KREBSZ JÁNOS: Bálványos

A Székelyföld újraírása

(Napló) Az úgy volt, hogy csak eldöntöttük a kollégákkal: a tanév fáradalmai után pihenünk egyet közösen. Az államvizsgák utolsó mozzanatát letudva, magunk mögött hagyva az öltöny-nyakkendős hivataloskodást, keresünk egy csendes helyet a világban, ahol oda tudunk figyelni egymásra, főzünk, eszünk, iszunk, fürdünk, túrázunk, élünk. Mindenkinek tetszett az ötlet, sőt, többen lelkesedtek. Baráti kapcsolatok révén került egy bálványosi vállalati üdülő, az enni-innivalót összehordjuk, a társaság adott, lehet hozni házastársat, gyereket, a program meg majd adódik. Aztán egyikünknek ösztöndíjat hozott a jószerencse erre az időpontra, másikunknak vizsgakötelezettsége támadt a másik egyetemen, a harmadiknál ekkor jöttek ajtót-ablakot cserélni az építők. A körültekintő és hónapokig tartó szervezés eredményeképp hárman töltöttünk néhány napot Bálványoson. Megnéztük a látnivalókat, fényképeztünk, és egyszer csak kipattant az ötlet: azt meg kell írni, ami itt van.


(Hypertext) A szövegnek egy olyan számítógépes formája, amelyet a szerző mint társasjátékot nyújt át az olvasónak. A szövegben vannak aláhúzott szavak, amelyekre csak rákattint az olvasó, s máris megjelenik előtte egy fénykép, egy lexikoncikk, egy irodalmi részlet, avagy ábra, hangillusztráció, bármi. Itt és most segítene néhány részlet Orbán Balázs munkájából, Jókai Bálványosvár című regényéből, az elkészült fényképek, adatok tengerszint feletti magasságokról, vizek vegyi összetételéről, s ezekhez kapcsolódhatna az a szubjektív emléksor, amit fölidézünk ezeken a hasábokon. Az újságolvasás évszázadok alatt kialakult technikája közelít a hypertext-formához, ugyanis az egész újságot ide-oda lapozva, címeken átfutva, egy-egy bekezdést elolvasva fél óra alatt átlapozzuk s a számunkra fontos lényeget kiszedjük belőle. Itt is hasonlóval próbálkozunk, szerényebb igénnyel, csupán dőlt betűs és vastagon szedett szavakkal, fogalmakkal jelöljük a bekezdések tartalmát, a későbbiekben visszatérő, kapcsolódó gondolatokat.


(Sepsiszentgyörgy) Kisebb székely fővárossá vált az urbanizáció következtében. Az utcákon gyönyörűséggel hallja a fül a nyíltnál nyíltabb és a zártnál zártabb "e"-ket. Apuka viszi nyakában apró gyermekét, mellettük az anyuka aggódik: lá ne áss te! (le ne ess, te!). A piacon szinte csak románok árusítják a zöldséget, gyümölcsöt, virágot, a vevők szinte csak magyarok.


Két kollégát is meglátogatunk a városban. Az egyik blokkban éppen ajtókat és ablakokat cserélnek a fűtés hatékonyságának növelésére, a másikban gázvezetéket hegesztenek a lépcsőházban. A tömbházak lakói Románia-szerte leválnak a távfűtés rendszeréről, átállnak az olcsóbb gázra. Igaz, nagy beruházás, de négy-öt év alatt megtérül a takarékosabb fűtésszámla révén. Ha nem emelik a gáz árát. Rendesen megtanították nekünk a kapitalizmus politikai gazdaságtanát, a piac meg a kereslet-kínálat törvényét, tehát biztosra vehetjük, hogy lesz gázár-emelés. Addig egy kicsit föllendül a fűtésszerelői vállalkozások üzletmenete.


Örömmel tapasztaljuk, hogy szinte minden üzleten, utcanévtáblán magyarul is, románul is olvasható a tájékoztatás. Ahol egynyelvű a felirat, az rendszerint román. S a mi ökonomikusabb nyelvi érzékünk számára kicsit sok a magánhangzó ebben az újlatin nyelvben.



(Orbán Balázs) ... s térjünk vissza Szt.-Györgynek terére, amelynek harmadik nevezetes épülete az 1854-56-ban épült városháza, melyben a tanács hivatalos helységei, csinos és nagy tánczterem, kasinó, vendéglő, s egy csomó bolt van, azonban hogy miért nevezték el – ha csaknem gúnyképpen – azt Schwarzenberg Csarnoknak (a mint az nagy betűkkel homlokzatára fel van írva), nem tudom magamnak megmagyarázni, mert ha az egyszerű tanácsház elnevezéssel meg nem elégedve valami csattanósabb nevet akartak annak adni, ugyancsak lehetett volna népszerűbb, s olyan nevet kapni, melyet a székely is kitudott volna mondani, mert ebbe a sok mássalhangzóba könnyen beletörik a mi magánhangzót kedvelő nyelvünk.


(Bikszád / Bixád) Bikszád (más forrásokban: Sepsibükszád) felől közelítjük meg Bálványost. A falu román nyelven kirakott helységnévtáblája (tényleg: itt miért nincs kétnyelvű felirat?), a "Bicsad" vonzotta a humoros kedvű átfestőket, a B-ből csak P-t kell formálni az alsó görbület eltüntetésével, s máris a kemény (hard) pornó világát idézi a felirat, persze csak a magyarul értők számára. A helyi hatóság vagy más hivatalosság a középső két betűt összevonta X-szé, ezzel megszüntetve a további humoros kísérleteket. Csak a szívünk vérzik belé, hogy a bükk népies, nyelvjárásias formája, illetve a szád ("hegyszorosnak, völgynek a kezdete") szavunk itt belevész a homályba.
            
(Tinutul Secuiesc) Az útmenti beton mellvédeken, források szikláin mázolt feliratok: "Vesszen Trianon!", "Igazságot Magyarországnak!". A magyar virtus és bátorság ezen megnyilvánulásai bizonyára elkeserítik és földühítik az erre autózó románokat, ha megértik az üzenetet.

(Jókai: Bálványosvár, A Mohos) Ez a halál országa valóban. (A mostani neve "Mohos", népies elnevezéssel "Kokojszás".) Az ember teste végigborzad, mikor ezt a tájat először meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kígyón, békán, vidrán, repülő madáron kívül más élőlény be nem járta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok, mintha ezernyi sírhalom volna egyrakáson, rőt színű bozót, vörhenyeges növénygubanc, amiknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy nyomorék lucfenyő, egy göcsörtös árvanyírfa, aztán megint haragoszöld növénycsoportok, roppant zsurlók, páfrányok, amiken a boszorkányliszt terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, ami virágzik, körüle emberfő nagyságú pöfeteggombák tolakodnak elő, amik lángot, füstöt vetnek, ha valaki rájuk bottal üt. Aki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember, bölény vagy medve, az sohasem jön ki belőle többé. Mikor már észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés. Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az úszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje fölött. ...


 Mikor aztán a "Mohost" körülkerülve, a hegytetőre felkapaszkodunk, s onnan tekintünk vissza rá, akkor meg már egy csábítóan varázsló tündérország áll előttünk. A mohos lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai volnának egy föld alatti világnak, valamennyi beszegve a vízi tök fehér tulipánjaival és széles leveleivel.


Az útirajz folytatását a Romániai Magyar Szó Kalandozó c. mellékletének digitalizált változatában - itt olvashatják.