 |
| Nyirő József szombatfalvi hajléka ma. Csak legenda, hogy Kós Károly tervezte volna... |
Nyirő József, az élő erdélyi irodalom legolvasottabb íróművésze Kolozsvárott a Keleti Ujságot szerkeszti, ám csendes falusi harmóniákra vágyó lelke időnként visszakívánkozik az ő népe, legendás mesealakjai körébe, a világító homlokú Hargita hegye alá. A nagy székely író városi íróasztala mellől, ha csak teheti, haza-hazalátogat Székelyudvarhelyre, ahol a nehéz írói sors s az általános viszonyok fölött győzedelmeskedő makacs akarattal könyvei hozamából meleg otthont épített magának. Városcsodájára épült, minden ízében egyéni és székely stílusú családi háza ott áll a székely anyavároska szombatfalvi szakaszán s akik eljárnak előtte, mint helyi nevezetességet mutogatják:
– Ez a Nyirő Jóska hajléka.
Udvarhelyen jártunkban nem mulasztottuk el az alkalmat, hogy fel ne keressük otthonában az Uz Bence és a Kopjafák szerzőjét, ki akkor éppen hazalátogatott.
– Hogyan csinálta, mint csinálta? – kérdeztük az írót őszi kertjében, midőn éppen rózsafáit készítgette a nehéznek ígérkező télre. Raffiával szalmakötegeket bónyált az érzékeny, karcsú tövek derekára és a kérdésre huzakodva, csemetekertészeti szakismertetéssel válaszolt. Magáról nemigen kívánkozott beszélni, házáról, kertjéről annál inkább, amely legfőbb büszkesége tárgyát képezi, nagyeszű Csaba fia mellett. Az íróval nehéz boldogulni, baráti köre azonban egyet és mást kivallott a Nyirő-porta létrejöttéről. Ez a csodálatos kis székely kúria aránylag elenyésző összegből készült, de ha Nyirő József nem hátrál meg a kalákás szolgálatát felkínáló népe buzgó ajánlatai elől, még olcsóbban is elkészülhetett volna. Mert itt akkora sokadalom támadt minden rendű és rangú szerszámos, mesterségtudó székelyekből, amikor híre ment, hogy a „mü Jóskánk” épít s kubikolásra, anyaghordásra is annyian jelentkeztek, hogy a házkészítés a nyers bennevalón kívül egy lejébe se került volna az írónak. Nyirő József a megnyilatkozó szeretettel azonban csak annyira élt, amennyire saját keze és ösztönös mérnöki leleménye mellékes segítségre szorult. A ház külső kivitele ugyanis az utolsó sasfaragásig, kerítésdeszkáig az író tervei szerint készült. Végeredményben ezen csodálkoznunk kellene, egy írón, aki maga tervez és épít a szó fizikai értelmében is, ha nem székely emberről volna szó, aki az ezermesterkedő őstehetséget az anyatejjel szívja magába.
Az emeletes, manzardszerűen kiképzett épület legszembetűnőbb és legkedvesebb része az emeleti virágos tornác, amely a Hargitával néz szembe s minden ízében a székely fafaragó- és festőművészet remeke. A szépiabarna tornáckorlát, a tartóoszlopok s a tető alá simuló homloklecezés csupa faragás, választékos, jól összesimuló színek üde káprázata. A félkörös összekötők fölött faragott bütük s a tető csúcsán az elmaradhatatlan varjúkárogó. A földszint egyetlen tágas teremnek tűnik, csupán egy félkörös bolthajtás felezi. Itt volna az író dolgozószobája, kedvelt könyveit magábanfoglaló könyvtárával, a megosztás túlsó felében pedig az ebédlő. Azért mondtam az imént, hogy itt volna az író dolgozószobája, mert Nyirő József valójában, ha dolgozni akar, felhúzódik az emeletre, kényelmesen elhelyezkedik a Hargitára nyíló kilátással szemben s máris megvan az a helyzeti és lelki adottság, ami előfeltétele az írói munkának. A földszinti dolgozószobából remek fafaragású lépcső vezet az emeleti helyiségekbe, a nevezetes Nyirő-regényalakok tisztelgő, színes sorfala közt. A kopjafák tragikus hőseit, Juliát, a székely ballada szép leányát, Uz Bencét és más jellegzetes ismerőseinket találhatjuk meg ott. A legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkái. Ennyi sok szépség mellett a leteregetett csergék, meg a szőttes takarók színpompája, a nép egyszerű fiainak szeretetteljes ajándéktárgyai, elmés szerkezetek, célszerű házitárgyak, faragott gyertyatartók s más díszek, írásos kispárnák, kanalak, agyagmunkák ütköznek mindenütt a szemünkbe a falakról, az almáriumról, a tálasról. Sok szeretnivaló apróság, ami közt úgy érezheti magát az író, mintha szünetlenül hívei rokonszenvtűntető sorfala közt járna-kelne.
Kedves történetet mond el az író felesége. Az utóbbi esztendőkben évről-évre eljárt a családhoz egy egyszerű medgyesi üveggyári munkás, aki igen nagy híve az író munkáinak. Első ízben gyalog jött el, hogy aláírást kérjen a Kopjafák kötetébe. Viszonzásképpen apró üvegdísztárgyakat hozott. A következő esztendőben már családostól tette tiszteletét az érdemes irodalombarát üvegcsiszoló s oly jól találta magát, hogy feleségével és két gyermekével napokig időzött az író családja körében. A házbeli üvegneműek mértéktelen elszaporodása mutatja egyébként, hogy az egyszerű munkásember és az író közti kapcsolatok mind sűrűbbé váltak.
Nyirő József ajtaja minden igazszándékú ember számára minden időben nyitva van. Innen van az író népszerűsége, amely az egyszerű harisnyás nép körében legalább olyan elhomályosíthatatlan, mint a „nadrágos” könyvbarátok szívében.
De még nem jártuk végig a porta emeleti részét. Az emeleten benézünk még az író otthon időző két gyermekének, Csabának és Ildikónak székely népi modorban készült szobájába. Az ágy oszlopfejei kopjafa faragásúak s csupa faragás a ruhásszekrény, a fali polc, a kicsi asztal s a székek is. Átmegyünk a lakályos hálószobán s kilépünk a virágtornácra. A hanyatló nap ferde fényküllőibe törve hever előttünk a székely anyaváros, ódon épületcsoportjaival, zeg-zugos utcáival s aztán lejtős, őszi dombhajlások, erdőcskék következnek s még afölött, mint mindent betöltő látomás, lilás őszi párázatokba fuló vonalaival s szinte követelő akaratosságával harsan a felhők pereméig a mitológikus székely őshegység: a Hargita... A Szarkakő s a Csere oldala alázatos apród számba megy a fejedelmi hegyóriás mellett.
Nyirő József széplátó, komoly barna szeme belefeledkezik a ködszerű távoli hegyvilágba, amely örök és minden nappal erősbödő varázsával egy életre ide, ehhez a földhöz és a székely író kemény, küzdelmes hivatásához láncolta kiválasztott fiát.
– A gyümölcsöst el ne feledd megnézni – töri meg a magábamélyedés szótlanságát az író s kedvtelve kalauzol a hátsó udvaron át pompásan kezelt oltvány és fajgyümölcs kertészetébe. Szíves készséggel, szinte személyenként mutatja be neveltjeit. Csak győzzem megjegyezni a különbnél különb fajták elnevezését: az almák közül az ismert batul és pónyik, az aranyparmen, meg a Török Bálint, a körték közül a híres baróti specialista, a Napoleon vajonc, meg a Budai Domokos s a téli esperes a legízletesebbek a Nyírő-féle miniatür-uradalom terméséből.
Az író dédelgetett búbostyúkjai már figyelmeznek ránk az üveges ablakokkal ellátott ketrecekből, amiket a házigazda sajátkezűleg készített. Oly célszerűek, hogy szabadalmaztatni kellene őket. Az írót a már bóbiskoló szárnyasok csipogó-gagyogó kérleléssel odakövetelik magukhoz.
Búcsúzóban még szemügyre vesszük a kecses kúria kerítését, mely egymás mellé szúrt kopjafák sorozata. Csak éppen a székely kapu hiányzik, annak a helye üres még, de valami jó fenyédi vagy kadicsfalvi bicskás népi művész jóvoltából majd csak létrejön. Mert a székely családi élet koronája és mértékadó ősi dísze nem hiányozhatik annak az embernek a házatájáról, aki minden cselekedetével és gondolatával veszendő ősi székely értékek felkutatásán, mentésén és jövőbe plántálásán fáradozik.
Forrás: A hét vár országa (Útirajzok, elbeszélések, cikkek. ) (Teljes szöveg). Budapest, 1941. A kötet előszavát Nyirő József jegyzi. - A Hargita megyei Kájoni János Könyvtár dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves jóvoltából
*
Széfeddin Sefket bej (1913. június 6., Kolozsvár - 1967. november 22., Bejrút) A korabeli kolozsvári török főkonzul, Ahmed D. Dzselaleddin (Celaleddin) bej fia. Apai ágon az albán eredetű Köprülü-család tagjának, Musztafa (1637-1691) nagyvezírnek a leszármazottja. Másik őse Tiryaki Hasszán pasa (? – Buda, 1610. nov. 27.), nagyvezír, a szeldzsuk-törökség történetében fontos szerepet játszó család tagja. Édesanyja Incze Gabriella kolozsvári színésznő. 1930 és 1931 között a Jóbarát és az Ifjú Erdély című kolozsvári ifjúsági folyóiratokban jelennek meg első írásai. A két világháború között Kolozsvárott élt és tevékenykedett : a Kolozsvári Magyar Színház munkatársa, a romániai magyar közművelődési élet ismert újságírója, a kolozsvári Ellenzék című lap egyik belső munkatársa. Nyirő József és Dsida Jenő közeli barátja, Lakatos Demeter csángó költő fölfedezője. A Székelyföld és Kalotaszeg néprajzának kiváló ismerője és lelkes támogatója. 1945-ben a magyarországi Török Nagykövetség titkárja. A második világháborút követően újságírói tevékenysége miatt kiutasították Erdélyből. Előbb az Egyesült Államokban, majd Egyiptomban telepedett le. Kairóban rövidesen rendkívüli népszerű forgatókönyvíró- s filmrendezőként válik ismertté Seif el Din Khaw khat néven.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése