A szabad léggömbbel való repülés magassági rekordját 1931 májusáig a „Preussen" nevű léggömb tartotta, amelyen 1901-ben Berson és Sühring tanár 10.800 méter magasságot ért el. Csak 1927-ben sikerült Gray amerikai repülőnek kétszer is túlszárnyalni őket. Ő nyitott kosarú szabad léggömbjével 12.700 m magasságot ért el; repülése azonban nem volt elfogadható világrekordnak, mert első ízben ejtőernyővel kellett leszállania s műszerei elpusztultak; második repülésénél pedig oxigénhiány miatt meghalt.
Másnap már közölték az újságok Piccard fényképét is: szelíd tekintete, magas homloka és kuszált haja inkább művészre vallott, mint sztratoszféra repülőre. De a merengő szemek mögött elszánt akarat izzott. Negyvenhét éves korában szánta rá magát Piccard arra, hogy megvalósítja régi tervét: behatol a sztratoszférába és műszerekkel ellenőrzi a sztratoszféráról alkotott elméleteit.
A brüsszeli műegyetem fizikai tanszékének tanára volt, előzőleg a zürichi egyetemen tanított, ott is tűnt fel, mint a sztratoszféra-tudomány legkiválóbb nemzetközi szaktekintélye. Piccard és Kipfer együtt készítette el a sztratoszféraléggömb tervét. A ballon űrtartalma 16.000 köbméter volt, átmérője 30 méter, saját súlya 800 kilogramm, a teherbírása 16.000 kilogramm. Piccard tanár a légi útra kevés élelmiszert vitt magával, két palack oxigént is elhelyeztek a gömbszerű gondolában, ami lehetővé tette, hogy legalább húsz-huszonnégy óráig fent maradhassanak a magasabb régiókban.
Reggel hét órakor az algaáni tartomány Kaufbeuren városkája fölött, majd nyolc órakor Kempten városa fölött látták őket. Itt a léghajó már apró fénylő pontocskának látszott csupán és délnyugati irányban a Bodeni-tó felé tartott. Délelőtt tíz óra tájban Lindau felett lebegett, és a Zeppelin-műveknél végzett megfigyelés szerint legalább 12.000 méter magasan volt már, tehát nyilván elérte a sztratoszféra határát.
Amikor Piccard elindult útjára, közölte az augsburgi repülőtér parancsnokával, hogy hétórai repülés után, a délelőtti órákban szeretne majd valahol leszállni. Számítása szerint a léggömb feltétlenül eléri a 16.000 méteres magasságot, ahová addig még emberi lény nem jutott fel. Az volt a célja, hogy a 16 km-es régióban legalább két órán keresztül tanulmányozza a kozmikus sugarakat, amelyeket szerinte radioaktív csillagok idéznek elő... De leszállásról nem érkeztek hírek. Ellenkezőleg délután 2 óra 30 perckor a léggömböt meglepetésszerűen Partenkirchen felett vették észre igen nagy magasságban. Kicsiny világító pontnak látszott, időnként eltakarták a cirrus-felhők. Majd Oberammergau fölött tűnt fel körülbelül négyezer méter magasságban. A bajor-tiroli határon Garmisch és Parten-kirchen között hosszabb ideig egy helyben lebegett. A feltűnő az volt, hogy a fényjelekre a léggömbről nem érkezett válasz. Ekkor már nyugtalanító hírek zavarták az akkori világ békés közvéleményét. Szakkörökben különösen azt tartották teljesen érthetetlennek, miért nem kísérelték meg Piccardék a leszállást. Sokan aggódtak, hogy az oxigénkészlet kiapadt, a két professzor megfulladt az alumínium-gondolában és a gömb tehetetlenül úszik a magasságban.
Az augsburgi Riedinger-ballongyárat a világ minden részéből telefonhívásokkal ostromolták. A gyár azonban, természetesen nem tudott felvilágosítást adni a ballon utasainak sorsáról. A válasz csak az volt: remélik, hogy az oxigénkészlet elég lesz és nincs kizárva az sem, hogy egyelőre szándékosan halasztják a leszállást. Napnyugta után a szél Garmisch vidékéről tovább sodorta a léggömböt. A hűvös éjszakai levegő hatása alatt a gömb lassan lefelé ereszkedett, de a gondolából semmiféle jelzést nem adtak. Az esti órákban Innsbrucktól délnyugatra, a Stubai Alpok fölött jelent meg a léghajó. Egyenesen az Ötztali Alpok háromezer méteres hegylánca felé tartott. Az egész vidék lázban égett! Az Inn felső völgyében motorkerékpárosok követték a léggömböt, abban a reményben, hogy leereszkedik és segítséget nyújthatnak a leszállásnál.
Münchenből az esti órákban repülőgépek indultak a sztratoszféra-gömb után, de visszatértek, mert Garmisch környékén már nem találták a ballont; az Ötzthal irányában tűnt el. Novy százados, az innsbrucki légikikötő vezetője jelentette: a légikikötő hosszú időn keresztül jelzéseket adott, de azokra semmiféle válasz nem érkezett... Éjfél után újabb jelentés érkezett: Piccard léggömbjét este 11 órakor Bozen és Meran között látták. Az olasz légügyi minisztérium alarmírozta a légügyi hivatalokat, hogy figyeljék a gömböt és a leszállásnál nyújtsanak segítséget néki.
Szerdáról csütörtökre virradóra is állandóan szóltak a Riedinger-féle ballongyár telefonjai. A hírek még lehangolóbbak voltak: egy repülőgép pilótája Landeck fölött megpillantotta a ballont. A megfigyelő fényjeleket adott, de nem tudta megállapítani, hogy viszonozták volna a jelzéseket.
A kutatásban csütörtök reggelre már a menetrendszerű utasszállító repülők is résztvettek. A hírek tudni vélték, hogy Piccardék lezuhantak, hogy a gondola leszakadt a gömbről, hogy az utasok nem lehetnek már életben, mert biztosan elfogyott az oxigénjük ... Ugyanakkor a légkör kutatói már földet értek.
Az ilyen találkozások pillanatai mindig ünnepélyesek.
Falknerék lassan törtettek felfelé; Piccard és Kipfer ott állt a gondola mellett, mosolyogva, biztonságban. Piccard professzor első szava az volt, hogy útjával teljesen meg van elégedve, minden úgy történt, ahogyan előre kitervezték.
— Az egész világ nagy aggodalommal kísérte a professzor úr útját, — mondta a mentőexpedíció vezetője — már senki sem bízott abban, hogy élve előkerülnek.
— Mi egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy veszedelemben vagyunk, vagy kudarc érhet bennünket. Utunk kedvező volt és már eleve számoltunk azzal, hogy a vihar dél felé sodorhatja a léggömböt. Nagyon kérem, — fordult Piccard Hans Falknerhez, — menjen vissza a községbe és táviratozza meg Brüsszelben lakó családomnak és a Riedinger ballongyárnak, hogy nincsen semmi baj, a legjobb egészségnek örvendünk. Nem tudtuk, hogy szállunk le, csak azt láttuk, hogy hóréteg borítja a fennsíkot. A ballon a hótakaróra szállt rá. Nyilván ennek köszönhetjük, hogy nem törtek össze a műszereink és a ballon nem sérült meg. Amikor reggel 6 órakor kinyitottuk a ballon alumínium ajtaját, azt a kis falut, Gurglt láttuk magunk előtt. Mikor leszálltunk, úgy döntöttünk, hogy Kipfer doktor a ballon mellett marad, én pedig lemegyek segítségért. Már éppen indulni akartam, amikor megláttam, hogy önök közelednek.
— Három órai kapaszkodás után értünk fel, — mondotta Hans Falkner. — Nagyon siettünk, bár járatlan ösvényeken,
sziklaormokkal tarkított lejtőkön, rohanó hegyipatakokon, sziklákon és hómezőkön át lehetett csak feljutni. De nézze, professzor úr, a léggömb a gondolát legalább száz méteren keresztül a havon vonszolta. Kivételes szerencséjük volt, hogy életben maradtak.
Piccard nevetve mondta:
— Különös érzés volt, amikor az éjszakában mindig közelebb került hozzánk a fehér hómező és egyszerre csak azt éreztük, hogy a gondola valamihez hozzáütődik, imbolyogni kezd, sőt gurul és mi be vagyunk zárva!
Obergurgl és Sölden városka nevezetes hely lett. Olyan idegenforgalom kerekedett, amilyenre ott sohasem volt példa. Vonatok, repülőgépek árasztották az újságírókat és a kíváncsiakat, akik látni akarták Piccardékat és a ballont. A városka egyetlen szállodája, amelyben Piccard és Kipfer mérnök lakott, állandó ostrom alatt állt.
A laptudósítókat csendőrtisztek vezették fel a leszállás helyére és velük együtt ment fel a 12-ik alpesi vadászezred expedíciós osztaga, hogy a völgybe szállítsa le a ballont. A turisták és az idegenek olyan nagy számban lepték el Gurglt és Söldent, hogy a postahivatalok személyzetét háromszorosára kellett emelni. Innsbruckból csütörtökön két teherautomobilon tizenöt postatisztviselő érkezett, akik új telefonvonalakat szereltek fel, távíró- és különleges telefonszolgálatokat állítottak be.
A gondolát Piccard a leszállás után gondosan lezárta. Az egyik üvegre a következő tartalmú cédulát ragasztotta: „1931 május 27-én este 21 órakor szálltam le itt az SNRS léggömbbel. A kabinban műszerek és használati tárgyaim vannak. Mindenkit arra kérek, hogy ne nyissák fel. Kipfer úrral együtt május 28-án, a ballontól nézve bal felé, leindultunk a völgybe. Piccard professzor."
A söldeni szálloda udvarán Piccard tanár az összegyűlt idegen vendégeknek tartotta meg első előadását a sztratoszféra-repülés eredményeiről. Elmondotta, hogy a legalacsonyabb hőmérséklet, amelyet a gondolán kívül mértek —6° Celsius volt, ugyanakkor a gondola belsejében, a nap nagy hősugárzása miatt 40 Celsius fok meleget mutatott a hőmérő.
Ebben a pokoli hőségben, friss levegő nélkül, oxigéntömlők segítségével töltötték el az egész szerdai napot.
— Főleg a szomjúság kínozott bennünket, — beszélte közvetlen hangon Piccard. — Azzal az eddigi tudományos feltevéssel szemben, hogy a sztratoszférában már nincsen légáramlás, megállapítottuk, hogy légáramlások igenis észlelhetők, így elsősorban a szubsztratoszférában. A léggömb a sztratoszférában másodpercenként 15 méteres sebességgel mozgott, stabilitása éppen olyan nagy volt, mint a normális levegőrétegben.
Piccard kis jegyzőkönyvének feljegyzései alapján vázolta a repülés eredményeit A legfőbb mérés, — amelyet a legfontosabbnak tartott, a gázoknak a kozmikus sugarak következtében előidézett vezetőképességére — teljes mértékben sikerült. Piccard elmondta, hogy alig félórával az augsburgi felszállás után a léggömb 15 kilométer magasságban volt, tehát sokkal gyorsabban szállt fel, mint eredetileg gondolták. A fontos méréseket csak 15.000 kilométeres magasság után kezdték meg. A külső légnyomás 76 mm volt.
— Az út irányával egyáltalán nem is törődtünk, teljesen el voltunk foglalva a tudományos műszerekkel. Különben is lehetetlen lett volna a léggömb helyzetének megállapítása, mert a gondola ablakán keresztül a vidéknek mindig csak egészen kicsi részét láthattuk.
Úgy érkeztek vissza Augsburgba, mint diadalmas csaták hősei. Az eső zuhogott, de az augsburgi utcákon véges-végig óriási tömeg várta Piccardot és Kipfer doktort. Piccardnak a szálloda erkélyén is meg kellett jelennie. Hajadonfővel állt a .zuhogó esőben,, úgy tartotta meg beszédét az ünneplőkhöz. A szálló halljában Bohl polgármester üdvözölte a sztratoszféra szerencsés utazóit, két kislány virágcsokrokat nyújtott át cardnak és útitársának.
Piccard teljesítményének értékeléséhez tudni kell, hogy tizenkét kilométeres magasságon túl megszűnik az élet, talán csak a mindenütt jelenlévő baktériumok lebegnek még a levegőben, felhő nincsen, tisztán és hidegen ragyognak az égbolt csillagai és mindenre ránehezedik a világűr jéghideg lehellete. Piccard előtt senki sem tudott behatolni ebbe az ismeretlen világba. A legmerészebb kísérletezők éppen a sztratoszféra határán kénytelenek voltak megállni. Berson és Sühring csak 11 kilométer magasságig jutott fel, Neuenhofen német pilóta repülőgépe 1928-ban 12.800 méter magasságot ért el. Neuenhofen eredménye adta Piccardnak az eszmét, hogy behatol az ismeretlenbe.
A sztratoszféra élettelen légrétegei titkokkal vannak tele, amelyeknek megismerése sokat jelenthet az emberi tudomány számára. A sztratoszférát át meg átjárják a kozmikus sugarak. A világűrből érkeznek ezek a titokzatos sugarak, amelyek öt méter vastag ólomtömbökön is áthatolnak és az eddig ismert összes sugarak közül a legrövidebb hullámhosszal rendelkeznek. Piceard professzor és útitársa ezeknek a sugaraknak a megvizsgálására indult el, ezeknek átütőerejét, eredetét és természetét akarta tisztázni. Meg akarta állapítani, honnan jönnek: idegen tejút-világokból, állócsillagokból, vagy a végtelen távolban levő naprendszerekből? Tengeralattjáró hajók módjára megépített gondolájukban magukkal vitték mindazokat az eszközöket, amelyek ezt a vizsgálatot lehetővé tették.
Érdemes idézni a léghajó-napló időrendi sorrendben következő adatait.
Reggel 4 óra. Indulás. Huszonöt perc múlva a léggömb már 15.000 méter magasságban volt. Az emelkedés tehát másodpercenként tízméteres sebességgel történt.
5 óra. Az aluminiumgolyó belsejében a kilélekzett pára hó formájában hull le. Belső hőmérséklet hét fok a fagypont felett.
6 óra 18 perc. Belső hőmérséklet 16 fok.
6 óra 35 perc. Kellemetlen meglepetés: a gázszelephez vezető szalag nincs rendben.
7 óra 5 perc. A belső nyomás lassanként csökken. Mi lehet a baj? Gyönge, füttyszerű zajt hallunk, nyilvánvaló, hogy a levegő valahol kiáramlik. Kutatunk és vizsgálgatunk, de semmit sem találunk.
8 óra 25 perc. Végre megtaláljuk a baj okát. A ballaszteresztő csapóajtó egyik szelepe nyitva maradt. (A ballasztot oly módon engedték ki az aluminiumgolyóból, hogy Piccard professzor különleges csapóajtót szerkesztett kettős szeleppel. Először a felső szelepet nyitották ki, beleszórták a két szelep között lévő tartályba a ballasztot, a finom ólomport, azután becsukták a felső szelepet. Ugyanakkor automatikusan kinyílt az alsó szelep és a ballaszt kiesett a gondolából. Erre a kettős szeleprendszerre azért volt szükség, mert el kellett kerülni a légveszteséget.)
8 óra 42 perc. Elhatároztuk, hogy leszállunk. Meghúzom a gázeresztő-szeíep zsinórját, a szelep azonban nem működik. A levegő foglyai vagyunk.
9 óra 16 perc. Belső hőmérséklet 28 fok. Az aluminium-golyó fala izzik. Közelünkben jégcsapfelhő finom fátyolát látjuk. (Ez a felfedezés tudományos szempontból igen nagy jelentőséggel bír, tekintettel arra, hogy a jégcsapfelhők megállapítása a legnagyobb ritkaság.)
9 óra 56 perc. Mégegyszer megpróbáljuk a ballongáz kieresztését, de hiába húzzuk meg a gázeresztőszelep zsinórját. A dob, amelyre a zsinórt rácsavartuk, forog, a zsinór azonban nem húzza meg a szelepet. Nincs más hátra, várnunk kell, amíg a külső hőmérséklet csökken és a gáz összehúzódik.
10 óra 25 perc. Reméljük, hogy nemsokára esni fog a ballon.
10 óra 30 perc. Megint jégcsapfelhőket látunk.
10 óra 40 perc. Vazelinos szalaggal javítani próbáljuk a gázeresztőszelepet. Belső hőmérséklet 30 fok.
Délután 2 óra 12 perc. Érthetetlen, a léggömb még mindig nem süllyed.
2 óra 50 perc. Most már csendesen kell ülnünk és kerülnünk kell minden fölösleges mozgást, mert takarékoskodni keli az oxigénnel.
4 óra 30 perc. Már tizenkét órája vagyunk a sztratoszférában. Külső légnyomás 91 milliméter.
6 óra 8 perc. Külső légnyomás 97 milliméter. (Miután a szabadlevegőt csak 250 milliméternél kezdődő légnyomás esetén lehet belélegezni, az ablakokat még nem lehet kinyitni.)
7 óra 7 perc. Külső légnyomás 107 milliméter. A nap már egészen alacsonyan áll. A gáz, hála Istennek, összehúzódik, a léggömb burka már ráncolódik.
7 óra 24 perc. Az aluminiumgolyó belsejében már sötétedik. A földön, lenn, azonban még teljes világosság van. Tizenkétezer méter magasan vagyunk.
7 óra 34 perc. Az oxigénfogyasztást, sajnos, csökkenteni kell. Percenként most már csak 2.8 liter oxigént engedünk ki, úgyhogy mindegyikünkre 1.4 liter jut. (A normális lélekzéshez percenként legalább két liter oxigénre van szükség.)
8 óra. A léggömb ráncai egyre sűrűsödnek.
8 óra 2 perc. Külső légnyomás 129 milliméter.
8 óra 6 perc. A nap lenyugszik. Mi még mindig a sztratoszférában vagyunk, 12.000 méter magasságban.
8-óra 15 perc. Külső légnyomás 141 milliméter. A léggömb lassan süllyed. Most már a vidéket is nyugodtabban nézzük. Fantasztikus szépségű hegység fekszik alattunk.
8 óra 20 perc. Heuréka! Megmenekültünk. Külső légnyomás 201 milliméter. Most már csak meg kell várni, amíg a külső és belső légnyomás egyenlő magasságot mutat, akkor azután kinyithatjuk az ablakot.
8 óra 40 perc. A külső légnyomás szerint 3000, a belső légnyomás szerint azonban még 4300 méter magasan vagyunk. Még nem nyithatjuk ki az ablakokat. Mikor jön már a megváltás ?
8 óra 51 perc. Meg vagyunk mentve. A külső légnyomás 4500 méter magasságot mutat, a belső légnyomás ugyanany-nyit. A kiegyenlítődés megtörtént. Kinyitjuk az ablakokat. Levegő, levegő, isteni természetes levegő.
#
Egy évvel később, 1932 augusztusában Piccard 17.000 méter magasságra tört a sztratoszférába!
(Forrás: DÉKÁNY ANDRÁS: A huszadik század világvándorai Singer és Wolfner Irodalmi Intézet RT, Budapest, 1942. Lelőhely: a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs Részlege, Kelemen Katalin szíves közreműködésével)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése