CSEKE GÁBOR: Egy világutazó és blogja (Németh Géza)

Nemrégiben vártam valakire a könyvtárban, s hogy teljen az idő, szórakozottan nézelődtem a polcok között. Kezembe került egy útleírás kötet: Föld körüli csavargásaim, írta: Németh Géza. Felütöttem, s mindjárt bele is merültem a bevezetőbe - olyan közvetlen, vallomásos prózát olvashattam, ami valósággal kedvet csinált a további olvasáshoz.

Némi utánajárással sikerült megtudnom, hogy a szerző 1954-ben született, a Természet Világa című tudománynépszerűsítő folyóirat szerkesztője. A könyvtárban talált könyv az első megjelent kötete, s didaktikai célokat szolgál: kiegészítő irodalomnak szánták a földrajzi ismeretek megszerettetéséhez és elmélyítéséhez.

A tartalomjegyzéket böngészve (bizonyságképpen mellékelem is!) bizony, feldereng előttünk az egész glóbusz - természetesen mintavételben, jellegzetes szórásban. Az írások jellegzetessége - amiről Németh Géza a bevezetőben is írt -, hogy kalandokat, személyesen átélteket, látottakat-hallottakat tartalmaznak, nem könyvízű adatokat.

Az első könyv megjelenése óta több mint húsz év telt el. Ezalatt - egy internetes Ki kicsoda alapján írom le - sikerült 96 országba eljutnia, így már valamennyi kontinensen járt, jelentős mennyiségű anyagot gyűjtött össze könyveihez, cikkeihez. Emellett rengeteget fotózott is. Ráadásul, egyik kötetének a címe (Utas és világ) most ott áll egy pár éve nyitott blog homlokán, amely nem más, mint "Bevezetés más világokba". További eligazítóul pedig egy másik rokonszenves önmeghatározás: "Egy blog azoknak, akiket érdekel a világ és mindaz, ami bennünket, embereket összeköt és elválaszt."

Németh Géza blogja egyelőre megjelent munkáit tartalmazza: a 2006-ban kiadott Túl nagy a világ-ot, illetve a későbbi Sör jégkockával. Bevezetés más világokba című könyvét. (Úgy tudom, a jövőben szándékában áll többi írását is digitalizálni és elhelyezni blogján, ezért nem árt, ha rendszeresen nyomon követjük annak bővülését.)

Ám lássuk az írás elején említett Bevezetést: hogyan lett világutazó Németh Gézából? Aki, hozzánk hasonlóan, maga is kisgyerekként kezdte földi pályafutását, de már korán ábrándozott arról hogy világutazó lesz. Úgy képzelte: minden mesterember becsülettel végzi a maga foglalkozását. A borbély borotvál, a pap prédikál, a világutazó - utazik... Aztán eljön az idő, amikor rájön, hogy a dolgok nem éppen így állnak. Akkor meg úgy gondolja: ha földrajzot tanul, azáltal valahogy megközelíti a világutazás lehetőségét (esélyét). Harmadéves egyetemista, de igazából még nem ismeri a természetet. Azon csodálkozik, hogy mások képesek megközelíteni egy gleccsert, sőt, még fel is másznak rá! Hát ez olyasmi, amit muszáj kipróbálni!

Beindulnak a kalandozásai. Kezdetben barátjával száll motorra - szülei tiltása ellenére - és bejárják Lengyelországot. Hazafelé balesetben van részük, majdnem elpatkolnak, attól kezdve nem vágyik motorra, utazni viszont továbbra is szeretne. Ahogy telnek az évek, gyarapodnak a "trófeák": egyre hosszabb a bejárt helyek listája, egyre gazdagabb és sokrétűbb az expedíciós felszerelése. Az ő szavaival próbáljuk meg felidézni, mi mindent látott a világból 1993-ig:

"...Láttam őserdőt, sivatagot, jégmezőt, fjordot, gejzírt, tűzhányót, hegységeket, kanyonokat, tengereket, nagy folyókat, apró zuzmót és óriásfenyőt, trópusi orchideát és kaktuszt, a Föld legnagyobb hegyét és a szárazföld legalacsonyabb pontját. Megfordultam a Fehér Házban és a Kremlben; a teremben, ahol aláírták a helsinki egyezményt; az ENSZ-ben, amit naponta látok viszont a tévében; azon a marosvásárhelyi padláson, ahol Sütő Andrásékat ostromolta a cső-cselék. Játszottam Las Vegas-i kaszinókban, részt vettem keresztény, mohamedán, buddhista és zsidó istentiszteleten, megúsztam egy késelési kísérletet. Megcsodálhattam az egyiptomi piramisokat, az Ermitázs, a Louvre kincseit, a norvég fatemp-lomokat, a székelykapukat, a holland szélmalmokat. Megéltem fehér éjszakákat és sötét nappalokat, láttam fényűző gazdagságot és feneketlen nyomort, patyolattiszta mellékhelyiséget és mocskos vendéglőt, felhőkarcolót és agyagkunyhót, aranykupolát és pálmatetőt. Fürödtem divatos strandokon, házi úszómedencében, vízesés alatt és hegyi patakban. Élveztem hűvös északi népek vendégszeretetét és pokolba kívántam temperamentumos latinok tolakodását, jártam bűzös keleti bazárokban és légkondicionált bevásárlóközpontokban, ittam barna sört Prágában, kumiszt mongol jurtában, Coca-Colát Atlantában, almabort Normandiában. Ebédeltem miniszterek asztalánál és üzbég birkapásztor sátrában. Ettem polipot, texasi chilit, finn heringet, mormotahúst, sült kengurufarkat és sok-sok májkrémkonzervet. Aludtam luxushotelben, árokparton, nagyvárosi járdán, vulkán kráterében, elhagyott erdei kunyhóban és megszámlálhatatlan vasútállomáson. Utaztam tizennyolcféle repülővel, túléltem nyolcvankét föl- és leszállást, hajóztam tengeren, tavon, folyón, utaztam vonaton, buszon, biciklin, motorkerékpáron, teherautón, zetoron és csacsifogaton. Hogy mi mindent nem láttam és miket hagytam ki, lehetetlen volna fölsorolni.

Ma már tudom, sosem lesz belőlem igazi világutazó. Nem szeretek korán kelni, hátizsákot cipelni, nincs kedvemre a sátorbéli alvás, hegyet sosem másznék, lusta vagyok a hosszú gyalogtúrákhoz, utálok fázni és ki nem állhatom a forróságot. Nem fűlik a fogam a nélkülözéshez és ráadásul - bár ezt sokan nem feltételeznék rólam — valójában otthonülő természet vagyok."

Remélem, most már egészen világos, miért kedveltem meg Németh Gézát, a mesélőt. Mert azt mondja ugyan magáról, hogy legszívesebben otthon ücsörögne, és mégis: mindegyre meghozza (értünk?!) azt az áldozatot, hogy végigutazza a földgolyóbist. Azt, amely kerek és mindannyiunkat tárt karokkal vár...