Báró NOPCSA FERENC doktor: A legsötétebb Európa (3)

(Vándorlások Albániában)

Albán asszony Scutariból

Amily szegényes a táplálkozásuk, éppoly szerény a viseletük is. Nem ritka eset, hogy felső ruháját a puszta testén viseli az albán. De ha nem rína le róla a szegénység, rendkívül festőinek mondhatnók az albánok ruházatát. Még igy is látunk néha a férfiakon rájuk illő tetszetős öltözetet. Mindazonáltal a hegyek közt élő paraszt — ellentétben a városiakkal — nem sokat ad a szép ruhára. Sőt Lurjában egyenesen azt tartják választékosnak és férfiasnak, ha mentől szennyesebb ruhában jár valaki. Ibaljában az, aki hosszabb percen-t (hajfürtöt) hord a többinél s a hétköznapi életben jobban vagy tisztaságosabban ruházkodik, már pusztán ez által arszlán és nőbarát hirébe keveredik. Az asszonyok részéről is egyébként egy dalból Ítélve, abban nyilvánul a kitüntetés, hogy új ruhákat varrnak kedveltjüknek. A Sednicáról szóló énekben azt éneklik, hogy: 

„Édes anyám jobban szeret téged, 
Minden héten új ruhát varr néked..."

Az a lokális patriotizmus, amit az utak rosszasága, meg a bajos közlekedés segítenek elő, megnyilatkozik a ruházat sokféle helyi változatában is. Legfontosabb, soha nem hiányzó darabja az albánok ruházatának kétségtelenül a rüp, a töltésekkel teletűzdelt öv. Öltözetük különben rendesen testhez álló durva szövésű fehér gyapjú-nadrágból s fehér 
ujjasból áll. Amazt Scutari, Merdita, és Dukadzin vidékén tsaksir-nak, Djakovában tirs-nék nevezik, kabátjuknak pedig dzamadan a neve. Mind a kettőt helybeli izlés szerint fekete paszománnyal varrják ki különbözőképpen, ami egyszersmind azt is mutatja, hogy melyik törzshöz tartozik a viselője. A dzamadan alatt inget, fölötte pedig többnyire fekete, rövid ujjú vastag gyapjúból való mellény-alakú ruhadarabot, dzurdin-t viselnek hátul lelógó rojtokkal szegélyzett borítással. Általában hordanak továbbá pamutból való alsó nadrágot. A bocskor és egy félgömb alakú fehér nemez-sapka egészíti ki ruházatukat. 

Sok helyütt még borotválják a hajat oly módon, hogy csak hátul hagynak meg egy hajfürtöt. A klemeniek tenyérnyi, rövid percen-t hagynak hátul s a kis hajfürt a fejük búbját ékesíti. Salában gyakran csak néhány centiméteres körben marad meg a percen. Ibaljában valamivel nagyobb darabon hagyják meg a hajat. Merditában, Komanában, Karmában, Vorfajban és Reciben lassankint kivész a divatja; ugyanígy az alessio-i Malcija nagy részében is. Ungrejben még igen szokásos, Prizren vidékén és Ljumában nem hordják a hajfürtöt, hanem a nyakon és a halánték felett borotválják a hajat. Borotválkozáshoz ritkán használnak szappant, inkább vízzel kevert hamut. 

A keresztényt és a mohamedánt részben a ruhájáról, részben pedig valami meghatározhatatlan külső jelből ismeri fel a bennszülött; idővel nekem is akárhányszor sikerült eltalálnom. 

Családi nevek nem használatosak Albániában. Ha valakit pontosabban meg akarnak jelölni, saját keresztnevéhez hozzá teszik atyjának a keresztnevét; pl. Zef Noci, Arif Hassani, Cerim Sokoli, Nue Delis, Frok Kola. Ha pedig Scutariba vagy más olyan helyre költözik az albán, ahol esetleg kivüle több Noc Pietri is van, akkor az atyai keresztnév helyett származás-helyének a nevét illeszti a magáéhoz s lesz belőle Pietr Dusi, Mark Kimesa, Noc Nikaj stb.

Albániában kevesetn beszéltet magáról a nő. Szerepe egészen alárendelt úgy a nyilvánosság előtt, mint a családi életben. Ámbár, mint mindenütt Törökországban, a nő sérthetetlen — épp ezért el sem foghatják soha — s járhat akármerre, nincs mitől tartania: ezt mégsem szabad a nagyrabecsülés jelének tekintenünk, ellenkezőleg inkább a kicsinybevevés tanúságát látjuk benne. 

Férfiviseletek

Dibra vidékén a fegyvertelen, tehát védtelen embert ellenségei még vérboszú esetén sem bántalmazzák, —: ugyanez a felfogás vezérli távolabb északon a férfiak viselkedését a nőkkel szemben. Kivétetnek ez alól a csekély számú amazonok, akik szüzességi fogadalmat tesznek s férfiak módjára ruházkodnak, fegyvert ragadnak s magukra vállalják a férfiak minden jogát és kötelességét (pl. a vérboszút). Thethiben, ahol ilyen amazonokról — verdzines — mit se hallottam, az a felfogás járja, hogy szégyenletes dolog asszonnyal mások szemeláttára civakodni. 

Albániában a feleségtől megkívánják, hogy fát hordjon, süssön-íőzzön, ruhát varrjon s hasonló házi munkákat végezzen. A kávéfőzés sajátságosképpen a férfiak  teendője.  Miután Albániában a gyermekeket kicsiny korukban eljegyzik, eszményi szerelemről nem beszélhetünk. Jóllehet a feleség halálát férje rendesen nagyon a szívére veszi, többnyire nem a hű élettársat gyászolja az elköltözöttben, hanem sokkal inkább a szorgalmas háziasszony elvesztését fájlalja. A korai férjhezmenetel és a nehéz munka nagyrészt hozzájárul, hogy az albán nőknek különben sem igen szép vonásai rövid idő alatt elrútuljanak. Rendkívül ritkán lát áz ember csak félig-meddig is szép nőt Albániában. Oka ennek részben a viselet is, amennyiben előnytelenül festenek a nők határozottan esetlen ruhájukban. Első helyen áll ebben a tekintetben Merdita, ahol kivételesen a nők is dzurdinban járnak. Megjegyzendő, hogy az észak-albániai falusi és hegyi népek közt a mohamedán asszonyok sem fátyolozzák magukat. 

Szinte megfoghatatlan, miként nevelhetnek a csúf és silány albán asszonyok olyan jól megtermett, egészséges, edzett fiakat, aminőkkel Albániában találkozunk. Éppen az ellenkezője illik ugyanis a férfiak külsejére annak, amit a nőkről mondottunk. Amily könnyű általában megismerni valakiről, hogy albán, olyan nehéz, szinte lehetetlen, valamely egységes albán típust meghatározni. A nagytermetű, erőteljes, sötét hajú és kék vagy egészen szürke szemű klemeniek emlékeztetnek kissé a Djakova és Prizren vidéki magas, hirtelen szőke, világoskék szemű albánokra, akiknek a szemöldöke és haja akárhányszor jóval világosabb, mint napbarnított arcuk. Kisebbek ezeknél Malcija lakói, akik ifjú korukban gyakran szőkék, később azonban sötétbarna hajúak. A szemük színe leginkább barna. A malcijai albánság közt 
ritka a hosszú koponya. Jellemző a koponya szabályos gömbölyödése s a kiálló halánték. Itt említendő talán az is, hogy a Cem és a Drin között lakó törzseknek feltűnő kicsi és előkelő, keskeny kezük van. A merditaiak arc színe talán egy árnyalattal világosabb, mint az északon élő hegyilakóké. Nem ritka a keskeny fejalak. Az albán-szláv határvidéken a férfiak feltűnően magas termete s világos szeme valószínűleg a vegyes házasságoknak, a két faj vérkeveredésének a következménye. Érdekes volna azonban kutatni, hogy befolyásolja-e vájjon a szláv-albán vérkeveredés az albánok­
nak egyébként típusos jellemét is. 

Jellemük szerint a magashegységi albánokat leghelyesebben Európa fegyveres nagy gyermekeinek nevezhetnők. Mint a legtöbb gyermek, az albán is, noha babonás, természettől jó és vidám. Bizalmatlanná és gyanakodóvá csak a külső hatások alatt válik. Említettük már, hogy adott szavát beváltja és hogy erénye a vendégszeretet. Vitéz nép, de fél az ismeretlentől, pl. a barlangkutatástól és az — ágyúktól. Az a puszta tény, hogy van az ellenségnek ágyúja, elbátortalanítja ha mégoly rozsdás öreg ágyúról van is szó. Krajsnic-nak volt egyszer egy ilyen fogatlan vén ágyúja s Firzának egész lakosságát — amely ellen felvontatták — hónapokon át izgatottságban tartotta. Ezer szerencse, hogy a pokoli gép az első lövésnél szétpukkant a túlságos puskaportól, anélkül, hogy kárt tett volna a firzaiakban vagy akár a 
— krajsniciakban. 

Fiartal és idősebb albán férfiak, jellegzetes fejfedővel (Nopcsa felvételei)

Könnyű izgulékonyságuk is gyermekes természetükkel függ össze. Erősen fejlett büszkeségük és becsületérzetük sértést lát gyakran minden csekélységben. Ez az oka, hogy finomak és előzékenyek egymással szemben a mindennapos érintkezésben s az idők folyamán vérükbe átment udvariasság megnyilvánul az idegenek irányában is. Egy sosi-i pásztor például egy alkalommal engem és kisérőmet ellenségeknek nézett, mihelyt azonban a messziről kiabáló hangon folytatott szóváltásból rájött a tévedésre, nemcsak hogy odajött hozzánk s bocsánatot kért, hanam még útba is igazított bennünket s félórányira elkisért a hírhedtté vált Baiza erdő vidékén. 

A merditai nagyon ritkán káromkodik, a malcijai majdnem soha. Az ellenség előtt meg éppenséggel nem ; — erre lövés lenne a felelet. Az átkozódás gyakoribb formája: „egye meg az ördög". Sajnos, a rágalom és az irigység nem ismeretlen. Az ellenséget gyakran nevezik pa bes-nék (=bessa nélkül való), vagyis hűtelennek. A harag és néha a kibékülés oly könnyen áll, mint a kis gyermeknek a sírás és nevetés. Ez a tulajdonságuk meglehetős következetlenség hatását kelti. Jellemző, hogy egy husvétvasárnapi szóváltásnak Dusmanában, éppen a templom ajtaja előtt, tiz halottja és két sebesültje lett. Egyetlen kedélyes jó szó viszont sokszor csodákat művel. Fáradt s emiatt hallgatag, kedvetlen kísérőimet egy izben széles jókedvre derítettem azzal, hogy árok­ugrást rendeztem velük, amiben magam jártam elől jó példával. A nevetést nem erőlteti az albán, szívesen és sokat nevet hangosan; azt is láttam, hogy a hasukat fogták 
nevettükben, sőt a földön is hempergőztek. 

Mindent összevéve nagyon könnyű jó lábon élni az albánokkal s könnyű szert tenni rokonszenvükre. A., akinél valamikor egy ebédet ettem s akinek a szívéhez közel férkőztem a búcsuzásom alkalmával rendezett lövöldözéssel, négy hónappal utóbb húsvét vasárnapján több órás sétát tett, csakhogy velem újból találkozhassék. Egy másik, bizonyos Ö., el nem engedte volna, hogy pobratim-má. (testvéremmé) ne legyen. 

(Folytatjuk)