MÁTHÉ ÉVA: Dél-Amerika tetején járt Szekeres Gerő

Az Aconcagua

Az Erdélyi Ki Kicsoda szócikke szerint a marosvásárhelyi Szekeres Gerő nemcsak kiváló építészmérnök, de nem kevésbé sikeres sportoló is (több országos bajnoki cím tulajdonosa például atlétikában), továbbá megszállott tutajozó. Folyókon, tengereken száguldozott már a nem túl nagy biztonságot nyújtó deszkákon. Beszélgetésünk abból az alkalomból készült, hogy január végén, egy verőfényes napon feljutott az Aconcagua csúcsra...

            - Mikortól kezdtél a hegyeken mászkálni? Családi örökség az alpinizmusra való hajlam?


            - A mászkálást lakásunkban kezdtem. Skarlátos voltam, szobafogságra ítéltek.  Egyszer csak megkérdeztem: édesanyám, falra mászhatok? Anyám azt mondta, ha az nekem örömet okoz, akkor rajta. Szóval, életemben először a faragott konyhakredencre másztam fel, amiben édesanyám egész stafírungja benne volt. A kredenc ledőlt, s a 24 tányéros készlet összetört... A következő emlékezetes élményem az volt, hogy édesapám megígérte: ha az ötödik osztályban első tanuló leszek, akkor elvisz Szovátára. Három tanárcsemetét kellett megelőznöm, nem volt egyszerű. De sikerült. Hazamentem, s követeltem, hogy másnap induljunk... Csakhogy édesapám az állami gazdaság főkönyvelője volt, tehát nem volt a maga ura. De én egész éjjel sírtam, muszáj volt elkérezkednie. Az első utunk a Medve-tó melletti sóhegyekhez vezetett. Rá 25 évre ebből doktoráltam. Disszertációmba beleírtam, hogy megvalósult életem nagy álma, hiszen fel tudtam használni az alpinista és barlangász tapasztalataimat. Emiatt is nagyon szerencsés embernek tartom magamat. Eggyé olvad a szakmám és természetszeretetem.  Doktori munkámra a bíráló bizottság azt mondta, hogy az egy valóságos szimfónia.


            - Melyek voltak a legemlékezetesebb kiruccanásaid, a csúcsaid?  Hova sikerült eljutnod?


            - Sokan úgy fejezik ezt ki, hogy legyőzték a hegyet... Én csak a saját gyengeségeimet tudom legyőzni. Eddig négy kontinens "tetejére" sikerült feljutnom. Először az 5642 méter magas Elbruszra - 1986-ban. Ez a Kaukázus európai részén található, Európa tetejének ezt tartom. Érdekes kaland volt. Akkoriban nehéz volt külföldre kijutni. 1989 előtt csak a Dinári Alpokba, a bolgár hegyekbe, a Tátrába mehettem. Többszöri meghívásom volt a Pamírba, de nem engedtek ki. Akkor még atletizáltam, onnan származott az alap, az erőnlét. A román atlétika- és rögbi-válogatott tagja voltam, amikor a jászvásári egyetemre jártam, a Politechnika csapatában rögbiztem. Ott is elhatároztam, hogy évfolyam-első leszek. Amikor Franciaországba kellett volna menni a válogatottal, én kijelentettem: többet nem rögbizek, mert tanulnom kell. Valóban abbahagytam... De elsőként végeztem. Ezért az egyetemen tartottak adjunktusnak, majd tanársegéd lettem. Nyáron sok szabadidőm volt, akkor kezdtem sziklára mászni. Kezdetben felelőtlenül, egyedül kapaszkodtam a Békás-szorosban. Akkor tilos volt az egyedül-mászkálás. Egyik alkalommal véletlenül felfigyel mesterkedésemre Emil Cristea sportmester és edző. Nem kiabált rám... A Fekete-repedésben voltam. Mikor lejöttem, fenéken billentett, de értesített, hogy másnaptól velük mászhatok.


             - Romániában most léteznek alpinista klubok? Atesztálják az alpinistákat, és ettől ők hivatásos hegymászók lesznek?


            - Valamikor igen tekintélyes klubok léteztek. Szép, humánus kapcsolat volt a klubok között. Marosvásárhelyen a vegyi kombinátnak volt jó csapata... De menjünk tovább a csúcsokon... Következett Ázsia teteje, a Himalájában levő Everest, 1996-ban, majd 1998-ban a Kilimandzsáró, vagyis Afrika teteje, ami 5895 méter magas. Az idén pedig végre feljutottam az Aconcaguára, Dél-Amerika legmagasabb csúcsára, ez 6962 méter magas.


A 2002-ben készült interjú folytatása a Romániai Magyar Szó Kalandozó c. mellékletének internetes kiadásában - itt olvasható