Oldalak

2013. szeptember 12., csütörtök

P. BOROS FORTUNÁT: Jerikó

Néhány gondolat a szerző mentségnek szánt előszavából: "Élmény és emlék volt az a szentföldi út, amely 1934 dec. 15-tól 1935. jan. 10-ig tartott... Azt nem igérem, hogy teljes képet fogok rajzolni a Szentföldről. Csak a bejárt helyekkel foglalkozom teljesen egyéni alapon. Azt sem igérem, hogy tudományos, történelmi vagy tökéletes földrajzi leírást nyújtok, mert csak a pillanatokat ragadtam meg. Azért talál az olvasó ebben az útleírásban nagy tarkaságot, mert nem az összhangra gondoltam, hanem maga az élet lebegett a szemem előtt..."

Jerikói vízvezetés az Elizeus forrásból
A Jordántól elindulva Jerikó volt a cél.
A kis falu alacsony épületei már akkor feltűntek, mikor Judea hegyei  közül  a  Jordán felé a Gohr síkságra ereszkedtünk, amelyet a Szentirás Mózes idejében Kánaán névvel jelölt.
December végén a Jordán környékét figyelve az elképzelt kánaáni bőségnek semmi nyoma, hacsak a füllesztő, lerekedt és párás meleg nem figyelmezteti az embert arra, hogy 300 méter mélységben vagyunk a Földközi tenger színe alatt.
A mezőn szamarak és tevék legelésztek. Azt már nem tudtam felfedezni, hogy mivel táplálkoznak.
Kiaszottnak  látszó,  hepehupás   területen   és   kanyargó mezei úton közelítettük meg Jerikót. Fölhívták a figyelműnket, hogy ez nem  az a város, melynek utcáin az Úr Jézus meggyógyította a vakot és nem ennek falai között tisztelte meg  Zakeus házát látogatásával.  Nem  lehet  ezt  városnak nevezni.  Nem  is  az.  Apró vályogházai vannak.  Az  idegen előtt a dús pálma és banánfák teszik érdekessé és ünnepélyessé.
A ferenceseknek a Jó Pásztorról nevezett kolostora hamar feltűnt egy nagy kert közepén, melynek kapuját zárva találtuk.
Valószínűnek tartom, hogy nem az ebédidő miatt volt zárva, hanem a közbiztonság hiánya tette ezt szükségessé, mert  ebben  a  nagyszerű  kertben  bizonyos gyümölcsfajok éppen most voltak érőben.
Szentföldi biztos társammal azonnal jelentkeztünk a házfőnök atyánál és a jó atyák, akik éppen akkor keltek fel az asztaltól, nem tudták, mivel kedveskedjenek. Ez a szívesség a firenzei atyáknak a kedvességét juttatta eszembe Az atyák mind olaszok. 
A  kolostor nem  mutatott  semmi  különöset.  A jerikói ásatásokból néhány emlék, amelyek nem az ősi, hanem a késöbbi városból maradtak fenn. Annál több érdekességben volt részünk a kertben, mely az egykori Kánaánra emlékeztetett.
A körülkerített kert szakszerű művelés alatt áll. Öntöző csatornák szegélyezik és a déli gyümölcsök minden fajtája föllelhető itt.
A legtöbb déligyümölcs kétszer terem évenkint. Van a kertnek egy szőlőtőkéje, amely évenkint 15-20 mázsa termést
hoz. A citrom, a narancs, a banán éppen most érik. Mondják, hogy a retek, répa, káposzta, paszuly, hagyma hihetetlen nagyságra megnőnek. A kertben az az érzésem volt, mintha nagy virágházban lettem volna.
Az itt tartózkodási idő csak két órára volt szabva, s azért emlékeket gyűjtöttünk és tovább indultunk helyiségtörténelmi nevezetességeinek megtekintésére.
A jerikói nép szereti a virágot. A házak első része virágokkal van futtatva, melyek tarka szőnyegre emlékeztetnek.
A lakosság zöme mohamedán (1000) és a keresztények száma alig több száznál. A mohamedánok ezt az egészen új-keletü várost Er Rihanak nevezik, mely a régi Jézus korabeli Jerikó mellett épült és a közelében lévő Elizeus forrásának  köszöni gyors felvirágozását.
A távolabbi cél Jézus megkísértésének hegye lévén, utunkat balra folytattuk és a mostani helyiségtől nem messze   északnyugati   irányban  hamar megközelítettük  Elizeus forrását. A bővizű forrásból szakad ki az a kis patak, melynek  Jerikó természeti  kincseit köszönheti.
A lakosság a forrás vizét 12 m. hosszú. 7 m. széles és 5 m. mély cementmedencében fogja fel. A medence körül rozoga  épületek.
Ciprusok Jerikó mellett (a könyv eredeti illusztrációiból)
A medence vize zsilipeken át foly ki. A főág Jerikót megkerüli, melyből apró csatornákon vezetik szét a vizet. E viz valamikor ihatatlan volt, melyet Elizeus próféta tett ihatóvá azzal, hogy egy marék sót dobott bele...
A régészek e forrás jelentőségéről tételezték fel, hogy az ősi Jerikó ennek közelében épülhetett sárból és vályogból, melynek falai Józsua trombitáinak harsonáira összeomlottak.
A feltevést a kutatás igazolta, mert az angol tudósok ettől nem messze akkor találtak rá az eltemetett városra, amikor ennek lehetőségéről a németek le is mondottak.
Az eltemetett város nagyobb része már felszínre került. Az arabok a rabszolgák lustaságával és kényszeredettségével dolgoznak most is földerítésén. Rossz szitákkal, mosdótálakkal sorba állva hordják a törmelékeket.
A kiásott Pompeivel nem lehet összehasonlítani, mert az utcák és házak falai között egy kis kecske tempóval könnyen  elszáguldozhatunk, hogy fogalmat alkothassunk magunknak róla. A feltárás tökéletesebb, mint Emmausban tapasztalható.
Jeruzsálemből jövet a Krisztus korabeli Jerikót érinti először a zarándok. Ezt Nagy Heródes építette fel, aki Kleopátrától, Antonius római konzul feleségétől vásárolta meg, hogy téli palotáját felépíthesse. Itt is halt meg. A kereszténység idejében püspöki székhely volt. Ma romhalmaz jelzi helyét.
A jerikói romok megtekintése után a nyugati háttérben emelkedő sziklás hegy felé tartottunk, mert az Úr Jézus ott tartotta a negyvennapi böjtöt.
A  hegy alatt  néhány lehetetlen ház  van.  Előttük  egy felláh férfi ácsorgott vagy két és félórán át s bámulta  autóinkat.
A  nap még magasan állott és sugarai erősen tűztek a földre. Kietlen puszta és kavicshalmazok emelkedtek körös körül.  A nap sugarában izzó kövek öntötték a   meleget. Árnyék sehol.
Szívesen vállakoztam az autóőrző szerepére, mert nem volt bátorságom a meredek hegy megmászására.
A feljáró út elég jó, de meredek. A meleg elviselhetetlen. A kép, ami elém tárul, föltétlenül csalogat. A magánosság is untat. A csupasz sziklahegy tele van üregekkel. A hegy közepe táján fecskefészekszerüen hosszan elnyúló szent György kolostor fehérlik felém és még akkor is csalogat, amikor társaim eltűntek szemeim elől.
Eléggé sajnálták, hogy nem tartottam velük. Dicsérték a görög szerzetesek szívességét és fekete kávéját. Gondolom, hogy a hűsítő nagyon jól fogott, amíg én nagyítóval a hegybe vájt üregeket kémleltem, amelyeket prófétaüregeknek neveznek, mert ezek közül nagyon sok az ószövetségben prófétafiaknak s az új szövetségben pedig remetéknek volt lakása. 

(Következik: Az örök Évák)

Forrás: P. Boros Fortunát: Szentföldi utam. Szent Bonaventura könyvnyomda, Kolozsvár, 1940. Lelőhely: a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves egyetértésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése