasás jelenete felkészületlenül ért, s mivel a ráolvasások és a népi gyógyászat kérdéseiben teljesen tájékozatlan voltam, úgy ítéltem, jobb, ha semmit sem mondok.)

Az egyetemen a Magyar Nyelvészeti Tanszék tőszomszédságában volt a filológia kar könyvtára és olvasóterme, ebben állítottuk fel a Folklór Intézet magnetofonját. A bogdánfalvi csángó mesemondó, Antal György Ávereszku két egész napon át itt mondta a meséit. 
Az első nap reggelén, a munka megkezdése előtt kissé meg volt lepődve, a körülötte forgolódókról azt hitte, hogy orvosok. Ezek mind doktorok? - kérdezte tőlem. A nyelvészeti tanszék tagjai ugyanis (férfiak, nők) valamennyien fehér munkaköpenyben dolgoztak. A magyarázatom - ruházatukat védik a portól, bepiszkolódástól - megnyugtatta és a továbbiakban már ugyanolyan közvetlenül viselkedett, mint falujában, s néhány hallgatója felé fordulva teljes beleéléssel mondta és mondta az eszébe jutó meséket.

Negyedéves hallgatóként október l-jétől a Magyar Nyelvészeti Tanszék tagja voltam, hivatalosan kinevezett gyakornok. A tanév befejezése, illetőleg az államvizsga után főgyakornok. 1954 őszétől a tanszék tudományos kutatói tervének hivatalosan részét képezte a csángók nyelvjárásával foglalkozó tanulmányok megírása és a Román Tudományos Akadémia gondozásában kiadásra tervezett kötetben való közlése. ( A hivatalos politika irányváltása folytán a tervezett kötet kiadása elmaradt, a kötet számára megírt tanulmányok nem jelentek meg.) Ugyanakkor a tanszék tudományos terve keretében megkezdtük A moldvai csángó nyelvjárás atlasza előkészítő munkálatait, a kérdőívek segítségével gyűjtött nyelvjárási anyag cédulázását, rendszerezését. Halaszthatatlan és fontos feladatnak tekintettük a hazájuktól sok évszázada elszakadt moldvai magyarság ritka összetartással kialakított közösségei évszázadokon át megőrzött és beszélt nyelvének és folklórjának tanulmányozását, feltárását, minél teljesebb mértékű rögzítését, mert a több évszázada más nyelvet beszélő környezetben élő közösségekre a 20. század politikai változásai és a gazdasági-társadalmi fejlődés kényszerítő (s azóta folyamatosan ható) körülményei nagyon jelentős hatást fognak gyakorolni, a csángó nyelvjárást beszélők többségét egyre erőteljesebben a nyelvváltás irányába fogják befolyásolni. Meglátásunkat az azóta eltelt hat évtized igazolta.

Az ötvenes évek közepén közbejött események (és következményeik) engem gyakorlatilag elszakítottak a csángó nyelvjárás további kutatásától, gyűjtéseimet azonban a nyolcvanas években sikerült Magyarországon megjelentetnem. 1991-ben pedig annak is örülhettem, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai sorozat 193. számaként, a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában végre Budapesten megjelenhetett a kolozsvári nyelvészek Moldvában végzett kutató munkájának eredménye, A moldvai csángó nyelvjárás atlasza. [A moldvai csángó nyelvjárás atlasza I-II. (szerkesztői: Gálffy Mózes, Márton Gyula és Szabó T. Attila) - csak 1991-ben jelenhetett meg Budapesten, a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai sorozat 193. számú kiadványaként, előkészítői Murádin László és Péntek János.]

A moldvai csángók életének alakulását, eseményeit, a velük foglalkozó kutatók - (elsősorban) néprajzosok, szociológusok - tudományos munkásságát, nyomtatásban megjelent munkáit Kolozsvártól távol kerülve sem szűntem meg figyelemmel követni, mert az a véleményem, hogy e népcsoport sorsa figyelmeztető és/vagy cselekvésre ösztönző tanulságokkal szolgálhat/szolgál a nemzet egésze számára.

Forrás: Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Szerkesztette: Jakab Albert Zsolt–Kinda István. Kriza Néprajzi Társaság – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015. 125-132. l.