[1921.] December 14.
Az iskolákban is egészen más a viszony a gyerekek s tanítók között, mint Európában ... A tanító, tanár itt nem az a mumus, akitől rettegni kell, mint nálunk, s nem az a bestia, aki veréssel akarja a gyerekbe kényszeríteni a tudományt s illendőséget, — hanem pajtás s barát, aki mentől nagyobb önállóságra, bátorságra s függetlenségre neveli a gyerekeket. Oh, tragikus iskolai éveink, — állandó félelmek, rettegések, megalázások, inkvizíciós vizsgák, felesleges tudnivalókkal való gyötrődés — s ti szomorú tanárok s tanítók szintén, éhbérért unott járomba fogva s egy hierarchiával a fejetek fölött, csoda-e, ha elégedetlenül saját életetekkel, elkeseredéseteket a tanterembe viszitek s aztán legalább ott akarjátok kiélni a tekintély hatalmát — gyerek az örök forradalmár, és tanító mint titkos ellenség áll szembe egymással...
A tanítás Amerikában majdnem egészen a nők kezébe ment át... A nők. Külsőségek: az a tiszteletteljes udvariasság, amit itt tapasztal az ember nők irányában, az a kalaplevétel a liftben jelenlétükben, a magától értetődő hely-átengedés a subway-n s vasutakon, a minden tekintetben való azonnali pártukra állás, — az már régen ismeretlen Európában. S az is nevezetes, hogy utcán, vendéglőkben, színházban mennyire nem molesztálják őket, fixírozással, megszólítással, közeledni akarással, — ez annyira megy, hogy a nem rossz szándékú idegen, aki csupa merő esztétikai gyönyörűségből nézegeti a nőket, — s van mit nézni — kiteszi magát annak, hogy a rendőr bekíséri, vagy idegen férfiak leboxolják. Látszólag egy nekünk érthetetlen asexualitás uralkodik a városban.
Egyrészt a világ legszebb női rajzanak itt s a világ legszebb lábai mutogatják magukat, s mind selyemharisnyában — másrészt — nekünk úgy tetszik legalább — a világ legközönyösebb férfiai előtt folyik ez a színjáték. Persze, ez jórészt külszín s még nagyobb részében hipokrízis — a nő és férfi egymáshoz való viszonya itt époly intenzív, mint bárhol a világon, épannyi örömet okoznak egymásnak — s épannyi bajt csinálnak, mint bárhol, — a nagy s legszebb játék itt is állandóan folyik, összes komplikációival — ez az újságokból derül ki, ahol egy-egy nagy házassági botrány kapcsán hajmeresztő részletek kerülnek nyilvánosságra. Elég az Elwell-esetre mutatni.
Ez egy gyanús egzisztenciájú kalandor volt, akit egy napon agyonlőve találtak fényesen berendezett legénylakásán. Amint a vizsgálat során kiderült, a legfelsőbb társaság legjobb női érdekelve voltak a dologban, mert Elwell valóságos háremet tartott s kétségtelen, hogy egyik féltékeny szeretője lőtte agyon. A nyomozás azonban végül nem vezetett semmi eredményre. (Feltűnő, hogy mennyi ilyen bűntény szálai vesznek itt el a homokban — a korrupció, a pénzzel való dolgozás óriási, — de erről később.) Newyorki tartózkodásom idején a Stillmann-válópör botrányait teregették a lapok a közönség elé. Stillmann egyike Amerika legismertebb bankárjainak — válópert indított neje ellen, aki állítólag egy indiánnal megcsalta. A nő szintén házasságtörési vádakkal lépett fel férjével szemben — és természetesen nagy anyagi követelményekkel. Az ügyvédek és — az újságok rávetették magukat a botrányra s heteken keresztül foglalkoztatták vele a közvéleményt. Hajmeresztő részleteket közöltek — a két ember privát élete milliók kíváncsi szeme előtt vonaglott. Érthetetlen, hogy egy országban, ahol a természetes — és csinált — moralitás olyan nagy, hogy szolgáltathatják ki a legprivátabb ügyeket ennyire a nyilvánosságnak. A válópör vége persze az lett, hogy a nőnek igen nagyösszegű ellátási díjat ítéltek meg — az esetek nagy részében a bíróság is mindig a nő pártján van. Mikor az első napokban a Broadway forgatagában bolyongtam, nem találtam azt a híres amerikai női szépségtípust, mely az ismert levelezőlapokról s kitsch-képekről mosolyog felénk. Csúnya, alacsony, nagyon erősen kifestett, meglehetősen ízléstelenül öltözködő nőket láttam — délelőtt is estélyi cipőkben s kivágott ruhákban, inkább a lengyel zsidó s olasz női típust képviselték, mint az amerikait. Megnyugtattak: azok ott a Broad-wayn tényleg zsidó, olasz s lengyel nők. Csak később, a Fifth avenuen olykor, finom üzletekben, a Ritz s Waldorf Astoria teáin, s különösen az Operában némely estéken bújtak elő az igazi remek női példányok, de az egészen elsőrangúak nyilvános helyeken így is ritkán láthatók. Az igazi amerikai, s a százötven jó család, mely a szűkebb társaságot alkotja, nagyon zárkózott életet él, — hozzájuk képest az európai arisztokrácia szabadelvű. — Egymás közt szórakoznak, divatos fürdőhelyen vagy falusi kastélyaikban töltik az időt, — ritkán tartózkodnak New-Yorkban, — inkább a déli városokban s vidéken élik igen disztingvált életüket. Nem vagyunk azonban rászorulva, hogy csak köztük kutassuk a szépségeket, amint az ember egy kicsit nemcsak szétnézni, hanem látni is tud a városban — a női szépségek szokatlan tömegét fedezi fel. Kétségtelenül megint fizikai, természeti okokban van az amerikai női szépség magyarázata, — amint ebben a talajban másféle fák és növények teremnek, mint Európában — úgy az emberpalánta is másféle. Ezt a hibátlan arányosságot a termetben, a lábaknak finom, egyenes, karcsú vonalait, a kezek szépségét, a szem üdeséget, a tartás magától értetődő könnyedségét nem a divat csinálja — a természet adhatja csupán. Persze, igyekeznek korrigálni, — vakmerőén festik magukat — de Isten tudja, ez se provokáló dolog náluk, az ember mosolyogva rájuk hagyja — hadd játszanak. Vegyükpersze hozzá, hogy a legutolsó kiszolgálóleányt is egy-egy szerény pastry shop-ban a fürdöttség-nek, fizikai tisztaságnak és csinosságnak az a levegője veszi körül, ami Európában csak a kiválasztottak sajátsága.
Övék a világ! — s ők könnyen és bátran hordozzák testi kellemük öntudatát a városban — sanszaik a szerelemben s ennek révén a gazdag, jó életre époly nagyok, mint a férfiaké a bussiness-világban. A musical comedyk s revük himbáló szépségei nagyon gyakran kitűnően mennek férjhez, de ami nekem a legfontosabb — a tendencia Amerikában nem az, ami Európában — nem a nő megkerítése, elcsábítása, bepiszkolása, letörése s kinevetése a cél, nincs meg az a kíméletlen hímbrutalitás, amitől Európában félni kell a nőnek, nincs meg az, hogy a nővel szemben, különösen ha gyámoltalan s szegény, minden eszköz megengedett, minden csalás és hazugság törvényesített, ha célhoz vezet. Az amerikai férfi, igaz, korántsem olyan mulatságos, mint az európai, — nem oly sokoldalú, nem oly jó társalgó, nincs meg benne a csábításnak s a nemi aggresszivitásnak az a veszélyes zamata, mely az európai férfi sajátsága s amely annyira hat a nőkre, — de a nők szempontjából mégis az amerikaiat kell hogy a jobb típusnak tartsák.
— Sehol a világon nem árasztják el a nőket annyi jóval, mint Amerikában. Érzékeik talán szenvednek s kielégületlenül maradnak, — de ezt kiélik fényűzésben, vásárlásban, társaséletben, hiúságuk határtalan kielégítésében. Amerikában komoly kultusza van a házasságnak, még a variétékben, még a tánchelyek alkalmi termeiben is megszokott kép,— mint a mutatvány clouja — hogy az ünnepélyes frakkos, cilinderes vőlegény oltárhoz viszi a mirtuszkoszorús, fehérruhás, — rózsás nyoszolyó-lányoktól kísért arát... Az amerikai közönség ezt— melyen ilyen környezetben az európai hangosan kacagna — illő meghatottsággal nézi. A titkos nagy harc, ami nő és férfi közt van, itt kétségtelenül a nők javára dőlt el, —joggal mondhatják, hogy Amerikában a nők uralkodnak. A férfi letette a fegyvert. Aki reggeltől estig megszakítás nélkül üzlete után szalad, akinek tehát nincs fizikai érkezése ahhoz, hogy a nővel foglalkozzék, nem nyújthatván neki ama zenéket, udvarlásokat, a nő lelki életére vonatkozó amaz érdekes beszélgetéseket, melyek a nőket — mint egocentrikus lényeket — annyira izgatják s érdeklik, másrészt pedig a rövid időt, amit üzlet s társas élet kettőjük számára szabadon hagy, nem akarván vitákra s akaratérvényesítésre vesztegetni — közös megegyezéssel majdnem mondhatnám az U. S. alkotmánya titkos pontjaképen, a házi hatalmat átadták a nőnek.
Érdekes, hogy a férfizsarnokság tunya s rest déli népeknél uralkodik leginkább, ahol a férfi főgondja, érdeklődése s foglalkozása a nő — dolgos északi népeknél, ahol a nővel való állandó foglalkozás lehetetlen, ennek kárpótlásaképen a nő vesz hatalmat a férfi felett. Mégis, — a középosztály nőinek sorsa nem irigylésreméltó: — rengeteget dolgoznak, éppen mert a személyzet kevés és nagyon drága, sokkal többet, mint Európában. Öt-hatszobás lakás minden középsorsú családnak kijár, ezt rendbetartani, a főzést, a gyerekeket ellátni — mind a háziasszony személyes munkájába kerül. Azonfelül a vendégeskedés, a társasélet is intenzívebb, mint Európában — bizony az amerikai nő nagyon el van foglalva, a jobb társaságbeli pedig — akinek házi elfoglaltsága meg van könnyítve — más téren keres magának munkát, vagy pedig annyit sportol és shoppol (üzleteket járja), annyi hangversenyt és színházat látogat, hogy teljesen betölti a napját. Itt nincs meg a nőknek az az álmodozó, regényeket olvasó, fantáziadús odaliszk élete, mint Európában. Ez lesz egyik magyarázata a könyvek kevés kelendőségének s az irodalom kisebb kultuszának. Vehemensen vetik rá magukat a nők az üzletre is. Biztosítótársaságoknál, nagy trösztök, vállalatok titkárságaiban, a színházi bussinessben nagyon sok a no — ez még hagyján. De ők írják kilencven százalékát azoknak a limonádé love-storyknak, melyekkel a magazinokat elhalmozzák, — ők szerkesztik a sekélyes színdarabokat, s — ami a legborzasztóbb — ők írják csaknem kizárólag a filmszcenáriákat. Ezt a munkát teljesen kisajátították, gyárivá tették s elsablonosították. Jó témákat rontanak tönkre, olcsó munkaerejükkel elzárják a teret az értékesebb, gondolkodóbb, logikusabb, irodalmibb értékű emberek elől. Ha gondolkozunk azon, hogy miért oly logikátlan, naiv, ostoba a remek technikájú amerikai filmek kilencven százaléka, akkor a főhibát a női szcenáriaírók elszánt kontyos hadseregében kell találnunk, akik példátlanul elsekélyesítették ezt a műfajt.
Forrás: Amerikai napló. Budapest, 1922. Athaeneum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése