Az előző években már három expedíciót vezettem a Szahara keleti részének ismeretlen területébe. Mindannyiszor könnyű automobilokat használtam, amit abban az időben még kockázatos kísérletnek tartottak azok, akik sivatagkutatással foglalkoztak. A Szahara középső részén már sikeresen átkelt a francia Citroen-expedíció hernyó-talpas terepjáró autóival. A keleti, libyai részben, Kemal Ed Din egyiptomi herceg ugyanilyen kocsikkal három felderítő utat végzett, de rajtam kívül csak Beadnell L., a Kharga oázis gazdasági főfelügyelője és Bagnold R. őrnagy kísérleteztek könnyű személyautókkal.
Abban az időben még nem találták fel az óriásméretű, alacsonynyomású pneumatikot, amely azóta játszva küzdötte le a sivatag minden terepnehézségét. Az alkalmas gépkocsi-típus megválasztása sem volt könnyű dolog. Tapasztalataim arra a meggyőződésre juttattak, hogy olyan autókat kell használni, amelyeken a súly_ és lóerő-arány a legkedvezőbb, vagyis aránylag erős motorral ellátott könnyű kocsikat. Valamennyi világmárka közül a Ford-autók feleltek meg leginkább ennek a feltételnek.
A Szahara keleti része, a Libyai-sivatag, akkor még nagyrészt ismeretlen volt. A közel 2.000,000 négyzetkilométernyi területnek alig egynegyede volt térképezve. Nemcsak Afrika térképén, hanem az egész földtekén ez volt a legnagyobb «fehér folt». Valóban, az Északi és Déli Sark vidékéről többet tudtunk, mint a Libyai-sivatag belsejéről. A sivatag szélén fekvő oázisok lakóitól csak megbízhatatlan információt lehetett szerezni. Beszélték, hogy itt is, ott is karaván vagy szudáni sátoros pásztorok érkeztek a sivatag belsejéből, de ezek a híresztelések többnyire valótlannak bizonyultak.
A Libyai-sivatag átmérője meghaladta a teve teljesítőképességét és ezért bensejének felkutatása a modern kor járműveire várt. Azt hiszem, hogy annakidején mindazokat, akik a Libyai-sivatag felder_tésén fáradoztak, nemcsak az ismeretlen «fehér folt» térképezése ösztökélte, hanem a beduinok elbeszélései is, amelyek elveszett oázisokról és a homokba temetkezett romvárosokról szóltak. Hass :nein, Kemal Ed Din herceg, Beadnell, Newbold, Shaw és Bagnold valamennyien hittek az ismeretlen sivatag szívében elrejtett Zarzura-oázisban, hisz annyi titokzatos legenda szólt róla. Én is hittem benne és én is abban reménykedtem, hogy tán sike-
rül megtalálnom Zarzura-oázist.
A tudós egyiptomi herceg autós expedíciói 1926-ban és 1928-ban szűkebbre vonták a határt az ismeretlen terület körül. Már 1930 telén bizonyos idegességgel figyeltük egymást, valóságos versenyzés folyt az «elveszett oázis» felfedezése körül. Beadnell, Shaw és Bagnold mind mélyebbre hatoltak könnyű Ford-kocsikkal és én is messzebbre törtettem előre, mintsem hiányos felszerelésem mellett tanácsos lett volna. Elmúltak a sivatag-kutatáshoz egyedül kedvező téli hónapok és egyikünk sem találta meg Zarzurát. Tudtam, hogy ők is valamennyien tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza és hogy új terveket szőnek a következő őszre. Nekem is megvolt a magam terve és úgy érezem, hogy előnyben leszek a többiek előtt: elhatároztam, hogy az autókon kívül repülőgépet fogok használni.
Alapos megfontolás után megvásároltam azt a gép-típust, amelynek repülőtulajdonságait és ellenállóképességét célomra a legmegfelelőbbnek tartottam. A «De Havilland Gipsy I Moth»-típusú kis sportgépet Angliában vettem azzal, hogy légiúton szállítom el Egyiptomba, Kisázsián át. A gép nyitott, kétüléses, kétfedelű sportgép volt, 100 lóerős, léghűtéses négyhengeres motorral. Mindkét ülésben teljes kormány és műszerberendezés volt, úgy hogy a gép két utasa tetszés szerint felválthatta egymást a vezetésben.
A «Havilland Moth» szárnya összecsukható és a gép-típus emiatt nyerte nevét. «Moth» angolul «moly»-t jelent, a gép hátracsukott szárnyakkal pedig csakugyan molyra, vagy éjjeli lepkére emlékeztet. Egyébként az egész gép fa, lemezfa és vászon építésű, utazó-sebessége 150 kilométer óránkint, leszálló-sebessége - ami tekintettel az ismeretlen terepen végrehajtandó leszállásokra, rendkívül fontos volt - 60 és 70 órakilométer között, csúcspontja 3000 méteres magasság és hatósugara mintegy 600 kilométeres távolság.
Az expedíció autós részét Malins J. angol kapitány vállalta s megfelelő összeg ellenében kötelezte magát, hogy két Ford- és két Biley-gyártmányú kocsijával Egyiptomban rendelkezésemre áll. Malins Kairóból a Fokföldig szándékozott utazni hét társával. Úgy állapodtunk meg, hogy Egyiptom és a Szudán határán, Vádi Halfa-ban találkozunk szeptember közepén. Ott a Malins-expedíció hat hétre megszakítja utazását és kitér nyugatnak a Libyai-Sivatag belsejébe, hogy mozgó támpontként kísérje a repüőgépet.
Az expedíció felszerelését, az üzemanyag és élelem szállítását a kapitány vállalta, a libyai kirándulás tartamára az expedíció vezetését magamnak kötöttem ki. Úgy terveztem, hogy először Vádi Halfától a kis, lakatlan Selima-oázis érintésével az Uweinat hegységig megyünk. Reméltem, hogy ezt a 800 kilométeres távot három nap alatt tesszük meg. Uveinat forrásainál hátrahagyjuk a repülőgépet és az autókkal északnak fordulunk, az ismeretlen terület felé. Amennyire csak lehet, megközelítjük azt a nagykiterjedésű hegyvidéket, amerynek keleti oldalán haladt el Kemal Ed Din herceg, többszáz kilométeres távon utolsó expedíciója alkalmával. Ennek a hegységnek belsejében sejtettem a legendás Zarzura-oázist. Útközben alkalmas leszálló helyeket jelölünk ki és víz- és benzin-támpontokat létesítünk. Aztán, csak két kocsival, visszamegyünk a repülőgépért és azzal derítjük fel az ismeretlen hegyvidék belsejét.
Expedíciós tervemet a legkisebb részletig lelkiismeretesen kidolgoztam. A szükséges engedélyeket megszereztem az egyiptomi kormánytól. Szerettem volna idehaza is némi támogatást nyerni, főképpen kölcsön-műszereket, de a mérvadó körök a legridegebben visszautasítottak. Még csak egy kérdés várt megoldásra: ki kísér el a repülőgépen mint másodpilóta? A szervezés utolsó napjaiban véletlenül találkoztam gróf Zichy Nándor barátommal.
Épp akkor fejezte be sportrepülőpilóta kiképzését. Alighogy elmondtam neki vállalkozásom tervét, azonnal felajánlotta, hogy saját költségén elkísér. Nem találhattam volna megbízhatóbb és önfeláldozóbb bajtársat.
Augusztus elején kiutaztunk Angliába és hazarepültünk a «mollyal». Csak néhány napig időztünk idehaza, hogy megtegyük utolsó előkészületeinket, aztán a mátyásföldi repülőtérről startoltunk, hogy a Belgrád, Szófia, Isztambul, Konia, Aleppo, Jaffa útvonalon először Kairóba repüljünk. Onnan szeptember első napjaiban indultunk volna Vádi Halfába s ott a Malins-expedícióval kellett volna találkoznunk. Vállalkozásunk, sajnos, nem sikerült. Alább számolok be kisázsiai útunkról és légi expedíciónk szomorú kudarcáról. De előrebocsájtom, hogy már 1932 március havában a «moly» diadalmas szárnyai alatt azért mégis feltárult az «elveszett oázis» titka. Félesztendővel az alább elmondott repülőkaland után kis sportgépemmel mégis behatoltam a Libyai-sivatag belsejébe és felfedeztem a legendás Zarzura-oázist!
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése