New York , 1924. május.
Ezek ördögök! |
Kávébarnára festve az egész negyed, az ablakokon fekete papírvászonrolló, egyenlő minden lépcső, minden kapualja ; aki egy házban otthon volt, otthon volt minden házban. Uniformis a házban, egyform a szabású ruhák, egyforma szabású gondolkodás, lélek ; így nőtt és lett óriás New York.
De m a ... 1924-ben hiába keresem az 1921 házait. Lassanként leromboljak az angol-hollandi tradíciókat, az az erős mag, amely New York és talán Amerika magvát alkotta, a puritán — yankee világ összetöredezett s az idegenek ütik bélyegüket New Yorkra.
Felhőkarcoló, hátaim as iroda és üzleti ház épült ott, ahol 1921-ben m ég családi házak voltak. Egy egész tömböt vásárolt össze a tőke és ma már valóban a felhőkig emelkedik a négyszögekre és kockákra osztott acélváz.
Milyen egyszerűen csinálnak itt mindent.
A földbe cementtömböket ágyaznak bizonyos távolságra egymástól, arra vörösre festett acélgerendákat srófolnak merőlegesen, haránt acélgerendákkal össze kötik, emeletről-emeletre feljebb és feljebb viszik az acélkonstrukciót és mire észreveszed magad, már a 20-ik emelet körül tartanak. Mint egy gyerekjáték, olyan az egész. Egy rettenetes erejű daruval fel is lehetne emelni és odábbvinni az egész acélkockajátékot. Ma még se kőművesnek, se üvegesnek, se ácsnak nincs köze hozzá. Ma még csak a vasmunkások dolgoznak az épületen. És ők azok, akiknek bámuló dicsérője ez az írás.
Tegnap délelőtt órák hosszat állottam egy épülő felhőkarcoló előtt és néztem a vasmunkásokat. Nem emberek ezek, de cirkuszi akrobaták, erőművészek és zsonglőrök, akik csodálatos mutatványaikat épülő házakon végzik.
Csupa fiatal ember, 20—30 év között, öregebb nem bírja ezt a munkát. Ruhájuk vastag vászon overall, hátul kis szerszámzseb. Cipőjük jó erős fűzős cipő, — a lábuk rendszerint nem nagy! (Meglátják, hogy ez milyen fontos.) Kezükön vastag bőrkesztyű. Hogy terelődött a figyelmem rájuk ? Az uccán jártam s az egyik oldalról a másikra akartam átmenni, amikor észrevettem, hogy egy csomó ember áll és néz a magasba. Mi történik ott? Magasan az úttest fölött, épülő acélváz legtetején, a levegőbe meredő szabad acéloszlopra egy ember kúszik. De nem kötélen, se horgos cipővel... Nem ! Csak úgy ... Két térdét egymáshoz szorítja, lábát befelé fordítva hozzátapasztja az acélrúdhoz és kesztyűs kezével húzza magát. Egészen egyedül, legalább 25 méter magasságban... Ha leesik, száz halállal hal meg. De nem esik le ...
Mintha csak sétálna, úgy megy fel... Utána egy második, harmadik... A lent — 8 emelet magasságban dolgozók ügyet sem vetnek rájuk... Ők is tudják ugyanezt a kunsztot... A szabadon álló acélgerenda alul harántgerendával össze van kötve egy másik gerendával. Csakhogy az valamivel alacsonyabb. Alatta üres levegő, acélváz, rettenetes mélység, halál.
Előbb a mi emberünk, azután a többi megáll oda fenn és nyugodtan, mint egy légi balerina, átsétál, halálos magasságban a keskeny acélsínen. Ehez kell a kis láb ! A vér megfagy az ereimben. Ha ez nem istenkísértés, akkor semmi sem az.
Most következik az igazi cirkuszi produkció. Villamos hevítővel az egyik csavarokat hevít tüzfehérre és húsz emelet magasságban dobja át a másiknak, aki egy kis vödörben elkapja, és a helyére csavarja, hogy az acélgerendákat összekösse.
Cirkuszban, varietékben drága pénzért mutogatják azt, amit a vasmunkások a megélhetésért csinálnak. Lent a rendőr vastag fapálcáját himbálva egykedvűen járkál. Mi köze hozzá? Itt igy építenek. Aki leesik, az lenn van. Fahálózat, tartógerendák, védőutak az épülő ház körül, mint Európában... Ostobaság !... Sokba kerül, fölösleges munka... És aki nem akar, ne menjen épületi vasmunkásnak...
Tíz dollárt kapnak egy napra, — tudjanak érte valamit... A dollárt itt nem adják ingyen ! (Ezt... ezt kell a budapestieknek még megtanulniuk !)
De a cirkuszi mutatvány még nem ért véget.
Jön a vállalkozó mérnöki hivatal ellenőre. Azt vizsgálja, hogy a munkások rendesen dolgoznak-e? Kezén finom kesztyű, lábán sárga fűzőscipő, fején finom puha kalap, ruhája felett divatos felöltő. Mellzsebéből zsebkendő csücske kandikál ki. Megáll és mint a pók a szálon úgy kezd mászni az acélgerendán... fel, fel a magasságba. Ő is átsétál a gerendákon, megnézi az újonnan beiktatott csavarokat, isteni egykedvűséggel végzi halálos gyakorlatát, azután két kezével megfogja az oszlop két oldalát, lábát alul a cipője orránál nekifeszíti és csúszik le.
Ezek nem emberek ! Ezek ördögök ! Lent még csak lélekzetet se vesz... Megy egy másik épülethez ellenőrizni.
A lábam remeg az izgalomtól és az agyam kimerül...
Kábultan nézem az égbemeredő acélkonstrukciót, amely így épül.
(Folytatjuk)
Következik: SQUEMISH-INDIÁNOK KÖZT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése