Oldalak

2011. augusztus 23., kedd

GALÁNTHA H. JUDIT: Körösi Csoma Sándor ladakhi körülményei új megvilágításban


Az alábbi, útirajzba oltott tanulmány szerzője Montrealban él. 1968-ban távozott Magyarországról, s Franciaországon, majd Svájcon át került Kanadába, ahol elvégezte az Université de Montreal-t. 1976-ban a Kanadai Nemzetközi Rádió munkatársa lett, 1991-ig a magyar nyelvű műsorok szerkesztője. Szenvedélyes utazó, különösképpen érdeklik a Kőrösi Csoma Sándor kutatások. Tanulmányát a Romániai Magyar Szónak ajánlotta.

Zanglai látkép (Zanszkar tartomány)
Nem hiszem, hogy van a világon izgalmasabb dolog, mint az erdélyi származású Körösi Csoma Sándor nyomdokainak kutatása, különösen ha az egyfajta világjárással párosul. Ehhez jön egy másik igen kellemes elfoglaltság; a szinte megállás nélküli olvasás, a lehető legkülönbözőbb forrásmunkákban való búvárkodás. Kétségtelenül izgalmas dolog az íróasztal melletti feltárás, sokaknak a kényszerítő körülmények miatt sajnos csak ez adatott meg. Az effajta passzív munka bár elengedhetetlenül fontos láncszemet alkot egy-egy tény megvilágításában vagy kérdés megfogalmazásában, a helyszíni szemlézés minden másnál döntőbb tényező lehet.


Hivatásos és amatőr kutatók több-kevesebb sikerrel próbálkoztak Csoma Sándor tibeti tanulmányai színhelye: Ladakh rejtélyei megfejtésével. Érdekes, hogy az általános benyomások mintegy megerősíteni látszanak azt az igen széles körben Csomáról nagyon helytelenül elterjedt nézetet, hogy „szegény, mennyit szenvedett”. Ám az első, felszínes benyomásokat mélyebbek követik, ha nem zárkózunk el előlük! - ez a rejtélyek kulcsa.


Ladakh valóban komoly megpróbáltatásokat ró kivétel nélkül mindenkire, de elviselhetetlen szenvedésekről túlzás volna beszélnünk. Nincs annál jobb érzés, mint amikor az évek során olvasottak a helyszínen megelevenedve igazolják, vagy amint az számomra Csoma esetében kiderült, teljes mértékben elvetnek bizonyos, vele kapcsolatos korábbi feltételezéseket!


Pontosan a helyszíni szemle erősítette meg bennem az érzést, hogy a híres székely vándor, Kőrösi Csoma Sándor kalandokban bővelkedő élete a gyakorlatban el nem ért végcél vagy a talált helyi körülmények miatt egyáltalán nem minősülhet tragikusnak, mint ahogy azt általában felemlegetik. Nem kis mértékben azért, mert tanulmányainak színhelyén most is pontosan úgy élnek az emberek, mint Csoma ottjártakor. Az odavezető út most sem egyszerű, most sem könnyű. A felszíni, katonai, politikai vagy csak az adminisztrációs szempontok néha legyőzhetetlen akadályt gördítenek a kutató elé az indiai-kínai határ mindkét oldalán. A valódi tudásvágy előtt a nehézségek ellenére előbb-utóbb azonban feltárul a bűvös Kelet, ha az ottani körülményekhez illő saját mércével mérettetik!


Talán hihetetlennek hangzik, de Erdély és Ladakh között a távolság és a látszat ellenére sincs olyan rendkívül nagy különbség. Mindkét vidéken nyelvük és életformájuk, kultúrájuk és vallásuk megtartásáét küzdenek az emberek hosszú idő óta, akik - saját helyszíni tapasztalat szerint - a látszólagos földhözragadtságuk ellenére végtelenül emberiesek, kedvesek, barátságosak és vendégszeretők! Erdély és Ladakh első pillantásra két, egymástól minden tekintetben távol eső világnak tűnik, ám ha jobban a mélyére nézünk a dolognak, érdekes hasonlóságok mutatkoznak. Párhuzam vonható például Ladakhnak és Erdélynek a valamikori anyaországhoz fűződő helyzete,. kulturális kapcsolata vagy népművészeti különbözősége között.


Ladakh több, mint ezer éven át többé-kevésbbé független fejedelemségnek számított, ahol a világ legmagasabb hegyvonulatai közé Kashmiron át jóval előbb érkezett a buddhizmus, mint Tibetbe, és ahol teret hódítva egyaránt rányomta bélyegét életstílusra, gondolkodásmódra. Számunkra egyszerűen hihetetlen, hogy a ladakhi vagy tibeti szerzetesek jó része egyáltalán ne vagy éppen, hogy csak értsen valamicskét a sűrűn ismételt imákból még akkor is, ha hosszú évek szükségesek a buddhizmus szövevényes vallási doktrínái megértéséhez. A magyarázat a rendkívül gazdag és színes tibeti szimbólumvilág millió és egy vetületében rejlik. A homogénnek egyáltalán nem mondható tibeti buddhizmus rendekből, szektákból és alszektákból áll. A különbség azonban nem a tanokban, inkább azok magyarázatában és a járulékos szertartási külsőségekben van.


Mind emellett vidéken a mai napig sem hagytak fel az emberek ősi animisztikus és panteisztikus szokásaikkal, ami azt jelzi, hogy a buddhizmust megelőző vallás a Bon vagy Bön-csosz továbbra is számottevő befolyással bír. Különösen, mióta a Dalai Láma azt hivatalosan a buddhista rendek közé emelte. A Tibetből érkezett hírek szerint a Bön-kutatás és a ladakhi határ túloldalán fekvő Ngari tartományban folyó régészeti feltárások nemrég a központi kínai vezetés teljes támogatását élvezik. Persze egyáltalán nem önzetlen ez a részükről, hiszen Kína örökös jogot formál Tibetre, így aztán minél régebbi dolgok kerülnek ott napvilágra, az véleményük szerint annál inkább növeli a kínai tekintélyt a nagyvilágban.


Szintén ősi gyökerekre utal a családi védőszentek és a falusi, környékbeli istenségek mély hite. Az utóbbiak rendszerint jóson keresztül közlik jövőre vonatkozó üzeneteiket/utasításaikat vagy véleményüket az ügyes-bajos dolgokban hozzáfordulóknak. Ugyan a kolostorok nem nézik jó szemmel a dolgot, mivel e célból megvannak a saját jövendőmondóik, ez azonban a népet egyáltalán nem befolyásolja.


A tibeti buddhizmus szövevényes szimbolizmusa és sokrétű ikonográfiája jócskán meghaladja nemcsak az átlagember, de az egyszerű lámák - a buddhista papok, szerzetesek - képességeit is, bár ez utóbbiak naponta órákon át fennhangon zsolozsmázzák a klasszikus tibeti nyelven, nagy betűvel írott szövegeket. Végeredményben ezt a latinnak megfelelő holt nyelvet tanulta hosszú évekig Kőrösi Csoma Sándor előbb Zanglában, később a phuktáli és a kanumi kolostorokban. Csoma géniuszára utal az a tény, hogy ő dolgozta fel és elsőként tárta a világ élé angolul a híres tibeti orvoslás alapkönyve, a Gyüsi kivonatos lényegét, ami a mai napig állja a tudományos világ vizsgáló tekintetét. A magyar közvélemény azonban alig hallott Csornának erről az 1830-as évek elején megjelent rendkívül fontos tanulmányáról; pedig a hagyományos tibeti orvoslás történetének egyik mérföldkövét képezi székely tudósunk e munkája.


Csoma Sándor azonban nem jutott volna ilyen messzire, ha nem lett volna oly kiváló tanítómestere, mint bandé Szangye Puncog, akiről szintén alig tudunk valamit. Tény, hogy adatszerű ismeretanyaga senkinek sincs róla, ám tudományos és helyszíni detektív-munkával meglepően sokminden kideríthető...


A szerző további helyszíni nyomozásáról szóló folytatás a Romániai Magyar Szó Kalandozó c. havi mellékletének online kiadásában olvasható - itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése